- Ismertető
- 2024.03.14. 14:00:00
Szellemtinta - Szűkszavú szellemek szerenádja
Nagyjából félévenként előtör belőlem a gondolat, hogy „kész, ennyi volt, az asszociációs szójátékok kategóriájában már nem lehet újat alkotni.” Már minden létező módon sikerült játékos formába tuszkolni azt, hogy valaki korlátozott eszközökkel megpróbál a másik tudomására hozni egy csak általa ismert szót – innentől legfeljebb csak újratematizálni lehet. Aztán nagyjából félévente (rendszerint akkor, amikor kijelentem, hogy a fenti okból kifolyólag nem akarok több ilyen játékról írni) megjelenik egy társas, csak azért, hogy rácáfoljon a kijelentésemre.
Így történt ez a Szellemtinta esetében is. Kijelentettem, hogy a gyűjteményemnek nincsen szüksége több Szócsapdák vagy Fedőnevek klónra, és ekkor jelent meg Mary Flanagan és Max Seidman játéka, hogy kísérteties külsejével egy új utat kínáljon fel.
Ghost recon
Háttértörténetet nem kapunk, de a címből és a dekorációból kiderülhet, hogy médiumok próbálnak egymással versengve kapcsolatba lépni szellemekkel, és kiszedni belőlük egy titkos tárgy nevét. A megfejtést tehát mindkét csapat kiemelt alakja, a kódmest… akarom mondani a szellem ismeri, de természetesen nem mondhatják el a többieknek, azaz a médiumoknak. Amikor a csapaton a sor, kiválasztanak kettőt a kérdéskártyák igencsak bőséges paklijából, és átnyújtják azokat kísértetüknek.
A száz kérdés nagyon változatos lett. Vajon a tárgy milyen ízű? Milyen ételt lehet belőle készíteni? És hogyan érzed magad, ha ezt kapod ajándékba? Nyilván a bolygó esetében egyik sem értelmezhető, de ha a megfejtés mondjuk a vaj, akkor az első kettő máris értelmet nyer. A szellem a neki adott két kérdés közül egyet választ ki, és elkezdi leírni a választ a közös papírra. Lassan, betűről-betűre kell haladnia, a játékosainak pedig folyamatosan figyelniük kell a megjelenő szót. Ha úgy gondolják, hogy elég betűt láttak, akkor egy hangos silencio felkiáltással el kell hallgattatniuk a kísértetet. Ilyenkor ő nem ír több betűt, és az ellenfél csapat következik.
Hogy mi értelme a teátrális lassú írásnak és a latin bekiabálásnak? Az, hogy a másik csapat nem tudja, hogy a mi szellemünk éppen milyen kérdésre válaszol, csak azt, hogy mire nem (tehát csak az eldobott kérdés nyilvános). Ha hagyjuk, hogy a kísértet végigírja a szót, akkor riválisaink máris megismertek egy, a megfejtésre jellemző fogalmat. Viszont minél előbb állítjuk le csapattársunkat, annál hiányosabb lesz az információ, amivel a másik gazdagodik.
Nem meglepő módon az a csapat nyer, aki először fejti meg helyesen a feladványt. Próbálkozni nyugodtan lehet, nem jár büntetés a rossz válaszért, de abban a körben nem kapunk több segítséget a szellemünktől sem. Persze maga a megfejtés sem úgy megy, hogy bemondjuk a szót, aztán vagy bejön vagy nem. Ha véget akarunk vetni a játéknak, akkor a médiumoknak kell elkezdeni leírni a megfejtést, ugyanúgy lassan, és betűről betűre, ahogy a szellemnek is kell. Élőhalott vezetőnk ilyenkor kopogással nyugtáz minden helyes betűt, ha pedig eltévesztenénk valamit, akkor a szája elé tett ujjakkal lecsitteg minket. A megfejtési kísérlet nyilvános, tehát azt is észben kell tartanunk, hogy ha elrontjuk, akkor nem csak egy körtől esünk el, hanem az ellenfeleinket is közelebb vihetjük a megoldáshoz (vagy éppen megzavarhatjuk) egy újabb szótöredékkel.
A többi játékoson kívül még egy ellenségünk lesz: az idő. Ha betelik a papír, azaz nem sikerül nyolc kör alatt kitalálni a fogalmat, mindkét csapat veszít, a két dühöngő kísértet elszabadul és mindenkivel végez az elátkozott kastélyban.
"Ez azért lehet, hogy nem pont így volt leírva a szabályba…"
A szellemen kívül egyetlen segítséget kapunk még a játékban, ezek a szemes mezők. Ha az egyik csapat a papíron egy ilyen mezőn kezdené a körét, akkor megkérheti a másik csapat szellemét, hogy írjon be plusz egy betűt egy olyan szóhoz, ami még nincs teljesen kitöltve. Erre mindkét csapatnak háromszor lesz lehetősége a játék során.
Ghost Rider
Amit mindenképp érdemes elmondani róla, az az, hogy a Szellemtinta fantasztikusan néz ki. Spring Yu-nak mindössze két-három szín felhasználásával sikerült igazán magával ragadó látványvilágot teremteni. A szókártyák látványosak, de jól olvashatóak, és a táblán is sikerült megtalálni az összhangot a funkció és a kinézet között. Nagyon tetszett az ötlet, hogy a jegyzettábla kinyitható, így mindkét csapat szavai egy irányba néznek, ráadásul így kétszer akkora helyen tudunk írni, mint a doboz. A mellékelt ceruzák jól fognak – örülök, hogy végre megdőlt az a trend, hogy egyáltalán nem funkcionáló íróeszközöket adnak a játékokhoz.
A Szellemtinta remek partijáték lett. Nem kell hozzá komoly társasjátékos múlt, és néhány perc alatt rá lehet érezni az ízére. Egy forduló nagyjából tíz percet vesz igénybe, úgyhogy olyan sokat lehet vele játszani, amennyit csak szeretnénk. A kérdések ötletesek és a háromszáz feladvány garantálja, hogy nem fogja ismételni magát egyhamar a játék. Kisebbeket is nyugodtan le lehet elé ültetni. Ha az írás-olvasás nem okoz gondot, ők jól ellesznek majd a könnyebb feladványokkal - és esetleg a megengedőbb médiumok segítségével -, mi pedig bátran nekiugorhatunk a bonyolultabbaknak.
A(z) Szellemtinta: Üzenet a túlvilágról társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Kozmopolip - A tintaisten felemelkedése
Ismertető | 2024.04.23. 19:51:00A Kozmopolip kinyújtotta ölelő csápjait a mi bolygónk felé. Legyél te az első, aki a mérhetetlen tudás felhalmozásával a kedvében jár, hogy téged vigyen magával a Tintabirodalomba!
Szupercsapat! - Strandkupa: Paklimenedzselés akár tizenhatan
Ismertető | 2024.05.18. 17:03:00A Szupercsapat! áttematizált változatában új csapattagok érkeznek, esélyt kapunk híres edzőként is kipróbálni magunkat, másik dobozzal kombinálva pedig már tizenhatan is részt vehetünk a gigászi bajnokságon!
Népszerű
Szupercsapat! - A világ legnagyobb zászlószerző versenye csak rád vár🐤
2024.05.11. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóKét kiváló játéktervező összeállt egy kétfős A Gyűrűk Ura játék megalkotásához...[gsplus.hu]
2024.05.07. 15:36:00 / Kedvcsináló, 2024Kicsi, szép, viszonylag olcsó, és gyorsan lepörög a Ticket to Ride új kiadása [gsplus.hu]
2024.05.13. 15:00:00 / Kedvcsináló, 2024Földművelés a napsütötte Mallorcán - La Granja
2024.04.29. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóMutasd a nyelved! - Memóriatorna egy doboznyi mopsszal
2024.05.08. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató
Ludens Blog bejegyzései
Etherfields, a sötét mestermű
2021.02.09. 19:56:21 / vélemény, játék, horror, figura, társasjáték, kickstarterBontottál már ki úgy társast, hogy már az első pillanatban, egyetlen másodperc játék nélkül tudtad, hogy most aztán igazán jól döntöttél? Én pontosan így éreztem, amikor a...
Így ábrándultam ki a világ legjobb játékából
2021.01.26. 16:24:39 / játék, fantasy, figura, szerepjáték, társasjáték, failSosem rejtettem véka alá, hogy engem bármilyen társasjáték meg tud venni kilóra, ha van benne legalább egy az alábbiak közül: Fantasy | Minik | Látvány Nem csoda hát, hogy úgy...
Age of Mythology - Matuzsálem a múltból
2020.11.22. 18:54:53 / teszt, ajánló, játék, stratégia, ókor, videójáték, társasjátékA nullás évek eleje elég jó volt a videójáték felhozatalt tekintve, nem? Javában tombolt a Diablo láz, mindenki ezerrel nyomta a Warcraft 3-at, 2002 vége felé pedig megjelent egy...
Ez lenne a kiállítások jövője?
2020.11.05. 17:31:38 / vélemény, játék, rendezvény, digitális, társasjáték, essenA koronavírus betett a társasjátékos közösségnek is. A fertőzésveszély miatt az összes rendezvényt le kellett mondani, köztük az Essen Spielt is. A szervezők és a kiadók ezt úgy...
Mit lépsz most, Kickstarter?
2020.10.07. 08:35:25 / vélemény, játék, hír, társasjáték, kickstarterAz elmúlt években a közösségi finanszírozás-alapú társasjáték kiadás annyira összeforrt a Kickstraterrel, hogy az oldal mellett már magát a kampányokat és a jelenséget is...
Friss
Szupercsapat! - Strandkupa: Paklimenedzselés akár tizenhatan
2024.05.18. 17:03:00 / Ismertető, BemutatóA Szupercsapat! áttematizált változatában új csapattagok érkeznek, esélyt kapunk híres edzőként is kipróbálni magunkat, másik dobozzal kombinálva pedig már tizenhatan is részt vehetünk a gigászi bajnokságon!
Olyan társasjáték készült a Cyanide and Happiness alapján... [gsplus.hu]
2024.05.16. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2024A most már magyarul is elérhető Joking Hazardban háromkockás képregényeket alkothatunk, és minél durvábbra sikerülnek, annál jobb lesz a móka.
Kicsi, szép, viszonylag olcsó, és gyorsan lepörög a Ticket to Ride új kiadása [gsplus.hu]
2024.05.13. 15:00:00 / Kedvcsináló, 2024A Ticket to Ride: Párizs más, egy-egy városra fókuszáló részekhez hasonlóan minden szempontból kompakt.
Szupercsapat! - A világ legnagyobb zászlószerző versenye csak rád vár🐤
2024.05.11. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉpíts paklit, és párbajozz a 2023-as év játékában egyedül, vagy akár hét barátoddal! Vajon a gumikacsa elveszi a zászlót a gengsztertől?