• Ismertető
• 2022.01.04. 09:00:00

World of Warcraft: Wrath of the Lich King - For the Alliance!

2002-ben az uralkodó, Terenas király fia, egy Arthas nevű lovag vad bosszúhadjáratba kezdett a szülőföldjét a pusztulás szélére sodró élőhalott horda ellen. Elszántságát csak tovább fűtő mérhetetlen arroganciája újabb és újabb hibás döntések felé sodorta őt. Végül a sorsát ironikus, és egyben tragikus módon megpecsételve annak a hatalomnak a vezetője lett, aminek az elpusztítására felesküdött. Ő lett a Lich király, aki a fagyos trónján ülve uralkodott az élőholt lények felett.

Öt évvel később egy Matt Leacock nevű tehetséges társasjátéktervező megalkotta a korszak egyik legnépszerűbb, és legfontosabb játékát, a Pandemicet, mely azóta is újabb és újabb világokba tesz utazást a lelkes kiadónak köszönhetően. Csak idő kérdése volt, hogy Arthas herceg mikor kerül a Pandemic megállíthatatlan vírusvadászainak látómezőjébe. 2021-ben jött el a pillanat, hogy végre valaki megállítsa az élőhalott iszonyatot, és végezzen a bukott lovaggal.

A dobozra rápillantva talán fel sem tűnik, hogy egy újabb Pandemic játékkal van dolgunk. A Lich King ugyanis a Pandemic-system egy tagja. Ez az aprócska plecsni – a doboz alján – azt jelenti, hogy a játék nem egy új variáns, vagy kiegészítő, hanem egy, a klasszikus alapjait felhasználó önálló játék. Az ilyesmi nem újdonság, a Pandemic-system keretein belül verekedhettünk már Cthulhuval, és összecsaphattunk a Rómát fenyegető barbár hordákkal is. Azt, hogy ez a sok kiadás vajon csak pénznyerő rókabőr-e, vagy hasznos része a társasjátékos piacnak, mindenki döntse el maga. Az biztos, hogy a Lich King nem az utolsó darabja a szériának. Ha lehet fogadni, én a Marvel univerzumra tennék egy kisebb összeget mint következő jelölt.

A legnagyobb vízválasztó minden bizonnyal a fordítás minősége lesz, vagy inkább a fordítók döntése. Megpróbálták elkerülni azt, hogy az eredeti nevek megtartásával kvázi angol állapotban hagyják a játékot. Ugyanakkor valószínűleg bennük is élt még a régi Warcraft könyvek démona az olyan kifejezésekkel, mint Büszkmocsár, Léguraföld, Delej meg Veréza, ezért megpróbáltak annyit megőrizni az eredeti nevekből amennyit csak lehetett. Sajnos így sikerült a két szék között a padlóra esni, és amolyan félangol fordítást produkálni. Így Sylvanas "siralomnyilat" lő, de a "Forsakenek" közé tartozik, a játék elején "Icecrown Citadelt" kell a megfelelő mezőre tenni, de a mellette lévő terület neve már "Archavon csarnoka".

Fontos leszögezni, hogy ez a játék már csak nagyon távolról hasonlít az eredeti Pandemicre, úgyhogy diplomás virológusoknak is tartogathat újdonságokat. Leginkább úgy lehetne leírni, mint a cthulhus és a római változat fúzióját. A vírusok szerepét itt a ghoulok (gúlok…) veszik át. Ők fognak minden fordulóban egyre jobban elszaporodni, az elsődleges feladatunk pedig az ő kordában tartásuk lesz. A cél, hogy az élőholtak rohamának közepette sikeresen teljesítsünk 3+1 küldetést, amit mindig véletlenszerű helyszínen tehetünk meg.

Akárcsak eddig, négy akciónk lehet egy körben, mely összesen öt különböző lehetőséget jelent. Az egyik a mozgás, ami a korábbi részekkel ellentétben sokkal egyszerűbb lett. Egyszerűen csak lépkedni tudunk a régiók között, nem lehet „repkedni” a kártyák eldobásával. A harc ezúttal kevésbé kiszámítható: kockadobás dönti el, hogy hány ghoult tudunk leszedni egy mezőről, ahogy azt is, hogy a túlélők mekkorát ütnek vissza. Talán ez a játék leginkább nehezen kezelhető része, hiszen még ha tökéletes is a stratégiánk, akkor sem garantálja semmi, hogy nem fogunk három egymást követő körben teljes luftot dobni. A küldetések teljesítése szintén kockadobással történik, de ebbe már jobban bele tudunk piszkálni a nálunk lévő kártyák segítségével – és a többiek is besegíthetnek, ha ott tartózkodnak, ahol mi.

A játék legpandemicesebb része a „fertőzés” fázis, vagyis az, hogy a kör végén véletlenszerűen húzzuk fel, hogy hova érkeznek új élőholtak. A ghoulok önmagukban nem túl veszélyesek. Bambán állnak egyhelyben, és csak várják, hogy kivégezzük őket – persze, ha rájuk támadunk, azért visszaütnek. Ha azonban túl sokan lesznek egy helyen, akkor beszállnak a buliba az abominationök (förtelmek) is. Ezek a háromkezű, összefércelt hústornyok már aktívan követik a játékosokat, és le-lecsapnak egy életerőpontot rólunk, ha nem tudunk elég messzire futni. A korábbi Pandemic játékokkal ellentétben itt nem veszítünk azonnal, ha valamilyen komponensből kifogyunk, és nincs jelen a szériára oly’ jellemző „kitörés” sem. Ha nem tudnánk föltenni újabb ghoult, vagy abominationt, esetleg valahová érkezne egy negyedik lény, akkor nem terjednek át a szomszédos területekre, hanem egyszerűen csak tolunk egyet az iszonyatsávon és folytatjuk tovább. 

Ez nem jelenti azt, hogy egyszerűbb lenne az életünk. Villámgyorsan be tud szaladni az az iszonyatjelző a játék végét jelentő zónába, hiszen nem csak akkor megy feljebb, ha túl sok a táblán a ghoul, hanem akkor is, ha az egyik hős elhullik és visszakerül a kezdőhelyére (magyarul: respawnol). Sokkal kevesebb lehetőségünk van mozogni, és a legtöbb képesség, amivel egymást segíthetnénk, szinte csak közvetlen közelről működik. Ez sokkal inkább egyben tartja a csapatot, viszont azt is magával hozza, hogy nem tudunk minden kritikus pontra embert küldeni, hogy kordában tarthassa azt. Az eredeti Pandemicben néhány jó helyen lerakott kutatóállomással le lehetett fedni szinte az egész térképet. Kutatóállomás (erőd) a Lich Kingben is van, de mindössze három, ráadásul véletlenszerűen kapjuk őket, nem építkezhetünk akkor, amikor akarunk. Mivel most már nem kell egy teljes szettel rendelkeznünk ahhoz, hogy teljesítsünk egy küldetést (ugye nem ellenszert fejlesztünk), a lapok átadásának nem lesz akkora szerepe.

Az eredeti játékban a legnagyobb segítséget az eseménykártyák adták, amiket a játékosok paklijából húzhattuk fel. Ehelyett, most minden kártya ad valami minimális bónuszt (a mozgásra, a harcra és az életünkre), de igazi segítségkártyát – mint például a jól ismert Csendes éj -, csak küldetések teljesítéséért kaphatunk. Ez azt jelenti, hogy összesen három ilyen kártya lesz a játékban, és azok is csak fokozatosan kerülnek be. A valódi segítséget a szokásos csapatmunka adja majd, és természetesen a karaktereink képességei. Ezúttal nem a régi szerepeket írták át (tehát senki ne keresse az orvos vagy a karanténspecialista helyi megfelelőjét), hanem az ismert karakterek jellegzetes mozdulatait ültették át a játékba. Összesen hét hőst kapunk, mindegyiket egyedi figura jelképezi, és mindegyik rendelkezik egy aktív, illetve egy passzív képességgel. Nekem az a tapasztalatom, hogy a sorsolás itt nem fog eredményre vezetni. Érdemes már az elején egyeztetni, hogy ki milyen szerepet szeretne, és ehhez igazítani a karaktereket. Leeroy Jenkins módjára viselkedni nem érdemes: nem vezet eredményre sem az, ha berohanunk a ghoulok közé kaszabolni, ahogy az sem, ha megpróbáljuk ignorálni őket.

A szereplőkkel pedig el is érkeztünk a játék legjobb részéhez, ami nem más, mint az elképesztő warcraftossága. Az első kártyától az utolsó figuráig minden nagyon Warcraft, még a szóló mód kiegészítő tokene is az ismerős kurzor lett. A rajongók imádni fogják, hogy az asztalon tologathatják majd Thrallt, Jainát, és a többi kedvencüket. Egyedül a már említett fordítás az, ami kicsit ront az összképen.

A World of Warcraft – Wrath of the Lich King nem csak egy újabb Pandemic játék, hanem fontos hiánypótló alternatíva is. A 2005-ös World of Warcraft társasjáték egy-egy példánya még megviselt állapotban is elképesztő összegekért cserél gazdát, és nem is való mindenkinek. Egy parti simán lehetett háromórás, de van, hogy egy egész napot is elvitt, főleg, ha még a szabályokat is magyarázni kellett. Az új játék viszont bőven lemegy egy óra alatt, így akár több partit is játszhatunk vele egymás után. A szabályok viszonylag egyszerűek, nem kell ezer dologra figyelni, úgyhogy még újoncok is próbálkozhatnak vele. Paradox módon, azok, akik már a vírusos széria összes játékát próbálták, úgy nyilatkoztak, hogy Lich King kevésbé érződik Pandemicnek, és élvezték a gazdag fantasy tematikát.

"Én amúgy nagyon örülnék, ha ebből a kiadásból is készülne legacy verzió. A világ adott, a rendszer kész, csak egy jó sztorit kellene írni hozzá, de az elképesztő méretű lore ezt is megkönnyítené. "

Az, hogy a játék kinek való, szerintem egyértelmű: megszállott World of Warcraft rajongóknak, akik még mindig szívesen térnek vissza kedvenc világukba. Ez a játék az első betűtől az utolsó figuráig nekik készült. Gyakorlott pandemiceseknek javaslom a vásárlás előtti próbát, hogy el tudják dönteni, mennyire zavarja őket a kocka szeszélye. Első kooperatív, vagy első összetettebb társasjátéknak is ajánlom, mert bár gyakran fogunk benne elbukni, de sokadik próbálkozás után a Licskingnek bevinni az utolsó ütést olyan eufórikus érzést okoz, hogy azt érdemes valakinek kamerával is felvennie.