• Ismertető
• 2019.11.05. 07:00:00

Gépregény - Álmodnak-e az androidok...

„Nahát, még egy programozást oktató játék!” – gondoltam magamban, amikor elolvastam a Gépregény ismertetőjét. A dobozzal a hónom alatt hazafelé baktatva el is kezdtem magamban fogalmazni a cikket. Majd írok arról, hogy mennyit keres egy kezdő Java fejlesztő, és ezért mennyire jól járnak a szülők, ha korán megszerettetik a gyerekükkel a programozást, például egy ilyen játék segítségével. Azt sem felejtem el majd megemlíteni, hogy az oktatójátékok mennyire ócskák szoktak lenni, mert nem gémerek tervezik őket. Hamar kiderült, hogy tévedtem. Oktatójátékról szó sincs: a Gépregény szórakoztató, családi-logikai kooperatív játék... ami kedves borítóval álcázza gyilkos természetét.

A mindenféle zombis-hentelős meg fantasy kalandok után egészen furcsa volt látni egy olyan játékot látni a Plaid Hat Gamestől, aminek a borítóján cuki kiscica játszik a robotbarátaival és kergeti a puha szösznyuszkókat. A kompozíció alapján azt is hihetnénk, hogy ez egy gyerekjáték – ez részben igaz is, de hiba lenne azt hinni, hogy a felnőtteket nem fogja megizzasztani egy korai szint.

Adott négy robotállatka és egy küldetésfüzet – ami egyben játéktáblaként is szolgál majd. Az állatokat közösen irányíthatjuk a négyzetrácsos pályákon, parancskártyákkal. Ezeken olyan egyszerű utasítások szerepelnek, mint az előre, hátra, fordul, felvesz, ugrik, stb. A kátyákat hátlappal felfelé kell a kezünkből az asztalra tenni. Minden körben mindenkinek legalább egy kártyát ki kell játszania és összesen legalább ötöt le kell tenni (játékosszámtól függetlenül). Más megkötés ezen kívül nincs – mindenki akkor és annyi kártyát pakol le, amennyit csak szeretne, de a már kijátszott kártyákat visszavenni vagy áthelyezni nem lehet. Ha mindenki úgy döntött, hogy elég kártyát játszott ki, akkor balról jobbra felforgatjuk a lapokat és sorban végrehajtjuk az utasításokat a robottal. Majd mindenki újra húz és jön a következő forduló.

A cél, hogy adott számú körön belül – vagyis amíg le nem merül a robot akkuja – közösen teljesítsük az előre kiírt feladatot. Hogy hol itt a nehézség? Ott, hogy senki nem tudja, hogy milyen lapot játszott ki a másik! A kártyákat ugye képoldallal lefelé kell lerakni, a hátukon pedig csak annyi információ szerepel, hogy fordulás vagy mozgás parancs van-e a másik oldalán. Azt, hogy a lap balra vagy jobbra fordítja a robotot – illetve előre vagy hátra mozgatja-e - csak találgatni lehet. Emellé természetesen játék közben mindenféle beszéd tiltott.

Az első, egyenes szakaszon így még csak el lehet evickélni, de utána már gondot fog okozni, hogy mindenképpen le kell tenni lapot. Akkor is, ha semmi értelmes nincs a kezünkben. Ráadásul a harmadik pályától megjelennek a sárga kártyák, amiket kötelező lerakni, mielőtt rendes kártyát játszanánk ki. Sajnos igaz, hogy egyetlen rossz parancs boríthatja az egész kört, ráadásul nem is akárhogy. Elég egy nem tervezett fordulat, és a kisállatunk máris a tábla távolabbi sarkában fejelgeti a falat ahelyett, hogy az ideális útvonalon suhanna előre. Ez máshol kifejezetten idegesítő lehet, itt viszont a játék szerves része: a cél, hogy az ilyesmit elkerüljük – vagy ha nem sikerült, akkor legalább egy jót röhögjünk rajta. A játék egyébként javasol nehezítéseket, ha túl egyszerűnek bizonyulnának a feladatok, de nekünk sosem volt szükségünk rájuk.

A Gépregényben összesen négy állattal hajthatunk végre ötféle küldetést.

Tita

A játék reklámarca, egyben az egyetlen hús-vér szereplő. Tita egy automata porszívón ülő macska, akinek a lakásban elszabadult szösznyuszkókat (a mi porcicáink angol megfelelőit) kell föltakarítania, majd visszatérnie a kiindulópontra, mielőtt lemerülne az aksija.

Tita felelős a kedves bevezető küldetésekért és a könnyű győzelmekért. Az ő különleges képessége, hogy ha nekimegy valaminek, akkor megáll és balra fordul. Ez néha jól jön, néha viszont alaposan belekavar az eredeti tervbe. A nagyjából két pályáig lesz velünk jó cica, utána kiereszti a karmait. A szösznyuszkók székek mögé bújnak el, közben pedig értékes – és felettébb törékeny - vázák között kell lavíroznunk. Később megjelennek a lejtők is, amiken csak nagy lendülettel lehet fölhajtani, illetve fölébrednek a ház lustább macskái is, akik heccből jól ellökdösik Titát a kijelölt útvonaláról.

Zümi

A robotméhecske egy alsókategóriás, kínai drón ügyességével repked a kertben és közben zsákokat cipel. Mivel ő a levegőben lebeg, viszonylag kevés dolog állja útját, de egy fa lombkoronája már neki is kihívást jelent. Ha túl nagy svunggal indul meg előre, lendületet vesz és még egy mezőnyit sodródik. Ezt a siker érdekében ki kell majd használni, hiszen egy ingyen lépést jelent. Egyben viszont átok is, mert ha Zümi nekicsapódik a falnak, rögtön merül egyet az akkuja. Valószínűleg ezért is kapott lényegesen több üzemidőt a többi társánál.

Blöki

A paleontológus robotkutya specialitása a csontok kiásása. Az első pár küldetésben még földet kell túrni vele, utána már az egész múzeumot nekünk kell berendezni. Blöki küldetései addig egyáltalán nem tűnnnek nagy kihívásnak, amíg le nem esik, hogy a paklijában összesen van kettő darab előre mozgató lap. Mivel elég nagy távolságokat kell vele megtenni, kénytelenek leszünk tolatva vagy krajcolva haladni. A nehézséget az adja, hogy a legtöbb tárgyat nem csak szimplán el kell vinnünk egyik mezőről a másikra. Minden csontdarabkának adott irányba kell állnia, hogy kiadjanak egy kész dínócsontvázat.

Balkéz

A szakácsrobot egy szusi étteremben dolgozik, ahová folyton éhes macskák járnak halat enni. Először meg kell pucolni a lazacot, majd el kell keverni a rizzsel, végül fel kell szolgálni a megfelelő vendégnek. Közben az alapanyagok folyamatosan haladnak egy futószalagon a mosogató felé, amibe becsúszva idő előtt véget vethetnek a játéknak.

A sok feladat miatt Balkéz egyszerre két tárgyat is magánál tarthat, de ez több gondot fog okozni, mint amennyi segítsget nyújt. A bal karja kétszer olyan hosszú, mint a másik (innen a neve...), ezért azzal messzebbre elér. Viszont a kezeit csak egyszerre tudja működtetni és természetesen őt is magával viszi a futószalag, ha épp rajta áll.

Speciális küldetések

Valahol itt szakadhatott el a cérna a tervezőknél, és törhetett ki belőlük valami évtizedes elfojtott frusztráció. A speciális küldetések több állattal is elvégezhető, egészen elborult feladványok. Blökivel egyszerre négy dolgot kell kergetnünk a farmon, Titával egy kisebb labirintust kell kitakarítanunk, Zümivel pedig még azelőtt kell elszállítanunk a többi állatot, hogy azok fölfalnák egymást. Ezek a legnehezebb, de egyben a legérdekesebb küldetések is. Szívesen láttam volna belőlük még többet. Remélem, hogy később ez egy kiegészítővel meg is fog valósulni.

A látványra és a minőségre nem lehet panasz. Az egész játék gyönyörű, harsány színeket használ, megragadja az ember tekintetét. Szerencsére sikerült arra is figyelniük, hogy a sok szín ne tegye átláthatatlanná a játékteret. Az egyszerre táblaként is szolgáló küldetésfüzet remek ötlet. Nem csodálkoznék, ha a Plüss mesék után a kiadó többi játékában is viszont látnám majd. A minifigurák kidolgozása is remek lett. Kellően részletesek ahhoz, hogy mindig meg tudjuk mondani, melyik irányba néznek épp (ami ennél a játéknál különösen fontos). Ráadásul nagyok és jó tartós anyagból készültek. Jó érzés játszani velük és még jobb érzés lesz festeni őket!

Az, hogy a figurák kezébe-szájába lehet adni a tokeneket, jó ötlet és meg is dobja a hangulatot, de sajnos ennek ára van: a kéz és fognyomok azonnal meglátszanak a kartonalpokon. Így olyan hamar lesz viseletes külseje a játéknak, hogy szinte sajnáltam használni a felvétel akciót.

A szabálykönyvbe sajnos kerültek gáz részek. A játék hol Gépregényként, hol Kóbor áramkörökként hivatkozik saját magára. A repülő karaktert is még Züminek hívja az egyik bekezdésben, de két mondatra rá már Űrdongónak nevezi. Sajnos magában a szabályban is vannak pontatlanságok. Főleg a küldetések leírásai lettek nagyon kapkodóak. Elolvastam az eredeti, angol verziót is és ott sem sikerült teljesen egyértelműen fogalmazni, de azért olyan dolgokat nem felejtettek ki, mint, hogy minden állatnak saját parancspaklija van. Ez a játék nagyon elbírt volna még egy oldalnyi példát vagy szabályértelmezést – így egy-két küldetésnél csak tippelni lehet, hogy mit kell éppen csinálni.

Az, hogy hátlappal fölfelé kell kijátszani a kártyákat és beszélgetni is tilos, egyáltalán nem teszi szerencsejátékká a Gépregényt. Mi anno pár kör után a pokolba kívántuk a The Mindot (ami szintén tiltja a játékosok közötti kommunikációt), de élvezettel ugrottunk neki a robotállatok újabb kalandjainak. Egészen érdekes helyzeteket teremt az, hogy játék közben némaságra vagyunk ítélve. Ki kell – és tapasztalatból mondom, ki fogunk – találni új kommunikációs módokat, ha sikerre akarjuk vinni a kis robotállatkáinkat.

Mi az elején még véletlenül csaltunk néha. Ösztönösen elszóltuk magunkat, vagy felszisszentünk egy-egy lap lerakása közben. Ez persze szabályellenes, de később rájöttünk, hogy egyben felesleges is. Bőven elég információt hordoz magában az, hogy milyen sebességgel rakunk le egy lapot vagy, hogy mekkora szünetet tartunk két kártya kijátszása között.

Akik eddig féltek a kooperatív játékoktól az alfajátékos szindróma miatt, bátran próbálják ki a Gépregényt. A kényszerű némaság jól elveszi a túlzottan domináns játékosok erejét. Egy jól összeszokott csapaton kívül, már csak némi humorérzékre lesz szükség. Néha még a leggondosabb tervezés ellenére is kénytelenek vagyunk végignézni, ahogy a szakácsunk egy jól irányzott mozdulattal a mosogatóba szórja az elkészített rendelést, vagy, hogy a robotméh ide-oda csapódik két fa között.

Akkor lennék óvatosabb, ha a dobozon javasolt nyolcéves korosztálynak próbálnám bemutatni a játékot. Ők még nem biztos, hogy díjazni fogják, hogy végig csendben kell ülni az asztalnál, és, hogy nincsen teljes kontrolljuk az események felett. De ha sikerült ráérezni az ízére, garantáltan hetekig leköt majd mindenkit a Gépregény. Szinte hív magához, hogy megoldjunk egy újabb küldetést, és addig próbáljuk újra, amíg nem sikerül megoldani a legnehezebb feladatot is.