Kuruzslók Quedlinburgban
Kuruzslók Quedlinburgban
Kuruzslók Quedlinburgban
Kuruzslók Quedlinburgban
Videó beküldése

Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték

társasjáték, 2018
Értékelem!

A Kuruzslók Quedlinburgban egy könnyen tanulható társasjáték, 2 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 45 perc. A játékot az Év Játékának választották 2019-ben (Magyar Társasjátékdíj) és jelölték is 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban több, összesen 2 másik elismerést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves...

A Kuruzslók Quedlinburgban egy könnyen tanulható társasjáték, 2 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 45 perc. A játékot az Év Játékának választották 2019-ben (Magyar Társasjátékdíj) és jelölték is 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban több, összesen 2 másik elismerést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít az egyidejű akciók, a kártya húzás, a kockadobás, a merj és nyerj és a pakli építés mechanizmusokra.

A Szellemlovas leírása:

A kevesebb néha több!
Egy kezdő varázsló sertepertél egy jókora üst körül. Most épp egy üvegcsét nézeget és magában így morfondírozik:

- Ugyan mi baj lehet? Legfeljebb nem lesz annyira ízletes... – majd némi teketóriázás után beönti a zöld folyadékot az üstbe. Még három utcával arrébb is hallották a műveletet követő robbanást... Nos kimondhatjuk: ez a hozzávaló most nem jött be.

Évente egyszer Quedlinburg városa 9 napos vásárt tart. Az ország legjobb csodadoktorai és kuruzslói gyűlnek össze egy helyen, hogy bemutassák gyógyító tudományukat és gyógyitalaikat. Büdös, izzadó lábak, honvágy, csuklás és szerelmi betegség - mindenre van gyógymódjuk. Minden sarlatán saját gyógyitalt főz.

Megkísérted a szerencsédet?
A gyógyitalok elkészítéséhez a játékosok összetevőket húznak a saját zsákjukból, amíg úgy nem gondolják, hogy a tökéletes gyógyital elkészült. De csak óvatoson: picivel több ezekből a speciális összetevőkből, és az egész edény felrobbanhat! Szóval meg kell találni a megfelelő időt a megálláshoz, mielőtt túl késő lenne, és talán egy kisebb adagot kell elsőre készíteni, hogy a nyereségből értékesebb összetevőket kereshessenek később. Így a játékos zsákja fokozatosan töltődik fel egyre értékesebb, hasznosabb összetevőkkel, hogy a következő bájital még értékesebb lehessen.

Angol nyelvű játékszabály
Letöltés

Magyar nyelvű játékmenet

Forrás: Szellemlovas
Az üzletekben most 24% kedvezménnyel kaphatod meg ezt a játékot!
  • 10 000 Ft-tól
  • 41 ajánlat

Kategória: Középkori
Mechanizmus: Egyidejű akciók, Kártya húzás, Kockadobás, Merj és nyerj, Pakli építés, Események, Catch the Leader, Változó setup, Delayed Purchase

Szabálykönyv

Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!

Videók

A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!

Üzletek

Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!

Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték vásárlása, árak és üzletek

A felhasználók ajánlatai

Kuruzslók Quedlinburgban + Javasasszonyok kiegészítőattila.benyei, Személyesen Dunakeszin, IV. vagy XIII. kerület egyeztetés szerint, de foxpost-tal tudom postázni is a vevő terhére.

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Személyesen Dunakeszin, IV. vagy XIII. kerület egyeztetés szerint, de foxpost-tal tudom postázni is a vevő terhére.! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Sajnos már nem kerül el nálunk ez a remek játék. Javasasszonyok kiegészítővel együtt 15000 Ft. Magyar mindkettő és szép állapotúak, hiánytalanok.

1 érdeklődő


Kuruzslók Quedlinburgbanlinsv25, Budapest XVII.

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapest XVII.! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Kihasználatlanság miatt eladó

4 érdeklődő


Kuruzslók Quedlinburgbanannabettina1995, Budapest

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapest! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Sziasztok! Eladó Kuruzslók Quedlinburgban társasom kihasználatlanság miatt. Jóformán teljesen új, megkopva sincs, minden tartozékával, hiánytalanul! Budapesten megbeszélt helyszínen át tudom adni.

4 érdeklődő


The Quacks of Quedlinburg + The Alchemists + The Herb Witches + Wolfgang's Exchange Officefelepult, Piliscsaba

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Piliscsaba! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Bontatlan angol nyelvű kollekció csere nem.

0 érdeklődő




Árkalkulátor

Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!

Szabálykönyvek (2)

Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték videók (16)

Kapcsolódó cikkek

Díjak és jelölések

Kommentek

Kommentek

  • kmerk

    2024-01-05 14:30:04

    Briliáns családi játék.

    Nálunk a 6 éves gyerkőc épp oly élvezettel pakolgatja üstjébe a legkülönfélebb összetevőket, mint a 60 éves nagyi. Szinte minden korosztály megtalálja benne a maga örömét.

    A szerencsefaktor erős, de nagyon is jól áll a játéknak. Tulajdonképpen ez adja meg a sava-borsát az egésznek. Figyelni kell nagyon, hogy mikor álljunk meg a az összetevők húzásával: vajon egy még belefér, vagy robbani fog? :)

    A patkányfarok nagyon ötletes megoldás. Okosan jutalmazza a pontszámban lemaradókat, így nincs az az érzés a játék felénél, hogy már csak alaibiből kell pakolgatni az összeteveőket.

    Újrajátszhatósága igen magas. Az alapjáték 2 oldalú táblája alapjában már két eltérő hangulatú/stratégiájú játékélményt ígér. És akkor még nem is beszélve a 4 különböző szettben lerakható komponens könyvekről.

    A játék abszolút konfliktus mentes, gyakorlatilag 0 az egymásrahatás. Békességben elhúzogatunk egymás mellett.

    Békés családi játszmákhoz, könnyed hangvételű baráti partykhoz messzemenőkig ajánlom!

  • fodihun1

    2023-08-21 22:51:51

    Nekem a kedvencem push your luck típusú játék. Tudom megosztó a szerencse mértéke de jó néha nem vérkomolyan számolva játszadozni, hanem kacérkodni a határok feszegetésével.

  • Pactolous

    2023-06-20 10:42:24

    Leginkább az tetszik benne, hogy bárkinek is mutatom meg, azon nyomban felcsillan a szemük, mert még csak hasonlót sem láttak. Aztán persze picit elkékülnek, amikor felvázolom a könyveket, a hozzávalókat, meg a kör végi kötelező meneteket, de a harmadik fordulóra már látom rajtuk, hogy forognak a fogaskerekek. Aztán bosszankodnak, ha csak fehéreket húznak ki a zsákból :D

    Ötletes, gyors játék, még azt se bánom, hogy kicsit kopottabban, használtan szereztem be

  • szirom.niki

    2023-06-11 23:38:04

    A "7 csoda után" ez a második naygdobozos családi játék, ami sűrűn előkerül nálunk. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt tudom ajánlani, nem egy tipikusan agyégető játék, de annál szórakoztatóbb. Bele tudom élni magam, hogy tényleg főzöm a bájitalomat és kerülnek bele a jobbnál jobb összetevők vagy éppen felrobbanok. A patkányfarkakkal nagyon szépen kompenzál a játék, az elején megéri jobban kockáztatni a játék vége felé azonban nagyobb súlya van a döntéseknek.

    Plusz pont, hogy ketten ugyanolyan élményt nyújt, mint négyen, ill. ez utóbbinál a játék hossza sem változik ugyanis szimultán cselekszenek a játékosok.

    A magas szerencsefaktor sokakat elriaszthat, viszont ha nem zavar a kiszámíthatatlanság akkor én szívből ajánlom, azóta a kiegészítőket is beszereztem már hozzá és imádjuk.

  • Kulpasz

    2023-02-11 10:26:55

    Ez volt az idei első társasunk, és ez tényleg remek családi játék. Minket kicsit be is szippantott, 20 játékon szerintem már túl vagyunk január közepe óta :)

    A lemaradás kompenzációs patkányfarok szerintem remek ötlet a játékban, így nincs meg az az élmény, hogy a játék felénél már tudod, hogy örökre lemaradtál.

    Az újrajátszhatósága szerintem viszonylag nagy, köszönhetően annak, hogy lehet variálni a készleteket, amiből következik, hogy más és más taktikát lehet játszani (persze a halálfejes lepke sosem kerül elő, amikor kell neki...). Egyáltalán nem mindegy, hányadik körig "hagyod" felrobbani magad, hiszen ha kevés győzelmi pontot eredményez a készlet, hát jól kell időzíteni. Máskor meg az utolsó 2 körben egy kis szerencsével (és mások balszerencséjével) simán le lehet dolgozni 5-10 pontos hátrányokat is.

    Az, hogy a játéktáblának a két oldala is különböző játékmódot tesz lehetőve, már csak plusz.

    A kiegészítőt viszonylag gyorsan beszereztük hozzá:

    - a "túlfolyó" gyűjtőedényt nagyon jó ötletnek tartom, az utolsó köröket sokkal nyíltabbá teszi

    - új készletek is érkeztek hozzá, még több újrajátszhatóság (hova még??? :) )

    Akiket nem zavar a szerencsefaktor (simán előfordulhat, hogy zsinórban 4 körben a 3-as fehéret húzod elsőnek... :) ), azoknak bátran ajánlanám. Nagyon könnyen tanulható, a segítő ábrák magukért beszélnek, én a kis zsákokat is imádom. Az pedig, hogy kis simitózáras tasakokat is mellékeltek a játékhoz az alkatrészek szeparálásához, még egy plusz.

  • teoka

    2023-02-09 11:04:48

    Tegnap játszottunk vele először (és aztán másodszor is 🤭) két fős játék volt, és lehet, hogy azért mert mind kétszer én nyertem, de engem nagyon behúzott ez a játék.

    Eleinte bonyolultnak tűntek a szabályok, az átláthatóság, nem teljesen volt egyértelmű, hogy milyen lépések hogyan kell kövessék egymást - de egy jó bemutató videó nagy segítségünkre volt, és gyorsan meg is értettünk mindent.

    Nagyon tetszik a hangulata, és a dizájn.
    Izgalmas a vakon húzás -de lényegében ez is pakliépítés szerintem, csak korongokkal- hiszen random húzod ki a korongokat - ahogy egy pakliépítős játékban a kártyákat is, a zsák egy plusz élményfaktor inkább, és jól működik! 🙂

    Nem tudom, hogy a zsákos korong összeverődésnek köszönhetően viszont meddig maradnak majd szépek a korongok. Persze tudom, hogy lehet rá tokenvédőt venni, de kicsit sajnálom, hogy ez a zsákból húzás eleve nem úgy lett megtervezve, hogy ellenállóbb elemek kerülnek a játékba.

  • ugla

    2022-12-26 16:40:47

    A játék tervezője Wolfgang Warsch nem éppen az erős tematizálásról híres; sokkal inkább témátlan, de merész, újító játékmenetek megalkotója. Ennek a játékának viszont - bár nem kimondottan tematikus – pont ezt érzem az egyik erősségének; igazán jól hozza a téma hangulatát. A folyton jelen lévő szerencsefaktor néha egészen le tudja dominálni a játékot, ezért komoly stratégiai tervezésre nincs lehetőség. Érdekes viszont, hogy a játék rendszeréből az látszik, hogy Warsch céltudatosan a fő elemként belerakta a zsákból húzást, és ez által a nagy szerencse tényezőt, és aztán pedig megnézte, hogy hogyan működik, ha ezt megpróbálja különböző ötletekkel kombinálgatva visszamérsékelni. Nem rég ismerkedtem meg vele, és nem lett a kedvencem, de érdekes játék. Egy kicsit összetettebb, de valamelyest humoros, könnyed hangulatú családi játéknak ideális.

  • mzsemlye438

    2022-11-30 16:26:40

    A szabályt az láttam hogy fent van ami a kis kártyákon van az kell. Köszönöm a linket ☺️

  • Kisde

    2022-11-30 14:03:49

    Szia! A társasnak itt is fent van a szabálykönyve. Ha itt kicsit feljebb görgetsz ott van egy "doboz" SZABÁLYKÖNYV felirattal, arra rákattintasz és máris odaugrik a szabálykönyv linkjére ahonnan megnyithatod. Ugyanez igaz a Javasasszonyok kiegészítőre, csak az Alkimisták nincs fent ha jól láttam de arra meg itt egy Youtube videó ami elmagyarázza mit hogy kell.

    Ha meg konkrétan az kellene ami a könyveken meg a kártyákon vannak, ahhoz meg itt találod az anyagot. Bár ahogy látom, az Alkimisták innen is hiányzik.

  • mzsemlye438

    2022-11-30 13:43:03

    Sziasztok!
    Lehetőségem lenne megvenni a megabox verziót, azaz a kiegészítőkkel együtt. Csak sajnos német. Esetleg tudna nekem valaki abban segíteni, akinek megvan ahol magyar szöveg van be scanelné és el küldené nekem. 😬

  • hamu80

    2022-11-30 07:24:31

    5 főre El Grande, Concordia kerül elő.

  • maszlagadam27

    2022-10-14 21:55:58

    Hát szerintem a Mars terraformálása meg az Agricola kicsit komplexebb, mint egy családi felső kategóriás játék, nem feltétlenül csoportosítanám őket ebbe a kategóriába (de persze írtad, hogy komplexebbek is vannak a listán). Az Ethnos egy nagyon jó kis játék, azt én is kedvelem, a 7 csodából nekem csak a párbaj tudta elnyerni a tetszésem.
    Nálunk ami tipik előkerülős a vasárnapi ebéd után, de még azért családi vonal az a Fesztáv, a Freskó, a Vienna (az utóbbi időben nagy kedvenc), a Parfüm, a Planet, és a Jórvík (bár ő sajnos mostanában ritkábban). Ha nem euróban gondolkodunk akkor a Szerelmes levés is óriási kedvenc, egyszerűsége de taktikussága és mélységei miatt.

  • kok_o

    2022-10-14 20:00:05

    Mars Terraformálása, Ticket to Ride Europe, 7csoda+Armada, Hanabi, SmallWorld Ezek változó gyakorisággal

    Aztán van még egy pár amit még nem próbáltunk öten. Ezek viszonylag új szerzemény vagy egyszerűen még nem kerültek sorra: Agricola, Concordia, Ethnos, Arkham Horror 3ed

    Úgy kb ennyi. Egyébként pont gondoltam, hogy indítok egy témát 5 fős játékokkal kapcsolatban.

  • kok_o

    2022-10-14 19:49:41

    Köszönöm szépen utána nézek.👍

  • Lamond

    2022-10-14 15:38:03

    Az első kieg 5 főssé teszi a játékot, szóval ez ne tartson vissza, ha megtetszik.

  • maszlagadam27

    2022-10-14 15:36:11

    Mik pörögnek nálatok leggyakrabban amit lehet öt fővel is játszani, illetve mik a nagy kedvencek, amik lehet hogy nem kerülnek elő annyiszor, de biztos, hogy nem válnátok meg tőle?

  • nedudki74

    2022-10-14 15:19:10

    Hát én mély döntéseket nem nem nagyon találtam benne, de a hangulata miatt a családdal kellemes vele játszani.

  • kok_o

    2022-10-14 14:50:00

    Nézegettem én is, a nagy felhajtás engem teljesen visszatartott. Nemrég néztem róla egy videót, így egy kicsit elkedzte megmozgatni a fantáziámat, bár valószínűleg magamtól soha nem venném elő, csak ha a társaság úgy akarná.

    Nálunk is 5 fő a társasozós csapat, így elég sok jó játék kiesik. Sőt, sokszor az első infók között amit megnézek a játékos szám áll. Szerencsére most már sikerült növelni a z5 fővel is játszható játékok számát, úgy hogy vannak benne könnyedebbek, illetve komplexebbek is.

  • Kisde

    2022-10-14 14:49:33

    Ha esetleg kicsit kevésbé családi kategóriás push-your-luck játékor keresel, amiben sokkal több az interakció köszönhetően a területfoglalós aspektusának, akkor tudom ajánlani a Wonderland's War-t. Ezt akár 5-en is lehet játszani és van benne minden ami a Quacks-ban, csak kicsit gamerebb, hosszabb és hát komponensek terén is többet nyújt szerintem.

    Amúgy ha valakit érdekel még most be lehet szerezni a játék retail verzióját pl. a Gémklubnál, de ha elfogy utána jó eséllyel nem lesz kapható sokáig, mivel a jelenleg is futó Kickstarter kapmányban csak a Deluxe verzió elérhető aminek durván borsos ára lesz.

  • maszlagadam27

    2022-10-14 14:34:24

    A családi kategóriás játékok közül nekem is ez az ami jelenleg leginkább mozgatja a fantáziám. Eddig a nagy hype inkább elriasztott, de nekem is több ismerősök dicsérte. Szeretem ezt a kategóriát is, egy mély döntéseket kínáló, ötletes, de nem túl nehéz családi játék általában nagyon kellemes órákat/délutánokat tud okozni. Ezt a műfajt leginkább öt fővel szoktuk nyüstölni, ez a másik ok amiért eddig kimaradt nálam. Ha sikerül eljutni a társasjátékok ünnepére, akkor ott mindenképpen tervben van a kipróbálása!

  • nedudki74

    2022-10-14 11:18:31

    Vegyes érzéseim vannak a játékkal kapcsolatban. A családból többen szeretik, de nekem nem igazán jön be. Alapvetően egy nagyon jól kitalált, nagyon szórakoztató játék, nagy szerencsefaktorral. Kevés taktikázást igényel, inkább az jár jól aki jól méri fel kockázatot. Nagyon szép játék, viccesek a rajzok és jó ötlet a húzózsák is. A háttértörténet nagyon ötletes és szépen át is jön játék közben. A szerencsét csak korlátozottan tudjuk ellensúlyozni. Ugyan mi döntjük el mikor állunk meg a zsákból húzással, de jöhetnek nagyon rosszul az alkatrészek. A vásárlással persze jó dolgokat vehetünk, de nem biztos, hogy ezek elő is kerülnek a következő húzással. Tipikusan az a játék, amivel magamtól nem játszanék, de annnyira jól ki van találva, olyan jó hangulatú, hogy a többiekkel szívesen leülök mellé.

  • esze.gergo

    2022-05-09 13:10:29

    A mi játékos csoportunkban ennek a játéknak nem igazán lenne helye. Emiatt kicsit még a kikölcsönzéstől is ódzkodtam, de végül a Játszóház projekt házhoz szállítós rendszerében bejelöltem ezt is, hogy szeretném kipróbálni. Végül is pont arra találták ki ezt a szolgáltatást, hogy játszunk olyan játékokkal, aminek nincs feltétlenül helye 2 hónapnál tovább a gyűjteményedben.
    Elsők közül került az asztalra és a heavy gamer társaság többször kérte ezt levezetőként egy játéknap végére. Amikor rájöttek, hogy már vissza kellett küldenem, akkor pedig olyan csalódottság volt az acukunk, amit játékok kapcsán rég láttam.

    Nagyon szórakoztató a zsákból húzogatós mozdulat, és még jobb érzés, hogy ha valami kombó így összejön. Sőt szerintem még az is szórakoztató, amikor nagyon túlnyomod a dolgot és végül felrobbansz. Lehet közben egymást cukkolni, hogy nem mernek továbbmenni, jókat nevetni, ha a másiknak rosszul jönnek ki a kombói. Volt itt erről szó korábban, hogy kicsit szólóban játszod a játékot, ami egyébként szerintem igaz, de én mégis azt éreztem, hogy együtt izgulunk, hogy a másik felrobbanjon, miközben magadnak meg próbálod még feszíteni a húrt. A tokenek különböző használata szerintem tök jó varianciát ad a játéknak és az előre összeállított kombinációkat végigjátszva teljesen más ritmus meg stratégiát adnak a játéknak.

    Rég éreztük ilyen jól magunkat egy játék alatt, úgyhogy ez lesz az, amiből előbb utóbb szerzünk be saját példányt hosszútávra. Mert, ha a nagy eurósok között jól működött, akkor nagy reményekkel viszem majd haza ezt családi játéknak is.

  • blaura

    2022-03-07 15:34:29

    Hétvégén volt szerencsém kipróbálni a játékot, már régóta szemeztem vele, de mindig más játék került kosárba és most így elsőre nem is bánom. Nekem hiányzott a játékból a "társas" élmény, szépen elvoltunk egymás mellett, húzogattunk a zsákból, pakoltunk, pontoztunk, vásároltunk, de valahogy nem volt az igazi. Adok azért neki majd még egy esélyt, mert épp fáradt is voltam, hátha másodikra meggyőz. Azt viszont el kell mondani, hogy a játék szép, rendben van a grafika, volt tokenvédő a tokeneken, így a kezelésük is rendben volt... "csak" az élményfaktor maradt el a várakozásaimtól...

  • umfuhrerrichard

    2022-03-05 09:56:08

    Van aki már orvosolta a hibát, és csinált lekerekített húzsózsákokat is :)

  • armin.d.ivan

    2022-03-03 08:37:20

    Érdekes, a negatív nálunk is ez a rész volt, az alapanygaok kihúzása, de nem tudtam volna megmndani, hogy miért. Mindenesetre nekem azért nem volt akkora hátrány, hogy csalódás legyen, de valóban említésre méltó "hibája" a játéknak.

  • martonlaci00

    2022-03-03 07:18:50

    Valószínűleg én vagyok rosszul összerakva,hiszen ennyi pozitív komment után és dicsőítő videó megnézését követően,én is úgy döntöttem, hogy megveszem ezt a játékot.

    Nem bántam meg,mert kitudtam próbálni és eltudom mondani,hogy ez nekem egy csalódás volt. :/

    Kicsit vontatottnak éreztem az egész játékot,viszont ami teljesen kifújta a lisztet a tálból,az a húzózsák sarkában összegyűlő elemek voltak.

    Nem zárom ki,ha vettem volna hozzá tokenvédőt akkor nem csalódtam copna ekkorát benne,de sajnos így nagyon szomorkás lettem tőle,hogy egy szenvedés kihúzgálninaz alapanyagokat.

  • krizsan.david.norbert

    2022-02-09 12:23:19

    Sziasztok!

    Ez a játék a családban nagy kedvenccé vált szinte azonnal: a szabályai pár perc alatt elmagyarázhatóak és megtanulhatóak, az első játék után szinte biztosra vehető, hogy mindenki elsajátítja, ha van valaki a társaságban, aki már ismeri a játékot. De mégsem ez miatt vált a kedvenc játékká, hanem az miatt, mert mint kiderült, a család nagyon szereti a push your luck mechanizmust! 😁

    Nekem eddig nem volt annyira elsődleges ezt a mechanizmust keresni, ha családi játékot szerettem volna vásárolni, de ezután a játék után már nem így lesz! 😀 Persze a kiegészítők is a polcon vannak már az alapjáték mellett. Azokkal a játék sokkal izgalmasabb és változatosabbá válik. Alapjáraton is szerintem az újrajátszhatósága nagy, mert a zsákba kerülő alkotóelemeket külön-külön is 4 féle tulajdonsággal láthatjuk el és hát annak már szinte tényleg nulla az esélye, hogy 3-4 játékos ugyan abban a sorrendben húzzon bájital hozzávalókat 😄

    Javaslom mindenkinek, aki rövid setup után egy igazán szórakoztató családi játékot keres, ahol a sértődésre elég kicsi az esély, mégis kompetitív (egymásra hatni csak a kiegészítőkben van lehetőség).

  • misikat

    2021-09-13 15:32:33

    2-3 éve vettem meg karácsonyi ajándéknak a társasjátékot. Előtte nem hallottam róla, a Spiel des Jahres embléma miatt döntöttem mellette. Sokáig eszünkbe sem jutott kipróbálni.

    Idén nyáron akadt meg a polcunkon fekvő Kuruzslókon a szemem és elkezdtem nyúzni a családot, hogy próbáljuk már ki. Hetekig szinte szitokszó volt a társas neve, mindenki ellenkezett (főleg a sok kis alkatrész és a viszonylag hosszú játékleírás miatt). Én időközben már megnéztem a netes ismertető videókat és láttam benne a potenciális favoritot.

    Végül úgy vettem rá a családot, hogy "Csak egyszer próbáljuk ki, ha nem tetszik, többet nem forszírozom".

    A történet vége hepiend: a kipróbálás meghozta a család kedvét, a játék az egyik kedvencünkké vált, heti rendszerességgel elő is vesszük.

  • mvik19

    2021-09-13 08:04:23

    Ez a játék egy csoda! Imádom! Gyönyörű kivitelezés, rengeteg komponens, egyszerű játékmenet. Kellemesen versengős, de nem vérre menően. Az első alkalommal már 3 partit játszottunk, bár több is lett volna, ha lett volna időnk rá. Elég nagy szerencse faktorral játszik, de engem ez különösebben nem zavar. Ugyanúgy lehet egyik körben az egyik félnek, a másikban a másiknak szerencséje. Épp ez a jó ezekben a játékokban, hogy nem tud valaki annyira nagyon jó lenni benne, hogy a másiknak az fusztráló legyen, épp azért mert sok múlik a szerencsén. Persze az is lényeges, hogy a rendelkezésre álló pénzből a játékos mit vásárol. Érdemes minél több alapanyagot gyűjteni a zsákba, hogy kevésbé legyen valószínű, hogy a fehér összetevők előkerüljenek. Nagyon jók a különféle alapanyagok képességei. Rengeteg féleképpen lehet ezeket kombinálni. A kiegészítőket nem próbáltuk még, de csak idő kérdése. Ritkán találkozni ilyen szép és gondosan kidolgozott világú játékkal. Ár-érték arányban szerintem nagyon jó a dolog, mert az ember sok komponenst kap a pénzéért. Az meg a pláne, hogy szerintem akkor drága egy játék, ha sose kerül elő. Ez pedig elő fog. A hangulata egyből megragad, és nem is enged, míg jópár partit bele nem tett az ember. Csillagos ötös!

  • kalocsai.luca01

    2021-06-08 23:27:27

    Elsősorban az euro típusú játékokat szeretem, ahol kicsi a szerencsefaktor és sok múlik a taktikán. Ám ez a játék kicsit sem ilyen, így féltem is a megvásárlásától. Azonban nagyon megérte pénzt is időt fektetni belé, már a kiegészítőjének a megvásárlásán is elgondolkodtam. Ez a vásárlás lehetséges, hogy a közeljövőben esedékes lesz.

    Tetszik benne, hogy nagy újrajátszhatóságot biztosít és valahogy olyan okosan oldja meg a szerencsefaktort, hogy nem zavar játék közben. A patkányfarkakkal megfelelően balanszolt játékről beszélünk és az a kis üvegcse is nagy ötlet. Jól működik ketten, hárman és négyen is. Ami talán a játék egyetlen hibája volt az összetevők sérülékenysége, de ezt is ki tudták küszöbölni a külön megvehető tokenvédőkkel. Továbbá értékelem benne azt, hogy az alapból nem társasozó családtagjaimat is elkápráztatja, így remélem lassan már ők is megszeretik ezt a hobbit. Tényleg csak ajánlani tudom főleg családoknak, kisebb baráti köröknek. Bevezető játéknak is megfelelő választás lehet.

  • janiecker

    2021-05-10 12:05:42

    Ez egy tökéletes versengő játék olyan társaságban, ahol vannak olyanok, akik nem szeretik, ha szivatját őket. Itt mindenki saját maga dönti el mennyit húz, vásárol, konfrontáció max akkor van, ha egy adott összetevő elfogyna. A patkányfarkaknak köszönhetően pedig a játék közbeni felzárkózás lehetősége is biztosított a ,,rosszabb kezű" vagy "kisebb kockázatot vállaló" játékosoknak. A zsákok is nagyon szépek, viszont kevésbé praktikusak, mert a sarkukban felhalmozódhatnak az összetevők.

  • godzsakattila

    2021-04-21 11:51:45

    Megnyugtattak az itteni kommetnek. Én is családi társasnak vettem, de miután elolvastam a játékszabályt és vakartam a fejem, kicsit féltem, hogy bonyolult lesz a gyerekeknek, de az itt olvasottak alapján belelehet vágni :) Majd az első tapasztalataim lehet, hogy megírom én is. Egyenlőre még nincs kibontva, mert "egyesével" adagolju ka játékokat időközönként a "rejtekhelyről" :)

  • hierroo

    2021-04-14 16:30:38

    Én mindenképpen kipróbálnám. Igazából nem tudom, hogy milyen pofát vágnék akkor, amikor felrobbanna az üstöm, de hát ez is vicces lehet! Van egy kis Harry Potter hangulata abból a szempontból, hogy ott is kutyultak mindenféle pókot meg bogarat, és ott sem sikerült mindenkinek elkészíteni megfelelő módon a varázsfőzetet. Szóval ötletes ez a "Kuruzslók Quedlinburgban" társasjáték.

  • noemi1

    2021-04-14 15:32:30

    Engem ez a játék mindig jó kedvre derít, nem tudom megunni. Igen, van benne szerencse, de pont elég. Lehet kockáztatni, és még ha veszítek benne, az sem zavar, mert végig nagy élményt nyújt. Csak ajánlani tudom!

  • porcine

    2021-03-25 23:05:12

    Hatalmas szerepet játszik benne a szerencse, de ez így jó. Néha kell. Jó tervezni, taktikázni, aztán bízni a kezünkben. Szerintem szép, olyan aranyos, kedves. Felpörgeti az embert.

  • bako.david.93

    2021-01-08 11:04:57

    Egyszerű játék, mégis van lehetőséged taktikázni. Simán lehet játszani kisebb gyerekekkel, vagy épp egy haveri társaságban. Mi eléggé elmentünk a komplex játékok felé, viszont kellenek lazább játékok is, és ezt teljesíti számunkra.

    A grafika nekem bejön, ahogy ez a zsákból huzogatós mechanika is. Külön kiemelném, hogy a játék nagyon nagy mértékben újrajátszható, az összetevők könyveinek 4 oldala/nehézségi foka van, szóval ezeket bármikor kombinálva teljesen más játékmenetet kapunk.

  • Merse

    2021-01-08 08:50:17

    Az a nagyon jó benne, hogy a különböző összetevők könyvéből nagyon-nagyon sokféle játékot ki lehet keverni, és ezek tényleg teljesen más játékot eredményeznek, nem csak kicsit más, hanem teljesen megváltozik tőle a játékmenet. Bizonyos könyvek esetén például örültünk, ha összejött 50 pont, más kombinációban simán összejött 100 pont is, néha alig van pár pont különbség, máskor meg valaki akár kétszer annyit is tud szerezni, mert szinte dupla vagy semmi összetevő kombókat hoz össze. A játékostáblák is kétoldalasak, a haladó verzióval még több kombinációra van lehetőség, és persze ott van a Javasasszonyok kiegészítő is.

  • wombat_87

    2021-01-06 15:29:58

    Jézuska hozta a játékot, ami azonnal nagy kedvenc lett. A tokenek nálam már elkezdtek kopni, ezért rendeltem egy csomag műanyag érmetartó korongot, ami majd védi őket (400 db, hogy elég legyen a kiegészítőhöz is, ha meglesz... mert meglesz :D). A játék nagyon szép, az összetevők különböző bónuszai miatt pedig elképesztően változatos (és akkor az üst másik oldalát még nem is próbáltuk). Szerencse és taktika ügyesen működik együtt benne. Nagyszerű, rendkívül szórakoztató játék, csak ajánlani tudom! :)

  • jevimester

    2021-01-04 23:40:27

    Leírhatatlanul fantasztikus élményt nyújtott nekünk karácsonykor. A hangulata az egész kis családunkat magával ragadta, és alig akarta elengedni. Ilyen egy igazi családi játék. Gyönyörűen kidolgozott elemek, könnyen érthető és magyarázható szabály, jó tematika. Nagyon beleéltük magunkat a varázsfőzetek készitésébe, sok nevetés kíséretében. Mindenkinek bátran merem ajánlani!

  • szocsadam

    2021-01-04 18:27:05

    A 2019-es TJÜ-n találkoztam vele először. Nagy szerencsefaktorral dolgozó, push your luck játék. A huzózsákból sosem tudhatod mi kerül elő. Az összetevők sokszínűsége, a kártyák, valamint a szerencsefaktor garantálja az újrajátszhatóságot. Gyönyörű játék, nekem. Mindaddig amíg el nem kezdenek kopni a tokenek. Ezt megelőzendő, 3D nyomtatott tokenvédőket azonnal raktam rá, igy tökéletes lett, sokkal jobb a súlya, könnyebben húzható a zsákból, és szépen csörög a zsákban. Sokan kör alakú érmevédővel védik a tokeneket.

    Összességében egy szerethető, sokszor előkerülő játék lett a gyűjteményben.

  • reni.sule

    2020-10-26 16:19:00

    Még mielőtt játszottam volna ezzel a játékkal, szerelmes lettem belé. A középkori témájú, főleg a mágiával alkimiával foglalkozó darabok az egyik nagy szerelmem. Már a dobozt meglátva, tudtam mindenképpen kelleni fog nekem.

    Szerncsére a baráti tárasaágban, egyküknek megvan ez a remek darab, így volt lehetőségem játszani vele, mielőtt rögtön a boltba rohannék érte. Nem is okozott csalódást, a szép grafikájú dobozban egy hozzá harmonizáló belsőt kapunk. Nem csak a táblák, aminek az örvénylő mintáján rögtön megakadt a szemem, a pontozótábla, aminek a piactér hangulata nem csak szép hanem hasznos is, jól átvezet a pontozás folyamtán. Ezen felül megakadt még valamin a szemem a boboz belsejébe csempészet grafikák a játék elemeiből, így kipakolva sem hat olyan üresnek az.

    Igazi könnyed party jellegű játék, kiváló átvezető két nehezebb játék között, nem igényel nagy fejtörést. Gyerekekel is lehet játszani, amennyiben torelája a szerencse faktor. Mert azt tagadni nem lehet elég sok van benne, de ez nem azt jelenti, hogy nem alkalmazhatunk straégiákat a játékban. Sok múlik az összetevők választásán, a könyvek adta bónuszokon, hogy tudjuk- miből mennyi van a zsákunka, és mi a valószínűsége, hogy épp egy fehér elemet húzunk, ezzel magunkra robbantva a főzettünket.

    Épp ez adja a magas újrajátszatóságát játéknak, emelett pedig a a két féle játékos tábla, a körönkét kapott változó bónuszok és persze az elmaradhatattlan véletlen a húzás. Akinek pedig ez se lenne elég, már kapható itthon is a javasasszonyok kiegészítő, amit már alig várok hogy kipróbáljak. :)

    Előny a játéknak, hogy 5 perc alatt ki lehet pakolni az asztalra és 10 perc magyarázat után indulhat is a játék, számomra fontos, hogy a játék felállítása ne kerüljön annyi időbe mint maga a játék. A körök pontozása és a játék végi pontozás is épp ilyen gyors.

    Hátránya amit már előttem is írtak, hogy kopnak az alkatrészk, ez orvosolható, de elég kiábrándító. Ez egy megosztó játék vagy valaki nagyon szereti vagy utálja. :D

  • laczkodavid

    2020-10-19 15:17:46

    Annyi jót hallottam róla, én is be akarom egyszer szerezni majd 😊 remélem nálunk is olyan jó szolgálatot tesz mint nálatok 😊

  • kelemen.ati

    2020-10-19 10:53:33

    A polcon virít nálunk is a játék. A család kedvence, tipikus családi játék. A játékidő cirka 1 óra 3-4 főnél, ha valóban egyszerre húzunk a zsákból. A kis tokenek nálunk is kopnak, pár játék után már látható volt. Ami a szerencsefaktort illeti, nos valóban van benne, de elgondolkodtató, hogy öt játékból négyzser ugyanaz nyert a baráti társaságban. Árérték arányát tekintve jónak mondható.

  • Marcike

    2020-10-17 12:26:38

    Elsőre nem hozoot lázba ez a játék, mert nem igazán tetszett a dizájnja és az okkult téma. Kénytelen voltam leküzdeni az ellenérzéseimet, mivel feleségem megvette. :-) Azóta sokat játszottunk vele és megismerve a játékot kijelenthetem, hogy a középszerű grafiakai megvalósítás főleg a dobozon van jelen, a játékelemek jóval igényesebben lettek megrajzolva. Mindenképpen javaslom műanyag érmevédők használatát a játékhoz, mert a kis tokenek kopnak, mintha muszáj volna. Nagyon jópofa játék, jó a mechanika és elég magas az újrajátszhatósági faktora is.

  • kemonszt

    2020-09-11 17:33:34

    Mi is ugyan így vagyunk. Nagyon szeretjük az euro típusú játékokat, ahol a logika, stratégia és kiszámítható tervezés kerül előtérbe.

    Én különösen szeretem a munkáslehelyezős játékokat, amikben a munkás menedzseléssel juthatunk erőforrásokhoz.

    Vannak olyan társasjátékok, ahol elég jól tudják ezt a két dolgot balanszolni, mint például néhány deck building játék (a Klank! nagyon jó példa erre). Az említett Klank! például azért nagyon jó, mert ugyan egy kis szerencse van benne, ami véletlenszerűséget ad a játéknak. De nem az egész játék egy nagy véletlenszerű katyvasz, hanem igazán jól számíthatóak a valószínűségek és így nagyon klasszul lehet tervezgetni benne.

    Gyakorlatilag a Terra Mystica is olyan tipikusan euro játék, ahol nagyon sokáig lehet tervezni és a szerencsének igazán kevés dolga van a játékkal. Én azért szeretem a Terra Mysticát hozni példának a nagyon euro típusú játékokra, mert ebben a játékban szinte sakk szerűen lehet tervezni lépéseket és stratégiát alkotni, akár nagyon sok lépéssel későbbre is.

    A kuruzslók Quedlinburgban sok ismerősöm által ajánlott játék volt, azonban szerintem is nagyon magas a szerencse szerepe. Nem igazán kedveltem, viszont a társaságunkban van néhány ember aki szereti ezt a játékot. Minden esetre én igyekszek kimaradni belőle, mert számomra nem igazán szórakoztató játék.

    Én nem ajánlom a játékot őszintén, nekem egyáltalán nem tetszett és szerintem nem egy olyan játék, ami gyakran megfordulna nálunk azasztalon, inkább csak porfogóként tudnám elképzelni.

  • l.mark

    2020-09-07 18:36:00

    Nagyon hangulatos kis játék, sok szerencse faktorral. Ha tudtok azon nevetni, hogy néha nem jön be valami, és folytatjátok a játékot így is, akkor nagyon tudom ajánlani! Szerintem több nevetés jött abból, hogy valaki berobbant, mint egy pár másik olyan játékból, ami kifejezetten nevetésre van.

    Újrajátszhatósága szerintem örök, hiszen több variációja van a könyveknek, amik alapvetően megmondják, hogy mi mit fog csinálni az adott játékban, és a kiegészítő ezt is bővíti.

  • harnas1207

    2020-04-28 13:13:16

    Nálunk a szerencsfaktor egy gyűlölt szó. Keressük kutatjuk azokat a társasjátékokat, ahol minden a logikáról és a versenyről szól. (Persze minden játékban jelen van a szerencse, de nem mindegy, hogy 5 vagy 95 %-ban) Ennek ellenére direkt vettük meg ezt a játékot is azóta is játszunk vele. Azoknak ajánlom, akik olyan társaságokkal is játszanak, ahol nem szeretnek gondolkodni. Igazi családi játék, de szerintem a kisgyerekek nem igazán értik meg a hozzávalók választásának lényegét. Felüdülés lehet egy 5-6 órás vérre menő stratégia menet után. Hátránya: az őrületes szerencsefaktor miatt hamar meg lehet gyűlölni, illetve elronthatja a társaság kedvét.

  • renii96renii96

    2020-04-05 14:52:38

    A játékot több tucatszor vettük már elő, és a rengeteg opció miatt mindíg tud újat mutatni.

    Még úgy is, hogy a recepteskönyvekből nem próbáltuk ki mindet. Tanulásnak a kezdő üstöt javasolnám, de pár kör után mikor már világosak a szabályok, a "kémcsöves" üst nagyon fel tudja dobni a játékot.

    Mi általában ketten játszunk párommal, de így sem unalmas. A játéktáblán látható segítségek a körök gyors összesítéséhez nagy segítséget nyújtottak a játék tanulásakor, könnyen tanulható abszolút, még olyanoknak is akik most próbálnak kitörni a monopoly/activity vonalról.

    A grafika magával ragadó, a sok színes alkatrész miatt eddig mindenkinek elnyerte a tetszését akivel játszottuk (20-50 évesig).

    A játék közbeni esélykiegyenlítés jól működik, az apró trükkök (pl. néha hagyni berobbani az üstöt) elsajátítása után a végéig izgalmas tud maradni.

    Annak aki nem szereti a nagy szerencsefaktorral dolgozó játékokat, annak annyira nem ajánlanám, bár jó stratégiával és kevés felesleges kockáztatással egészen jól tartható az előre eltervezett stratégia (összetevő kombók, lépések). Illetve azoknak sem akik olyan játékot keresnek ahol folyamatosan az interakció a játékosok közt.

    Egy hátrányát tudnám csak felhozni, hogy az összetevők fogdosása, kutyulgatása során már 5-10 játék után kopásnyomok fedezhetőek fel, annak ellenére hogy nagyon vigyáztunk rá. (ezt hamarosan házilag kiküszöböljük, csak kellemetlen)

    Remélem a két megjelent kiegészítő is elérhető lesz hamarosan Magyarországon is, nálunk tuti beszerezős.

  • Noleebabe

    2020-01-03 00:07:59

    Szórakoztató játék, könnyen megtanulható játékmenettel. Egyik kedvencem.

    Erősen jelen van a játékban a szerencse, de sokszor ki lehet sakkozni, hogy érdemes-e kihúznunk összetevőt a zsákunkból vagy sem (nem árt megjegyezni, miből mennyit vettünk, ill. a megvásároltakból melyek nem lettek még kihúzva).

    A tematika jópofa, szabálya egyszerű, így egészen fiataloknak is ajánlom.

  • Redzsy

    2020-01-02 22:39:35

    Ahogy az előttem szólok is elmondták, ebben a játékban nagy szerepe van a szerencsének. Még csak maximális játékosszámban próbáltuk ki és mind jól szorakoztunk. Ráadásul jó pont, hogy könnyen tanulható a játékszabálya és nagy az újra játszhatósága, mivel nincs két egyforma játék.

A Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték és kiegészítői (10)

  • Deutscher Spielepreis 2018 Goodie Box társasjáték Kiegészítő

    The Deutscher Spielepreis 2018 Goodie Box is a product to support the Deutscher Spielepreis, the second biggest German board game prize, for which thousands of players vote each year between May and July for their favorite game. This box contains small expansions for some of the top ten games of the Deutscher Spielepreis 2018: Azul, Rajas of the Ganges...

    • The Quacks of Quedlinburg: Wolfgang's Exchange Office társasjáték Kiegészítő

      New special tiles, contained in "Deutscher Spielepreis 2018 Goodie Box", that add extra scoring conditions that players can work towards throughout the game. This mini-expansion can only be played when using the front sides of the cauldrons, as it uses the extra droplet from each player. Setup: Choose whether to use the brown side or green side of the test...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 4
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
      • Komplexitás: 2/5
    • Kuruzslók Quedlinburgban: A javasasszonyok társasjáték Kiegészítő

      Most bővülhet a gyógyital készítők létszáma! Immár 5-en is feltűrhetitek köpenyetek ujját! Ám nem csak ennyit tud ez a kiegészítő! Egy új összetevőt is kaptok, a baktövist, aminek az értéke változik a játék során. Évente egyszer Quedlinburg városa 9 napos vásárt tart. Az ország legjobb csodadoktorai és kuruzslói gyűlnek össze egy helyen, hogy bemutassák...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
      • Komplexitás: 2/5

      Kuruzslók Quedlinburgban: A javasasszonyok társasjáték Kiegészítő 5950 Ft-tól! - 36 üzlet árulja ezt a játékot!

    • Kuruzslók Quedlinburgban kiegészítő: Az alkimisták társasjáték Kiegészítő

      AKuruzslók Quedlinburgankiegészítője, a játékhoz szükséges az alapjáték. AQuedlinburg alkimistái nak híre messze túlszárnyalt a város határain.Gyógyítóművészetük ugyanolyanhíres, mint hírhedt. Messziről jönnek az emberek, hogy akár az egzotikusbetegségeiket is "szakember" kezelje. Atyúkszem, abanyapúp, sőt a vámpírizmus (amit gyakran polimorf...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
      • Komplexitás: 2/5

      Kuruzslók Quedlinburgban kiegészítő: Az alkimisták társasjáték Kiegészítő 7133 Ft-tól! - 15 üzlet árulja ezt a játékot!

    • The Quacks of Quedlinburg: Big Box társasjáték

      Both the original The Quacks of Quedlinburg, and The Herb Witches expansion, all packaged up in one big box bundle! Also thrown in for good measure is the mini-expansion, Wolfgang’s Exchange Office. About the game: In The Quacks of Quedlinburg, players are charlatans — or quack doctors — each making their own secret brew by adding ingredients one at a...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Extra Loco (fan expansion for The Quacks of Quedlinburg) társasjáték Kiegészítő

      Alternative uses for the Locoweed plant are gaining traction in the medical community of Quedlinburg. Previously understood to be little more than an annoyance, popping up where it was least wanted and doing more harm than good, new developments have proven the Locus Fern to be a potent and inexpensive replacement for many medicinal herbs. Many of...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 4
      • Min. játékosszám: 2
    • The Quacks of Quedlinburg: Mega Box társasjáték

      This Mega Box includes the original The Quacks of Quedlinburg, The Herb Witches expansion and The Alchemists expansion, all in one box! In The Quacks of Quedlinburg, players are charlatans — or quack doctors — each making their own secret brew by adding ingredients one at a time. Take care with what you add, though, for a pinch too much of this or that...

      • Játékidő: 60 perc
      • Min. játékidő: 45 perc
      • Max. játékidő: 60 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Die Quacksalber von Quedlinburg: MegaBox társasjáték

      All three: the original The Quacks of Quedlinburg, The Herb Witches expansion and The Alchemists expansion, all packaged up in one mega box bundle! In The Quacks of Quedlinburg, players are charlatans — or quack doctors — each making their own secret brew by adding ingredients one at a time. Take care with what you add, though, for a pinch too much of this...

      • Játékidő: 45 perc
      • Min. játékidő: 30 perc
      • Max. játékidő: 45 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Kuruzsló és Tsa. - Quedlinburgi Futam társasjáték

      Hallottál már valaha az észak-harzi Quedlinburg városáról és az évente megrendezésre kerülő híres vásárukról? A gyerekek minden évben a vásár előtti napon nagy versenyen vesznek részt, és most te is csatlakozol hozzájuk! Játssz a Kuruzsló szamárral és barátaival. Etesd az állatodat, és lépj vele a pályán. De ez nem szokásos eledel, és nem mindig segíti a...

      • Játékidő: 25 perc
      • Min. játékidő: 25 perc
      • Max. játékidő: 25 perc
      • Max. játékosszám: 4
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 6+ éves
      • Komplexitás: 1/5

      Kuruzsló és Tsa. - Quedlinburgi Futam társasjáték 10190 Ft-tól! - 31 üzlet árulja ezt a játékot!

    • Le Sorcier met la Zizanie (fan expansion for Les Charlatans de Belcastel) társasjáték Kiegészítő

      This expansion does not change the basic game. It is a supplement that is played between the potion preparation phase and the scoring phase. "The wizard takes a dim view of the activity in the bazaar of Belcastel. His servants discreetly slip enchanted scrolls into the Charlatans' belongings. While trying to prepare a potion, a Charlatan reads one of the...

      • Játékidő: 75 perc
      • Min. játékidő: 60 perc
      • Max. játékidő: 75 perc
      • Max. játékosszám: 5
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves

    Részletes adatok

    Részletek

    • Játékidő:  45 perc
    • Játékosok:  2 - 4
    • Ajánlott életkor:  10+
    • Nyelvfüggőség:  Közepesen nyelvfüggő
    • Komplexitás:  Egyszerű
    • Tervező:  Wolfgang Warsch
    • Illusztrátor:  Dennis Lohausen
    • Kiadók:  Schmidt Spiele, 999 Games, North Star Games, LLC, Devir, Lautapelit.fi, Arclight, Kaissa Chess & Games, Brain Games, MINDOK, Korea Boardgames co., Ltd., G3, Swan Panasia Co., Ltd., Compaya.hu - Gamer Café Kft., Lavka Games, YellowBOX, CMYK, MEEPLE, Games4you
    • Elérhető nyelvek:  cseh, kínai, dán, holland, angol, észt, finn, francia, német, görög, magyar, olasz, japán, Korean, lett, lengyel, orosz, spanyol, svéd, szlovák, ukrán, szerb, Persian

    Alternatív nevei


    Kiadások

    • Dutch edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: holland
      • Súly: 1.4 kg
    • French edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: francia
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • German first edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: német
      • Méretek: 29.5 cm x 29.5 cm x 7.3 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • German second edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: német
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Hungarian edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: magyar
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Japanese edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: japán
    • North Star English first edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.5 cm x 29.5 cm x 7.3 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Polish edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: lengyel
    • Schmidt English edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Chinese edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: kínai
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Czech edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: cseh
    • Danish edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: dán
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Italian edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: olasz
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Korean edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: Korean
      • Méretek: 29.8 cm x 29.8 cm x 7 cm
    • North Star English second edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Spanish edition
      • Kiadás éve: 2019
      • Nyelv: spanyol
    • Finnish edition
      • Kiadás éve: 2020
      • Nyelv: finn
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • North Star Games third edition
      • Kiadás éve: 2020
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Russian edition
      • Kiadás éve: 2020
      • Nyelv: orosz
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • CMYK English edition
      • Kiadás éve: 2021
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.4 kg
    • Spanish second edition
      • Kiadás éve: 2021
      • Nyelv: spanyol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Ukrainian edition
      • Kiadás éve: 2021
      • Nyelv: ukrán
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Estonian edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: észt
    • Greek edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: görög
    • Latvian edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: lett
    • MEEPLE English edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: angol
    • Serbian edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: szerb
    • Persian edition
      • Nyelv: Persian
      • Méretek: 10 cm x 10 cm x 4 cm
      • Súly: 0.9 kg
    • Swedish edition
      • Nyelv: svéd

    Hasonló játékok

    Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) Kuruzslók Quedlinburgban társasjátékhoz