
- Kedvcsináló
- 2022.10.04. 12:31:00
Kereszt és Félhold [jatekrahivlak.blog]
Amíg a történelmi témákat nagyon szeretem, egyáltalán nem vagyok oda a konfrontatív játékokért. Az erősen szerencsefüggő wargame-ek végképp nem a lieblingjeim, mert néha úgy érzem, hogy egyetlen rossz dobással könnyen összeomolhat minden, akár több fordulón át építgetett stratégiám. Épp ezért játékfejlesztőként eszembe sem jutott volna csatajátékot készíteni – hacsak nem talál meg egy kedves felkérés.
Az ország nyugati szélén található kisváros, Szentgotthárd már nem először bízott meg játékosítási feladattal. A környéket érintő történelmi vonatkozásokat már jól ismerem, és az önkormányzati szándék is világos: igyekezzenek turisztikai szempontból érdekessé tenni az amúgy nem túl frekventált vidéket, amelyen jobb esetben is csak átutazik a magyar kiránduló. Készítettünk mi már közösen interaktív terepasztalt, dobozos turisztikai élménysétát, rejtvényes feladatokat, sőt játékosított múzeumot is. Az egyik felkérésük azonban – egy Vasvárral közösen jegyzett pályázat keretén belül – a Szentgotthárdi csata társasjátékos feldolgozásáról szólt.
Amikor először gondolkodni kezdtem a feladaton, tudtam, hogy semmiképp nem szabad a hagyományok mentén haladnom. Azaz a játékot mechanikailag úgy kell felépítenem, hogy én magam is kedvemet leljem benne, mert különben képtelen leszek végigcsinálni a projektet. Emellett nem léphettem ki a meghatározott mederből: itt kérem szépen egy lőporfüstös csatának kellett lejátszódnia két eléggé körülhatárolt fél között. Szerencsére 1664-ben a korabeli hadviselés olyannyira hasonló elemeket vonultatott fel mind az európai, mind az oszmán oldalon, hogy gondolkodhattam szimmetrikus felállásban (az mindenképp egy ismertebb terep számomra az absztrakt stratégiai játékok miatt), valamint ez lehetővé tette elvben azt is, hogy ne pusztán egyetlen terepben, egyetlen ütközetben gondolkodjak, tehát a promóciós célokon túl is mutasson a készülő játék.
Kereszt és Félhold
Amíg a történelmi témákat nagyon szeretem, egyáltalán nem vagyok oda a konfrontatív játékokért. Az erősen szerencsefüggő wargame-ek végképp nem a lieblingjeim, mert néha úgy érzem, hogy egyetlen rossz dobással könnyen összeomolhat minden, akár több fordulón át építgetett stratégiám. Épp ezért játékfejlesztőként eszembe sem jutott volna csatajátékot készíteni - hacsak nem talál meg egy kedves felkérés....
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Akár 20 órába is beletelik, míg együtt felébresztitek a szunnyadó isteneket... [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.04. 15:48:00A Szunnyadó istenek egy remek, kampányalapú kooperatív társasjáték, amit bármikor "el tudtok menteni".
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.



