Print and Play, azaz a Nyomtasd és játszd!

A cikk megírása előtt ötlött az eszembe, hogy érdekes lehetne összerakni egy listát a Print and Play (PnP) , azaz a Nyomtasd és Játszd stílusú játékokból. Természetesen valamelyest jártas voltam a műfajban, de ahogy egyre jobban elmerültem a témában úgy éreztem a listán kívül igazán kijárna ennek a neki egy mélyebb körbe járás.

Kinek éri meg?

A PnP bármely meglepő, nem csak a játékosoknak érheti meg, hanem bőven profitálhat belőle a kiadó vagy a játék tervezője is. De ugyan milyen okból éri meg neki egy nyomtatható verziót árulni a dobozos játék helyett vagy mellett? Arról nem is beszélve, hogy ezek gyakran ingyen vagy akár a dobozos verzió töredékéért beszerezhetőek. Az okok igen szerte ágazóak lehetnek. Maga a kategória is rendkívül tág. Sok esetben a készítő nem is feltétlenül profit orientált a játékát illetően, csak a nagyvilág elé szeretné tárni a munkáját. Ebbe a kategóriába tartoznak a fanok által készített kiegészítők is, melyek az eredeti játék nélkül mit sem érnek. Sőt, most már az eladásra szánt KS játékok jelentős része is kínál nekünk ilyen lehetőséget. Ebben az esetben a legfontosabb indítékok közé tartozik, hogy a tervezők korai visszajelzéseket kaphatnak a közösségtől, extra bevételt szerezhetnek vele (pl.: Kickstarter- "pénztárcabarát Pledge"), sőt akár reklámozhatják is az adott terméket, hiszen manapság a hypenál nincs fontosabb. 

Bizonyos esetekben az is előfordul, hogy egy eredetileg csak PnP-re szánt kiadvány olyan sikereket ért el, hogy dobozos kiadást kapott. Példának okáért, az Én kicsi kaszám is egy fanok által készített gyermekekkel játszható PnP Scythe volt (akkoriban még pónikkal). Mind a játékosok, mind az eredeti játékot jegyző Stonemaier Gamest is lenyűgözte a kiadvány. Ezért a kiadó  átdolgozta, minikkel látta el és megszületett a Delta Vision által is forgalmazott Én kicsi kaszám. Az eredeti PnP verzió pedig örökre törlődött a rendszerből.

https://boardgamegeek.com/thread/1770366/my-little-scythe-my-little-pony-remake-scythe-whol

Jó-jó, de nekünk miért éri meg pénzt invesztálni egy ilyen játékba? Mert lássuk be, akár ingyen, akár pár dollárért is adják, a nyomtatásért mindenképpen fizetnünk kell valamennyit. Itt is több indokot el tudok képzelni. Például egy Kickstarter kampány esetében vagy egy már forgalmazott társasnál a PnP lehetőséget ad arra, hogy azelőtt teszteljük a játékot mielőtt még többet költenénk rá. Így jelentősen csökkenthetjük a kockázatát, hogy olyan játékra áldozunk, ami nem is tetszik nekünk. Persze annak is sok oka lehet, hogy miért nem akarjuk upgradelni a játékunkat egy klasszikus kiadásra.

A másik nagyon egyszerű indíték, hogy a játék egyszerűen csak fantasztikus. Lehet az akár egy kiegészítő, akár egy önállóan játszható kiadvány. Ha jó akkor nem kérdés, hogy érdemes lehet időt és pénzt áldozni a termékre.

Bocsi, akkor most ez ingyen van?

Ahogy fent is leírtam bonyolult a helyzet ezen a téren, mert mondhatni is-is. Vannak bizonyos játékok amik ingyen letölthetőek, vannak amikre pedig akár 5-10 $ is áldozhatunk. Azonban ezeknek a társasoknak szerintem nem itt rejlik az igazi hátráltató tényezője. Az igazi gondok akkor kezdődnek, hogy megfelelő nyomdát találjunk, a kinyomtatott lapokat pedig valahogy össze kell ragasszuk és, vagy lamináljuk. És akkor még szó se eset arról, hogy milyen nehézséget tud okozni a papír kiválasztása. Arról pedig már nem is beszélek, hogy miben fogjuk tárolni a kész játékunkat. :D Összegezve ez egy pepecs munka, amivel sokat kell foglalkozni a letöltéstől addig, hogy egy játszható terméket kapjunk. Nem csoda, hogy viszonylag kevesen veszik a fáradtságot az egész hajcihőre.

Hol tudok ilyen játékokat találni?

Az Tarsasjatekok.com-on is tudtok listázni a Nyomtasd és játszd! szerint. Azonban letölteni a legtöbb esetben csak a BGG-ről vagy az adott játék weboldaláról tudtok. Ha pedig igazán elmerülnél a témában szívből ajánlom a Golden Geek Nyomtasd és játszd kategória díjazottjait is jelöltjeit. :)

Mit csináljak, ha én szeretnék PnP-t kiadni?

Ha megjött a kedved egy saját kiegészítő vagy játék elkészítésére érdemes szétnézni a neten. A kiegészítők terén sok játéknál találhatunk sablonokat, amiket felhasználhatunk a munkánkhoz. Nem árt az sem, ha valamilyen képszerkesztő szoftverrel is barátságban állunk pl.: Photoshop vagy Illustrator. De akkor se bánkódjunk, ha nem szeretnénk a képszerkesztővel bajlódni, a neten ezekre is találhatunk megoldást, például az RPG-Cards ingyen lapokat generálhatunk magunknak.
Ha pedig ezzel kapcsolatban szeretnétek extra tartalmakat látni ajánlom Daniel Sollis Patreonját, ő ugyanis kifejezetten ezzel foglalkozik.

03Dec

Table Talk 29. rész Társasjátékok Ünnepe 2019- Élménybeszámoló

Érdekes | 2019.12.03. 17:00:00

Gál József és Horváth Balázs a Table Talk 29. részében megosztják a hallgatókkal az élményeiket a Társasjátékok Ünnepéről.

18Nov

Table Talk 28. rész Laserox és Essen kiállítói szemmel

Érdekes | 2019.11.18. 11:00:00

A Table Talk legújabb adásában szó lesz a Laseroxról és a bővebben Essenről. Vendégként pedig a Laserox alapítóját Csuka Zsoltot hallhatjuk.


Kommentek

  • bithalver

    2019-11-16 15:33:24

    https://boardgamegeek.com/thread/417579/csinald-magad-igen-te-ott
    http://boardgamegeek.com/thread/848512/all-the-diy-links-you-never-knew-you-needed

Népszerű

Friss

Címkék