
- Kedvcsináló
- 2023.01.08. 14:35:00
Imperial Steam [jatekrahivlak.blog]
„Akit a mozdony füstje megcsapott, az már kitart a vasút mellett.” – olvashatjuk egy vasúti munkás szavait Moldova György 1977-es, a Magyar Államvasutak történetéről és az akkori állapotáról, dolgozóiról írt híres riportkönyvében, amelynek a címét is ez a mondat sugallta.
Úgy tűnik, hogy az Iron Rails három epizódjának megismerése közben épp elegendő mozdonyfüstöt kaptunk az arcunkba ahhoz, hogy kitartsunk a vasút mellett – már ami a társasjátékokat illeti. Előkerültek hát a sokszor még bontatlan dobozok, és belemerültünk ebbe a meglepően izgalmas tájakon át tartó utazásba – a síneken. Ennek következő állomásaként írom le a tapasztalataimat az Imperial Steam c. játékkal kapcsolatban.
Alexander Huemer nem egy termékeny szerző. Első saját tervezésű játékát, a Lignum címűt, önmaga adta ki, és a játékalkatrészeket forgalmazó Spielmaterial szerzői kiadások forgalmazását támogató webshopjában kezdte árusítani 2015-ben. A Lignum egy nagyszerű játék, megérne egy külön misét (ha azt nem is, de egy ismertetőt mindenképpen írnék róla, ha ismét asztalra kerül nálunk), és arra feltétlenül jó volt, hogy a kiváló értékelések nyomán Huemer feliratkozzon a „Játékszerzők, akikre oda kell figyelni” listára. És hogy ez a lista nem csak nálam létezik, az is bizonyítja, hogy két évvel később a Capstone Games újra kiadta a játékot (amivel az nyilván nagyobb nyilvánosságot ért el), valamint bejelentkezett az akkor már fejlesztés alatt lévő Imperial Steam gondozására is.
A két kiadvány között zongorázni lehet a különbséget. Amíg a Lignum talán a legcsúfabb játék, amivel valaha játszottam (pedig rendes grafikusa is van neki, a naiv festőket idéző Christoph Clasen személyében, mégis olyan, mint egy véletlenül gyártásba küldött korai prototípus), az Imperial Steam egy igazi prémium termék. Pazar grafika (Andreas Resch – Great Western Trail, Paris, Gugong stb.), hatalmas, elegáns doboz, impozáns alkatrészek, egy igazán töviről hegyire átgondolt koncepció. Bevallom, elsőként a látványvilág fogott meg tavaly, amikor az újdonságok között megláttam az Imperial Steam-et. Alexander Huemer neve volt a trigger, hogy mindenképpen felkerüljön a kívánságlistára, aztán jött csak harmadik hatásként a tematika, de az igen fordított módon. Ugyanis az első bemutatókból az derült ki, hogy egy „hamis” vasutasjátékról van szó. És ezt izgalmasnak találtam: egy játék, ami használja a városok vágányokkal való összekötésének mechanikáját, mint alapvetést, sőt megjelenik benne a tőzsdei szál is, még sincs köze a 18xx játékokhoz.
Imperial Steam
„Akit a mozdony füstje megcsapott, az már kitart a vasút mellett." - olvashatjuk egy vasúti munkás szavait Moldova György 1977-es, a Magyar Államvasutak történetéről és az akkori állapotáról, dolgozóiról írt híres riportkönyvében, amelynek a címét is ez a mondat sugallta. Nos, úgy tűnik, hogy az Iron Rails három epizódjának megismerése közben épp elegendő mozdonyfüstöt kaptunk...
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Aszfalt, benzingőz és totális káosz, ez a Thunder Road: Vendetta [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.12.08. 15:00:00Ha szereted a Mad Max világát és nem irtózol a dobókockáktól, akkor ezt a társast bizony neked álmodták meg a króm istenei.
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóZümmögő - Nektárgyűjtés a memóriaréten
2025.12.28. 21:10:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMágikus teremtmények: manók, unikornisok, békák, sárkányok és tündérek érkeznek a lebegő szigetekre. Versenyezz a többiekkel, hogy a te varázsiskolád tegyen szert a legnagyobb hírnévre!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!
Cascadia Junior - szerettessük meg a természetet a gyerekekkel
2025.12.29. 15:00:00 / Ismertető, ÚjdonságokA Cascadia sikere után borítékolható volt a Cascadia Junior, ami a gyerekverziója a nagy testvérnek. A Gémklubnak köszönhetően a kisgyermekes családokhoz is eljuthat akár a karácsonyfa alá.



