• Ismertető
• 2021. feb 17. 12:00
• Link másolása
  Megosztás

Macskák szigete – Vasmacskát fel, indulhat a macskamentés

A macskák nem csupán fizikai valóságunkban, de a digitális térben is óriási népszerűségnek örvendenek, mondhatni ahol a macska, ott a kattintás.

A társasjátékok széles körben való elterjedése okán megszűnt a zombik, vikingek, városnevek és erőforrások egyeduralma, ugyanis a macskák az asztali játékok témáinak körében is megkezdték térhódításukat (persze a gondatlanul őrizet nélkül hagyott doboztetőkbe bepocoló cicákról készült képek garmadája a BGG-n hosszú évek óta árulkodik bársonytalpú barátaink titokban elkövetett uralomátvételéről).

A tavalyi év egyik legfelkapottabb címének számított a Macskák szigete, mely a Gémklubnak köszönhetően nem sok késéssel lemaradva követte az angol debütálást. A játék megálmodója, Frank West, egy brit fiatalember, akit a The City of Kings játékáról ismerhetünk, sikerrel ötvözte a családi játékok könnyedségét egy újabban felkapott mechanizmussal, jobban mondva játéktípussal, a poliominóval (olyan, mint a dominó, csak köbre emelve).

A poliominót legegyszerűbben a Tetris-hez hasonlítva lehet elmagyarázni: egyforma méretű négyzetekből álló, de variációit tekintve különböző alakzatokat illesztgetünk egymáshoz, általában a legideálisabb helykihasználás reményében. Egészen másfajta gondolkodást kíván meg, más agyi területeket aktivál, mint követ átváltani fáért és azt győzelmi pontra – üdítő, bár nem egetverő újdonság a társasjátékok világában.

A Macskák szigete ügyesen használja ki a poliominók adta lehetőségeket: a játék háttértörténete szerint egy varázslatos szigetről különleges macskákat igyekszünk kimenteni, mielőtt a gonosz Sötétkéz Vesh odaérne. Minden játékos saját hajóval érkezik a szigethez, vagyis kapunk egy egyedi játékostáblát, két különböző oldallal – első piros pontok egyike. A hajó négyzetekre osztott belsejében fogjuk a megmentett cirmosokat elszállásolni, ebbéli funkcióját tekintve minden hajó megegyezik, azonban apróságokban (patkányok, térképek) már felfedezünk eltéréseket, ezek lényegesen ugyan nem befolyásolják a játékmenetet, de a macskák elhelyezését már annál inkább. Nagyszerű ötlet, növeli az újrajátszhatóságot.

A macskák maguk a poliominók, sokféle alakzatban és ötféle színben. A játék célja, hogy a legtöbb győzelmi pontot zsebeljük be a végén. Pontokat kapunk, ha legalább három ugyanolyan színű macskánk egy családot alkot, vagyis a lapkáik szabályosan érintkeznek – minél több macsek tartozik egy családba, annál több pont üti a markunkat. Kincseket is kereshetünk ám a szigeten, ennyire nem önzetlen a küldetésünk, ezek ritka fajtája pontot ad, a közönséges kincs (én már azzal is megelégednék) „csupán” a lyukak betömködésére jó (gazdagéknál azzal glettelnek). Továbbá küldetéseket is vállalhatunk, amennyiben sikeresen teljesítjük eme próbatételeket, azok meredekségüktől függően plusz pontokat érnek.

Ám a macskamentők élete sem csupa tejföl és boldogságdoboz: a játék kőkemény mínusz pontokkal operál. Hajóinkon ugyanis patkányok élősködnek, amelyek le nem takarása esetén levonások járnak, azonban a legdurvább büntetést azért kapjuk, ha nem tudjuk kihasználni a hajó minden egyes talpalatnyi helyét.

A játékmenet nem bonyolult, de több fázisból áll. A Macskák szigetének fizetőeszköze, gondolom nem meglepetés, a hal. A játék fix öt körének elején mindenki húsz hallal gazdagodik, ebből kell kigazdálkodnia mentőakcióját, persze különféle kártyákkal ez növelhető. Majd a szemrevalóan méretes pakliból mindenkinek kiosztunk hét-hét lapot. Itt kezdődik a játék fifikája: draft rendszerrel, vagyis lapkiválasztós és körbeadogatós módszerrel számunkra szimpatikus kártyákat tartunk meg, majd adjuk tovább a többit, körbe-körbe, amíg hét lap nem lesz mindenkinél. A Macskák szigetében annyi csavart vezettek be, hogy egy választással két lapot tartunk meg, így egyrészt pörgősebb a draft, másrészt a szerencsefaktor is mérséklődik.

A másik remek ötlet a valuta beosztásának szerepe. A megtartott lapokból a felhasználni kívántakat ki kell fizetni halban, annak tudatában, hogy a cicusok mentése is halba fog kerülni (oda kell valamivel őket csalogatni). Így az interakció már a körbeadogatásnál megkezdődik, érdemes nézni, hogy ellenfeleink milyen macskákra fenik a fogukat, mennyi kosaruk van, hány halból gazdálkodnak, milyen lapot érdemes saját magunknak megtartani, mi az, ami semmiképpen sem kerülhet egy másik játékos kezébe. Tipikusan az az érzés jön elő, ami a 7 Csodát kultjátékká tette, és nem véletlenül, hiszen nagyszerűen működő mechanizmusról beszélünk (például a Magic: the Gathering egyik közkedvelt játékmódja).

A draftot és a tejelést követően nekiláthatunk végre bajszos barátaink mentésének. Ehhez csupán macskamentő lapok kellenek, amelyek egyrészt a játékosok sorrendjét, másrészt a megmenthető dorombolós jószágok számát határozzák meg. Valamiféle alkalmatosságban mégiscsak el kell cipelni a jószágokat a patkányoktól hemzsegő hajóig, és erre szolgál a kosár. Alapból egyetlen egyet kapunk (khm, mondhatom, felkészült macskamentő csapat), de kártyákkal átmenetileg és maradandóan is ki tudjuk bővíteni repertoárunkat – sőt, a nyeréshez muszáj beszerezni további macskahordókat, különben félig sem tudjuk megtölteni a bárkánkat.

Macskákat a sziget táblája mellől szerezhetünk, amelyeket egy zsákból húzunk véletlenszerűen. Mennyiségüket a játékosok száma határozza meg, és a kétjátékos változat itt vérezhet el, ugyanis a küldetések a macskuszok színével és számával összefüggésben adhatnak plusz pontokat, ami két fő esetén is ugyanannyi számú összességből kerül kiválasztásra, így megvalósulásuk esélye jóval kisebb, mint négy fő esetén. A játék látványosságát kétségkívül a tetris alakzatú macskák elhelyezése adja, ami számos döntést előidéz, kezdve azzal, honnan induljon ki, merre növekedjen tovább, mit fedjen le – a Vasútvonalhoz hasonlóan nem tudható előre, milyen elemek következnek majd, így jelen döntéseink sokszor csak a megérzésen múlnak. Mesebeli beütésű macskáink mentése után kincseket szerezhetünk, ha invesztáltunk ilyen lapokba, majd újabb kör jön, és az ötödik után számolhatunk.

A húzózsákból elővarázsolt cirmik sokfélesége és a draftolható lapok megdöbbentő mennyisége akkora szerencsefaktort eredményeznek, amekkorát a draftolás sem egyensúlyoz ki teljes mértékben. Ez játék közben szerencsére nem érezhető, mert ügyesen kapcsolódnak össze a mechanizmusok, mindig van tér és lehetőség tervezni, de csupán az adott körre, és azon belül is behatároltan. Ami persze nem baj: a Macskák szigetének épp az a lényege, hogy adott kézből mibe fektetsz be, majd hogyan tudod abból kihozni a legjobbat. A játék flow-ja egyébként van annyira hangsúlyos és élményt kiteljesítő, hogy ez legtöbbeknél fel sem tűnik majd. Nagyszerű érzés látni, ahogyan a színes, fantáziadús macskalények polipcsápok módjára tekergik be a hajót, és tüntetik el a rút patkányokat.

Sajnálatos módon nem minden ilyen szép és jó: a szabályfüzet pongyola megfogalmazású, ügyetlenül adja át a szabályokat, a semmitmondó, bénuska háttérsztori helyett konkretizálhatták volna jobban a szituációkat. Sajnos nem vezeti a kezdő játékosok kezét, letud mindent néhány mondatban – egy ilyen kaliberű játék ezt nem engedheti meg magának. A játék háttere egyszerűen bugyuta; manapság egy öt éves gyerkőcnek még talán elmegy, de a színesítő szövegek éppen csak megütik az óvodás szintet. A grafikai megvalósítás is felemásra sikerült, sajnos a harmónia nem tökéletes. A fehér alapszínű,  vastag, és strapabíró doboz, illetve a macskák részletes és gyönyörű rajzai mellett a hajók négyzetrácsos táblái bicebócák csupán. A szobák megkülönböztetésére szolgáló jelek, illetve a rácsok olyan halványak és vékonyak, hogy csak erős megvilágítás mellett vehetőek ki rendesen anélkül, hogy közelebb kellene hajolni föléjük (vagy csak ez én példányom esett a nyomda áldozatául, sajnos nem tudom). A játék többi komponensére viszont nem lehet panasz, a lapok stílusosak, a jelölők szintúgy, a meeple-ök pedig megkapóan egyediek.

A Macskák szigete egy könnyűsúlyú játék, azonban már a közepes nehézségű kategóriát súrolja, így ideális átvezetőként szolgálhat az összetett társasok felé (kicsiknek van benne egyszerűsített szabályrendszer), mert mechanikái révén igényli a tervezést, az előrelátást, a vállalásokat, alkalmazza a konfrontációt (még ha nem is közvetlenül), és poliominós megvalósításának köszönhetően átadja a kiépülés és a terjeszkedés beteljesítő élményét. Mindezek mellett egy esztétikus játékról beszélünk, amely a jelenlegi árképzés mellett tűrhető árcímkével rendelkezik, ráadásul geometriai kirakós jellegéből fakadóan kicsik és nagyok is bátran megpróbálkozhatnak vele.