• Ismertető
• 2021.01.22. 17:00:00

Small World of Warcraft – Talpalatnyi föld, s mind tapos rajta

"Két világ, ha találkozik", és hasonló közhelyek puffogtatása helyett csak annyit elöljáróban: erre a szerelemgyerekre vártunk. A Nagy Társasjátékos Fellendülés korszakának – és itt nem a mostani túlzsúfolt, túlindusztrializált, túlpörgetett korszakról van szó - egyik klasszikusa, mondhatni Nagy Öregje házasodásra adta a fejét, választottja pedig meglepő módon egy szintén klasszikus, szintén Nagy Öreg játék, csak éppen nem társas, hanem számítógépes: a Small World bizony összeszűrte a levet az MMORPG-k, vagyis internetes szerepjátékok királyával, a World of Warcrafttal.

Azt hiszem, egyiküket sem kell bemutatnom, hiszen mindkettejük slágernév a maga médiumán belül, de ha valaki mégsem lenne képben: a Small World egy absztrakt alapokra épülő területszerzős fantasy játék jópofa, infantilis humorú népek sokaságával és kellemesen egyszerű játékmenettel, míg a WoW… nos, mivel róla wikipédiák oldalainak ezrei íródtak tele az utóbbi években, elég annyi, hogy egy hihetetlenül népszerű fantasy játék.

A lényeg azonban, hogy a Small World készítőjének feltűnt, milyen remekül passzol a generációk által nyüstölt World of Warcraft világa az ő játékához. (Ha rosszmájúak lennénk, pusztán a World of Warcraft név mögötti dollármilliókat emlegetnénk fel. Tény, hogy valóban passzol, azonban ilyen erővel számos fantasy világot be lehetne emelni a Small Worldbe, csak azok nem lennének ennyire ismertek.) Az ötlet megtetszett a Blizzardnak is, és hipp-hopp, a frigy megköttetett.

Félreértés ne essék, a Small World of Warcraft ízig-vérig Small World játék, a Warcraft tematikájához igazítva. Kívülről a Warcraft esztétikáját, stílusát, fajait és esszenciáját adja, belülről viszont a Small World mechanizmusai és szabályai köszönnek vissza. Nincs mit ezen túlmagyarázni, a Harry Potter Cluedok és Gyűrűk Ura Monopoly-k korában az ilyen retheme-ek, vagyis átkozmetikázások nem az ördögtől valók, pláne nem úgy, hogy a Small World of Warcraft az olcsójános szinten jócskán túllép, és mindent megtesz azért, hogy rászolgáljon a rajongók elismerésére.

A Small World alapjátéka és a WoW-os új verzió tehát annyiban különböznek, hogy új fajok szerepelnek benne új képességekkel, illetve találunk pár újítást, amelyek a Warcraft világát és hangulatát idézik meg. Ha jól ismered az eredetit, akkor is érdemes átfutni a szabályfüzetet, mert az újdonságokat (ereklyék, frakciók bónuszai, Harc Azerothért játékmód) külön kiemelték, így hamar képbe kerülhetsz, mire kell figyelni.

A játék lényege, hogy minél több győzelmi ponttal zárd a játékot, ezekhez pedig területek elfoglalásával és megtartásával, illetve a fajok adta előnyök megfelelő kihasználásával juthatsz hozzá. A körödben a választott népeddel igyekszel minél több területet meghódítani, és mivel mások is így tesznek, és mert nem hiába Small World a játék neve, nagyon hamar azon kapod majd magad, hogy zsúfolásig megtelt a térkép. Szerencsére a szerencse szerepe minimális, szinte mindig ki tudod számolni a rendelkezésedre álló lapkák alapján, hogy merre lenne érdemes továbbmozdulni.

Csak hát egy idő után felőrlődsz, meg be is szorulsz – nem marad más, mint a hanyatlás. A mór megtette kötelességét, a mór mehet, és hűtlen gazdaként hagyod hátra pusztulásra ítélt népedet, hogy egy másik mellett tedd le a voksod, és terjeszkedj velük, míg őket is ugyanerre a sorsra nem kárhoztatod. Bizony, ez egy kemény játék, a népek jönnek és mennek, te meg csak azt nézed, mennyi hasznot tudsz belőlük kisajtolni.

Az alapszabályok egyszerűek, könnyen tanulhatóak és könnyen taníthatóak – azonban a rengeteg különleges képesség, kivétel, bónusz és speciális lapka hatása már korántsem fest ilyen szép jövőt. Az első pár alkalommal nagyon sűrűn kell az egyébként remek és nélkülözhetetlen segédleteket forgatni, mert hiába jeleznek mindent ikonok és rajzocskák, a fajok képességei, amelyek játékról játékra véletlenszerűen változnak - hozzátenném zseniális módon -, több esetben már komplexen működnek. Persze ez, hogy mindig új és új kombinációkkal találkozunk (a Trollok egyszer Lápvidékiek, máskor meg Herbalisták, vagy épp Csatamesterek, esetleg Tengerészek), előny is: olyan mértékű újrajátszhatóságot garantál, amit csak kevés más játék tud felmutatni.

Ez adja a Small World egyik szépségét, hogy a relatíve egyszerű szabályai játékról játékra más és más arcát mutatják. Habár családi játék kategóriába szokás sorolni, kombinációi és stratégiai döntései révén már túlmutat azon, de teszi ezt úgy, hogy közben nem riasztja el a mezei érdeklődőt sem. Legalábbis az alapjáték nem, a Small World of Warcraft esetén viszont érezhető egyfajta továbblépés a komplexitás felé, éppenséggel nem vészes, ám az újítások már kétségtelenül a gémer oldalról érkeztek – ami nem feltétlenül hátrány, sőt.

A Days of Wonder kiadó újfent kitett magáért, nyálcsorgatóan szépséges a játék, minden apró mütyür és token egyértelműen a Warcraft jegyében készült, mind tartósságát, mind esztétikumát nézve. A térképek ezúttal különálló szigetek, melyekből több is rendelkezésre áll, szintén az újrajátszhatóságot tartva szem előtt, ráadásul dupla oldalúak, ami óriási piros pont. Ami pedig a jófejség biztos jele: a számtalan tartozékot és színes-szagos jelölőt egy logikusan megtervezett és használható inzertben tárolhatjuk, a füzetben megadott elpakolási mód szerint, ami az előkészületeket is jócskán elősegíti.

A magyar kiadás jól sikerült, a Gémklub ismét remekelt, azonban a fordítás bizonyos koncepcióján nem sikerült túllendülnöm. Sejtem, hogy az anyakiadó állhat mögötte, de rendkívül szúrja a szemem, hogy az eredeti Warcraftból származó elnevezések egy az egyben angolul maradtak. Forsakenek, Blood Elfek, Frostmourne, és sorolhatnám… Az is igaz, hogy a régebben magyarul megjelent Warcraft regényekben mindent lefordítottak, amivel átestek a ló túloldalára (Büszkmocsár és Szolga), de a Vérelf az nem fordítható másnak… Persze aki megszokta a WoW angol neveit, annak így könnyebb eligazodnia, mindenesetre roppant furcsa komplett angol kifejezéseket olvasni a magyar szövegben, aki nem tud angolul, annak meg talán még inkább.

Ettől eltekintve azonban a játék maga remek, játszható ketten is és öten is, elég jól skálázható, azonban igazi mélységeit akkor tárja fel, ha legalább négyen vagyunk rá. A játékideje sem vészes, ha nincs olyan, aki hosszú percekig töpreng, akkor egy-másfél óra alatt simán lemegy. Az ára már picit meredekebb, de ha hozzávesszük, hogy mekkora változást okozott a koronavírus a társasok áraiban nem egészen egy év alatt, úgy talán nincs mit csodálkozni rajta. Ellenben ha megszereted, ad annyi újrajátszhatóságot és élményt, ami bőven megtérül.