• Ismertető
• 2021.09.27. 16:00:00

Vámpír: A Maszkabál – Vendetta - Ha nem csak vérre szomjazol

A vámpírok témája örökzöld, vagy ha úgy stílszerűbb, halhatatlan. Évtizedek, sőt, évszázadok óta kitartóan riogatnak minket, manapság pedig népszerűbbek, mint bármikor, elég csak a számos feldolgozásra vetni egy pillantást.

Persze ahány történet, annyiféle koncepció, azonban van egy, amely toronymagasan kitűnik a többi közül, ez pedig a Vampire: The Masquerade. A kilencvenes évek szerepjáték-reneszánszának idején tűnt fel az akkoriban újdonságra kiéhezett szerepjátékosok legnagyobb örömére, mert egészen új megközelítésű stílust kínált. A többi már történelem, elég, ha annyit mondunk, az egyik legsikeresebb, legismertebb és legösszetettebb szerepjáték a magyar nyelven is megjelent Vámpír: A Maszkabál.

És ahogy az lenni szokott, egy címmel bármit el lehet adni, és el is szoktak. Szerencsére az alább tárgyalt Vendetta című társasjáték korántsem a tucatjátékok táborát gyarapítja, és mindjárt el is árulom, hogy miért, előbb azonban gyorsan szögezzük le: ha a fenti bevezető olvastán úgy érzed, túl sok lesz itt a vámpír meg a szerepjáték, megnyugtatlak, utóbbi témának itt vége, előbbiek meg a játék főszereplői, úgyhogy ők maradnak.

A Vámpír: A Maszkabál – Vendetta egy közepes komplexitású területirányítós társasjáték. Minimum hárman, maximum hatan ülhetnek neki, de a legjobb élményt öt fővel adja, viszont hárman sem elvetélt ötlet Vendettázni, mert ennyi játékosszámmal is működik (és még pörgősebb is). A játék nagyon kompetitív – mi más is lenne, amikor az emberek között titokban megbújó, sajátos társadalmú Vértestvérek állandó politikai csatározásait fogjuk lejátszani. Márpedig egy emberiességét folyamatosan elveszítő, halhatatlan (de nem elpusztíthatatlan) lény nem fog lacafacázni, ha a hatalom megszerzése kerül terítékre.

A Vendettában a cél az, hogy te légy A Város Hercege, vagyis a Maszkabálnak nevezett színjáték teljhatalmú ura, jelen esetben a chicagói vámpírok uralkodója. Ezt úgy érheted el, ha te gyűjtöd össze a legtöbb befolyás pontot, befolyáshoz pedig leggyakrabban szövetségesek szerzésével és konfliktusok megnyerésével jutsz. A játék három fordulóig tart, minden forduló több fázisra oszlik. A játékmenet lényege, hogy a Smash Uphoz vagy az El Grandehoz hasonlóan a legtöbb erőt, vagyis kártyát és ezeket felerősítő vérpontokat játssz ki a különböző helyszínekre, amelyek vért, befolyást és egyéb különleges képességeket biztosító halandókat, vagy hozzánk csatlakozó Vértestvéreket kínálnak fel. A jutalmat nem feltétlenül a legerősebb viszi el, egyfajta adok-kapok alakul minden városrészen – az alapjáték hét vámpírklánja mind-mind egymástól teljesen eltérő képességekkel rendelkezik, győzelmük egyik kulcsa pedig egyedi működésük, erősségük és gyengeségük kiismerése.

 A másik pedig, hogy sikeresen megtéveszd ellenfeleidet. Mindenki egyedi kártyalapokat küldhet csatába, ezek hatásai pedig valóban játékfordító erővel bírnak, ha a megfelelő helyen és időben történik alkalmazásuk. Egy idő után viszont kiismerjük egymás lapjait, és itt lép be a képbe a blöffölés: lapjainkat képpel felfelé és lefelé is kijátszhatjuk, utóbbit nyilván azért, hogy vagy gondosan kidolgozott tervünk le ne lepleződjék, vagy épp ellenkezőleg, félrevezessük, tévútra csaljuk ellenfeleinket. A Vendetta így egy idő után egyfajta elmejátékká válik, politikai sakkjátszmává, amiben nem mindegy, hogy sikerül-e befolyásolni a játékostársakat.

A játék doboza szerint egy alkalom 30 percig tart, azonban pont a játszmázások miatt könnyen előfordulhat, hogy akár két órásra is elnyúlik egy parti. Lapjaink kijátszása alapos mérlegelést kíván, mert a helyszínek száma kevés, az elnyerhető szövetségesek úgyszintén, a három forduló pedig szűk marokkal méri a megszerezhető befolyáspontokat. Emiatt még kiélezettebbé válik a területek feletti marakodás, még inkább fontolóra kerül, melyik lapunkat hová és mikor játsszuk ki. Így aztán az izgalom, a feszültség garantált, hogy amikor felfordítjuk a lapokat, és kiderülnek a turpisságok, a hátbaszúrások, a keresztbetevések, a meggátolt tervek, vagy éppenséggel a bombával felérő kombózások, hatalmas élményt okozzon a számos egymásnak feszülő intrikálás.

Apropó, intrika. A Vendetta nem csupán a csillogóra csiszolt mechanizmusaival vette le lábáról asztaltársaságunkat, hanem a téma és a működés páratlan elegyítésével. Aki nem járatos a Vampire világában, annak talán nem tűnik fel, de Charlie Cleveland és Bruno Faidutti (a Citadella és rengeteg remek játék szerzője) olyan irigylésre méltó érzékkel alakították játékmechanizmusokká a szerepjátékbéli vámpírklánok jellegzetességeit, hogy a Vampire rajongók minden bizonnyal elismeréssel csettintenek majd. Az, ahogyan játszol egy-egy klánnal, tökéletesen visszaadja a nagytestvérben kidolgozott hátterüket és koncepciójukat. Például a csúf, csatornákban élő Nosferatuk titokban közlekednek a föld alatt, a Vendettában így vesztes szituációkból is el tudnak mozogni, vagy az érzéki, csábítóan ördögi Toreadorok úgy erősödnek, ahogy egyre több követőt állítanak át magukhoz. Gigantikus piros pont ez egy Vampire-rajongó részéről.

Sajnos nem minden ennyire fényes. A játék színvilága igazodik ugyan az aktuális, ötödik kiadású RPG dizájnjához, de amikor a lapok az asztalon hevernek, nem olyan könnyű megkülönböztetni őket, még úgy sem, hogy külön jelzéssel rendelkeznek, mert a háttérül szolgáló városhálózati térkép túl erős, a vonalak pedig vékonyak. Ami nagyobb baj, hogy a lapok hatásait leíró szövegek kisméretűek, így folyamatosan fel kell venni a lapokat és elolvasni, vagy ha már kiismerted azokat, folyamatosan rákérdezgetni, hogy az ott a túloldalon melyik is.

Az ilyen zavaró dolgoktól eltekintve azonban nagyszerű a Vendetta dizájnja, egy az egyben illeszkedik a szerepjátékhoz, így aki a Vendettán keresztül ismerkedik meg a Vampire irdatlanul-elképesztően-brutálisan részletgazdag, olykor már túlkomplikált világával, annak ez a játék egy remek belépőpont lehet. A játék magyar kiadásáért a Delta Vision kezeskedett, és szerencsére jól sikerült a fordítás. A külcsínre sincs panasz, a grafikák jól visszaadják a játék hangulatát, bár azt hozzátenném, hogy valamiért rajzfilmesebb stílusú lett az összkép, mint az eredeti esetében - talán attól tartottak, hogy ha komorabbra, véresebbre veszik a figurát, nehezebben eladhatóvá válik a játék…

Ez persze semmit sem ront le az összképből, a Vendetta egy méltatlanul kevés figyelmet kapott gyöngyszem. Ha szereted a komolyabb, előretervezést kívánó játékokat, ahol egy kör alatt többször is fordulhat a kocka, ha nem áll tőled távol a gáncsvetés, a blöffölés, hogy túljárj a másik eszén, akkor érdemes kipróbálnod a Vendettát, mert nagyszerűen összerakott játék, hamisítatlan ötödik kiadású Vampire: the Masquerade hangulattal.