• Ismertető
• 2021.06.23. 13:00:00

A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén

Akit kicsit is megérintett J.R.R. Tolkien fantasztikus világa, akár könyv, akár mozgókép formájában, az bizonyára eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehetne Középfölde utánozhatatlan hangulatú, csodás vidékein vándorolni. Az elmúlt évtizedekben A Gyűrűk Ura sokakat megihletett, így szegről-végről ennek (is) köszönhetjük a klasszikus fantasy szerepjátékok kialakulását: ha „csak” képzeletben, de a fantázia és a szavak lenyűgöző erejének köszönhetően hobbitok, tündék és törpök bőrébe bújhatunk, kalandozhatunk Szürkerévtől a Rhun-tengerig, Erebortól Mordorig.

Mivel A Gyűrűk Ura a mozifilmeknek köszönhetően óriási húzónév lett, amivel bármit el lehet adni, sejthető volt, hogy a Fantasy Flight Games nem fogja veszni hagyni az értékes brandet. A Mansion of Madness második kiadás applikáció-vezérelt narratívájának sikerén felbuzdulva Nathan I. Hajek és Grace Holdinghaus fogták a dungeon crawler zsánerének bevált mechanizmusait, és nyakon öntötték Tolkien könyveinek hangulatával, így született meg A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén.

A szemlátomást méretes dobozt felnyitva rögtön egy figyelmeztetés fogad minket, miszerint a játék egy kooperatív kalandozást nyújt majd, a kihívásokat pedig egy ingyenesen letölthető digitális segédalkalmazás hivatott garantálni, vagyis ha allergiás vagy a fizikai komponensek mellett használandó tabletekre vagy számítógépekre, akkor ez nem a te játékod. Nem ez az első ilyen játék, és valószínűleg nem is az utolsó – nyilvánvalóan vannak előnyei és hátrányai is, egyéni preferencia, hogy kinek mennyire válik be ez a megoldás. Az biztos, hogy ha nem igazi szerepjátékot szeretnél játszani, csupán annak egyszerűbb társasjátékos változatát, keresve sem találsz jobb megoldást a mesélő szerepének betöltésére.

A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén tehát egy kalandozós játék, amelyben a játékosok egy csapatot alkotva igyekeznek legyőzni a játék szoftvere által eléjük gördített akadályokat, hogy az asztali, papír-és-ceruza alapú szerepjátékokhoz hasonlóan végigmenjenek egy történeten, mintha ők is a szereplői lennének egy soha el nem mesélt Gyűrűk Ura sztorinak. Az alapdobozban lévő komponensekkel egyidőben egy kampány – vagyis történet – került feltöltésre az applikációba, azonban azóta írtak újabbakat, amelyek attól eltekintve, hogy fizetősek, jócskán megnövelik a társas élettartamát. FFG szokáshoz híven pedig minden bizonnyal sűrűbben érkeznek majd a tartalmak és kiegészítők, amint lehetőséget ad rá a járvány enyhülése (2019-es megjelenése óta egy fizikai és két digitális kieg jelent meg hozzá).

A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén játékmenete nagyon egyszerű: minden játékos választ magának egy karaktert a kínálatból (Aragorn, Gimli, Legolas, de vannak újak is, mint Elena), felszereli azt, maga elé veszi a szereplő kártyáit, és elindítja az appot. Miután beállítottunk mindent (nehézség, karakterek, tárgyak, szerepek), rábökünk az indulás gombra, és kezdődhet a mese. Ettől a ponttól a program veszi át a Kalandmester szerepét, vagyis ő fogja megmondani, hogy a környezet hogyan változik. Kezdésnek például generál egy véletlenszerű térképet, amelyből a játékosok egyszerre csupán egy kis szeletet láthatnak – ezek lepakolását az app utasításba is adja szépen, illetve hogy a számos jelölőből melyiket hová tegyük. Kapunk egy hangulatos háttértörténetet (a Megyét rablók dúlják fel), és egy célkitűzést (találjuk meg a banditákat és bánjunk el velük), majd innen a játékosokon múlik, hogy mihez kezdenek.

Természetesen nincs annyi lehetőségünk, mint a normál RPG-k esetében, mert cselekedeteink vagy a térkép felfedezésére, vagy a megjelenő ellenségek legyőzésére korlátozódik. Vagyis csak majdnem, mert a szoftvernek köszönhetően a történetvezérelt részek immár nincsenek kártyákhoz kötve, így ha minimális mértékben is, de a lapozgatós kalandkönyvekhez hasonlóan a találkozásokkor vannak választási lehetőségeink, segíthetünk bajba jutott vándorokon, szedhetünk almát, kereshetünk medvebocsokat – amit csak az FFG narratív részlege kitalált és beletömött a progiba. Így hát hiába lesznek ismerősök a sztori fordulatai, illetve hogy mit kell csinálni, mivel a térkép minden újrajátszásra megújul, beleértve az apró küldetéseket, hangulatfokozó elemeket, nyugodtan neki lehet futni többször is egy-egy kampánynak.

Az újrajátszhatóságot növeli a karakterek szerepeinek variálása is. Remek ötlet, hogy a táblán való érvényesüléshez szükséges kártyák a szerint variálódnak, hogy milyen szerepet ölt magára karakterünk: Aragorn például kicsit másképp muzsikál kapitányként és betörőként is. Így soha nincs az az érzésünk, hogy egy előre generált karaktert irányítunk, mindig tudunk a lehetőségeinket változtatni, még a kampány fejezetei között is. Szerepkártyáink pedig velünk fejlődnek, így tulajdonképpen megoldották az RPG-k klasszikus multikasztúságát, illetve tudunk alkalmazkodni az eltérő pályák nyújtotta kihívásokhoz is.

A kártyák kapcsán külön kiemelendő, hogy A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén nem használ dobókockát – blaszfémia, ugye?! Á, dehogy, csak egy újabb okos megoldás, ami viszont a hardcore kockarajongókat minden bizonnyal borzongással tölti el. Minden alkalommal, amikor próbára tesszük valamelyik tulajdonságunkat (például, hogy fel tudunk-e mászni egy magas fára, észrevesszük-e a felénk settenkedő goblint, sikerül-e levágni a támadó orkot, mielőtt az nyesne félbe, és így tovább), a paklink adott számú lapját fel kell csapnunk. Minél jobbak vagyunk valamiben, annál többet. Bizonyos lapok sikert adnak, mások semmit, vagy a sors lehetőségét, hogy ha beleadunk apait-anyait, akkor mégis sikert érjünk el.

Egy ötletes valószínűség-módosító rendszerrel elérték, hogy ne a dobókockán múljon egy-egy karakter sorsa, hanem tudjon számolni vele, mikor és hogyan érdemes akcióznia, így egy kicsit „felokosítva” a vanília rendszereket. Egyértelműen a játék legnagyobb erőssége, magasan felpontozza a többi részt is. Egyetlen bajom vele, hogy kisméretű kártyákat használtak hozzá, amelyek nem illenek a kulcsfontosságú szerepükhöz. Ráadásul jobban kézre állt volna, az esztétikáról és a funkcionalitásról nem is beszélve, hiszen a kis lapokon elvész a remek illusztráció, a hangyányi betűk pedig alig látszanak. A komponensek egyébként egytől-egyig nagyszerű minőségűek, majdnem ki is töltik a nagy dobozt (már ha valakinek számít, hogy nem csak levegőt tárol benne).

A kampányról a spoilerek miatt vétek lenne bármit is elárulni, na nem azért, mert Tolkien mestert felülmúló történetről van szó, hanem mert a játék tetemes része a felfedezés öröméről szól. A hangulata ellenben elég megosztó: az összkép, amit A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén vizuálisan nyújt, nagyon igyekszik a John Howe és Angus McBride által lefektetett esztétikai alapvetésnek megfelelni. A mozifilmek képi világát messziről el kellett kerülni, ezért például Legolas jottányit sem hasonlít az Orlando Bloom által megformált tünde íjászra, így ha valakinek a mozik adják a viszonyítási alapot, az valóban finnyásan fogja majd kezébe a lapokat. Szerintem, ha nem is ömlik a Középfölde hangulat a játékról, a generikustól azért jóval magasabb lécet ugrott meg, inkább a könyvek és a szerepjátékok hangulata felé tendálva.

Egy szónak is száz a vége, nem szeretném annyira bő lére ereszteni, mint Tolkien, pedig van még jó pár apróság, amiről lenne mit írni, de nem veszem el a felfedezés örömét. Ha Tolkien rajongó vagy és szereted a harcolós, kalandozós táblás játékokat, akkor A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén egy remek választás. Összetettsége alacsonyabb szintű, mint hasonszőrű társaié, így akár egy középkezdő társaság is nekiveselkedhet, bár az ára éppenséggel kevésbé baráti, mondhatni lélektani, ha pedig figyelembe vesszük a digitális és más kiegészítőit, akkor egyenesen drága. Az biztos, hogy az applikáció által kezelt könyvelés, történetek, próbák és harcok lebonyolítása rendkívüli módon megkönnyíti és fluiddá teszi a játékmenetet, hogy a nagybetűs játékélményre koncentrálhass.