• Ismertető
• 2020.11.21. 10:00:00

Brass Birmingham – Ipari forradalom az asztalon

Van az az eset, amikor egy társasjáték úgy jó, ahogy kikerült a tervezői asztalról, és van, hogy megjelenését követően fejlesztett kiadásai látnak napvilágot (ezzel talán a 51st State vezeti a listát, ha volna ilyen, de nem biztos). A világranglistán a jelenleg harmadik helyen trónoló Brass Birmingham ilyen utat járt be, míg elérkeztünk eme legutóbbi kiadásához, mely a napokban jelent meg magyar nyelven a Gémklub gondozásában. Tervezője az a Martin Wallace, aki kártyavezérelt játékaival már a társasozás hőskorában, a Nagy Reneszánsz előtt nevet szerzett magának (Steam, Discworld, A Few Acres of Snow), és a 2000-es évek óta folyamatosan rukkol elő újabb játékokkal.

A Brass Birmingham nem összetévesztendő a Brass Lancashire-rel – utóbbi a 2007-es Brass modernizált, felpimpelt verziója, míg a Birmingham alcím alatt futó játék a továbbfejlesztett, továbbgondolt változat (ebbe már Gavan Brown és Matt Tolman is „besegített”). Alapjaikat, koncepciójukat és működési mechanizmusaikat tekintve nincs számottevő különbség közöttük, azonban a Birmingham annyi plusz mélységgel és fifikával felvértezve érkezik, hogy azzal köröket ver elődjére. Na de lássuk is, mit rejt a gyönyörű fehér doboz!

A Brass Birmingham egy gazdasági eurogame, azon belül is a kézmenedzselős, hálózatépítős típus. 2-4 játékos vághat neki az 1770-es évekbeli Anglia „Black Country” néven ismert vidékének, vagyis a nehézipar központjaként aposztrofált Birminghami vonzáskörzetnek. Javában zakatol az ipari forradalom, a játékosok pedig vállalkozókként virágzó ipari és kereskedelmi hálózat kiépítésével ügyködnek majd arra a 2-3 órára amíg lejátsszanak cirka 100 évet. Ugyan, mi az már, meg se kottyan.

A Brass Birmingham alapszabályai nem bonyolultak, de rengeteg apróságot kell megjegyezni, figyelni arra, hogy mi hogyan függ össze, ez pedig azt eredményezi, hogy nem könnyen tanulható/tanítható. Tipikusan az a játék, amikor a szabályok alapján nem áll össze a Nagy Kép, hanem mindenképpen működés közben jön rá az ember, hogy mit mivel miért tesz. A játékban minden akcióhoz kártyalap kijátszása szükségeltetik, de csupán az építés esetén számít, hogy pontosan milyen lapról is van szó. Félreértés ne essék, ez igenis szigorú megkötés, és habár nagyon úgy hangzik, mintha egy gazdasági stratégiát a véletlen szerepe határozna meg, a lapok tulajdonságai bőven adnak mozgásteret, illetve egy akcióért vehetünk dzsókerlapokat is, ami pedig nagy segítség.

Alapvetően azon munkálkodik mindenki, hogy minél több győzelmi pontot szerezzen, ez pedig kétféleképpen tehető meg: csatornák és vasútvonalak építésével (jobban mondva, fontos gócpontok összekötésével), és iparlapkák lehelyezésével (ismét pontosítva, a lapkák átfordításával). A gyönyörű tábla városokat és ipari telephelyeket kínál fel, egy ügyes vállalkozó pedig gondosan kiszámított ütemben épít öntödét, szénbányát, sörfőzdét, manufaktúrát, pamutgyárat és fazekasműhelyt – természetesen nem mindet egyszerre.

Mielőtt az eddigiek azt a látszatot keltenék, hogy a Brass Birmingham csak újabb rókabőr az építkezős-termelős-pontbeváltós játékok szénné játszott táborában, gyorsan szögezzünk le valamit: ebben a társasban az összes elem egy láthatatlan összefüggési hálózatot alkot, amit a játékosnak magának kell felfedeznie. És amikor ez megtörténik, amikor a látszólag haszontalan cselekvések pár kör múlva összekapcsolódnak, és felvillantják értelmüket, az sokkal nagyobb jutalom, mint a bevétel növekedése, vagy a győzelmi pontok.

Mert a Brass Birmingham így működik. A jókor telepített vasöntöde azonnal profitot hozhat a piacon, ha kereslet van rá, és át is fordulhat a lapkája, hogy pénzt és pontokat hozzon, ha azonban tele a piac, és láthatóan senkinek nincs szüksége vasra, csak abban bízhatunk, hogy később el fog menni. Magunknak is megtolhatjuk a szekeret, ha fejlesztünk, mert ahhoz vas szükségeltetik. Vagy ha manufaktúráinkat kamatoztatni szeretnénk, sört kell adni a munkásosztálynak, ami szintén win-win szituáció: befutott a sörfőzdénk, ráadásul berobbant a manufaktúránk is, termelik a bevételt. Elég egyértelműnek hangzik, de hogy ezt a számos lehetőség közepette a jó ütemben hajtsuk végre, az a művészet.

A játék hat akciója (építés, hálózat, fejlesztés, eladás, kölcsön és kutatás) valóban nem sok, és könnyen megjegyezhető– de hogy a korábban már említett összefüggéseket átlássuk, azt, ahogyan és amikor ezek összekombóznak, ahhoz már szükségeltetik pár játék, és ebben rejlik a Brass Birmingham zsenialitása. Nagyszerűen szimulálja a piac törvényszerűségeit, emiatt muszáj odafigyelni a versenytársak akcióira, illetve arra, hogy előttük milyen lehetőségek nyílnak meg, mert a verseny erős, gyakran foglalnak el helyeket előlünk, használnak fel nyersanyagot, így vásárolni kényszerülünk, a pénzünknek pedig nőnie kell, nem fogyni, mert folyamatos befektetésre kényszerít minket a játék.

Wallace nevéhez fűződik a kölcsön, mint mechanizmus bevezetése (bár nem ebben a játékban), vagyis azonnali „ingyen pénz” egy hosszabb távú lekötés ellenében, és habár ez működését tekintve nem a Birminghamben teljesedik ki, kényes döntések elé állítja a játékosokat, mert hát pénzre szükség van, mindig (súgok picit, kölcsönt felvenni márpedig muszáj). Hálózatunkat bővíteni kell, hogy további befektetéseket eszközölhessünk, ez útvonallapkák lerakását jelenti, amelyek segítségével üzemeinket kötjük össze, hogy azok hasznot hozhassanak, mert egy mező közepén álló magányos pamutgyár minden, csak nem profitábilis. Terjeszkedésünknek a többiek szabnak gátat, de több esetben használhatjuk az ő csatornáikat, illetve vasútvonalaikat, sőt, nyersanyagaikat is - persze ez által ők pontokat kapnak később.

A tematika erősségét domborítja, hogy két nagy fordulót játszunk le, a csatornakorszakot és a vasútkorszakot. Tulajdonképpen a pontszámítás is ekkor zajlik, és miután megszabadultunk az idejét múlt, ósdi technológiai vackoktól, mint a csatornák, indulhat újra a játék, ezúttal vidám vasutasokként. Kibővülnek a mozgási, szénfelhasználási lehetőségek, korábban elfoglalt helyek nyílnak meg, fokozódik a kapitalista verseny és a munkásosztály kizsákmányolása.

Természetesen számtalan apróságra nem tértem ki, mert akkor több oldalra rúgna ez a cikk, a főszerk meg már csúnyán néz az asztala mögül, mivel lassan túllépem a limitet, úgyhogy haladjunk is az összegzésre. Talán ebből a szedett-vedett bemutatóból is kiviláglott, hogy mennyire komplex játék a Brass Birmingham. Komoly koncentrációt, a szabályok pontos ismeretét, a lehetőségek felismerését, az erőforrások több körre való előre beosztását követeli meg a játékosoktól. A szerencsefaktor, bár szerves eleme, elhanyagolható tud lenni, kivéve, amikor már fogynak a lapok, mert akkor azok eleve elrendelik az akcióinkat – de hisz egy rutinos játékos beosztja, mit hagy a végére, nemde? Hát nem mindig…

Nagyon sok függ a játékostársak akciójától, sajnos nem is minden esetben lehet előre tervezni, mert mire mindenki sorra kerül, pont azokat a lehetőségeket vették el, amikkel éppen számoltunk. Az analízis-paralízis erősen megmutatkozhat, máskor meg tálcán kínálja magát a logikus lépés. Egy biztos, van benne annyi változatosság, hogy újra és újra a tábla elé ültesse az embert. Apropó, tábla és komponensek. A játék eszméletlenül szép, a tematika és a dizájn szerelemgyereke. Első pillantásra ráismerni, ha a szoba túlsó végében Brass Birmingham parti folyik (hé, de akkor miért hagytak ki?!). A grafikai stílus határozottan, elegánsan adja vissza az ipari forradalom korszakának szénporos, fullasztó légkörét, de éppen csak annyira, hogy ne akadjon az igazságharcosok torkán.

A Brass Birmingham nem egyszerű játék, az biztos, de ha ráérzel az ízére, könnyen azon kapod majd magad, hogy töröd a fejed, legközelebb mit csinálnál másképp. A szabályok relatív egyszerűsége, de azok működés közben feltáruló mélysége zseniális tervezésről árulkodik, ennek persze ára van: a komplexitása miatt ez már a nehézsúly kategóriája, fényévekre a családi játékoktól. Éppen ezért azoknak ajánlanám, akik imádják a komoly, gondolkodásra késztető játékokat, vagy akik oda vannak a gazdasági rendszerekért, esetleg ha túl vagy már pár középsúlyú darabon, talán pont a Brass Birmingham lesz a következő kedvenced. Kedves Brass Birmingham, méltán megérdemelt a helyed a top3-ban!