• Ismertető
• 2020.11.30. 15:00:00

Ti írtátok!- Brass: Lancashire

Túlzás nélkül állíthatjuk a Brass: Birminghamet minden eddiginél nagyobb felhajtás övezi 2018-as megjelenése óta mind nemzetközileg, mind itthon a hazai megjelenés környékén. Épp ezért éreztem apropót, hogy bemutassam kicsit az „idősebb” testvért, amit immár magyar szabály birtokában ki is próbálhatunk. Amúgy maga a játék teljesen nyelvfüggetlen.

Az olvasó közönség igényeire számítva a dolgok közepébe vágok: miért érdekelne minket még egy Brass? A Birmingham nem rég mászott fel egészen bgg (BoardGameGeek) toplistájának dobogójára, míg a Brass: Lancashire az egyébként szintén tiszteletre méltó 18. helyen van. Egyértelmű tehát hogy a Birmingham a „jobb” játék – na azért ez nem ilyen egyszerű. Én személy szerint 25 Birmingam és 9 Lancashire játszma után tettem le a voksomat utóbbi mellett.  Szóval mind a kettőt érdemes minimum kipróbálni. Aki az összehasonlításra kíváncsi lapozzon lejjebb, először azért essen párszó arról egyáltalán mivel is állunk/ülünk szemben:

A Brass: Lancashire 2007-ben még csak egyszerűen „Brass”  néven jelent meg Martin Wallace angol társasjátéktervező és törtélem tanár igencsak sokadig alkotásaként. Az, igen termékeny szerző, aki történelmi téma és azon belül hazája nagy korszaka is foglalkoztatja. 2002-es Age of Steam is foglalkozik a vasútépítés világával, már kicsit megidézve a későbbi Brasst.  2010-ben maga is elkészített egy újragondolt Brass változatot Age of Industry néven, de az igazi áttörést a Brass Kickstarter kampánya rúgta. Az 2007-es Brass ízlések ide vagy oda, minimális vajszínű térképével az egyik legcsúnyább játékok közé sorolható, amitől csak az igazi ínyencek jöttek izgalomba.  A Roxley kiadó a szponzor gyűjtésben kapásból két játékra kalapozott: bejelentették hogy két társszerzővel elkészítették a Brass: Birmingham alcímű változatát is és ez esetben a grafikusok beleadhattak apait-apait, káprázatos ipari forradalmat idéző festészetet rittyentettek mindkét játék alá. A grafikusok figyelmesen nyúltak a témához és árnyalt képet kaphatunk a nem is annyira ragyogó korról - amennyiben egy illusztráción ez lehetséges. 

A cikkemet nem játékszabály-ismertetőnek szánom, így rövidebben írnék magáról a mechanikákról. Az angol ipari forradalom idején járunk, vállalkozásunkat építjük, szénbányák, vaskohók, gyárak, vasútak: minden, ami kell. Edukáló funkciója nem elhanyagolható, mivel igencsak autentikusan van felépítve a kor gazdasága. A játék első felében felépítjük angol iparvidék sajátossá vált csatorna hálózatát, majd szinte az egész térképet nulláról újrakezdve az újabb ipari fejlődés motorját jelentő vasúthálózatát. A játék jelentős mértékben kártyavezérelt – a kezünkben lévő 8 kártya közül választhatunk merre terjeszkedjünk tovább. Ez elsőre kissé beszorítottnak tűnhet, de a város kártyák mellett vannak ipartípus kártyák, amelyekkel csatornáink/vasútjaink mentén bárhol nyélbe üthetünk egy jobb befektetést. Mert bizony a játék fő eleme a hálózatépítés: ezen keresztül szállíthatjuk megfelelő helyre nyersanyagainkat, adhatjuk el áruinkat – vihetjük sikerre vállalkozásunkat. Ám de az utakon az ellenfél szerelvényei is utazhatnak – a pályán összekötött nyersanyagainkat bármely játékos használhatja. Ami jó és rossz is lehet mindkét játékosnak: bányáinkról ingyen „leeszik” a szenet és azzal azok átfordulnak és kapjuk a bevételt és a pontesőt – na de mi van, ha minekünk is nagy szükségünk lett volna arra fránya szénre? Lehet pont így nem tudunk megépíteni valamit, ha az országos piacra nem vagyunk bekötve vagy ha pont nincs elég pénzünk, hogy onnan vegyünk... Itt bizony ám igazi vérre menő kapitalista küzdelem van, ahol minden döntés számít: egyszerre két akciónk van és ha nem megfelelő sorrendben csinálunk valamit könnyen lehet, hogy az adott körben a kevesebb pénzt költő társunk a játékossorrendben elénk kerülve lefölözi az általunk szépen megterített asztalt... De minden sosincs veszve Rothschild család szívesen ad nekünk hiteleket, amitől szépen negatívba is mehet a körönkénti bevételünk.

A komplex játékairól híres, avagy hírhedt Vital Lacerda véleménye 500 online és 100 asztali játék utána Lancashire a tökéletes játék, teli meglepetésekkel - gyűjteményében az első tíz közé helyezi. A Birminghamben kritizálja a hálózat lapkák pontozását, az újításokat haszontalannak vagy problematikusnak találja.  

Melyik a jobb? Melyik a nehezebb? Ízlés kérdése. Röviden: igen a Birminghamben több a szabály, de megengedőbb így úgy mondanám, hogy játszani "könnyedebb". Az egyéni preferencia kérdése. Könnyebb pontot szerezni benne, de véleményem szerint nehezebb benne „nyerő stratégiát” kialakítani. Kevésbé kiélezett, nem feltétlen zavarjátok egymást, több az épület típus, inkább a pillanatnyi taktikai helyzet a fontos. Ha ez jobban fekszik akkor Birmingam. Viszont, ha van egy olyan elvárásod, hogy lásd, hogy mi miatt veszítettél, ki hogy áll akkor Lancashire a hosszabb távú stratégiában. Így emiatt mégis a "keményebb vonal" sokszor a Lancashire ajánlja. Viszont lehet olyan érzésed hogy le vagy maradva, ami csökkentheti a játékélményt az erre érzékenyebbekben.

Foglaljuk össze a különbségeket a Lancashire és a Birmingham között. Előbbi egyik előnye szerintem, hogy mindegyik épületen csak 1 hálózat pont van, emiatt kiegyenlítettebb, nem lehet pár jól elhelyezett vasúttal viszonylag olcsón pontesőt felszívni. Másik, hogy a megmaradt pénz a Lancashire-ban pontot ér, így az utolsó körökben logikusan nem lehet hitelt felvenni, ami szinten hegyezi az előretervezettség szükségét.

Akik a Birminghamet ismerik azok a sört el is felejthetik Lancashire partvidékén. Kár is erre sok szót vesztegetni - annak, hogy sör kell, hogy a különböző dolgainkat kereskedőkhöz eladhassuk, igencsak szénlapát méretű cipőkanállal fért csak bele a tematikába. Az elődöt kipróbálva mindjárt helyére kerül az egész, és valóban az adott korban érezhetjük magunkat. Sörgyárak helyet kikötők vannak, ami magától értetődő miért kell, hogy eladhassuk gyárainkból tóduló szövetet szerte a világon.

Van egy távoli piac sáv amiért versenyzünk. Itt lényegében a kikötő lapkák átfordítása nélkül fordíthatunk át pamutüzemeinket (adhatjuk el áruit), viszont csak korlátozott számban így igyekeznünk kell. Mennyire vagyunk torkosak? Ha egy akcióból szeretnénk sok gyárat egyszerre eladni lehet elviszik elölünk akik mértékletesebbek, eggyel kevesebbet várnak. Az utolsó lehetőségeknél van egy kis „push your luck”, kockáztathatunk: véletlenszerűen felfordított számokon dől el, hogy "mennyi fér bele", melyik az utolsó gyár, aminél még lehetet használni. Ez ponton a szerencsére érzékenyek, némileg jogos kritikával élhetnek. 

Eladásra nincs is más ipartípus csak ugyanaz a pamutüzem mint a Birminghamben (cotton mill – legközelebbi magyar kifejezés talán rá: kallómalom), valamint a hajógyár, ami viszont építés után instant átfordul - sok pontot ad viszont igen drága. Ez a lehetőségek beszűkölésének tűnhet, szerintem letisztultabb, kiélezettebb és izgalmasabb játékmenetet biztosít. Nekem sokszor az volt az érzésem a Birmingham esetében, hogy össze-visszaépítget mindenki, az adott körben ad hoc adódó lehetőségek szerint – és a végén valakinek már ki tudja mitől több pontja lesz. A Lancashire esetén jól látható hol maradtál le, mit csinált máshogy. A két stratégiai csapáson küzd nagyjából mindenki vagy pamutszövet-gyártásra megy vagy a hajókra.

Sajátságos modularitást is adnak a kikötők. Bár a térkép szélein lévő piacok nem változnak mint a Birminghamben, a kikötő lapkák mind saját új kapcsolódási pontokat adnak a térkép belső részein is, akár a szénpiachoz is.

Itt meg kell említeni a szén- és a vasércpiac sokall kisebb, ami szintén sokat növel konfrontáción. Az „over build” amikor a másik játékos helyeit vehetjük el és az iparára építhetünk "felül" a Birminghamban leginkább csak elvi lehetőség volt, huszon játékból talán, ha kétszer láttam alkalmazni. Itt értelmet nyer, és nagyon is fenyegető új ízt ad a játékba – effektíve pontot vehetünk el a másiktól.

Ez adja a jelentős más hangulatot a játéknak. Szabályai egyszerűbbek, de mégis inkább való gyakorlottabb játékosoknak kiélezett volta miatt, igazi heves ipari versenyfutás lehet belőle. Ha szeretted a Birminghamet az eredeti részt se hagyd ki- azt tanácsolom!

Létezik az angolban a small ale vagy table beer kifejezés, ami 0,5 % és 2,8 % alkohol fokkal rendelkezett. Ezt gyerekek is elfogadottan fogyasztották - az úgymond iskolasört Belgiumban az 1970-es évekig az általános iskolákban a gyerekek az ebéd mellé ihatták. Ez különösen a 19. században volt indokolt, amikor szennyvíz kérdése kevésbé volt megoldott, így a vízivásnak volt némi korokozó potenciálja.  Bár a cikk nem Brass Birminghamről szól, de azért a sör pár sort megért itt.

„A gépek bevezetése előtt a munkás otthonában fonták és szőtték a nyersanyagot. Az asszony és leányai fonták a fonalat, s ezt a férfi megszőtte. A munkások, akik faluhelyen elszigetelten éltek, komolyabban nem konkurálhattak egymással. Az első találmány, amely jelentős változást idézett elő az angol munkások addigi helyzetében, James Hargreaves takács (Standhill, Blackburn mellett, Észak-Lancashire) jennyje (1764). A szokásos kézi rokkától eltérően nem egy, hanem tizenhat-tizennyolc orsója volt, s ezeket mind egyetlen munkás kézierővel hajtotta. Az ipar fejlődése azonban itt nem állt meg. Egyes tőkések nagy épületekben helyezték el a jennyket és vízierővel hajtották őket. Ez lehetővé tette, hogy csökkentsék a munkások számát és olcsóbban adják el... A pamutiparral 1771-től 1775-ig évenként átlagban kevesebb mint ötmillió font nyersgyapotot importáltak; 1841-ben már 528 milliót. Lancashire a szülőhelye és központja a pamutiparnak, amely teljesen forradalmasította ezt a grófságot, eldugott, rosszul művelt, mocsaras lapályból forgalmas, dolgos vidékké változtatta, lakosságát nyolcvan év alatt megtízszerezte.” A munkásosztály helyzete Angliában - Friedrich Engels 1845