• Ismertető
• 2020. nov 12. 14:00
• 2  
• Link másolása
  Megosztás

Kartográfusok - Tetrisztérkép

Mindig gondban vagyok, amikor a Roll Player világából kell bemutatnom valamit. Az egész ugye azzal kezdődött, hogy Keith Matejka készített egy félig paródia játékot, amiben a fantasy szerepjátékok karakteralkotásában megjelenő vérpistikés tápolást figurázta ki. Az egész egyértelműen a D&D-re hajaz, mégsem lehetett a hivatalos elnevezéseket használni a jogdíjak miatt (pedig, ha a Wizards a szárnyai alá vette volna a játékot, még nagyobb népszerűségnek örvendene, mint most). Így hát agyszívók helyett oktopidák lakmároznak az emberek koponyájából, az eltűnő bestia (displacer beast) helyett pedig csak simán "eltűnő" marcangolja a kalandozókat. A népszerű beholder meg annyira jogvédett, hogy még csak hasonlót sem lehet alkotni.

A Roll Player annyira sikeres volt a játékosok körében, hogy megélt két fantasztikus nagydobozos kiegészítőt, és két új alapjáték is született a világhoz. A Kartográfusok tehát a szerepjáték alapján készült társasjáték spinoffja, amihez nemsokára még kiegészítő is érkezik. Jól hangzik, mi?

Kartográfusként a feladatunk, hogy megtervezzük Nalos Királyságának északi földterületeit a szeszélyes Gimnax királynő igényei szerint. Az uralkodó azzal kíván tisztelegni a híres mérnök, Alekszej Leonyidovics Pazsitnov munkássága előtt, hogy a birodalomban minden tájegységnek egy Tetris-elem alakját kell felvennie – még a megszálló szörnyetegek is csak akkor kapnak fosztogatási engedélyt, ha megígérik, hogy megadott alakzatban vonulnak be.

A tetraminók kényelmes elhelyezésének érdekében a terület térképét egységes négyzetekre szabdalták. Minden játékban négy, véletlenszerűen kiválasztott cél fogja nekünk hozni a pontokat, összesen négy fordulón keresztül. A csavart az adja, hogy minden fordulóban csak 2-2 célt fogunk kiértékelni. Mérlegelni kell tehát a rövid- és hosszútávú előnyök között.

Kisorsolunk tehát négy célt (pontkártyát), mindenki kap egy saját térképet és egy íróeszközt, majd megkeverjük a felfedezéskártyákat, és indulhat is a játék. Sorban fölcsapkodjuk a felfedezéskártyákat, a rajta szereplő alakzatokat pedig mindenki felrajzolja a saját papírjára. Az elemek négy színben érkezhetnek, ami egyben a négy területtípust (víz, falu, erdő, termőföld) is jelképezi. A legtöbb kártya választási lehetőséget is kínál: vagy a színét, vagy a formáját mi választhatjuk meg az új területnek. Általában, ha a kisebb, tehát jó eséllyel kevesebb pontot hozó formát választjuk, akkor egy érmével is gazdagszunk, ami permanens pontforrást jelent a játék végéig. A rajzolgatást némileg bonyolíthatják a romkártyák – ha ilyet húzunk fel, akkor a következő tájegységet csak adott mező köré lehet elhelyezni - valamint a lefedhetetlen hegységek és pusztaságok.

Egészen addig csapjuk föl a kártyákat, amíg az adott forduló (vagyis évszak) által előírt mennyiséget el nem érjük. Ekkor fölírjuk a fordulóhoz rendelt két cél pontjait, majd újrakeverjük a paklit és jöhet is a következő kör.

A roll&write – vagy ebben az esetben flip&draw, ugye – játékok nagy előnye, hogy ha van kellő ceruzánk és papírunk, akkor gyakorlatilag végtelen számú játékos játszhatja őket egyszerre a holtidő növekedése nélkül. A nagy hátrányuk pedig az, hogy alig van bennük interakció – ha mégis, akkor az általában kimerül abban az erőtlen megoldásban, hogy a többiek akcióit másolhatjuk. A Kartográfusok meglépi azt, amire mindig is vártunk egy roll&write játék esetében: végre közvetlenül is beletrollkodhatunk a másik rajzaiba!

Ha szörnykártyát húzunk fel, akkor mindenki a nyíl irányába átadja a térképét az ellenfelének, és ő lesz az, aki berajzolja majd neki a lila színű szörny alakzatot.

"Nem írja a szabálykönyv, hogy ilyenkor kidekorálhatjuk obszcén alakzatokkal a másik papírját, de konkrétan nem is tiltja..."

A szörnyeket később lefedni nem lehet, és minden üresen hagyott oldaluk pontlevonást jelent minden forduló végén. Egy jól elhelyezett szörny durva mínuszokat hozhat egy játékosnak. A rosszul lerakott szörny viszont külön öröm. Mivel a csúfságok is kitöltött négyzetnek (és egyben egy ötödik területtípusnak) minősülnek, bizonyos célokhoz akár még hozzá is segíthetik a játékost. Nincs is megalázóbb annál, mint amikor valaki visszakapja a térképét és felkiált, hogy „jajj, de jó, hogy pont ide raktad a szörnyeket”.

A Kartográfusok remek bizonyíték arra, hogy egy roll&write játék is lehet összetett, sőt látványos is – úgy, hogy közben nem veszít a műfajra jellemző gyorsaságából és könnyű tanulhatóságából. Itt már nem csak azt kell eldöntenünk, hogy hova rajzolunk be valamit, hanem azt is, hogy mit, és néha még azt is, hogy mikor. A játék kulcsa ugyanis az időzítés. Egy elem több helyre is jól jöhet és több helyen is hozhat pontot. A mi feladatunk mérlegelni, hogy az azonnal megszerezhető pontokkal járunk-e jobban, vagy megéri-e befektetni egy későbbi célba a nagyobb haszon érdekében. Sajnos semmi nem garantálja, hogy valóban meg is fog jelenni az az alakzat, amire mi annyira számítunk, ahogy azt sem, hogy a szemfüles ellenfelünk nem fog ledobni egy szörnybombát a leginkább kritikus területre. Mivel itt minden cél és lap nyílt, ráadásul mindenkire érvényes, a rossz lapjárást nem fogjuk tudni hibáztatni.

Bár a tizenhat pontkártyával több ezer variáció jöhet ki, sokan mégis kevésnek érezték a lehetőségeket. Örültem volna, ha típusonként legalább még két feladat került volna be. Éppen ezért már nagyon várjuk a Hősöket, ami a Kartográfusok önállóan játszható kiegészítője lesz, valamikor jövőre.

A roll&write játékok rákfenéje, hogy valamiért mindig halvány ceruzákat mellékelnek hozzájuk. Sajnos, ez most sincs másként. A szürke vonalak alig látszanak a papíron, és a végeredmény sem túl mutatós. Ezért azt javaslom, hogy használjatok hozzá színes ceruzát! Nem csak, hogy jobb érzés lesz ránézni a végeredményre, sokkal átláthatóbb is lesz a játék, ha nem csak szimbólumokkal jelölitek a területtípusokat.

A bármennyien játszható fogalmába beletartozik az 1 is, ezért természetesen kipróbáltam szóló módban is a Kartográfusokat. A szabályok itt nem változnak sokat, egyedül a szörnyek bekerülését kellett automatizálni. Ezt úgy oldották meg, hogy minden monszter egy adott helyre kerül a négyzetrácson, vagy, ha ez nem lehetséges, akkor az adott helyhez a legközelebb. Ezt egy kis piktogram jelöli a kártya sarkában.

A pontszámítás annyival bővül, hogy a végső eredményből még le kell vonni az egyes feladatokhoz tartozó pontmennyiséget – ez célonként változik attól függően, hogy az adott lappal mennyire könnyű sok pontot szerezni. Az így kapott eredményt kell összevetni a táblázattal, ami a végső, szöveges értékelést tartalmazza. Erre azért volt szükség, mert a pontkártyákon eltérő nehézségű feladatok vannak, így ugyanaz a pontszám különböző kártyákkal elérve eltérő teljesítményre utalhat.

"Egy szemléletes példával élve: nem mindegy, hogy a 100 métert, vagy a 400-at futod le 43 másodperc alatt."

Ami az élményt illeti, a Kartográfusok pont azt hozza szólóban, mint a többi roll&write játék. Igaz, hogy kevés benne az interakció, de mégis az a kevés fog a legjobban hiányozni. Egyedül játszva nem lesz kinek panaszkodni, hogy már megint pocsék kártyák jönnek, és nem lehet kinek a fejéhez vágni, hogy az ő szörnye miatt úszott el a játékunk.

A képlet ebben az esetben nagyon egyszerű: ha szereted a roll&write játékokat vagy a Roll Player világát, akkor nem is érdemes gondolkozni, vidd haza nyugodtan a kartográfusokat – nem fogsz csalódni.

Ha még nem szereted őket, de nyitnál feléjük, vagy még nem próbáltál roll&write játékot, akkor a Kartográfusok jó választás lehet, de tudd, hogy ez eddig az egyik legösszetettebb darabja a kategóriának.