• Ismertető
• 2022.02.28. 09:00:00

Hippokratész - Orvosdominó

A Hippokratész kifejezetten jókor jelent meg az életemben. Már nagyon rég játszottam igazán jó, erőforrásmenedzselős-tervezős-számolgatós játékkal, ami kilencven perc fölé csúszik. A Hippokratész minden ilyen irányú igényemet kielégítette, ráadásul meglepő módon nincsen benne munkáslehelyezés!

Mint lassan minden játék, a Hippocrates is Kickstarteren kezdte a pályafutását Alain Orban új játékaként. Ő a Troyes és a Tournay kiadása után nyolc évnyi pihenőt tartott, azóta minden évben tervezett valami újdonságot.

Maga a KS kampány túl sok érdekességet nem rejtett magában. A kiadó azzal a szimpatikus húzással élt, hogy nem darabolta föl a tartalmat stretch goalokra, az előrendelői változat pedig nem tartalmazott semmi tartalmi kiegészítőt, csupán néhány látványbéli fejlesztést. Ennek ellenére (vagy inkább éppen ezért?) szép eredményt ért el: nagyjából háromezer játékos 208 ezer euró körüli összeggel támogatta.

Alain még 2017-ben kezdte el tervezni a játékot, mikor feleségével Kosz szigetén jártak. Itt született és tanított Hippokratész, és itt állt Aszklépiosz, a gyógyítás istenének szentélye is. Ekkor jött rá, hogy az orvostudomány megszületése jó témája lehetne egy társasjátéknak is. Eredetileg gyorsasági játéknak szánta: egy homokórányi időnk lett volna fölkapkodni a betegeket, az orvosokat és az ellátmányt, és kirakni belőlük a legnagyobb gyógyítási láncot. Szerencsére ezt az ötletet hamar elvetette.

Van nekünk egy sereg olyan súlyos betegünk, hogy két körön belül biztosan meghalnak, közülük kell kiválasztani - lelkiismeretes orvoshoz méltóan - azt, aki a legnagyobb hasznot hajthatja nekünk. Az elérhető betegek oszlopokba (régiókba) rendeződnek, mi pedig kockadobással jelölhetjük ki közülük az elérhetőeket.

Jaj, azok a kockák! Sajnos a tervezőknek sikerült a türkizkék és a méregzöld mellé egy olyan kék színt választaniuk, amit még normál fényviszonyok között is nehéz megkülönböztetni a többitől. Sötétebb szobában (ne adj’ isten színtévesztőknek) pedig esélytelen. Pedig ott van a játékosszínek között a szép, jól megkülönböztethető citromsárga, nem is értem, hogy miért kellett a kéket belekeverni a dolgokba.

Tehát, minden régióból van egy elérhető páciensünk, őket tudjuk beinvitálni a torony alakú fogadásjelzőinkkel. Rendkívül bőkezű betegeink azonnal ki is fizetik nekünk a vizitdíjat, valamint mezőtől függően egyéb jutalmakat is hozhatnak magukkal. Ez lehet orvosság, egy kis plusz pénz, esetleg győzelmi pont, vagy némi előny a hírnévsávon – de ha túl jó helyről hozunk el beteget, akkor levonást is kaphatunk az előbbiekből. Aki a kevésbé jövedelmező betegek közül kap valakit, azt azzal kompenzálják, hogy a következő körben ő választhat hamarabb. Ezt ötletes módon úgy oldották meg, hogy két forduló között elég a fogadásjelzőinket egy sorral feljebb tolni és máris sorrendben állnak.

A betegek megfelelő kiválasztása a játék legfontosabb része. Itt az kerül előnybe, aki fejben már végig is játszotta a többi fázist. A tábláról választani kell, ez alól csak akkor kapunk felmentést, ha a fogadás valamiért lehetetlenné válik. Az, hogy a betegeknek milyen orvosság kell, illetve mit hoznak magukkal, egyáltalán nincs összhangban. A jó lehetőségeket hamar elviszik a többiek – vagy ha ők nem, akkor a gépi játékos -, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz a maradékban olyan beteg, akit képesek leszünk később ellátni. Mivel a sorrend itt különösen fontos szerepet játszik, érdemes néha beérni a kisebb bónusszal és ezzel jó helyre kerülni a következő körben. Kevesebb beteget bevállalni, mint a maximális három, pedig kifejezetten ajánlott. Kár, hogy erre nem mindig van lehetőségünk…

Miután megszedtük magunkat az elesettek pénzén, ki kell fizetnünk az orvosainkat. A bérfeszültséget elkerülendő mindenki ugyanannyit keres, de minél híresebbek vagyunk, annál  lejjebb vihetjük az orvosaink bérét – jól menő helyen dolgozni kiváltság, ugyebár. Ha nem tudunk, vagy nem akarunk fizetni, akkor az orvosaink távoznak. Semmi gond, a következő fázisban érkezik az új munkaerő!

A piacon hírnév szerinti sorrendben válogathatunk. Elvihetünk egy orvost, vagy általa árult gyógyszerkészletet is. Ha pedig mindkettőt megvesszük „menüben”, akkor ajándékba kapunk egy tudáskártyát is. Ezek a helyi esemény vagy bónuszlapkák. Jellemzően a pénzünket tudjuk velük növelni, de akadnak köztük ingyen betegek (akiket nem kötelező meggyógyítani) és beugró orvosok is. A csavar az, hogy ha valaki elvitt egy orvost, akkor a hozzá tartozó gyógyszercsomagot már nem lehet megvenni – és fordítva. Bár a játék az elején nagyon bőkezűnek tűnik azzal, hogy a betegek előre fizetnek, ebben a fázisban már látni fogjuk, hogy jól meg kell majd húznunk azt a bizonyos nadrágszíjat. Nem egyszer kerülünk majd olyan helyzetbe, hogy döntenünk kell a doktor és az orvosság között, ezzel együtt pedig arról is, hogy melyik páciensünk kezét engedjük el a körre – vagy akár végleg.

Páciensek beinvitálva, az orvosok szikével a kezükben várakoznak, az orvosság beszerezve, indulhat a játék legjobb része, a gyógyítás. Minden beteglapkán van két bemélyedés, ez azt jelzi, hogy legfeljebb két orvos dolgozhat rajta. Ezen kívül a lapkán láthatjuk még, hogy milyen típusú kezelésre van szüksége, és azt, hogy mennyi orvosság kell neki. A hatszög alakú orvosokon legfeljebb három „nyúlvány” mutatja, hogy hány beteget tudnak ellátni, és azt, hogy milyen típusú beavatkozáshoz értenek. Egy páciens akkor gyógyult meg, ha rápakoltunk annyi gyógyszert, amennyit kért, és kirendeltünk hozzá egy olyan brigádot, akik be is tudják neki adni a kért szereket.

Egy betegen több orvos is dolgozhat, és egy orvos akár több beteget is el tud látni. Így nagyon szép kórházdominót lehet kialakítani az asztalon. Fontos, hogy részleges gyógyítás nincsen, tehát ha valaki nem kaphat meg mindent, amire szüksége van, akkor bizony egy lépéssel közelebb kerül Hádészhoz. A gyógyultak hírnévvel és győzelmi pontokkal jutalmaznak minket. Ez utóbbiból az orvosok is csepegtetnek nekünk: amikor egy doki az összes kapcsolatát felhasználta, a szerződése lejár, és távozik, ekkor szintén pontokat kapunk.

Ami egyeseknek hátráltató tényező lehet, az az, hogy a játék gigászi helyet foglal el az asztalon. A tábla óriási, és nem is fér el rajta minden komponens, valamit még mellé is kell pakolni. Ehhez még hozzájön fejenként egy A4-es méretű játékoslap, és közel ugyanekkora hely kell a betegeink és az orvosaink párosításához. Kihúzható asztal nélkül neki se álljatok! Érdekes, hogy a deluxe változat egyik jellegzetessége az extra nagy tábla volt. Nem tudom, hogy középen a szép illusztrációra mennyire volt szükség – mi szabad hely híján oda pakoltunk minden fölös komponenst, így nem sok látszott belőle. A fentebb már említett dobókocka-problémán kívül más bajom nem volt a játékkal, nagyon szép és igényes munka, kifejezetten kellemes asztalképet mutat – feltéve, ha találunk hozzá kellően nagy asztalt.

A Hippokratész lényege a folyamatos előretervezés és számolás. Hacsak nem hullik az ölünkbe valami igazán mázlista lehetőség, nem fogunk tudni körökre előre betárazni erőforrásból. Pénzből kell kifizetnünk az orvosainkat, pénzbe kerül fölbérelni az új munkaerőt (akik nélkül nem fogunk tudni győzelmi pontokat termelni) és pénzbe kerül megvenni az orvosságot is, ami nélkül a doktorok legfeljebb nézegetni tudják a betegeinket. Pénzre tehát szükségünk lesz, azt szerezni viszont csak egyetlen módon lehet: betegek befogadásával, őket viszont meg kell gyógyítanunk – pénzből.

Látszik, hogy az élményt a maximális, négy játékosra tervezték. Ha kevesebben vagyunk, akkor két szellemet is vezérelnünk kell. Az ő feladatuk, hogy elhappolják előlünk a legértékesebb betegeket és orvosokat. Védekezni ellenük nem igazán lehet, legfeljebb azzal, hogy a hírnévsávon megelőzzük őket, így mi választhatunk először. Az előnyük a hús-vér játékosokhoz képest, hogy pontosan tudjuk, mit fognak tenni (mindig a legmagasabb számú lapkát veszik el), így fel tudunk készülni rájuk.

Bár a játék igen szűkmarkúan méri a drachmát, a legnagyobb gondunk nem az erőforrások szűkössége lesz, hanem az, hogy nem tudunk mikor vásárolni. A sorrend ugye mindig kötött, és mindenből legfeljebb egy tételt vehetünk, úgyhogy aki a hírnévsávon előre kerül, az óriási előnyre tesz szert. Ha valahol hibát vétünk, akkor annak következtében emberek fognak meghalni, mi pedig pontokat veszítünk.

Ha nagyon megszorulnánk, utolsó mentsvárként az asszisztenseinkhez fordulhatunk. Ez a három miniatűr korong bármikor tud nekünk egy kis pénzt vagy orvosságot teremteni. Sőt, akár bele is nyúlhatunk a betegek elrendezésébe a segítségükkel, és olyan helyekről is választhatunk, amik alapból elérhetetlenek lennének! Kis hiba azonban, hogy asszisztensekkel a többi játékos is rendelkezik…

A fentiekből is látszik, hogy a kizárás – vagyis az akadályozás – nagyon fontos eleme a játéknak. A választási lehetőségeink nagyon szűkösek, és az idő is szorít. Fura belegondolni, de a négy forduló alatt összesen négyszer lesz lehetőségünk gyógyszert vásárolni, ezen kívül be kell érnünk azzal a pár üvegcsével, amit a betegeink hoznak magukkal. Bár kétségtelenül vannak jól elkapott körök, bőven lesz olyan, aki inkább Kharónnak fizet majd helyettünk.

Kezdő társasosok beavatásához semmiképpen nem ajánlom a Hippokratészt. Túl sok a szabály, és a játék nem elnéző azokkal, akik hibáznak. A kilencven perces hossz nagyjából tartható az első pár parti után, ha gyakorlott játéksokkal játszunk. Aszklépiosz szentélye a tapasztalt gémereket várja, akik nem riadnak vissza egy kis tervezéstől, és türelmesen megvárják, amíg a másik kilábal az analízis-paralízisből. Megválogatni a társainkat azért is fontos, mert óhatatlanul is akadályozni fogjuk a többieket, így, ha sértődősebbekkel ülünk egy asztalhoz, könnyen lehet, hogy a végén mi szorulunk majd orvosi segítségre.