• Ismertető
• 2020.08.12. 18:00:00

Machete a kézbe, irány Eldorádó! – Eldorádó legendája

Négy kincsvadász indul útnak Amazónia dzsungelében, hogy felkutassák Eldorádót. A kalandorok félelmet nem ismerve vágtatnak át az esőerdőn. Van, hogy folyókon kelnek át, máskor a falvak lakóit kell lefizetniük, de legtöbbször elég a bozóton átverekedniük magukat. Aki ezek után elsőként éri el a „Bearanyozott várost”, hatalmas dicsőségben részesül.

Ki ne vágyna a gazdagságra és a hírnévre? Reiner Knizia 2017-ben megjelent Eldorádó Legendája című pakliépítő versenyjátékában részesei lehetünk egy nagy kalandnak. Eszközöket vásárolunk és embereket bérlünk fel, hogy segítsék utunkat.

A kalandozáshoz először állítsuk fel a hatszögekből álló pályát, ehhez a játékszabályban hasznos instrukciókat találunk. A kalandkártyákat fajtánként szétválogatva a játéktábla mellé a piacra és a fölé helyezzük. A játékosok kalandorukat az első lapka megfelelő helyeire tegyék, majd a kezdőpaklijukból négy kártyát húzzanak fel.

A játékosok, kártyák segítségével mozgatják bábuikat. A haladáshoz mindig olyan kártyát kell kijátszani, aminek szimbóluma megegyezik az előttünk lévő mező szimbólumával, értékének pedig egyenlőnek, vagy nagyobbnak kell lennie. A kijátszott lapok a dobópaklira kerülnek, ahonnan keverés után visszahúzhatjuk őket. Ha elértünk egy "cikk-cakk" akadályt, akkor a továbbhaladáshoz előbb annak értékét kell megfizetnünk, majd a lapkát magunkhoz vesszük.

A piac

Lehetőségünk van kalandkártyákat vásárolni a piacról. A megvásárlandó lap alján szereplő árat akár több pénzes kártya beadásával is fizethetjük. Az elköltött és a megszerzett lapokat is a dobópaklira tesszük.

Amikor egy játékos eléri Eldorádót, a forduló még befejeződik, így másak is van esélye elérni a célt. Ha az utolsó körben többen is bejutnak a városba, akkor az útközben felvett akadályok szolgálnak helyosztásra.

Nem gondoltuk, hogy lesz olyan versenyjáték, amit szeretni fogunk. Bár az első partit a könnyű pálya miatt nem igazán élveztük, de a közepestől már sokkal érdekesebb és izgalmasabb lett. A moduláris táblának és a barlang modulnak köszönhetően nagyon jól állítható a játék nehézségi szintje, így kezdő és tapasztalt játékosok is igényeikhez igazíthatják.

A bánya modul lapkái

A mechanika nagyon letisztult, sallangmentes, kifejezetten elegáns, a pakliépítés kombinálása a verseny mechanizmussal pedig kimondottan jól sikerült. A kártyakijátszás nagyon dinamikussá és taktikussá teszi a játékmenetet, a pakliépítés pedig mélyebb stratégiai lehetőséget ad a kezünkbe. Persze van benne kártyahúzásból adódó szerencsefaktor, de ez a játékosok által megépített pakli, illetve az ahhoz illeszkedő útvonalválasztással jól csökkenthető.

A játékszabály összességében jól szerkesztett és olvasmányos, viszont egy-két dolgot be lehet nézni. Néhány kicsi, de annál fontosabb részlet el van rejtve, bár lehet, hogy ez inkább a mi figyelmetlenségünk miatt volt így. A grafika nagyon szép lett (nem mintha az első kiadás csúnya lett volna) de Vincent Dutrait stílusát, mintha kimondottan a kalandjátékokhoz szabták volna.

A játék ketten és négyen is nagyon jól működik. Két játékos két-két kalandorral vág neki az utazásnak és mindkettővel célba kell érni. Emiatt több odafigyelést kér, azonban itt már az ellenfél beszorítására is van lehetőség. Négy fővel az egész mintha egy eszeveszett ámokfutás lenne: mindenki siet, alig van idő azon gondolkodni, hogy a többieknek mi lehet a terve. Mivel minden kalandkártyából 3-3 van ezért 2 és 4 fővel kénytelenek vagyunk siettetni a vásárlást, mivel ilyenkor biztosan lesz, aki vagy kevesebb, vagy egyáltalán nem jut fontos kártyákhoz. Három főnél azért még matematikailag megvan az esély, hogy mindenkinek jut minden kártyából.

Ki jut át az első akadályon?

A cím ellenére a kincskeresés élményét nekünk nem adta át, inkább azt éreztük, hogy egy akadályokkal teli esőerdőn kell átvágtatnunk.

Nagyon tetszik, hogy saját útvonalat választhatunk és a játékos kockázatvállalására bízták, hogy a nehezebb, de rövidebb, vagy a könnyebb, de hosszabb útvonalon halad. A barlang modul új taktikai lehetőségeket kínál a játékosok számára, viszont ezek optimális kihasználása már több tervezést igényel. A kártyákban nagy a stratégiai potenciál: sokszínű, más-más utakra alkalmas paklikat állíthatunk össze. Az „eldobós” lapokra az ember hajlamos sajnálni a pénzt, viszont hatékonyan segítenek hozzá a hosszútávú stratégiánk eléréséhez.

A moduláris tábla különböző összeállítási lehetőségei nagyon sok újrajátszhatóságot adnak.

Az előkészítés a játékidőhoz mérten elég hosszú, negyed óra is lehet, ehhez képest egy parti 45 perc körül véget ér. Az első pár játékhoz érdemes a táblát a szabályban látható módon felrakni. Ha a játékosok gyakorlottabbak, ezt már saját kútfőből is megtehetik, de érdemes kitapasztalni a mezők viselkedését, és optimális elhelyezkedését.

Összességben az Eldorádó legendája kevés interakcióval dolgozik (ami kimerül az akadályozásban és a kártyavásárlásban), viszont van benne potenciál, amit majd a kiegészítő bont ki igazán.

Aki a Könyvtáros tudásával van felvértezve, de terepi gyakorlattal még nem rendelkezik az kezdje a könnyebb pályán, akik viszont Indiana Jones nyomdokain lépkedne azok nyugodtan ugorjanak fejest az őserdő közepébe.