• Ismertető
• 2020.08.18. 09:00:00

Irány a dicsőség! – Kalandorok kíméljenek!

Még két évvel ezelőtt játszottam a Társasjátékok ünnepén az Irány a dicsőséggel – persze akkor még Tales of Glory névre hallgatott -, az esseni újdonságok szobájában. Akkor nagyon megtetszett a társaságnak (vagy három kört toltunk le vele, mire visszaadtuk volna), de megbeszéltük, hogy még várunk a vásárlással, mert egy ilyen jó játékot biztosan heteken belül kiadnak magyarul. Aztán csak vártunk és vártunk, de úgy látszott, hogy nemhogy a kiadóknak, még a játékosoknak sem ragadta meg a fantáziáját a Tales of Glory.

Az interneten rákeresve is csak annyit láttam, hogy a kiadónak sikerült elkövetnie a társasjátékos világ egyik legkínosabb félrenyomtatási bakiját. A gyártás alatt a kinyomókartonokat összekeverték és rosszul nyomták meg. Így, ahol apró jelzők voltak, ott négyzet alakban lettek megvágva a lapok, ahol meg a térkép elemei lettek volna, ott kis köröket metszettek ki – teljesen használhatatlanná téve ezzel az egész játékot. A kiadó elnézést kért, pótolta a kartonokat, aztán megint csend lett a játék körül.

Szerencsére a magyar kiadás nem így végezte (a kép forrása BoardGameGeek)

Már épp azon gondolkoztam, hogy megkérem egy külföldre látogató barátomat, hogy dobjon be egy példányt a táskájába, elkerülve ezzel az iszonyatos szállítási költséget, amikor a Gémklub egyszer csak bejelentette, hogy idén nyáron érkezik az Irány a dicsőség! Mondanom sem kell, azonnal elkezdtem rágni a főszerkesztő fülét, hogy ezt én akarom tesztelni (arra már nem emlékszem, hogy a két szó közül melyik volt a hangsúlysabb).

Szerencsére a két évvel ezelőtti hibának most nyoma sincs. Az inzert parádésra sikerült: az összes tartozék helye meg van jelölve, a kártyák még (vékonyan) védőzve is beférnek. Mi nem is szoktuk kivenni belőle a jelölőket, játék közben inkább a dobozból húztunk. Ezzel a kipakolási idő akár egy perc alá is szorítható.

Ha ismerősek a hősök és szörnyek a borítóról, az nem véletlen. Az Irány a dicsőség grafikusa az a Miguel Coimbra, aki eddig több, mint százharminc társasjáték illusztrációját tervezte, többek közt az összes 7Csoda, a Battlelore, a Cyclades, a Smallworld, a Felhők tengere... és most, hogy a listát böngészem, rá kell jönnöm, hogy a kedvenc játékaim jelentős részét ő rajzolta.

Az Irány a dicsőségben egyfajta labirintust építünk a választott hősünknek, de mégsem dungeon crawlerről van szó. A lapkák ugyanis nem egy kazamata termeit, hanem a hős életének egy-egy fontos állomását jelképezik. Ez lehet pédául egy szörny legyőzése, találkozás egy másik utazóval, vagy egy értékes varázstárgy megszerzése. A kulcsok azt jelképzeik, hogy emberünk valahol képes hasznosítani a múltban megszerzett tapasztalatát, az összekötőkért kapott plusz pontok pedig a helyes döntésekre utalnak.

"Persze nem kötelező ennyire mélyre ásni magunkat, nyugodtan tekinthetjük a játékteret térképnek is."

A cél, hogy a kalandozónk minél több dicsőséget gyűjtsön össze tízéves (tízlapkás) pályafutása alatt. Ehhez először is választanunk kell egy karaktert, aki egyben az induló lapkánk is lesz. Van itt sámán, lovag, barbár, macskanindzsa(?), vendégszereplőként pedig a Mortal Kombat villámszóró, fejletépős istensége, Raiden is tiszteletét teszi. A hősök között lényegi különbség nincs, csupán a kezdő felszerelésben térnek el.

A hős maga lesz tehát az első lapkánk. A többit mind mellé, vagy egy másik mellé kell majd leraknunk, és figyelnünk kell arra is, hogy a kapcsolódó kalandlapok mindkét oldalán legyen piros összekötő. A legtöbbnek mind a négy oldalán van ilyen, tehát bárhová tehetjük őket, de akad olyan is, amin csak három vagy kettő van – ezeket nehezebb elhelyezni, de általában több pontot is érnek.

A pontozás rendkívül egyszerű: az adott lapka közepén piktogrammok jelzik, hogy milyen jutalmat kapunk értük, ezeket rögtön magunkhoz is vehetjük. Lehet, hogy a jutalmakat egy kincsesládába zárták, ezekhez csak akkor férhetünk hozzá, ha két megfelelő lap összekötésével (vagy egy eldobásával) sikerült szert tennünk egy kulcsra.

Bizonyos lapok kijátszásához (főleg szörnyek esetében) bizonyos mértékű harci erővel vagy varázserővel kell rendelkezni. Ha ez nincs, felhasználhatunk egy varázsitalt, hogy időlegesen megnöveljük az értékekeinket vagy le kell mondanunk a lapról. Végül, a helyszínlapok akkor érnek igazán sok pontot, ha adott lapkákkal építjük körbe őket.

Rendben, de mégis hogyan lehet kalandlapkákat szerezni? Egy pörgős licitálós mechanikával, ami az Irány a dicsőség! szíve-lelke. Nyolc lapot osztunk ki a központi táblára, majd a játékosok lefelé fordított kártyákkal, titokban szavaznak, hogy melyiket vinnék el. A lapokért természetesen fizetni kell: az újakért (amik a tábla felső részébe kerültek) még egy kicsit többet is. Ha mindenki szavazott, fölfedjük a kártyákat, és a kezdőjátékostól indulva mindenki elveszi, amit szeretett volna. Ha valaki elől elvitték azt a lapot, ami kinézett magának, pórul járt, de a végén még választhat egyet a megmaradt kártyák közül. Ha több ilyen is volt, akor szintén a kezdőjátékostól indulva sorrendben válaszhatnak. Ezt nevezi a játék vigaszkörnek.

Az Irány a dicsőségben az a jó, hogy ha úgy van kedvünk, lehetséges egészen „kicsi energiabefektetéssel” is játszani. Ha csak arra mész rá, hogy mindig a legtöbb pontot érő lapot vedd el, akkor is egy nagyon szép tabló épül ki előtted a végére és még eredményeid is lesznek. Ha viszont nyerni is szeretnél, akkor kénytelen leszel megdolgoztatni a nyakizmaidat és oldalra fordítani a fejed.

Az alapos játékosok megpróbálják megtippelni, hogy mire van szüksége az előttük lévőnek és lehetőleg nem arra szavazni - elkerülendő azt, hogy a végén a hulladékból kelljen guberálni. Az igazán jó játékosok viszont arra koncetrálnak, hogy mire van szüksége annak, aki utánuk jön, és elhappolni előlük az értékes pontokat. Az Irány a dicsőség kifejezetten békés játék – az interakció kimerül a licitálásban -, de tud okozni pár fogcsikorgató pillanatot, amikor az utolsó kulcstól is megfosztanak.

A kezdőjátékos jelölő minden körben vándorol – hiszen elsőnek lenni ebben a játékban óriási előnyt jelent -, ezért érdemes úgy intézni, hogy minél közelebb kerüljön hozzánk. Alapesetben ugye ahhoz kerül, aki a legkisebb számú (vagyis a legrégebb óta a kínálatban lévő) lapot választotta, de vannak olyan lapkák is, amik magukhoz veszik a kezdőjátékos jelölőt. Ha több ilyen is játékban van, akkor ismét a sorrend dönt.

Aki dungeon crawlert keres a játékban, az csalódni fog. Bár a műfaj minden elemét (felfedezés, harc, fejlődés, fantasy) tartalmazza, sokkal inkább egy békés játékról van szó, ahol lehet nyugodtan egyedül is építkezni, de minél jobban figyelünk a másikra, annál több pontot zsebelhetünk be.

A játékot bonyolítani lehet a küldetéslapákák használatával. Ezek ugyanúgy működnek, mint a kalandlapkák, de nem licitálni kell értük, hanem mindenki alapból kettővel rendelkezik és bármikor kijátszhatóak. Rendszerint nehezebb lerakni őket, de sokkal több pontot is érnek, mint egy átlagos lapka. A szabály azt javasolja, hogy ezeket csak néhány parti után használjátok. Én viszont azt mondom, hogy hacsak nem kisebbekkel, vagy friss játékosokkal ültök le, nyugodtan keverjétek be azokat is, mert ugyan minimálisan emelik csak a nehézséget, sokat dobnak az élményen.

Érdemes megfigyelni, hogy a kalandlapkák milyen jól hozzák a már jól ismert fantasy kliséket – ami ebben az esetben egyáltalán nem baj! Egy kis fantáziával még narrálni is lehet az eseményeket, mert bárhogy is kerülnek le a lapkák, mindig egy hellyel-közzel értelmes történeti szál keveredik ki belőlük.

Az Irány a dicsőség elsősorban a családi játékok kedvelőinek és a kisebbeknek fog igazán tetszeni. Nekik fog a legjobban bejönni az aranyos, nagyon színes grafika és a videójátékos-szerepjátékos hangulat. Mi gamer társaságban is jól elvoltunk vele, de a vérgőzös stratégák hiányolni fogják a mélyebb döntéseket. A játék nem is nekik szól, hanem családoknak; a könnyen, gyorsan lepörgethető, de mégis fordulatos játékok kedvelőinek és a fantasy szerelmeseinek.

A dobozon lévő számokra pedig ne hallgassatok: a 45 perc egy játék maximális időtartama és ha már tapasztaltabb társasosok, nyugodtan meg lehet mutatni fiatalabbaknak is.