Kuruzslók Quedlinburgban
Kuruzslók Quedlinburgban
Kuruzslók Quedlinburgban
Kuruzslók Quedlinburgban
Videó beküldése

Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték

társasjáték, 2018
Értékelem!

A Kuruzslók Quedlinburgban egy könnyen tanulható társasjáték, 2 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 45 perc. A játékot az Év Játékának választották 2019-ben (Magyar Társasjátékdíj) és jelölték is 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban több, összesen 2 másik elismerést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves...

A Kuruzslók Quedlinburgban egy könnyen tanulható társasjáték, 2 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 45 perc. A játékot az Év Játékának választották 2019-ben (Magyar Társasjátékdíj) és jelölték is 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban több, összesen 2 másik elismerést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít az egyidejű akciók, a kártya húzás, a kockadobás, a merj és nyerj és a pakli építés mechanizmusokra.

A Szellemlovas leírása:

A kevesebb néha több!
Egy kezdő varázsló sertepertél egy jókora üst körül. Most épp egy üvegcsét nézeget és magában így morfondírozik:

- Ugyan mi baj lehet? Legfeljebb nem lesz annyira ízletes... – majd némi teketóriázás után beönti a zöld folyadékot az üstbe. Még három utcával arrébb is hallották a műveletet követő robbanást... Nos kimondhatjuk: ez a hozzávaló most nem jött be.

Évente egyszer Quedlinburg városa 9 napos vásárt tart. Az ország legjobb csodadoktorai és kuruzslói gyűlnek össze egy helyen, hogy bemutassák gyógyító tudományukat és gyógyitalaikat. Büdös, izzadó lábak, honvágy, csuklás és szerelmi betegség - mindenre van gyógymódjuk. Minden sarlatán saját gyógyitalt főz.

Megkísérted a szerencsédet?
A gyógyitalok elkészítéséhez a játékosok összetevőket húznak a saját zsákjukból, amíg úgy nem gondolják, hogy a tökéletes gyógyital elkészült. De csak óvatoson: picivel több ezekből a speciális összetevőkből, és az egész edény felrobbanhat! Szóval meg kell találni a megfelelő időt a megálláshoz, mielőtt túl késő lenne, és talán egy kisebb adagot kell elsőre készíteni, hogy a nyereségből értékesebb összetevőket kereshessenek később. Így a játékos zsákja fokozatosan töltődik fel egyre értékesebb, hasznosabb összetevőkkel, hogy a következő bájital még értékesebb lehessen.

Angol nyelvű játékszabály
Letöltés

Magyar nyelvű játékmenet

Forrás: Szellemlovas
16 üzlet árulja ezt a játékot!
  • 12 960 Ft-tól
  • 16 ajánlat

Kategória: Középkori
Mechanizmus: Egyidejű akciók, Kártya húzás, Kockadobás, Merj és nyerj, Pakli építés, Események, Catch the Leader, Változó setup, Delayed Purchase

Szabálykönyv

Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!

Videók

A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!

Üzletek

Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!


Árkalkulátor

Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!

Szabálykönyvek (2)

Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték videók (19)

Kapcsolódó cikkek

Díjak és jelölések

Kommentek

Kommentek

  • jackie83

    2025-04-11 15:22:05

    Most szerintem pont azt érted el, hogy ez a szerintem kiváló játék alatt, tele lett írva egy csomó dologgal, ami egyáltalán nem a játékról szól és nem is kapcsolódik hozzá. Most már másnak is vissza kell olvasni egy jó pár hozzászólást, hogy a játékról valami hasznosat is olvasson. Ahogy kvarclovag írta ez egy fórum, ahol a hozzászólás a lényeg. Nem tudhatod kinek mi lesz hasznos egy vélemény olvasásakor. És ez így van rendjén. Énkiszáltam ebböl a vitából, és remélem a Kuruzslók visszakapja a maga fórumát.

  • kok_o

    2025-04-11 09:43:07

    Azt egyébként tudtátok, hogy az idei évben kapott egy új kiadást a jaték, amiben a kiadó például lerövidítette a játék angol nevét, egyszerűen csak Quacks-ra? Sőt, még Deluxe verzió is készült belőle.

    Az új kiadás új ("updated") grafikával és csökkentett áron került forgalomba. Az, hogy ez most szebb lett-e, az egy másik kérdés. :D A deluxe verzió bakelit tokeneket is kapott, míg az All-in verzió tartalamazza a két kiegészítőt is. Az árak: 40, 60 és 100 euró. Elsőre soknak tűnik a 100 euró, de ha az itthoni bolti árakat nézem a korábbi kiadás angol verziójára, kiegészítőkkel, máris nem tűnik olyan soknak.
    Kíváncsiságból írtam a Comapaya-nak, hogy várható-e magyar kiadás, de a válaszuk alapján sajnos nem tervezik kiadni az új verziót, pedig lehet, hogy arra beruháznék, hogy végre kipróbáljuk a játékot. :) (Sajnos a használt piacon vagy drágán szokott felkerülni egy-egy magyar példány, vagy iszonyat gyorsan elkel, ha normálisabb áron adja a hirdető.)


  • szortelenke

    2025-04-11 09:05:11

    Teljesen igazad van. Ha megnézzük pl. az utolsó hozzászólásomat, egyelőre 4+ on áll. Lassan, nagyon lassan, de remélhetőleg átszivárgott az info, amit leadtam. Ennek örülök. További szép napot mindenkinek !

  • lrekasi

    2025-04-11 08:50:31

    Nézd, ez egy fórum. Annak minden előnyével és hátrányával. A motor sajnos csak alapfunkciókat támogat. Ez van.

    Hogy a hozzászólások 90% "haszontalan"? Nézőpont és egyéni értékrend kérdése. Tényleg elég sok a fingreszelés, és az ismétlés. De hát, ez tényleg nem egy wikipédia a társasoknak.

    Döntsd el, hogy mire szánod az időd. A felesleges tartalmak olvasgatására és utána felháborodásra... vagy valami értelmesebbre. Számomra is kifulladt egy ideje ez a fórum - egy picit kényszeresnek érzem a hozzászólások komoly részét. De ez van, én elfogadom.

  • kvarclovag

    2025-04-11 08:47:49

    Csak jelzem, hogy zöldet adtam, de nem értek egyet veled 😃

    Valóban nem azt írtad, hogy csak egy hozzászólás legyen, az költői túlzás volt többünk részéről, azért, mert azt írtad, hogy itt, ebben a topikban mindenki ugyanazt írta.

    Ha viszontválaszolsz, akkor azért érdemes előtte a válaszokat átgondolni, és nem újra leírni azt, amit már írtál. Hogy mért nem ugyanaz a zöld/piros, mint egy akár azonos tartalmú másik hozzászólás, azt pl. én is leírtam, nem ismétlem. És nem is írtam le mindent, mert azt nem mondtam, hogy ha egy azonos tartalmú hozzászólás érkezik később, akkor az egyrészt előre hozza a topikot, az érdeklődés előterébe hozva a játékot, másrészt kiderül belőle, hogy bizonyos idő múlva, sok új játékkal később is érdekel valakit, és érvényesnek tartja a rá elmondottakat. Pl. nem írja bele, hogy "de azóta jelentek meg hasonló tematikájú, de érdekesebb játékok". És ez is információ.

    Végül, mint látod, a többséget itt nem zavarják a többszörös hozzászólások, úgy hogy kénytelen leszel beletörődni, hogy ez a fórum ilyen, mert azt igazán nem várhatod el, hogy a sok fórumozó mind a saját kedve ellenére úgy írja a fórumot, hogy az csak neked tetszen.

    Jav.: Az összes itteni hozzászólásodat pirosoztam, mivel úgy látszik te nem olvasod, amit mondanak neked, egyetlen dolog érdekel, hány zöldet és hány pirosat kapsz. Így nem maradt más lehetőségem, mint pirossal jelezni, hogy nem értek veled egyet. És egy kérdés: tervezel valaha is még valamelyik játékról valami érdemi hozzászólást írni, vagy csak a többi fórumozót fogod ekézni továbbra is?

  • szortelenke

    2025-04-11 08:05:15

    JACKIE83 : Neked írom, de a többieknek is szól : Én NEM azt szeretném, hogy a fórumon 1 játék / 1 hozzászólás legyen !!! Sőt, minél többrétegűek (!) a hozzászólások, annál érdekesebb a dolog ! De NE az legyen, hogy, mint ennél a játéknál is, sok olyan hozzászólás van, hogy TELJESEN ugyanazokat írják le, csak maximum a felsorolási sorrend változik ! Én annyit dobtam fel indítónak, hogy aki ír egy pozitív ( vagy akár negatív ) véleményt egy játékról és egy másik fórumtárs osztja ezt a véleményt MARADÉKTALANUL, az nyomjon rá egy like-ot és KÉSZ, hisz erre való ez a jelzés, nem ? Ha pedig nem erre való, akkor valaki világosítson már fel engem, mint nem hozzáértőt, hogy akkor ez a like-dislike rendszer mire/minek is van ? Ha pedig bárki kiegészítené, akár +, akár - hozzászólással, BÁTRAN tegye meg ! Sőt, ha szöges ellentétben áll a véleménye a leírtakkal, akkor is kommenteljen ! Erre Te ezt írod : " Akkor ha jól értelmezem, egy játéknál egy kommentet engedélyeznél......" Tényleg ez jön le Neked az általam leírtakból ? Ne már :( Én ezek alapján, amiket most leírtam, annak ÖRÜLNÉK, ha egy játék alatt SOK-SOK olyan ÉRTELMES és ÉPÍTŐ jellegű hozzászólás lenne(!), ( +, vagy - ) amiből az olvasók SZINTE teljesen tiszta képet kapnának az adott játékról, magáról a mechanikáról, a komponensek minősége, hányan érdemes leülni hozzá, milyen hosszú a játékidő 2-3-4 játékossal, mennyi a holtidő, mire újra rád kerül a sor, mik a játékban lévő hibák ( pl játékszabály ) leírása ( mert bármilyen profi tervező is tervezte, hiba 10 esetből 9,5x MINDIG van egy kiadott játékban, még ha nem is szarvashiba, de van :( ( lásd pl. BGG leírások, hozzászólások, profi játékosok meglátásai egy adott játékról, Győri Zoli+Réka oldala, Rodney Smith is nagy penge, vagy a Dice Tower ( Tom Vassel-el az élen ), stb. stb. stb. ))

  • kardostibor44

    2025-04-10 11:38:08

    Megpróbálok úgy válaszolni erre a teljesen nem ideillő posztra, hogy a játékról is essen azért szó. (javasolnám, hogy ilyenkor az Általános csevely topikban írj egy posztot, hogy "Véleményem szerint túl sok az ismétlődő információ...")

    Semmi gond nincs az ismétlődő dolgokkal, mivel mindenki hozzáteszi egy kicsit az egyedi meglátásait is. (Ez is ismétlődő motívum, halaszkiraly szépen leírta) Én kimondottan üdvözlöm a játék szerencsefaktorát és kedves felzárkoztató mechanizmusát, ezek teszik szerintem a Kuruzslókat az egyik olyan játékká, amit tökéletesnek neveznék, mert beváltja a vállalását teljesen. Lehet jó kis kombókat összehozni, de a lemaradókat játékban tartja a két előbb említett jellemvonása a játéknak. Szóval aki a családjával, vagy barátokkal könnyed, de remek szórakozásra vágyik, az tegyen vele egy próbát!

    Ha vennék valamit, akkor jó, ha a komponensek minőségéről visszajelzést kapok, egy véleménynél az még lehetne simán csak egy gyártási hiba is. Az is jó, hogy akinek felkelti az érdeklődését a játék, az megtudhatja, hogy van lehetőség érmevédő kapszulák, vagy műanyag komponensek megvételére.

    A nagy baj az azonban, hogy te egy enciklopédia bejegyzést vársz egy fórumtól. Két teljesen különböző dolog! Ilyen lelkesen kiabálsz a Mekiben is, hogy az Erős Pistás szósszal nem lehet jól lefesteni a fürdőkádat?
    Baj az is, hogy nem a játékokról, hanem önmagad igazolásáról kezdesz vitába. (megint előhozva a tekintélyelvűséget, hogy te játékokat csinálsz...vicc. Knizia se mondhatja meg, hogy ki mit mondhat egy fórumon)
    De a legnagyobb baj az (ahogy az már a múltkori eltűnésedet megelőző ámokfutásodból is kiderült), hogy teljesen félreértelmezed a világot. Lájkok és diszlájkok arányával érvelsz arról, hogy az emberek fele téged támogat. Az összes fórumozó közül 18-an reagáltak erre. Releváns értékelés lehet valóban. (irónia). Inkább azon gondolkozz el, ha már a diszlájkoknál tartunk, ha összeadod az összeset a fórumon, neked több van, mint mindenki másnak összesen.

  • Faresz

    2025-04-10 10:58:29

    Nagyjából leírtam mindent az elöző bejegyzésemben, de ezekkel a kommentekkel is lövöd magadnak az öngólokat szorgalmasan, sikerült azt elérned, ami ellen annyira "küzdesz", tehát nem a játékhoz tartozó vélemények nagy kuszaságát. Alapvetően lehetnél fórumalakító, az ehhez való jogodat senki nem vitatja, csak ahhoz tartósan kellene valami minőséget produkálni, amit úgy látom, hogy nem sikerül, mert visszanézve a múltadat, hasonló szintű "háborúkba" kerültél máskor is. Az, hogy máshol mit tettél le az asztalra ebből a hobbiból, biztos elismerésre méltó, csak itt nem nagyon tudod bizonyítani. Remélem amikor nekiülsz játszani, akkor ez a stílus nem jellemző rád, mert nehéz lehet elfogadni a partnereidnek.

  • kvarclovag

    2025-04-10 10:30:17

    Mivel ilyen részletesen indokoltad az előző hozzászolásod miértjét, én is leírom, hogy szerintem (a fenét szerintem, objektíven is) mikben tévedsz.

    1. Ez egy fórum, ami a beszélgetésről szól, az élteti az oldalt; ha nincsenek hozzászólások, mert az első részletes és alapos elemzéssel mindenki egyetért, akkor az oldal elsüllyed; továbbá az ilyen részletes elemzéseket több blogon/vlogon megteszik magyarul is, angolul meg még sokkal többön, annak nem egy fórumon van a helye.

    2. A zöld vagy piros nem mindenkinél jelenti azt, hogy egyetért a hozzászólással. Én például nem értek egyet most veled, mégis zöldet kaptál tőlem, mert értékeltem, hogy egy összeszedett, kulturáltan megfogalmazott hozzászólásba energiát fektettél; nem akarlak pirossal elriasztani a további ilyenektől, ezért zöld, de egyáltalán nem értek egyet, és akkor leírom miben, és miért nem.

    3. A zöldekből és pirosakból nem derül ki, hogy ki értett egyet a leírtakkal, és ki nem. Márpedig egy fórum pont attól ad több infót, hogy tudom, hogy ki mit gondol az adott játékról. Ismerve őt, a többi játékról írt véleményét, el tudom dönteni, mennyire mérvadó nekem az ő véleménye. Ha egy hasonló érdeklődési körű játékos ír róla jókat, az jobban informál engem, mintha egy olyan, aki olyan játékokkal játszik, amik engem nem érdekelnek. Meg azt is tudom, hogy itt kiknek van lényegesen megalapozottabb véleménye, mint másoknak.
    Például ha jól emlékszem írtam vélemyényt a Raiders of the North Sea-ről. Érdemes ezt figyelembe venni egy eurókat kedvelő játékosnak? Engem ismerve, nem nagyon, hiszen tudhatja, hogy én nem játszom eurókkal, nem is ismerem őket eléggé. De még fordítva is igaz, írok valamit az Azulról, érdemes azt figyelembe venni? Attól függ. Aki sokat azulozik, és fejlődni akar az Azulban, annak - remélem - igen, aki csak esetileg játszik pár partit a családdal, annak kevésbé. Neki inkább a szintén alkalmi játékosok véleménye az érdekes.

  • jackie83

    2025-04-10 10:23:07

    Akkor ha jól értelmezem egy játéknál egy kommentet engedélyeznél és a többiek ne fűzzenek hozzá semmit csak minuszt vagy pluszt adhatnak. Én szeretek egy játékról minél több véleményt olvasni, és nem zavar ha valaki ugyanazokat írja le. Ha valaki nyom egy minuszt, abból te hogy jössz rá, hogy min nem tetszik neki az adott játékban. Amit az előző hozzászólásomban írtam és idézted is, az annak szólt, hogy ez neked egy általános probléma, és nem biztos hogy egy sokak által kedvelt játéknál kell kifakadni. Hozhattál voln létre egy új topicot, ne ezt szemeteljük tele.

    De ha neked a minisz és plusz a megerősítés, akkor nézd meg hogy áll a kommented. Én még mindig nem minuszoltalak.

  • halaszkiraly

    2025-04-10 10:22:28

    Bocs, szortelenke, de amikor erre az adatlapra jövök, akkor magáról a játékról szeretnék olvasni, nem a te szófosásodat. A rutinom szerint csak görgetek visszafelé (a korábbi kommentek felé), olvasom az összes hozzászólást, mert szeretem, hogy mindegyikben van valami mélyen emberi komponens, ami a kommentíró játékhoz való viszonyát, érzelmeit tükrözi, és én pont erre vagyok kíváncsi. Erre most a te baromságaid megakasztanak, lapoznom kell, ahelyett, hogy maradhatnék a játékról való olvasás mikrokozmoszában. Nem, rohadtul nem baj, ha 29 kb. ugyanolyan vélemény van egy játékról, mert egymást erősítik, kvázi statisztikailag feldolgozhatóvá teszik a játék minősítését, jellemzőit, én örülnék, ha sok más játéknál is eluralkodna a nagy számok törvénye, és nem, ezt nem helyettesítheti egyetlen komment és az arra elhelyezett 570 like. A like többnyire az írni-olvasni nem tudók végső mentsvára, hogy úgy érezhessék, valamit azért mellétettek az ügynek. Szerintem amúgy semmi jogod bírálni egy olyan fórumot, amit nem te hoztál létre. Örülnék, ha meghagynád a kommentelés és az olvasás szabadságát mindenkinek, aki nem pusztán a like karaktert ismeri, hanem még a betűket és az egymás mellé helyezett szavak mágiáját is. Köszi.

  • szortelenke

    2025-04-10 09:42:30

    ( folyt. ) kalap kaki ? Ugye, hogy nem. FEKETE GABI : " Például, ha csak egy ember írja le..." Lásd mint lent : elég EGY db ÁTFOGÓ komment, ELSŐ kommentnek és akinek tetszik és egyetért, kattint a like-on és kész. Sok like = Jó játék. Vagy, megfordítva : ha NEGATÍV az első vélemény és arra jön sok like, akkor a játék nagy eséllyel vacak. ( Akár minőségben, akár játszhatóságban stb. , függ a komment leírásától ) Ha egy játékon sok a like és az első komment összefoglalta a lényeget, akkor minek többször leírni ugyanazt ? Vagy akkor a like és dislike jel mire való ? Mert akkor nincs értelme a like-dislike jeleknek, mert úgyis leírja a delikvens ugyanazt, amit az előtte lévő fórumtárs leírt, vagy annak az ellenkezőjét, de azt is sokadjára.... Nem így van ? RENGETEG játék jelenik meg éves szinten, azért gondoltam, hogy az itt fórumozók, KÖNNYEBBEN és kevesebb idő alatt jussanak LÉNYEGI információhoz, egy-egy adott játékkal kapcsolatban ! Ha sok hozzászólás van egy játékhoz, de valahol a hozzászólás "erdőben", vagy egy tök jó komment, de az csak az 5. oldalon, miért "kényszerítjük" az itt olvasót arra, hogy minden kommentet olvasson át és jusson el a kincset érő kommenthez ? Addig meg olvasgassa a szinte ctrl+c és ctrl+v hozzászólások sokaságát ? :( Ezért íródott általam ez a már kicsit hosszúra sikerült, de szerintem megfontolásra érett komment....

  • szortelenke

    2025-04-10 09:37:56

    Ha megnézitek a mínusz és plusz jeleimet a kommentemre, majdnem egyensúlyban van ! Vagyis ez mit jelent ? NEM írtam teljesen marhaságot, sőt ! A fele társaság osztja ezt a véleményt ! Ha valaki egyetért az ELSŐ megjelenő kommenttel, ( ezért is írtam, hogy az egy átfogóbb komment legyen, kitérve a lényeges dolgokra : pl. itt, hogy kopnak az alkatrészek, ami elég ciki, egy ekkora kaliberű és értékű játéknál (év játéka, de a minősége meg osztályon aluli ??? ), sok a szerencse benne stb. ) egyszerűen nyom rá egy like jelet és ezzel el is van intézve a véleménye ! Ez ilyen egyszerű ! A többi idelátogató játékos meglátná a kommenten lévő 30+ like-ot, nem lenne kétsége, hogy az a játék bizony jó ! Ha pedig szöges ellentétben van a véleménye a kommenttel, akkor tol rá egy mínuszt, de akkor INDOKOLJA is meg, hogy miért tette ezt. Ha pedig egyetért az első kommenttel, de valami MÁSBAN még módosítana a leírtakon, akkor azt is nyugodt szívvel írja le ! JACKIE83 : " Mondjuk szerintem ez a komment sem segíti a játék megismerését. " Nem is azért íródott ! Hanem azért, mert ezen a felületen nincs olyan lehetőség, hogy átfogó véleményt lehessen írni sok játékról, kommentekről egyszerre :( Legalábbis én nem találtam ilyet. Akkor meg egy ilyen véleményt hová kéne leírnom ? Kényszerpálya : kerestem egy olyan játékot, ahol ez a ( szerintem hiba ) felmerült a legjobban és ezért ide írtam. FARESZ : " ... ,hogy szinte teljesen új tagként ( sok éve (!) olvasom ezt a felületet és RENGETEG játékszabályt tudok, készítettem elég jó minőségben 70+ nagyobb kaliberű játékot home made stb. ) , alig néhány bejegyzés után így állsz hozzá, de ez csak egy dolog. " Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogyha valakinek van egy jó ötlete, ami mondjuk később világhírnévre tesz szert, ( itt nem, nem erre az eszmefuttatásra gondolok :) ) akkor azt NE tegye meg, mert eddig még nem tett le semmit az asztalra? A Rubik Ernő is kitalálta a kockát, de előtte nem volt más játéka, akkor, amit kitalált az egy (folyt.)

  • feketegabi

    2025-04-08 23:11:58

    Úgy gondolom, az is tud nagyon informatív lenni, hogy egy információ milyen gyakorisággal jelenik meg.

    Például ha csak egy ember írja le, hogy véleménye szerint nagy a szerencsefaktor a játékban (amúgy tényleg az 😀), a többiek pedig emiatt ezt mindannyian kihagyják a mondandójukból (pedig ők is így gondolják), az torzíthatja az érdeklődőkben a játékról kialakuló képet, hiszen annak ellenére, hogy egy igencsak fontos tényezőről van szó, ennek az egyszeri közlése csak egy könnyen elsikkadó vélemény marad, amelyet sokan észre sem vesznek, vagy legalábbis nem igazán kapják fel rá a fejüket. Ha viszont többször is megosztják ezt, akkor az egyértelműen jelzésértékű, és aki számára a társas adott jellemzője nincs rendben, óvatosabban tud hozzáállni a játékhoz, és hatékonyabban tudja formálni a vásárlási szándékát.

  • Faresz

    2025-04-08 16:30:53

    Nem szokásom mínuszt osztogatni, de most megtettem, de szeretném meg is indokolni, hogy miért történt így, főleg azért, mert én is kaptam ilyet (jogosan), és ott is volt magyarázat rá. Nekem maga a stílus sem tetszik, kicsit furcsa, hogy szinte teljesen új tagként, alig néhány bejegyzés után így állsz hozzá, de ez csak egy dolog. Viszonylagos demokratikus alapjog, hogy mindenki formálhat véleményt, ha betartja a szabályokat. Természetesen engem is untatnak a semmitmondó, "nagyon tetszik ez a társas, szereti az egész család, mindenkinek tudom ajánlani" szintű bejegyzések, de itt nincs is túl sok belőle, ráadásul az emberi agy képes kiszúrni a lényegeseket belőle. Elég érdekes lenne egy fórum, ahol egy bejegyzés lenne mindenről (lényegében pont a lényeg tűnne el vele ), de pont a véleményezések egyezősége meg adhatja meg azt a határozottabb összképet egy játékról, ami szükséges lenne egy döntés előtt. Ne vedd cseszegetésnek, csak egy egyszerű reakciónak.

  • jackie83

    2025-04-08 14:04:40

    Mondjuk szerintem ez a komment sem segíti a játék megismerését. Ez a kifakadás mehetett volna valami másik helyre. Nekünk megvan a játék és nagyon szeretjük. A kopásról írtakkal egyetértek. Nálunk mentek tokentartóba, igaz plusz pénz de legalább nem kopnak. Ez egy fórum, és szerintem mindenki elmondhatja a véleményét az adott játékról, még ha ez sokszor egyezik is az előzőkkel. Én szívesen olvasok véleményeket, hozzászólásokat. És nem mínuszoltalak le.

  • szortelenke

    2025-04-08 13:13:11

    Pár dolgot észrevételeznék : Első : Van 5 oldalnyi hozzászólás ehhez a játékhoz és szinte az összesben le van írva, hogy nagy a játék szerencsefaktora :( Ez már a szabálykönyv elolvasása után is világos, minek ezt ennyiszer ide leírni ? Második : Majdnem minden hozzászólás leírja azt is, hogy kopnak a játék elemei, valahogy védőzni kell. Mondjuk azt nem értem, hogy a tervező tudta a zsákból húzgálós mechanizmust, ( egy kártyapaklival UGYANÍGY megoldhatta volna, amit könnyű védőzni ) nem volt számára világos, hogy ez esetben ELKOPNAK ezek az alultervezett vacakok pár játék után ? ( Azért elég drága már ez a termék, meg lehetett volna oldani a műanyag tokeneket, nem ? Pl. hasonlóakat, mint a póker zsetonok, csak kisebb méretben ... Harmadik : Lehet, hogy mindenki csak ideírja a véleményét és nem olvas el egy kommentet sem ? Bár sok olyan van, ami ezzel nyit : " Igaz, már előttem többen is leírták...", akkor Te minek ? Negyedik : Vettem a fáradtságot és MINDEN kommentet elolvastam, de kb. 3 db (!) kommentben össze lehetett volna foglalni az 5 oldalt... Én azt javasolnám, hogy aki kommentel egy játékot, az vegye a fáradtságot és átfogóan kommenteljen, írjon a játékról, és majd ami ebben a kommentben NINCS benne, vagy valakinek MÁS a véleménye a leírtakkal ellentétben, CSAK az írjon kommentet ! Sokkal HATÉKONYABBAN, rövidebb idő alatt, kevesebb olvasással lehetne infót kapni egy játékról ! Sok-sok játék van, ha minden játékhoz ennyi ( sőt több ) komment lenne írva, ( ráadásul szinte mind ugyanaz :( ) sosem érünk a végére.... értitek ugye ? Köszönöm, ha elolvastátok és alig várom már a sok-sok mínuszt, de nekem ez a véleményem, komment írás ügyben.... !

  • godzsakattila

    2025-03-03 18:12:04

    A kemény karton illetve a festett fa elemekre a körömlakkal való lekenés, vagy hajlakkal való lefújás, ami nekem bevált más játékoknál.

  • Spenjam

    2025-03-03 14:41:49

    Szerintem mi is be fogunk szerezni tokenvédőket. :)

  • jackie83

    2025-03-03 14:34:19

    Mi a kopást tokenvédővel, vagy érmevédővel próbáljuk megoldani.

  • Spenjam

    2025-03-03 14:31:24

    A Kuruzslókat egy nagyon szórakoztató, könnyed családi társasjátéknak tartom, ami nagyon egyedi hangulattal rendelkezik. A játékban jelen van a szerencsefaktor (hiszen zsákból húzzuk az összetevőket), de ez minket egyáltalán nem zavar, sőt inkább nagy nevetések szoktak lenni, amikor szinte alig van esélye, hogy kihúzza az ember a csattanó maszlagot, de persze csak összejön... 😀.

    Szimpatikus az is, hogy a játék a patkányfarkakkal próbál segíteni annak, aki lemarad a nyerésre álló játékostól, így ritka, hogy valaki behozhatatlan előnyre tegyen szert.

    Első ránézésre ijesztőnek hathat a sok összetevő és tartozék, így szerintem fontos, hogy legyen valaki, aki alaposan ismeri a játékmenetet és tudja vezetni az első játékot.

    Hátrányként azt tudom felhozni, hogy az összetevők fogdosása, kutyulgatása miatt sajnos elég hamar megjelentek a kopásnyomok.

  • NSzandra

    2025-02-03 10:54:29

    Szia!

    Én nemrég írtam a ComPaYa Webshopnak és azt írták február környékén várható az angol nyelvű. Magyar nyelven várhatóan fél év múlva lesz elérhető.

    Szép napot!

  • beata.dudas

    2025-01-24 19:30:59

    Sziasztok! Szeretnénk kipróbálni ezt a játékot, de sajnos most sehol sem kapható. Lehet arról információt szerezni, hogy tevezik-e újra kiadni, és ha igen mikor?

  • kmerk

    2024-01-05 14:30:04

    Briliáns családi játék.

    Nálunk a 6 éves gyerkőc épp oly élvezettel pakolgatja üstjébe a legkülönfélebb összetevőket, mint a 60 éves nagyi. Szinte minden korosztály megtalálja benne a maga örömét.

    A szerencsefaktor erős, de nagyon is jól áll a játéknak. Tulajdonképpen ez adja meg a sava-borsát az egésznek. Figyelni kell nagyon, hogy mikor álljunk meg a az összetevők húzásával: vajon egy még belefér, vagy robbani fog? :)

    A patkányfarok nagyon ötletes megoldás. Okosan jutalmazza a pontszámban lemaradókat, így nincs az az érzés a játék felénél, hogy már csak alaibiből kell pakolgatni az összeteveőket.

    Újrajátszhatósága igen magas. Az alapjáték 2 oldalú táblája alapjában már két eltérő hangulatú/stratégiájú játékélményt ígér. És akkor még nem is beszélve a 4 különböző szettben lerakható komponens könyvekről.

    A játék abszolút konfliktus mentes, gyakorlatilag 0 az egymásrahatás. Békességben elhúzogatunk egymás mellett.

    Békés családi játszmákhoz, könnyed hangvételű baráti partykhoz messzemenőkig ajánlom!

  • fodihun1

    2023-08-21 22:51:51

    Nekem a kedvencem push your luck típusú játék. Tudom megosztó a szerencse mértéke de jó néha nem vérkomolyan számolva játszadozni, hanem kacérkodni a határok feszegetésével.

  • Pactolous

    2023-06-20 10:42:24

    Leginkább az tetszik benne, hogy bárkinek is mutatom meg, azon nyomban felcsillan a szemük, mert még csak hasonlót sem láttak. Aztán persze picit elkékülnek, amikor felvázolom a könyveket, a hozzávalókat, meg a kör végi kötelező meneteket, de a harmadik fordulóra már látom rajtuk, hogy forognak a fogaskerekek. Aztán bosszankodnak, ha csak fehéreket húznak ki a zsákból :D

    Ötletes, gyors játék, még azt se bánom, hogy kicsit kopottabban, használtan szereztem be

  • szirom.niki

    2023-06-11 23:38:04

    A "7 csoda után" ez a második naygdobozos családi játék, ami sűrűn előkerül nálunk. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt tudom ajánlani, nem egy tipikusan agyégető játék, de annál szórakoztatóbb. Bele tudom élni magam, hogy tényleg főzöm a bájitalomat és kerülnek bele a jobbnál jobb összetevők vagy éppen felrobbanok. A patkányfarkakkal nagyon szépen kompenzál a játék, az elején megéri jobban kockáztatni a játék vége felé azonban nagyobb súlya van a döntéseknek.

    Plusz pont, hogy ketten ugyanolyan élményt nyújt, mint négyen, ill. ez utóbbinál a játék hossza sem változik ugyanis szimultán cselekszenek a játékosok.

    A magas szerencsefaktor sokakat elriaszthat, viszont ha nem zavar a kiszámíthatatlanság akkor én szívből ajánlom, azóta a kiegészítőket is beszereztem már hozzá és imádjuk.

  • Kulpasz

    2023-02-11 10:26:55

    Ez volt az idei első társasunk, és ez tényleg remek családi játék. Minket kicsit be is szippantott, 20 játékon szerintem már túl vagyunk január közepe óta :)

    A lemaradás kompenzációs patkányfarok szerintem remek ötlet a játékban, így nincs meg az az élmény, hogy a játék felénél már tudod, hogy örökre lemaradtál.

    Az újrajátszhatósága szerintem viszonylag nagy, köszönhetően annak, hogy lehet variálni a készleteket, amiből következik, hogy más és más taktikát lehet játszani (persze a halálfejes lepke sosem kerül elő, amikor kell neki...). Egyáltalán nem mindegy, hányadik körig "hagyod" felrobbani magad, hiszen ha kevés győzelmi pontot eredményez a készlet, hát jól kell időzíteni. Máskor meg az utolsó 2 körben egy kis szerencsével (és mások balszerencséjével) simán le lehet dolgozni 5-10 pontos hátrányokat is.

    Az, hogy a játéktáblának a két oldala is különböző játékmódot tesz lehetőve, már csak plusz.

    A kiegészítőt viszonylag gyorsan beszereztük hozzá:

    - a "túlfolyó" gyűjtőedényt nagyon jó ötletnek tartom, az utolsó köröket sokkal nyíltabbá teszi

    - új készletek is érkeztek hozzá, még több újrajátszhatóság (hova még??? :) )

    Akiket nem zavar a szerencsefaktor (simán előfordulhat, hogy zsinórban 4 körben a 3-as fehéret húzod elsőnek... :) ), azoknak bátran ajánlanám. Nagyon könnyen tanulható, a segítő ábrák magukért beszélnek, én a kis zsákokat is imádom. Az pedig, hogy kis simitózáras tasakokat is mellékeltek a játékhoz az alkatrészek szeparálásához, még egy plusz.

  • teoka

    2023-02-09 11:04:48

    Tegnap játszottunk vele először (és aztán másodszor is 🤭) két fős játék volt, és lehet, hogy azért mert mind kétszer én nyertem, de engem nagyon behúzott ez a játék.

    Eleinte bonyolultnak tűntek a szabályok, az átláthatóság, nem teljesen volt egyértelmű, hogy milyen lépések hogyan kell kövessék egymást - de egy jó bemutató videó nagy segítségünkre volt, és gyorsan meg is értettünk mindent.

    Nagyon tetszik a hangulata, és a dizájn.
    Izgalmas a vakon húzás -de lényegében ez is pakliépítés szerintem, csak korongokkal- hiszen random húzod ki a korongokat - ahogy egy pakliépítős játékban a kártyákat is, a zsák egy plusz élményfaktor inkább, és jól működik! 🙂

    Nem tudom, hogy a zsákos korong összeverődésnek köszönhetően viszont meddig maradnak majd szépek a korongok. Persze tudom, hogy lehet rá tokenvédőt venni, de kicsit sajnálom, hogy ez a zsákból húzás eleve nem úgy lett megtervezve, hogy ellenállóbb elemek kerülnek a játékba.

  • ugla

    2022-12-26 16:40:47

    A játék tervezője Wolfgang Warsch nem éppen az erős tematizálásról híres; sokkal inkább témátlan, de merész, újító játékmenetek megalkotója. Ennek a játékának viszont - bár nem kimondottan tematikus – pont ezt érzem az egyik erősségének; igazán jól hozza a téma hangulatát. A folyton jelen lévő szerencsefaktor néha egészen le tudja dominálni a játékot, ezért komoly stratégiai tervezésre nincs lehetőség. Érdekes viszont, hogy a játék rendszeréből az látszik, hogy Warsch céltudatosan a fő elemként belerakta a zsákból húzást, és ez által a nagy szerencse tényezőt, és aztán pedig megnézte, hogy hogyan működik, ha ezt megpróbálja különböző ötletekkel kombinálgatva visszamérsékelni. Nem rég ismerkedtem meg vele, és nem lett a kedvencem, de érdekes játék. Egy kicsit összetettebb, de valamelyest humoros, könnyed hangulatú családi játéknak ideális.

  • mzsemlye438

    2022-11-30 16:26:40

    A szabályt az láttam hogy fent van ami a kis kártyákon van az kell. Köszönöm a linket ☺️

  • Kisde

    2022-11-30 14:03:49

    Szia! A társasnak itt is fent van a szabálykönyve. Ha itt kicsit feljebb görgetsz ott van egy "doboz" SZABÁLYKÖNYV felirattal, arra rákattintasz és máris odaugrik a szabálykönyv linkjére ahonnan megnyithatod. Ugyanez igaz a Javasasszonyok kiegészítőre, csak az Alkimisták nincs fent ha jól láttam de arra meg itt egy Youtube videó ami elmagyarázza mit hogy kell.

    Ha meg konkrétan az kellene ami a könyveken meg a kártyákon vannak, ahhoz meg itt találod az anyagot. Bár ahogy látom, az Alkimisták innen is hiányzik.

  • mzsemlye438

    2022-11-30 13:43:03

    Sziasztok!
    Lehetőségem lenne megvenni a megabox verziót, azaz a kiegészítőkkel együtt. Csak sajnos német. Esetleg tudna nekem valaki abban segíteni, akinek megvan ahol magyar szöveg van be scanelné és el küldené nekem. 😬

  • hamu80

    2022-11-30 07:24:31

    5 főre El Grande, Concordia kerül elő.

  • maszlagadam27

    2022-10-14 21:55:58

    Hát szerintem a Mars terraformálása meg az Agricola kicsit komplexebb, mint egy családi felső kategóriás játék, nem feltétlenül csoportosítanám őket ebbe a kategóriába (de persze írtad, hogy komplexebbek is vannak a listán). Az Ethnos egy nagyon jó kis játék, azt én is kedvelem, a 7 csodából nekem csak a párbaj tudta elnyerni a tetszésem.
    Nálunk ami tipik előkerülős a vasárnapi ebéd után, de még azért családi vonal az a Fesztáv, a Freskó, a Vienna (az utóbbi időben nagy kedvenc), a Parfüm, a Planet, és a Jórvík (bár ő sajnos mostanában ritkábban). Ha nem euróban gondolkodunk akkor a Szerelmes levés is óriási kedvenc, egyszerűsége de taktikussága és mélységei miatt.

  • kok_o

    2022-10-14 20:00:05

    Mars Terraformálása, Ticket to Ride Europe, 7csoda+Armada, Hanabi, SmallWorld Ezek változó gyakorisággal

    Aztán van még egy pár amit még nem próbáltunk öten. Ezek viszonylag új szerzemény vagy egyszerűen még nem kerültek sorra: Agricola, Concordia, Ethnos, Arkham Horror 3ed

    Úgy kb ennyi. Egyébként pont gondoltam, hogy indítok egy témát 5 fős játékokkal kapcsolatban.

  • kok_o

    2022-10-14 19:49:41

    Köszönöm szépen utána nézek.👍

  • Lamond

    2022-10-14 15:38:03

    Az első kieg 5 főssé teszi a játékot, szóval ez ne tartson vissza, ha megtetszik.

  • maszlagadam27

    2022-10-14 15:36:11

    Mik pörögnek nálatok leggyakrabban amit lehet öt fővel is játszani, illetve mik a nagy kedvencek, amik lehet hogy nem kerülnek elő annyiszor, de biztos, hogy nem válnátok meg tőle?

  • nedudki74

    2022-10-14 15:19:10

    Hát én mély döntéseket nem nem nagyon találtam benne, de a hangulata miatt a családdal kellemes vele játszani.

  • kok_o

    2022-10-14 14:50:00

    Nézegettem én is, a nagy felhajtás engem teljesen visszatartott. Nemrég néztem róla egy videót, így egy kicsit elkedzte megmozgatni a fantáziámat, bár valószínűleg magamtól soha nem venném elő, csak ha a társaság úgy akarná.

    Nálunk is 5 fő a társasozós csapat, így elég sok jó játék kiesik. Sőt, sokszor az első infók között amit megnézek a játékos szám áll. Szerencsére most már sikerült növelni a z5 fővel is játszható játékok számát, úgy hogy vannak benne könnyedebbek, illetve komplexebbek is.

  • Kisde

    2022-10-14 14:49:33

    Ha esetleg kicsit kevésbé családi kategóriás push-your-luck játékor keresel, amiben sokkal több az interakció köszönhetően a területfoglalós aspektusának, akkor tudom ajánlani a Wonderland's War-t. Ezt akár 5-en is lehet játszani és van benne minden ami a Quacks-ban, csak kicsit gamerebb, hosszabb és hát komponensek terén is többet nyújt szerintem.

    Amúgy ha valakit érdekel még most be lehet szerezni a játék retail verzióját pl. a Gémklubnál, de ha elfogy utána jó eséllyel nem lesz kapható sokáig, mivel a jelenleg is futó Kickstarter kapmányban csak a Deluxe verzió elérhető aminek durván borsos ára lesz.

  • maszlagadam27

    2022-10-14 14:34:24

    A családi kategóriás játékok közül nekem is ez az ami jelenleg leginkább mozgatja a fantáziám. Eddig a nagy hype inkább elriasztott, de nekem is több ismerősök dicsérte. Szeretem ezt a kategóriát is, egy mély döntéseket kínáló, ötletes, de nem túl nehéz családi játék általában nagyon kellemes órákat/délutánokat tud okozni. Ezt a műfajt leginkább öt fővel szoktuk nyüstölni, ez a másik ok amiért eddig kimaradt nálam. Ha sikerül eljutni a társasjátékok ünnepére, akkor ott mindenképpen tervben van a kipróbálása!

  • nedudki74

    2022-10-14 11:18:31

    Vegyes érzéseim vannak a játékkal kapcsolatban. A családból többen szeretik, de nekem nem igazán jön be. Alapvetően egy nagyon jól kitalált, nagyon szórakoztató játék, nagy szerencsefaktorral. Kevés taktikázást igényel, inkább az jár jól aki jól méri fel kockázatot. Nagyon szép játék, viccesek a rajzok és jó ötlet a húzózsák is. A háttértörténet nagyon ötletes és szépen át is jön játék közben. A szerencsét csak korlátozottan tudjuk ellensúlyozni. Ugyan mi döntjük el mikor állunk meg a zsákból húzással, de jöhetnek nagyon rosszul az alkatrészek. A vásárlással persze jó dolgokat vehetünk, de nem biztos, hogy ezek elő is kerülnek a következő húzással. Tipikusan az a játék, amivel magamtól nem játszanék, de annnyira jól ki van találva, olyan jó hangulatú, hogy a többiekkel szívesen leülök mellé.

  • esze.gergo

    2022-05-09 13:10:29

    A mi játékos csoportunkban ennek a játéknak nem igazán lenne helye. Emiatt kicsit még a kikölcsönzéstől is ódzkodtam, de végül a Játszóház projekt házhoz szállítós rendszerében bejelöltem ezt is, hogy szeretném kipróbálni. Végül is pont arra találták ki ezt a szolgáltatást, hogy játszunk olyan játékokkal, aminek nincs feltétlenül helye 2 hónapnál tovább a gyűjteményedben.
    Elsők közül került az asztalra és a heavy gamer társaság többször kérte ezt levezetőként egy játéknap végére. Amikor rájöttek, hogy már vissza kellett küldenem, akkor pedig olyan csalódottság volt az acukunk, amit játékok kapcsán rég láttam.

    Nagyon szórakoztató a zsákból húzogatós mozdulat, és még jobb érzés, hogy ha valami kombó így összejön. Sőt szerintem még az is szórakoztató, amikor nagyon túlnyomod a dolgot és végül felrobbansz. Lehet közben egymást cukkolni, hogy nem mernek továbbmenni, jókat nevetni, ha a másiknak rosszul jönnek ki a kombói. Volt itt erről szó korábban, hogy kicsit szólóban játszod a játékot, ami egyébként szerintem igaz, de én mégis azt éreztem, hogy együtt izgulunk, hogy a másik felrobbanjon, miközben magadnak meg próbálod még feszíteni a húrt. A tokenek különböző használata szerintem tök jó varianciát ad a játéknak és az előre összeállított kombinációkat végigjátszva teljesen más ritmus meg stratégiát adnak a játéknak.

    Rég éreztük ilyen jól magunkat egy játék alatt, úgyhogy ez lesz az, amiből előbb utóbb szerzünk be saját példányt hosszútávra. Mert, ha a nagy eurósok között jól működött, akkor nagy reményekkel viszem majd haza ezt családi játéknak is.

  • blaura

    2022-03-07 15:34:29

    Hétvégén volt szerencsém kipróbálni a játékot, már régóta szemeztem vele, de mindig más játék került kosárba és most így elsőre nem is bánom. Nekem hiányzott a játékból a "társas" élmény, szépen elvoltunk egymás mellett, húzogattunk a zsákból, pakoltunk, pontoztunk, vásároltunk, de valahogy nem volt az igazi. Adok azért neki majd még egy esélyt, mert épp fáradt is voltam, hátha másodikra meggyőz. Azt viszont el kell mondani, hogy a játék szép, rendben van a grafika, volt tokenvédő a tokeneken, így a kezelésük is rendben volt... "csak" az élményfaktor maradt el a várakozásaimtól...

  • umfuhrerrichard

    2022-03-05 09:56:08

    Van aki már orvosolta a hibát, és csinált lekerekített húzsózsákokat is :)

  • armin.d.ivan

    2022-03-03 08:37:20

    Érdekes, a negatív nálunk is ez a rész volt, az alapanygaok kihúzása, de nem tudtam volna megmndani, hogy miért. Mindenesetre nekem azért nem volt akkora hátrány, hogy csalódás legyen, de valóban említésre méltó "hibája" a játéknak.

  • martonlaci00

    2022-03-03 07:18:50

    Valószínűleg én vagyok rosszul összerakva,hiszen ennyi pozitív komment után és dicsőítő videó megnézését követően,én is úgy döntöttem, hogy megveszem ezt a játékot.

    Nem bántam meg,mert kitudtam próbálni és eltudom mondani,hogy ez nekem egy csalódás volt. :/

    Kicsit vontatottnak éreztem az egész játékot,viszont ami teljesen kifújta a lisztet a tálból,az a húzózsák sarkában összegyűlő elemek voltak.

    Nem zárom ki,ha vettem volna hozzá tokenvédőt akkor nem csalódtam copna ekkorát benne,de sajnos így nagyon szomorkás lettem tőle,hogy egy szenvedés kihúzgálninaz alapanyagokat.

  • krizsan.david.norbert

    2022-02-09 12:23:19

    Sziasztok!

    Ez a játék a családban nagy kedvenccé vált szinte azonnal: a szabályai pár perc alatt elmagyarázhatóak és megtanulhatóak, az első játék után szinte biztosra vehető, hogy mindenki elsajátítja, ha van valaki a társaságban, aki már ismeri a játékot. De mégsem ez miatt vált a kedvenc játékká, hanem az miatt, mert mint kiderült, a család nagyon szereti a push your luck mechanizmust! 😁

    Nekem eddig nem volt annyira elsődleges ezt a mechanizmust keresni, ha családi játékot szerettem volna vásárolni, de ezután a játék után már nem így lesz! 😀 Persze a kiegészítők is a polcon vannak már az alapjáték mellett. Azokkal a játék sokkal izgalmasabb és változatosabbá válik. Alapjáraton is szerintem az újrajátszhatósága nagy, mert a zsákba kerülő alkotóelemeket külön-külön is 4 féle tulajdonsággal láthatjuk el és hát annak már szinte tényleg nulla az esélye, hogy 3-4 játékos ugyan abban a sorrendben húzzon bájital hozzávalókat 😄

    Javaslom mindenkinek, aki rövid setup után egy igazán szórakoztató családi játékot keres, ahol a sértődésre elég kicsi az esély, mégis kompetitív (egymásra hatni csak a kiegészítőkben van lehetőség).

A Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték és kiegészítői (11)

  • Deutscher Spielepreis 2018 Goodie Box társasjáték Kiegészítő

    The Deutscher Spielepreis 2018 Goodie Box is a product to support the Deutscher Spielepreis, the second biggest German board game prize, for which thousands of players vote each year between May and July for their favorite game. This box contains small expansions for some of the top ten games of the Deutscher Spielepreis 2018: Azul, Rajas of the Ganges...

    • The Quacks of Quedlinburg: Wolfgang's Exchange Office társasjáték Kiegészítő

      New special tiles, contained in "Deutscher Spielepreis 2018 Goodie Box", that add extra scoring conditions that players can work towards throughout the game. This mini-expansion can only be played when using the front sides of the cauldrons, as it uses the extra droplet from each player. Setup: Choose whether to use the brown side or green side of the test...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 4
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
      • Komplexitás: 2/5
    • Kuruzslók Quedlinburgban: A javasasszonyok társasjáték Kiegészítő

      A Kuruzslók Quedlinburgban: A javasasszonyok kiegészítő segítségével akár már öten is tudtok együtt játszani, és kipróbálhatjátok az új receptkönyveket is. A kiegészítő az alábbiakkal bővíti az alapjátékot: Javasasszonyok - új karakterek különleges képességekkel, amelyeket a játékosok a játék során egyszer használhatnak Baktövis - új összetevő, amelynek...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott játékosszám: 4
      • Max. ajánlott játékosszám: 5
      • Min. ajánlott játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
      • Komplexitás: 2/5

      Kuruzslók Quedlinburgban: A javasasszonyok társasjáték Kiegészítő 6340 Ft-tól! - 33 üzlet árulja ezt a játékot!

    • Kuruzslók Quedlinburgban kiegészítő: Az alkimisták társasjáték Kiegészítő

      AKuruzslók Quedlinburgankiegészítője, a játékhoz szükséges az alapjáték. AQuedlinburg alkimistái nak híre messze túlszárnyalt a város határain.Gyógyítóművészetük ugyanolyanhíres, mint hírhedt. Messziről jönnek az emberek, hogy akár az egzotikusbetegségeiket is "szakember" kezelje. Atyúkszem, abanyapúp, sőt a vámpírizmus (amit gyakran polimorf...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
      • Komplexitás: 2/5

      Kuruzslók Quedlinburgban kiegészítő: Az alkimisták társasjáték Kiegészítő 8485 Ft-tól! - 1 felhasználó és 12 üzlet árulja ezt a játékot!

    • The Quacks of Quedlinburg: Big Box társasjáték

      Both the original The Quacks of Quedlinburg, and The Herb Witches expansion, all packaged up in one big box bundle! Also thrown in for good measure is the mini-expansion, Wolfgang’s Exchange Office. About the game: In The Quacks of Quedlinburg, players are charlatans — or quack doctors — each making their own secret brew by adding ingredients one at a...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Extra Loco (fan expansion for The Quacks of Quedlinburg) társasjáték Kiegészítő

      Alternative uses for the Locoweed plant are gaining traction in the medical community of Quedlinburg. Previously understood to be little more than an annoyance, popping up where it was least wanted and doing more harm than good, new developments have proven the Locus Fern to be a potent and inexpensive replacement for many medicinal herbs. Many of...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 4
      • Min. játékosszám: 2
    • The Quacks of Quedlinburg: Mega Box társasjáték

      This Mega Box includes the original The Quacks of Quedlinburg, The Herb Witches expansion and The Alchemists expansion, all in one box! In The Quacks of Quedlinburg, players are charlatans — or quack doctors — each making their own secret brew by adding ingredients one at a time. Take care with what you add, though, for a pinch too much of this or that...

      • Játékidő: 60 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 60 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Die Quacksalber von Quedlinburg: MegaBox társasjáték

      All three: the original The Quacks of Quedlinburg, The Herb Witches expansion and The Alchemists expansion, all packaged up in one mega box bundle! In The Quacks of Quedlinburg, players are charlatans — or quack doctors — each making their own secret brew by adding ingredients one at a time. Take care with what you add, though, for a pinch too much of this...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 30 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Kuruzsló és Tsa. - Quedlinburgi Futam társasjáték

      Hallottál már valaha az észak-harzi Quedlinburg városáról és az évente megrendezésre kerülő híres vásárukról? A gyerekek minden évben a vásár előtti napon nagy versenyen vesznek részt, és most te is csatlakozol hozzájuk! Játssz a Kuruzsló szamárral és barátaival. Etesd az állatodat, és lépj vele a pályán. De ez nem szokásos eledel, és nem mindig segíti a...

      • Játékidő: 25 perc
      • Min. játékidő: 25 perc
      • Max. játékidő: 25 perc
      • Max. játékosszám: 4
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 6+ éves
      • Komplexitás: 1/5

      Kuruzsló és Tsa. - Quedlinburgi Futam társasjáték 12590 Ft-tól! - 10 üzlet árulja ezt a játékot!

    • Le Sorcier met la Zizanie (fan expansion for Les Charlatans de Belcastel) társasjáték Kiegészítő

      This expansion does not change the basic game. It is a supplement that is played between the potion preparation phase and the scoring phase. "The wizard takes a dim view of the activity in the bazaar of Belcastel. His servants discreetly slip enchanted scrolls into the Charlatans' belongings. While trying to prepare a potion, a Charlatan reads one of the...

      • Játékidő: 75 perc
      • Min. játékidő: 60 perc
      • Max. játékidő: 75 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Quacks: All-In Edition társasjáték

      In Quacks, players are charlatans — or quack doctors — each making their own secret brew by adding ingredients one at a time. Take care with what you add, though, for a pinch too much of this or that will spoil the whole mixture! Each player has their own bag of ingredient chips. During each round, they simultaneously draw chips from their bags and add...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves

    Részletes adatok

    Részletek

    • Játékidő:  45 perc
    • Játékosok:  2 - 4
    • Ajánlott életkor:  10+
    • Nyelvfüggőség:  Közepesen nyelvfüggő
    • Komplexitás:  Egyszerű
    • Tervező:  Wolfgang Warsch
    • Illusztrátor:  Dennis Lohausen, Ryogo Toyoda
    • Kiadók:  Schmidt Spiele, 999 Games, North Star Games, LLC, Devir, Lautapelit.fi, Arclight, Kaissa Chess & Games, Brain Games, MINDOK, Korea Boardgames co., Ltd., G3, Swan Panasia Co., Ltd., Compaya.hu - Gamer Café Kft., Lavka Games, YellowBOX, CMYK, MEEPLE, Games4you
    • Elérhető nyelvek:  cseh, kínai, dán, holland, angol, észt, finn, francia, német, görög, magyar, olasz, japán, Korean, lett, lengyel, orosz, spanyol, svéd, szlovák, ukrán, szerb, Persian

    Alternatív nevei


    Kiadások

    • Dutch edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: holland
      • Súly: 1.4 kg
    • French edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: francia
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • German first edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: német
      • Méretek: 29.5 cm x 29.5 cm x 7.3 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • German second edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: német
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Hungarian edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: magyar
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Japanese edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: japán
    • North Star English first edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.5 cm x 29.5 cm x 7.3 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Polish edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: lengyel
    • Schmidt English edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Chinese edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: kínai
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Czech edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: cseh
    • Danish edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: dán
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Italian edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: olasz
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Korean edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: Korean
      • Méretek: 29.8 cm x 29.8 cm x 7 cm
    • North Star English second edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Spanish edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: spanyol
    • Finnish edition
      • Kiadás éve: 2020
      • Nyelv: finn
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • North Star Games third edition
      • Kiadás éve: 2020
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Russian edition
      • Kiadás éve: 2020
      • Nyelv: orosz
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • CMYK English edition
      • Kiadás éve: 2021
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Spanish second edition
      • Kiadás éve: 2021
      • Nyelv: spanyol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Ukrainian edition
      • Kiadás éve: 2021
      • Nyelv: ukrán
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Estonian edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: észt
    • Greek edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: görög
    • Latvian edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: lett
    • MEEPLE English edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: angol
    • Serbian edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: szerb
    • Swedish edition 2023
      • Kiadás éve: 2023
      • Nyelv: svéd
    • English deluxe edition
      • Kiadás éve: 2025
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • English edition
      • Kiadás éve: 2025
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Persian edition
      • Nyelv: Persian
      • Méretek: 10 cm x 10 cm x 4 cm
      • Súly: 0.9 kg
    • Swedish first edition
      • Nyelv: svéd

    Hasonló játékok

    Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) Kuruzslók Quedlinburgban társasjátékhoz