A Mars terraformálása egy közepesen összetett társasjáték, 1 - 5 játékos részére, az átlagos játékidő hosszabb, akár 2 óra is lehet. A játékot az Év Játékának jelölték 2016-ban (BGG), illetve 2016-ban és 2017-ben több, összesen 3 másik jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a...
A Mars terraformálása egy közepesen összetett társasjáték, 1 - 5 játékos részére, az átlagos játékidő hosszabb, akár 2 óra is lehet. A játékot az Év Játékának jelölték 2016-ban (BGG), illetve 2016-ban és 2017-ben több, összesen 3 másik jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a lapka-elhelyezés, a kollekció gyűjtés, a váltakozó képességek, a hatszög-rács és a pakli tervezés mechanizmusokra.
Megindul a verseny a Mars lakhatóvá tételéért!
A Mars terraformálása egy közepesen összetett társasjáték, 1 - 5 játékos részére, az átlagos játékidő hosszabb, akár 2 óra is lehet. A játékot az Év Játékának jelölték 2016-ban (BGG), illetve 2016-ban és 2017-ben több, összesen 3 másik jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a darab elhelyezés, a kollekció gyűjtés, a váltakozó képességek, a pakli tervezés és a kártya húzás mechanizmusokra.
A Mars lakhatóvá tétele
Víz, oxigén, és a megfelelő hőmérséklet...Ez a három dolog, amire biztos, hogy szükség lesz, ha a vörös bolygón képzeljük el a jövőt. Biztosítsd ezekből Te a legtöbbet, és tedd lakhatóvá a Marsot!
A kezdetek
Lesznek a kezedben kártyák, amikkel különböző nyersanyagokra és előnyökre tehetsz szert. Ráadásul vannak olyan kártyák, amiknek az akcióját többször is felhasználhatod – néhány jól megválasztott lap a játék végéig nagy segítségedre lesz!
Költsd el a már megszerzett MegaKreditjeid (M€)! Ez nem hangzik túl jól, igaz? De hidd el, hosszú távon kifizetődő lesz, ha a rendelkezésedre álló M€-eket hőerőművek építésébe, óceáni területek kialakításába, vagy egy új város alapításába fekteted!
Ültess növényeket! Ezzel két legyet ütsz egy csapásra, mert nem csak a Mars felszínét teszed kellemesebbé, de az oxigénszintet is növelni tudod. Ráadásul a nagy metropoliszok lakói mindig örülnek a zöld felületeknek, így ha városok mellé telepíted a növényeid, még plusz pontokat is kaphatsz!
A magabiztos játékosok díjakat is alapíthatnak, és ha teljesítik a feltételeket a játék végén, elnyerhetik az értük járó plusz pontokat.
Csak rajtad múlik, milyen erőforrások termelését fejleszted, mire költöd a rendelkezésedre álló nyersanyagot, és milyen mérföldköveket sikerül majd elérned. A lehetőségeid száma végtelen! De vajon az előrelátásod és stratégiai érzéked is megvan hozzá, hogy a lehető legjobb döntéseket hozd meg?
Magyar nyelvű játékszabály
Letöltés
Angol nyelvű játékszabály
Letöltés
Kategória:
Sci-Fi, Közgazdaság, Környezet, Építés / Terjeszkedés, Gyár / Manufaktúra, Világűr
Mechanizmus:
Lapka-elhelyezés, Kollekció gyűjtés, Váltakozó képességek, Hatszög-rács, Pakli tervezés, Vedd el, Solitaire, TRN-04 Progressive Turn Order, Tech Trees / Tech Tracks, VIC-04 Victory Points as a Resource, Játék végi bónuszok, Változó setup, ECO-05 Income, Contracts, Draftolás, Tags
Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!
A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!
Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!
Csak személyesen itt: Átvételi lehetőségek előre egyeztetve Dunaharasztin, Szigethalmon, vagy Budapest IX. kerületben.!
Kihasználatlanság és a kockajáték megvásárlása miatt vált eladóvá.
2 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Pécs! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Eladó, bontatlan csomagolásból. Ajándékba kapott, de már megva a játék. :)
24 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: székesfehérvár! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Ritkán kerül elő, ezért adom el. Az ár azért ennyi, mert benne van az összes lap 3D-ben kinyomtatva (player board kivételével). Kérésre küldök fényképet.
3 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Az ár tartalmazza: -Vénusz kiegészítőn kívül az összes kieg. -Minden kártya védőben -3d nyomtatott lapkák (az összes, a kiegekhez valók is) -3d nyomtatott insert, aminek segítségével elfér az összes kiegészítő az alapdobozban. (Kivéve a 3d nyomtatott lapkák) -3d nyomtatott helyezők a gyarmatlapkákhoz (szintén elfér az alapdobozban) -3db fa(rétegelt lemez) játékostábla. (Sajnos ebből már nem tudok többet csinálni, nekünk elég volt a 3. Nyomtatva viszont meg tudom oldani igény esetén). Kérésre küldök képeket. Személyesen: 3. Kerület Bojtár utca, Szentendrei sziget, vagy a kettő közötti útvonal.
1 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapest! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Alapjáték+kezdetek kiegészítő, sokat játszott, kártyák szélein látszik a használat (foltosodás). Személyesen Budapest 18. Kerületben átvehető, posta vevő költségén.
1 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Nyíregyháza! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Eladó új, bontatlan magyar nyelvű Mars Terraformálása társasjáték. Személyes átvételre Nyíregyházán van lehetőség. Futárszolgálattal tudom küldeni házhoz, illetve csomagautómatákba. Csere nem érdekel.
1 érdeklődő
Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!
A Föld gigavállalatai annyira belejöttek a terraformálásba, hogy kell nekik valami új kihívás - ideje hát új projektekbe vágni a fejszéjüket. Persze ez csak egy sablonos magyarázat, a valódi ok mindig is a profitmaximalizálás.
Ha már a kisujjadban van a Mars élhetővé alakítása, és úszol a megakreditben a rengeteg sikeresen végrehajtott projekt miatt, akkor ideje sokkal menőbbé varázsolni a játékot is, és újabb kalandokba belevágni a lézervágott fa illatával körülvéve.
JEM 2022 JÚNIUS
Ahogy telnek az évek, egyre korábban érkezik el a túlfogyasztás napja. Vajon meddig lehet hitelre felélni a rendelkezésre álló erőforrásokat? Vajon hová megyünk, ha új otthon után kell nézzünk: a Holdra, a Marsra, vagy máshova?
2024-06-07 08:32:19
Nagyon jó játék, de nem egyszerű. Rengeteg a szabály és az elem amire figyelni kell, már az alapjátékban is. Nem játszottam még másik olyan játékkal, ahol egy közös cél eléréséért dolgozik mindenki, de közben mégis egymással versengünk, hogy ki szerez közben több pontot. Őszintén szólva, mi nem szoktuk annyira kihasználni az egymást hátráltató akciókat, inkább mindenki a saját pontjainak maximalizására törekszik, de jó tudni, hogy a játék valamilyen szinten arra is ad lehetőséget, hogy egy másik játékosnak nehézséget okozz. Annak ellenére, hogy szeretjük családosan a bonyolultabb, több összetevős játékokat, ez nem tartozik a kedvenceink közé - viszont még így is előkerül minden második családi találkozón. :)
2024-06-05 10:20:32
Hát igen, én pont ezért nem szeretem több fővel, mint amiket leírtál. Számomra úgy megfosztja magát a játék a lényegi részétől. De kinek hogy. A fix akciók természetesen jó dolgok, viszont ott is az a gond, hogy ha felhúzod hozzá azt a kártyát, ami kreditet ad azért, hogy te ezeket az általános projekt akciókat végrehajtod, máris előnybe kerültél a többiekkel szemben.
2024-06-05 10:09:58
Fordítva látom: A játékot azért szeretjük, mert egy viszonylag jó egyensúlyt talált az interakcióban. Nem szoliter játék, de nem is vérre menő. Figyelni kell a többieket, kihasználni a táblán az adandó lehetőséget, versenyt futni a célokért. A kártyahúzás kibalanszolatlanságát pedig szerintem zseniálisan oldotta meg: a fix táblás akciókkal. Sokan elfelejtik ezeket és csak a kártyáikra koncentrálnak, de valójában mocsok erős akciók ezek. Volt is mosolylehervadás mikor kb csak ezeket az akciókat használva nyertem játékot és csak kb. 5 kártya volt előttem. Magukkal a kártyákkal sokkal nehezebb ezeket az akciókat leelőzni, jó húzások és jó kombók kellenek. De a draftos verzió segít kicsit csökkenteni a szerencsét és jó kombókat kihalászni.
2024-06-05 09:51:09
A játék, ami szerintem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a társasjátékozás népszerűsége robbánsszerű növekedésnek induljon.
Számomra is nagy kedvenc, DE! Szigorúan csak szoliterben. Több fővel a játék szinte azonnal ledobja a témát, mivel a terraformálás sikeressége háttérbe szorul, sőt néha az a kifizetődő, hogy lassítsuk azt. Szoliterben viszont van tétje, hiszen ha nem sikerül felhúznunk minden kritériumot a maximumra meghatározott időn belül, akkor elveszítettük a játékot. Ez a plusz stresszfaktor szerintem tök izgalmas, de azt is megértem, hogy van, aki nem szereti.
Sok kritika éri a kibalanszolatlansága miatt, amit én is felrónék neki. Előfordul, hogy a játék során kevésbé hasznos kártyákat húzunk szinte végig, amivel esélytelenek vagyunk a többiekkel szemben, szoliterben pedig képtelenek vagyunk 14 kör alatt befejezni a terraformálást. De ennek ellenére nem tudok rá haragudni, mert számomra egy nagyon izgalmas szoliter engine building játék, amivel bármikor szívesen játszom.
2023-12-14 09:34:52
Nagyon tetszik ez a rövid elemzésed. Kíváncsi leszek a válaszokra is. Nekem se ez, se a RFTG nem játékom, így csak egy lényeges különbséget mondanék, amit én látok: a MT-ban van egy közösen fölépített (terraformált) bolygó, ami azért jól néz ki, míg a RFTG-ban az asztal úgy néz ki, mint a römiben, csak persze sokkal változatosabb lapokkal. Ez azért elég nagy különbség ahhoz, hogy valakinek inkább a MT tessék.
"Imádom az olyan játékokat, amik kevés komponenssel mélyek." Szívemből szóltál! Kíváncsi vagyok nálad mik ezek, bár ezt inkáb az altalános csevejben kéne megbeszélni.
2023-12-14 08:58:58
Szerintem ez a játék megérdemli azt a szeretetet, amit az emberektől kap. Jó játékmesterrel kezdő társasos is gyorsan átlátja a legfontosabb szabályokat. A kártyák kombózása jó érzéssel tölti el az embert, a fél-kooperatív téma (a Mars együttes lakhatóvá tétele, díjak kiírása stb.) nagyon egyedivé teszi a játékot. Viszont nekem a TM nem nagyszerű. Ha elém tolják szívesen játszom vele, de nem meríti ki a zseni kategóriát. Először is súlyához, komplexitásához képest rendkívül hosszú. Talán átlagban 3 óra egy parti. Persze élvezetes játszani, de sok embernek nincs ennyi ideje. A másik probléma, hogy nem szeretem a draftolást, bámulni a kártyákat elhinni, hogy ettől csökken a szerencse szerepe. Nekem ez megakasztja a játék menetét, csak úgy, mint a projektek megvásárlása. Persze ha valaki már kivülről ismeri a kártyákat, lehet, hogy abban az esetben már ez is pörgősebb, de nekem ezek a dizájnok nem jönnek be. Igen, és itt a másik baj, hogy nem szeretek kártyákat tanulni. Imádom az olyan játékokat, amik kevés komponenssel mélyek. A Mars nem annyira mély játék annak ellenére, hogy egy rahedli kártyával operál. Néha elkap az érzés, hogy,ha leszedjük a kiváló témát róla, ez egy repetitív kártya kijátszás, és tipikus erőforráskonvertálás, különféle kombókkal. Végül imádom az interakciót, de itt már majdnem alacsonynak tartom. A kevés direkt interakció pedig majdnem a Catan rablójának színvonala. Véletlenül húzol egy olyan projektet, ami kicseszik az ellenféllel, és lerakod. Bumm! (Pl. asterodia). Ebbe a játékba valahogy nem illik ez bele. Talán érdemes a Mars helyett az igen hasonló mechanizmusú Race for the Galaxyval játszani. A TM tipikus játékidejébe kb. 6 RFTG belefér.
2023-10-30 18:38:40
Ebben teljesen igazad van és köszönöm neked is a választ!
Amúgy igen arra már én is rájöttem, hogy a bónuszokkal nagyon sokat lehet nyerni, de sajnos akár bukni is. Okosan kell használni azokat is.
A kék lapok a kedvenceim amikor játszunk a többiek alig tudják követni mit mikor és miért csinálok :)
Szerencsére nagyon izgalmas és gondolkodós játék. Mindenkinek ajánlanám próbálja ki, de az tuti, hogy nem mindenkinek való!
2023-10-27 16:45:07
Ebben a játékban alapvetően nincs nyerő, vagy mindig nyerő taktika, talán ezért is okoz függőséget. Mindig az aktuális helyezetre kell reagálni, beleértve a lapokat, ellenfelek lépését stb.
Részemről szeretem a kék kártyákat, főként az aktív akciókat adókat, ezeket bizonyos esetekben elég jól össze lehet kombózni. Szintén mindig igyekszem a pénztermelést feltolni amennyire tudom. Ezek a mikróbás, állatos stb lapok nem annyira az én világom, bár volt, hogy jól jöttem ki belőle. Szintén alapvető taktikám szokott lenni, hogy igyekszem rárepülni a terraformálás során kapható bónuszokra, illetve ha úgy érzem, hogy nem az enyém a legjobb ponttermelő engine, akkor igyekszem terraformálni amennyit lehet, mert azzal lényegében pontot veszek el a többiektől. Ezen felül a játékok többségében sok lapkát, városokat, erdőket rakok le.
2023-10-27 12:43:18
Uh ez nagyon tetszik :) Öszinte leszek ezeket az állatos, mikróbás dolgokat sosem néztem meg igazán így nagyon nem is használtam ki, de most, hogy mondod csak felcsapom a szabályt és bele olvasok ebbe a részbe is :D
Köszönöm :)
2023-10-27 12:37:42
Feleség taktikája: nagyon sok aktív és passzív akciókártya felhalmozása, amikkel rengeteg pontot sikerül neki összekombózni játék végére. Pl, itt egy állat, ott egy növény, amott egy mikroba, akkor erre egyet teszünk meg tettél le várost, akkor kapok egy állatot, kijátszok mikróbás kártyát, akkor arra teszek egy kockát, ja meg a másikra is, stb stb stb
2023-10-27 12:30:09
Sziasztok!
Egy két kommentet olvastamm már itt és azt kell mondjam tényleg függőséget okozó játék!
Mint játékot szerető közösség, ti milyen taktikával szoktátok játszani ezt a játékot?
Hátha van valakinek valami jó és hasznos tippje!
Előre is köszönöm nektek!
2023-10-24 08:45:26
Vigyázz, függőséget okoz! Három perc és azt veszed észre, megvan minden kiegészítő, acsúszásgátló, és a már a promo lapok után nyomozol 😅
2023-10-24 07:46:17
Megint kiderült ,hogy hülye vagyok. Pedig nem először estem ebbe a csapdába, és mindig tévedtem. Hétfőn játszottam vele először. Vegyes érzésekkel ültem az asztalhoz. Rengeteget olvastam róla, mivel sok negatív kritika is volt, évek alatt kialakult bennem egy rossz érzés. Nem is tévedhetem volna nagyobbat. Egy profi játékmester vezetésével, gyorsan ment a tanulás. Rá kellet jönnöm, hogy nekem nagyon bejön. Felkerül a listámra. Tetszik a kártyák menedzselése, a termelés, kb minden. Sajnos megint egy játék amit meg kell vennem. Hát ez a rövid története a Mars Terraformálás első játékomnak. :)
2023-10-01 09:43:20
Jelen esetben úgy tudom, hogy a visszajelzések alapján dolgozták ki a Kezdetek kieget. Nem is az volt az első ami megjelent hozzá. Nem pedig eladasi okok miatt nem volt eleve benne, mint egyebként ehyes játekoknál tenyleg így szokott lenni.
2023-09-30 21:52:15
Egyszer sikerült kipróbálnom csak idáig a mars terraformálását, de egy játék alapján azt mondanám, hogy nem értem a hype-ot körülötte. A magyar játékszabály szerintem kifejezetten nem sikerült, nem könnyítette meg a szabálytanulást, pedig annyira nem lenne bonolult a szabályrendszere.
Amikor előkerült, volt velünk egy játékos, aki nagyon szeret mindent előre kiszámolni, tudom hogy amúgy is egy hosszú játék, de így szenvedősen hosszúra elnyúlt. Nagyon sokáig tartott mire beindultak a dolgok, tudom, hogy ezen a Kezdetek c. kiegészítő javítana. Ez egy kiadó döntés, hogy miért nem került már eleve bele az alapdobozba, így nyilván több bevételt hoz ha külön kell megvenni, viszont számomra a játékélmény rovására ment.
Az alkatrsz minőség kritikán aluli, ahogy írtam egy játékom van benne, viszont a jelölő kockák többségének a sarkain már látszódik a kopás. A játékostábla konkrétan egy vékony kartonlap, aki tényleg szereti, szeritnem a csúszásmentes játékostábla egy kötelező elem.
Félreértés elkerülése végett, nem azt mondom, hogy egy rossz játékról van szó, de én többet vártam tőle. A témája szerintem nem csak rá lett mondva, hanem van helye. Bele tudom élni magam, hogy a többi játékossal (cégekkel) azon versenyzünk, hogy ki terraformálja előbb a marsot. Az egyedi kártyáktól kezdve, a díjakon át, hogy növeljük a hőmérsékletet és az oxigén szintet, hogy lakható legyen, számomra nem vált absztrakttá. Van benne játékosok közötti interakció, ha valaki nagyon elhúzna, van rá lehetőség, hogy hátráltassuk egy kicsit. Szerintem ötletes, hogy nem elég alapítani egy díjat még azon is megy utána a verseny, hogy ki viszi el azt.
Vannak okos megoldásai a játéknak, de ahhoz hogy tényleg élvezhető legyen a kiegészítő elengedhetetlen. Jelen esetben a magyar "kiegészítő" megfogalmazás tényleg találóbb az angol "expansion"-el szemben, ugyanis számomra nem játékbővítésről van szó, hanem inkább az alapjáték "megjavításáról". A 2 említett kiegészítőre értve, a többiről nem tudok nyilatkozni.
2023-07-28 17:52:27
Nekünk már több, mint négy éve megvan, nem kevés játékot tettünk bele kártyavedő nélkül, és bár van halvány kopás a lapok szélén, de nem annyira durva, mint neked.
Lehet, hogy az utóbbi időben nem figyelnek a komponensminőségre, mondjuk (bármennyire szeretem, de) soha nem az igényességgéről volt híres ez a játék.
Viszont nem gondolnám, hogy a játékmenetre bármilyen hatással lenne.
2023-07-28 14:36:40
Nektek mi a tapasztalatotok a komponensminőséggel kapcsolatban?
A saját példányomat még csak nemrég bontottam ki, és a kártyák közül elég sok nem a legszebben lett kivágva, ami éppen a fekete hátlap miatt problémás, ugyanis elég sok lap szélén látható (többé-kevésbé) egy fehér csík, ami miatt tartok attól, hogy hosszabb távon akár a játékra is kihatással lehet. Ez természetes, ilyen mind, fogadjam el, vagy pedig egy gyengébben legyártott példányt fogtam ki a játékból?
Csatolmány: https://drive.google.com/file/d/19f61JI8gVFcbziJXNf1cPXpzqETtjuLV/view
Csatolmány: https://drive.google.com/file/d/16Srj649hcv98LvfPJs5ZnhwPuh06XBX-/view
2023-06-13 21:33:03
Bár valamelyest azért igazat adok neked is, de meg valami eszembe jutott. Mi alapjaraton nem játszunk "agresszíven". Ez alatt értem pl. azt, hogy a játék első részeben nem rakunk mondjuk a másik növenyzetlapkaihoz várost, belepiszkálva ezzel a terveibe "pontot rabolva", csak a vége fele mikor szűk a pálya. De aki igy játszik, az plusz interakciót teremt, jobban kell ugye ilyenekre is figyelni, kivédeni lehetőleg ezt és az más taktika.
2023-06-13 20:58:04
Nincs akkora interakciós lehetőség azért ebben a játékban, ez így igaz. A partnerek reakciói és lépéseinek mechanizmusa pedig kifejezetten arra utalt, hogy követni kell, hogy miket játszott ki a többi játékos, pl. ha kijátszik egy Ragadozó kártyát, akkor a többi állatos pontot adó kártyáról veszi majd le a pontokat. Tehát reagálni kell rá az én értelmezésem szerint, ami közvetett interakció. A draftoláskor is az át nem adott lapokkal befolyásolni lehet a másik játékos lehetőségeit is, ami szintén közvetett hatás. Ettől zseniális ez a játék: ha a többi játékos lépéseid is átlátod (komoly interakciós lehetőségként) és reagálsz rá. Az egyik barátom ezt meg is tudja tenni. Mondanom sem kell, mindig ő győz...
2023-06-13 10:13:16
Érzek ellentmondást:
"megteremti az interakció minimális lehetőségét, ami azért ebben a játékban minimális" ez nagyon kevés interakcióra utal, "a partnerek reakciói és lépéseinek mechanizmusra hatása nagyban befolyásolja a lehetőségeinket" ez meg jóval többre. Én meg nem tudom melyiknek higgyek.
"a lapok ismerete hatalmas előnyt biztosít" ez az összes sok egyedi lapos játékban így van. Nem is kell nagyon komplex játék legyen, ez a helyzet a TTR menetjegyekkel is. Ezzel ellentétben vannak azok a játékok, ahol a játéktáblán minden szükséges információ látható, vagy a nem látható infó kevés, és könnyen megjegyezthető. Pl. a franciakártya lapjait nem látom az összeset egy játék elején, de tudom, hogy mik lehetnek a többiek kezében.
2023-06-13 07:30:50
Nah itt egy komment azoknak, akik szerint nem vagy csak nyomokban tartalmaz interakciót a játék. Megfelelő módon jatszva igen is tud olyan is lenni.
2023-06-12 07:10:50
Rendkívül okos játék, ami a csapat több tagja számára - a pókerkártyákhoz hasonlóan - előre számolható. (Zsenikkel játszom.) Nagy jelentőssége van, hogy melyik céget választod, milyen erőforrásokkal kezdesz, mi kerül a draftok során a kezedbe és mit adsz tovább, mert a lehetőségeid mindegyik nagyban befolyásolja. Több játékalkalom után (kb. 15) azt a következtetést tudom leírni, hogy a lapok ismerete hatalmas előnyt biztosít, és szinte bármelyik stratégiát választod, azzal ugyanúgy lehet haladni. A draftoknál vissza tudod tartani azokat a lapokat, amivel a játékostárs nagyobb kombókat szerezne, így ezzel minimálisan befolyásolni tudod a tablóépítési mechanizmusát, azonban az alapdoboz és a kiegészítők annyi lapot tartalmaznak, hogy várható, hogy valami jó laphoz saját húzásból is jutni fog a játékos. A Deimosz, aszteroidák, stb. játékostársra dobása különösen humoros ízt kölcsönöz a játékmenetnek és megteremti az interakció minimális lehetőségét, ami azért ebben a játékban minimális. Tulajdonképpen ezért lehet, hogy védekező kártyák letételére kényszerítettem a másik társaságot képviselő játékostársat, mert annyira félt a Deimosztól... Ami sosem érkezett meg. Nagyon kell figyelni a mérföldkövekre, mert a legutóbbi játékban a győzelmet buktam el azzal, hogy egy mérföldkő bejegyzését elfelejtettem végrehajtani. A projektek foglalása is nagyon előnyös lehet, ahol szintén figyelni kell az időzítésre is, mert ott még be is lehet előzni egymást. Egy nagyon kreatív játékot ismertem meg a Mars Terraformálásában, ahol a partnerek reakciói és lépéseinek mechanizmusra hatása nagyban befolyásolja a lehetőségeinket. A játékot némileg kiváltja a Föld és az Ark Nova, így ezt a két játékot vettem meg a polcomra a Mars helyett, de a játék szépen öregszik. Ajánlom azoknak, akik nem félnek körönként mindent újragondolni és kedvelik a tablóépítést. Az állatok közül (ragadozók, stb.) vannak olyan lapok, amik szintén növelik az interakciót.
2023-06-05 10:57:21
Igen, talán a Kezdetek az egyik legvitatottabb kiegészítő az igazi Mars TF fanok között, mert lényegében olyan kezdési bóuszt biztosítanak a kezdet kártyák, amelyekért nem dolgoztunk meg, mondhatni lóg a levegőben a dolog, nem következik egyik mechanikából sem. Egyszerűen csak kapunk valamit, különösebb erőfeszítés, befektetés nélkül. Lényegében a finoman kiegyensúlyozott ár/előfeltétel/haszon mérlegét torzítja egy kicsit azzal, hogy a semmiért kapunk több bevételt stb.
Ettől függetlenül nálunk mióta megvan állandó része a játéknak. Házi szabályként a kezdő 10 lapot, a 2 céget és a 4 kezdetet egyszerre választjuk ki, így egy kicsit jobban a cégre lehet optimalizálni a kezdő lépéseket. Aztán persze jó eséllyel úgyis újra kell majd tervezni jó pár alkalommal a játék során, de nekünk ez így bevált.
2023-06-05 09:27:58
Ahogy lentebb írtam, szerintem a Távoli gyarmatoknál, ha olyan bolygót húzol az elején, aminek a nyersanyagát nem igazán tudod hasznosítani, akkor nem sok jelentősége van, illetve a gyarmatok alapításának költsége szerintem nem áll arányban annak hasznával. Ezek szerintem két játékosnál jobban kijönnek. Ha el tudod fogadni, hogy lesz olyan játék, amiben alig fogsz kereskedni, akkor ez is működik két fővel, de egyébként lehet ezen segíteni, ha nem random húzzuk a bolygókat, hanem valamilyen házi szabállyal válogatjuk.
A többi kiegészítő szerintem teljesen jól működik két fővel, igazából én aszerint választanék, melyik mechanika jön be.
2023-06-05 08:57:27
Teljesen igazad van, ha ár/érték arányban nézem A kezdetek biztosan hátrébb kerülne a listámon. Én is sokallom az árát, majdnem annyi, mint a többi kiegészítőé, és lényegében csak egy pakli kártyát kapsz.
2023-06-05 08:34:21
Véleményetek szerint 2 fős játék esetén melyik kieg.nek van értelme?
2023-06-04 22:09:09
Korábban reszletesebben is írtam, ha jól emlékszem ide, most nem szeretnék terjengős lenni, de egyéni preferencia a "sorrend", mert eleggé más típusúak a kiegek. Az előttem szólóval sikmindenben egyetértek. Azt írom amiben nagyon nem. Számomra a Kezdetek egy kvázi "nesze semmi fogd meg jól". Sokáig meg se akartam venni, de végül győzött a "teljesség igénye". Hát sajnos jól sejtettem, számomra az egyetlen kieg amire utólag sajnálom az árát. Nem mondom hogy rossz, de kb 1500at érne neg nekem így arányosan.
Szerk.: mukor irni kezdtem pcs volt az előttem szóló és nem kok_o. Akivel egyebkent szintén eléggé egyetértek.
2023-06-04 21:56:31
Pcs véleményét és a javasolt sorrenddet én is osztom néhány kiegészítéssel.
Távoli gyarmatok igazán 4-5 főnél lesz izgalmas, de a gyarmatok használhatósága erősen függ attól épp melyikek kerülnek játékba.
A Vénusznak talán úgy van igazán értelme ha házi szabályként bevezetjük hogt a Vénuszt is teljesen terraformálni kell. Különben a kártyakon kívül túl sokat nem ad a játékhoz.
A legnagyobbat a Hatalmi játszma változtat a játékon, behozva a politikát mint egy újabb területet ahol megküzdhetünk az ellenfelekkel a jobb pozíciókért.
Ami még szerintem kötelező kiegészítő azok a többrétegű játékos táblák, valamint a még elérhető promó paklikat is érdemes lehet beszerezni.
Az Árész szerintem eléggé más játék, a beszerzését attól függően tudom javasolni hogy mi tetszik a Mars terraformálásában. Ha az engine building akkor jó lehet, de ha szereted a táblán való helyezkedést akkor nem javaslom. Egyébként ajánlom a játék oldala alatti véleményeket átolvasni ott kapott hideget meleget egyaránt.
2023-06-04 21:34:00
Nekem személy szerint az Árész kevésbé tetszik. Bár kompaktabb, valamivel rövidebb a játékidő, és igényesebb is, de a térképnek igazából nem sok értelme van, illetve a növényzetlapkákat is csak a "semmiben" gyűjtögeted. Így lényegében csak a kártyák számítanak.
A nagy játék kiegészítőit mi egyszerre szereztük be és azóta minddel együtt játszuk. Nekünk mind bejön, de részletesebben, illetve szerintem ebben a sorrendben érdemes bővíteni:
- Hellas & Elysium: lényegében két új játéktábla, új terepviszonyokkal, lehelyezési bónuszokkal. A játékmenetet nem befolyásolja, de mi szeretjük váltogatni őket.
- A kezdetek: szerintem sokat dob az alapjátékon, főleg a játék elején kijátszható kártyák.
- Hatalmi játszma: tudom, hogy nagyon megosztó kiegészítő, de mi nagyon szeretjük. Nagyon sokat tud csavarni az alapjátékon, komplexebbé is teszi azt, és valamivel el is nyújtja a játékidőt, ami nekünk inkább előny, mint hátrány. Amit mi szeretünk benne, hogy előre tudod, milyen globális események fognak következni, és ahhoz megfelelően kell stratégiát választani, vagy módosítani. Emellett a lobbi szerintem új színt visz a játékba, nekem ez a kedvencem.
- Távoli gyarmatok: tud jó lenni, ha a céljaidnak megfelelő bolygók vannak. Mi mindig ketten játszunk, és így gyakran előfordul, hogy alig kereskedünk, vagy alapítunk gyarmatot, viszont úgy tudom, több játékosnál nagyon szerepe tud lenni.
- Vénusz: igazából a kártyák jók belőle, a Vénusz-szintnek sok értelmét nem látom, pontot lehet vele szerezni, de ennyi, ezért mi úgy szoktuk játszani, hogy a játék végéhez azt is ki kell maxolni.
2023-06-04 20:39:07
Ti milyen sorrendben javasoljátok a kiegészítők beszerzését a játékhoz? Szívesen várom a szubjektív véleményeket is, hogy melyik miért tetszik a legjobban, miért ad hozzá számotokra a legtöbbet az alapjátékhoz. (Vagy esetleg a kiegészítők helyett érdemes lenne a lehető legtöbb extra élményért az Árész expedíciót beszerezni? Csak ugyebár ott is vannak kiegészítők, és a végén még ugyanezzel a kérdéssel kötnék ki arrafelé is, szóval lehet úgy venni, hogy ezzel a zárójeles kitérővel csak „hangosan” gondolkodtam. 😀)
2023-06-02 19:03:34
Mindenképp kifogjuk próbálni és ki tudja lehet, hogy mi is úgy lesz7nk mint ti, hogy visszük magunkal.
2023-06-02 17:53:04
Bár ez szubjektív, de mi is imádjuk a Marsot, ìgy nem volt kèrdés, hogy az Árész is beszerzésre kerül. Nem bántuk meg! Ha több időnk van, akkor a nagyot vesszük elő szintén a kiegészítőkkel, ha kevesebb időnk, akkor inkább az Árészt. Mi ahhoz is hasznàlunk kiegészítőt. Sőt, ha utazunk az Árész jön velünk, mert kisebb a doboza és befér a táskába. Eddig a Marsot nem tudtuk elvinni, pedig jól jött volna amikor szakadt az eső a 3 napos pihenésből 2 napon àt xD. Èn csak ajánlani tudom, de ha bizonytalanok vagytok próbáljátok ki előbb tetszik-e ez a kompaktabb, de játékélményben egyáltalán nem szegényebb vàltozat!
2023-06-02 13:49:27
A férjem és a barátunk egyik kedvenc játéka. Folyton játszanak vele, már szinte inkább már versenyeznek, hogy ki tudja a legtöbb mindennel be építeni a Marsot. Meg hát amiket gyűjtenek kártyák ez azzal hatásos az meg a azzal érvényes, közben élvezik ezt a csodálatos játékot. Én is nagyon szeretem nagyon jó látni,hogy a semmiből lesz egy gyönyörű bolygó. Általában az összes kiegészítővel játszunk hisz nagyon sokat ad hozzá. A csúszásmentes táblákat még be kell szerezni hozzá, de az lesz a következő amit veszek a Marshoz. Az Árész expedicióval még nem játszottunk, de lehet, hogy majd kipróbáljuk a közel jövőben.
2023-05-14 20:07:35
Az istenitése miatt eddig kerültem ezt a játékot. Nem rég viszont sikerült kipróbálni. Kellemes csalódás volt. Sokkal bonyolultabbbal hittem , de egy egyszerű kellemes játékot nyújtott. Sokan mondják h csúnya. Nekem ez inkább elmegy kategória. Fontosabb számomra az h valami jó sem mint, hogy mennyire csicsás a külcsínje feleslegesen.
2023-05-10 11:57:00
Köszönöm! Ez elkerülte a figyelmem, de most megnéztem, elvileg már gyártás alatt van...
2023-05-10 11:46:23
A Mars terraformàlàsa kockás verziója ősszel érkezik, listára tettem 😊
2023-05-10 11:38:48
Egyébként mintha azt olvastam volna valahol, amikor a Hatalmi Játszma megjelent, hogy az lesz az utolsó készítő az alapjátékhoz, nem terveznek többet, illetve nem terveznek belőle legacy-játékot sem. Mondjuk akkor már készülőben volt a kockás verzió, ami szintén KS-n jött, talán tavaly, de azóta semmi hír róla. Az Árész-ről pedig szó sem volt még akkor.
Kíváncsi vagyok rá nagyon, mennyit dob az alapjátékon, mennyivel növeli meg a már egyébként sem rövid játékidőt.
2023-05-09 15:28:20
Majdnem. :) KS-en fog hozzá támogatókat és pénzt gyűjteni a kiadó Fryxgames, de ő fogja kiadni. A KS lényegében "csak" azt biztosítja, hogy miáél több emberhez eljusson a hír, hogy lesz egy ilyen játék és keresnek hozzá támogatókat. Ezt követően amennyiben összejön a kellő mennnyiségű pénz, akkor nekiállnak a gyártásnak.
2023-05-09 15:15:27
Köszönöm a választ. Tehát akkor a kezdetek kiegészítő kiegészítőjét a KS fogja kiadni.
2023-05-09 13:48:59
KS=Kickstarter
Közösségi finanszírozás, lényegében egy még el nem készült termékre gyűjtenek pénzt, ha összegyűlik, akkor kezdik el gyártani.
Itt bővebb információkat találsz:
https://tarsasjatekok.com/forum/minden-mas/csevego/kickstarter-szotar
2023-05-09 13:47:16
2023-05-09 13:46:27
A KS a Kickstarter, mint a legismertebb és talán legnagyobb közösségi finanszírozási oldal nevének rövidítése. Ott szinte bármilyen ötlet megvalósításához -amihez az ötletgazda nem tud vagy szándékozik saját maga egyedül elegendő forrást előteremteni - lehet támogatókat gyűjteni a világ minden részéről. Van erről egy egylőre elég rövid topik, de szerintem a lényeget megtalálod ott is, illetve szerintem ott folytassuk a beszélgetést. ;)
2023-05-09 12:53:26
Sokat olvasom , hogy "KS". Nagyvonalakban meglehet kérdezni, hogy az mit jelent, mit takar?
2023-05-09 10:17:33
A Mars Terraformálása magyar rajongói csoport/Terraforming Mars HUN csoportben tette közzé az egyik tag, hogy a FryxGames tájékoztatása alapján jön Kickstarterre az TF Marshoz új kiegészítő, ami érdekes módon egy kiegésztő kiegészítője lesz. Ez lesz a Kezdetek 2. (Prelude 2)
Az eddigi információk alapján szükséges lesz hozzá az erdeti Kezdetek kiegészítő, tehát nem fogja azt kiváltani, hanem azt fogja lényegében bővíteni olyan kezdet kártyákkal ami a többi (Vénusz, Távoli Gyarmatok, Hatalmi Játszma) kiegészítőhöz kapcsolódik, illetve lesz benne némi csavar is. A csoportban többen reménykedtek, de az évszakonként megjelenő Season promókat (2021, 2022, 2023 I.) nem fogja tartalmazni. Sajnos azokat a Reflexshop sem tervezi hozni magyarul, így azoknál továbbra is marad az angol verzió.
Kíváncsi vagyok a kiegészítő tartalmára, remélem érdemi tartalom és esetleg némi mechanizmus finomítás/kiegészítés is helyet kaphat benne. Azt, hogy ezt miért éri meg KS-re vinni az egy másik kérdés, meglátjuk mi fog kisüli belőle.
2023-05-08 23:18:16
Sziasztok! Hétvégén meglett a másik két kiegészítő is. Így "összegyurtam "a négyet. Saját tapasztalat. Szombaton , vasárnap a lányommal ketten játszottunk 1-1 partit. Nagyon jó így. 1-1re végeztünk. Ráadásul ő szombaton játszott először. Igaz a mostani két kiegészítővel bővítve én is. Most a Távoli gyarmatokat és a Vénusz lett megvásárolva. Szerintem minden kiegészítő pozitívan ad hozzá. Rövidebb nem lett a játék. Kb két órás volt mind a kettő. Szólót most játszottam először. 13 generáció alatt sikerült mind a négy globális jellemzőt a maximumra vinnem. Majd minden generációban kereskedtem. 3 energiatermelésem a játék első percétől adva volt. Valamelyik kezdetek kártya hatása miatt. Ha jól értelmezem a Távoli gyarmatok szabályát akkor a fehér jelölő kocka , minden generáció végén halad egyet. Így minden generációban van olyan lapka , amin már érdemes kereskedni. Gyarmatosítani 17MCért már nem biztos, hogy megéri. Legközelebb azt is kipróbálom.
2023-04-21 20:25:05
Na akkor a kereskedéssel nem csak én vagyok így. A többieket olvasva (milyen vérremenő harc van a helyekért etc.) arra gondoltam, hogy még a tapasztalatlanság az oka, hogy nem ismertük ki elégge ergo nem is tudjuk kihasználni maximalisan. De akkor ezek szerint más is hasonlóan van vele.
2023-04-20 20:53:39
Mi is ketten szoktuk játszani, a Távoli Gyarmatok akkor ér valamit, ha van olyan nyersanyagot termelő bolygó, amire éppen szükséged van, akkor segíti valamelyest a haladásod, de mivel a bolygókat a játék elején sorsolod és igazából a játék közben dől el, mire is lesz szükséged, eléggé kiszámíthatatlan. Nálunk sokszor előfordul, hogy egy játék alatt csak pár alkalommal kereskedünk, akkor is csak egy-két bolygón, és van olyan bolygó, ami gyakorlatilag érintetlen marad. A Vénusz igazából tényleg csak egy újabb pontszerzési lehetőség, ahogy Syndi-cate írta, mi sokszor szinte el is feledkezünk róla, csak a játék vége felé jut eszünkbe, amikor már a Marson szűkül a pontszerzési lehetőség. Tudom, hogy a Hatalmi játszma nagyon megosztó, nekünk tetszik, sokat csavar a játék menetén, új dolgokra kell figyelni, egy-két körre előre kell gondolkodni és sok kedvező, de negatív hatás is van a lapok között. Amit viszont érdemes még mérlegelni, hogy ezek a kiegészítők új kártyákat hoznak a játékba, együtt majdnem 100 projektkártyát és 10 céget, ami azért feldobja a játékkot.
2023-04-20 18:26:47
A kollegákkal egyetértek én is. A Venuszt simán ajánlom szólóhoz, de a Távoli gyarmatok szerintem is inkább többfős móka. Bár az még nekem is friss kieg egyelőre.
2023-04-20 16:00:57
Megelőztél, abszolút egyetértek, hogy a Távoli gyarmatok több játékossal igazán jó, megkockáztatom, hogy még 3 fővel sem az igazi, 4-5 fővel jön ki igazán a küzdelem a jobb helyekért. 3 fővel szinte mindig van hova repülni aminekvan értelme, 4 és főleg 5 fővel meg már komolyversengés tud zajlani azért, hogy ki tudja előbb lefarolmi az egyes gyarmatokat, illetve, hogy ki tud mielőbb kolóniát rakni a népszerű bolygókra. A Hatalmi játszma is igen jó kiegészítő szerintem, de szólóban még nem próbáltam.
2023-04-20 14:45:23
a Vénusz gyakorlatilag "csak" újabb pontszerzési / TR lehetőségeket ad a Vénusz légkörének növelésével, így az simán játszható soloban is, viszont a Távoli Gyarmatokat NEM AJÁNLOM solo játékhoz. Mi azt ketten játsszuk, de így ketten is érződik, hogy a gyarmatok több játékosra van tervezve (bónuszok miatt főleg), igaz így is ad némi pluszt a játékélményhez, de soloban (két játkos tapasztalatainkra építve) inkább ne.
Megérkezett a Mars Terraformálása társasjáték első kiegészítője, amely a Mars két új területét kínálja fel számunkra; a Hellast és az Elysiumot! Hellas : A Mars déli sarkának zord vidékével, és a 7 hexából álló óriási Hellas kráterrel ismertet meg minket. Ezen a térképen új építési bónusz jelenik meg hő formájában. Elysium : A Mars egyenlítőjének másik...
A Mars Terraformálása: Hellas & Elysium kiegészítő társasjáték Kiegészítő 4920 Ft-tól! - 19 üzlet árulja ezt a játékot!
Terraforming Mars: Spielbox 2/17 Promo Was also available as a reward for backing The Secret Cabal Gaming Podcast Kickstarter 2017 Campaign and the Man vs Meeple Kickstarter 2018 Campaign. Automated Card Needs two oceans. Increase plant production and heat production one step. German text: Schneealgen Selbstständige Karte (grün) Benötigt 2 Ozeane. Erhöhe...
Irány a Vénusz bolygó! Ebben a Mars Terraformálásának második kiegészítőjében a lávabolygó égboltját varázsoljuk lakhatóvá 50 új projekt kártyával és 5 új céggel. Új mérföldkövek, nyersanyagok, díjak és terraformálási paraméterek nyílnak meg a játékosok előtt a győzelemhez vezető úton.
A Mars Terraformálása: Következő állomás:Vénusz társasjáték Kiegészítő 4600 Ft-tól! - 1 felhasználó és 19 üzlet árulja ezt a játékot!
Terraforming Mars: BGG User-Created Corporation Pack is a promo for Terraforming Mars consisting of three corporations created by users of BGG. They were chosen as winners of a contest hosted on BGG, where users submitted over 400 corporation ideas. The winning corporations included in this pack are: Arcadian Communities (designed by TheUbiquitous) Splice...
Itt az idő, hogy egyedül állj neki a Mars terraformálásának! A Mars felszíne minden erőfeszítésetek ellenére is szinte teljesen lakhatatlan. Az óriási óceánok megfagyottan állnak, a levegő belélegezhetetlen, és életnek még semmi nyoma. Az emberiség legnagyobb vállalkozása nem fog működni megfelelő befektetések nélkül. A Világkormányon és a Ti...
A Mars terraformálása: A kezdetek 2. társasjáték Kiegészítő 4000 Ft-tól! - 1 felhasználó és 42 üzlet árulja ezt a játékot!
Feltérképeztük a Mars oldalait, elvándoroltunk a Vénusz fellegeibe és feltártuk a kezdetek nehézségeit. Most eljött az idő messzebb utazni picit, de nem túl messze. A Távoli Gyarmatok lehetőséget ad arra, hogy jobban felfedezzük és benépesítsük a saját naprendszerünket. Gázóriások holdjai, nyersanyagban gazdag aszteroidák.. és ez még csak az eleje. Még...
A Mars Terraformálása: Távoli gyarmatok társasjáték Kiegészítő 6590 Ft-tól! - 2 felhasználó és 24 üzlet árulja ezt a játékot!
Originally available as part of the Dice Tower 2018 Kickstarter campaign. This card will also be included in the Colonies expansion. It can used with any mix of base game with or without any expansions. "Floaters" are first defined in the Venus Next expansion, but covered in the base game rules as "Other resources". Promo Card C03 Action: Add 1 floater...
Originally available as part of the Dice Tower 2018 Kickstarter campaign. This card is also included in the Colonies expansion (Card C18 without SPACE Tag). It can used with any mix of base game with or without any expansions. "Floaters" are first defined in the Venus Next expansion, but covered in the base game rules as "Other resources". Promo Card C02...
A vörös bolygó lakosainak sorsa a Te kezedben van! A marsi civilizáció a káosz korszakát éli. Különböző ideológiák csapnak össze a hatalomért folytatott harcban, miközben pusztító homokviharok és más természeti katasztrófák sújtják a marsi közösségek fejlődését. Juttasd be saját embereid a Terraformálási Bizottságba, hogy érvényre juttasd terveid!...
A Mars Terraformálása: Hatalmi játszma társasjáték Kiegészítő 6490 Ft-tól! - 1 felhasználó és 24 üzlet árulja ezt a játékot!
These two fan made promo cards were distributed during the 2019 Terraforming Mars France championship, organized by the association Ludophiles d'Asnières et d'Ailleurs and overseen by Intrafin. "Cité hydraulique" was distributed to each participant; "Ludophiles d'Asnières et d'Ailleurs" to the 16 finalists. Rules - Cité hydraulique (Hydraulic city):...
Gyűjtődoboz a Mars terraformálása társasjátékhoz, melyben a tárolók mellett 3D-s területlapkák is helyet kaptak.Angol:Terraforming Mars: Big Box is both a storage option for all the Terraforming Mars material released to date — the base game, five expansions, and the first-player rover — and a...
A Mars terraformálása: Terraformátor gyűjtődoboz társasjáték Kiegészítő 45690 Ft-tól! - 9 üzlet árulja ezt a játékot!
A Mars terraformálása. Ismerjük a történetét. 24. század, az emberek meghódítják a vörös bolygót, interplanetáris megakorporációk szállnak versenybe a terraformálásért, hogy minél jobb támogatásokat szerezhessenek a Földről, és sikerre vigyék vállalkozásaikat. De miért ne lehetne ugyanazt a történetet máshogyan is elmesélni? Csatlakozz az Árész...
A Mars terraformálása: Árész-expedíció társasjáték 9500 Ft-tól! - 7 felhasználó és 24 üzlet árulja ezt a játékot!
Utopia Planitia is a fan-made board with the following new milestones and awards: Milestones: Specialist - have 3 special tiles Pioneer - have 3 colonies Trader - have minimum 3 different nonstandard resources Metallurgist - minimum 5 of any combined steel and titanium production Researcher - have 4 science tags Awards: Suburbian - most tiles on the rim of...
Vastitas Borealis is a new board for Terraforming Mars with new milestones and awards: Milestones Agronomist - have 4 plant tags Spacefarer - have 5 space tags Geologist - have 4 tiles on and/or at vulcanic areas Engineer - achieve 10 energy/heat production Farmer - have 6 animals/microbes-resources Hoverlord - have 7 floater resources Awards: Traveller -...
Terra Cimmeria is a new board for Terraforming Mars, with new milestones and awards: Milestones Planetologist - achieve 5 planet tags (Earth, Jovian, Venus) Architect - have 3 city tags Coastguard - have 4 tiles adjacent to ocean tiles Forester - have 5 plant production Investor - have 13 MC production Hoverlord - have 7 floater resources Awards...
Summer Season Promo 2023 of FryxGames, which you can buy on its own, or get for free if you order something at their webstore during Summer 2023. It will be later released as set with the other Seaons Promos of this year Supercapacitors is a blue project card with a building and an energy tag Effect: Converting Energy to Heat during production is optional...
A Világkormányzat elégedetlen a Marson végzett munkánk jelenlegi ütemével, ezért zöld utat adott egy kísérleti projektnek, aminek MarsBot a fedőneve. Ez az első független, automatizált mesterséges intelligencia, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy a vörös bolygó terraformálását irányítsa. A cégednek az ő irányítása alatt kell dolgoznia, fő feladatod...
A Mars terraformálása: Automa társasjáték Kiegészítő 10690 Ft-tól! - 18 üzlet árulja ezt a játékot!
Terraforming Mars: Milestones & Awards társasjáték Kiegészítő 6257 Ft-tól! - 1 üzlet árulja ezt a játékot!
Two double-sided game boards presenting four new maps for Terraforming Mars, each with new milestones and awards: Amazonis Planitia - An expanded board with 30 additional hex spaces on Mars, 2 extra ocean tiles and longer terraforming tracks to support massive 5 player games. Terra Cimmeria - Terraform the cratered highland region of Mars. Utopia Planitia...
A set of 20 promo cards for Terraforming Mars that were revealed as daily milestones during the More Terraforming Mars Kickstarter campaign (Prelude 2, Automa, Milestones & Awards, etc.): 2 corporation cards Kuiper Cooperative Tycho Magnetics 4 prelude cards Anti-Desertification Techniques Established Methods Giant Solar Collector Strategic Base Planning...
Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) A Mars terraformálása társasjátékhoz