• Ismertető
• 2019.04.22. 20:47:00

Planet - A világ sorsa a kezedben van!

A kezdő társasosokat akkor lehet megfogni, ha egyszerre tudsz nekik mutatni valami nagyon egyszerűt és valami igazán különlegeset. A Planet szabályait pár perc alatt meg lehet tanulni és a különleges, mágneses bolygó még azok érdeklődését is fölkelti, akik nem akarnak látni se kártyát, se kockát.

A sokoldalú bolygó

Tudod, mit jelent a gimmick kifejezés? Ez a csúnya angol szó (nincs igazán jó fordítása, talán cselnek vagy szerkezetnek lehetne magyarítani) egy olyan –egyébként haszontalan - eszközt takar, aminek az egyetlen célja a figyelem felkeltése. Ahogy bővül a társasjátékos piac, egyre nehezebb megragadni az egyszeri fogyasztók figyelmét, és ezt sokan valamilyen látványos kellék bevezetésével próbálják orvosolni ahelyett, hogy igazi minőséget próbálnának meg alkotni. Láttad már az Everdellt? No, ott az összerakható kartonfa tipikus gimmick, hiszen nélküle is tökéletesen működik az egyébként elég jó játék.

Hasonló érzésem volt, amikor megláttam a Planet műnyagbolygóit. Vajon tényleg szükség van-e erre a sok mágnesre? Nem lehetne-e az egészet síkban játszani? Akkor is érdekes lenne a játék, ha csak kártyákat használnánk hozzá?

A szabályokat átfutva meggyőződtem róla, hogy a térbeliség egyszerre fontos eleme a játéknak és egyben az élmény fokozásának fontos eszköze is. A Planet tipikusan az a játék, ahol kibontod a dobozt, majd egy jó öt percig nem kezdesz bele a szabálymagyarázatba, mert addig mindenki úgyis egyfolytában tapogatni, forgatni, fogdosni és birizgálni fogja tizenkét oldalú mágneses planétákat.

"Ez a szögletes bolygókép egyébként elég jó kompromisszum lehetne a laposföld-hívők és a görbületpártiak közti vitában."

A teremtés folyamata

Mindenki egy teljesen üres bolygóval, valamint egy titkos célkártyával kezd. Ez utóbbi határozza meg, hogy milyen típusú területek érnek neki bónusz pontot a játék végén. Minden körben felcsapunk öt lapkát, amiből a játékosok sorban választanak és felhelyezik a bolgyójukra. Egy lapka öt területből (háromszögből) áll, amik lehetnek: sivatag, sarkvidék, erdő, víz és hegység. Ezeket kell úgy kombinálnunk, hogy minél vonzóbb legyen az állatok számára – ők fogják nekünk ugyanis a győzelmi pontokat szállítani.

Amint a harmadik lapkák is felkerülnek a bolygókra, az addig csak mikroszkopikusan malmozó egysejtűek rohamos fejlődésnek indulnak és szerethető állatokká változva elkezdik benépesíteni azokat. Minden állatnak egyedi igényei vannak és csak arra a planétára hajlandóak beköltözni, amelyik a legjobban kielégíti azt. Ilyen igény lehet:

• a legtöbb adott típusú terület. Ilyenkor a méret nem számít, a lényeg, hogy minél több különálló területtel rendelkezzen valaki az adott típusból (például a kékbálna azt szereti, ha minél több víz van a bolygón).
• a legnagyobb adott típusú terület, ami érintkezik egy másik típussal. Ilyenkor mindenki csak a legnagyobb megfelelő régiójával száll be. A lényeg, hogy minél nagyobb összefüggő területet tudjunk felmutatni, ami legalább egy ponton érintkezik egy adott másikkal (például a teve akkor jön hozzánk, ha nekünk van a legnagyobb összefüggő sivatagunk, ami egy ponton vízzel is érintkezik).
• a legnagyobb adott típusú terület, ami nem érintkezik egy másik típussal. Az előző fordítottja, vagyis mindenki csak olyan régióval szállhat be, ami egy ponton sem érintkezik egy adott másikkal (a bagoly például annak örül, ha nekünk van a legnagyobb erdőnk és egyetlen ponton sem kapcsolódik hozzá víz).

Játéktechnikai (és változatossági) okokból az összes lehetséges kombináció le van fedve, ami néha kicsit furcsa párosításokat eredményez. Például a keselyűnek a valósággal ellentétben itt nincs szüksége vízre. Engem ez nem zavart, de a biológiatanárok lehetőleg ne a Planettel próbáljanak szemléltetni.

Ha döntetlen alakulna ki akkor az állat átszalad a következő körre, ahol ismét megpróbál majd gazdát keresni. Itt jelenik meg a Planet kulcsmechanizmusa, az előre tervezés. Előre látjuk az összes állatot, egészen a játék végéig, úgyhogy, ha nem is az utolsó pontig, de legalább két körrel előre kell gondolkoznunk, amikor elvesszük a következő bolygólapkát.

A játék végén pontot kapunk a titkos célunkért és minden, nálunk letelepedő állatért – dupla pont jár viszont azokért, amiknek a színe nem egyezik meg a titkos célunkkal.

Létezik egy egyszerűsített játékmód is. Ebben kevesebb kártyát osztunk ki és azokat is csak három körrel előre láthatjuk. Ez a verzió fordulatosabb és a kevesebb állatkártya miatt kisebb holtidővel is jár, de nyilvánvalóan megnő benne a szerencse szerepe. Én kisebbeknek vagy új játékosoknak ezt a verziót szoktam először megmutatni. Lényegesen könnyebb ugyanis, mint húsz kártyát fejben tartani.

Az ébredő élet

A területlapkák egy átlagos hűtőmágnes minőségét képviselik. Ezeket ugye arra tervezték, hogy a repülőről leszállva föltapasszuk őket a jégszekrény oldalára, hogy aztán évekig emlékeztessenek minket, hogy milyen jókat hajókáztunk Göteborgban – nem pedig arra, hogy ötpercenként lekapkodjuk őket egy bolygóról. Ezért sajnos, hacsak nem vagyunk extra óvatosak, hamar föl fog pöndörödni a lapkák szélén a fólia.

Óvatosnak lenni pedig nehéz, mert akárcsak a mi Földünk, a Planet bolygói is folyamatos mozgásban vannak. Egyszerűen nem lehet megállni, hogy ne forgassuk, görgessük és nézegessük szüntelenül az alkotásunkat. Meg lehet nézni egyébként a többiek bolygóját is és néha kell is, de mi ezt a holtidő leszorítása érdekében igyekeztünk minél kevesebbszer megtenni.

A Planet családi játék, amivel még a kisebbek körében is könnyű sikert aratni. A térbeli bolygó és a mágneses lapkák tapogatásra csábítanak és még azokat is betudják vonni a játékba, akiknek annyira herótjuk van a fantasytól, hogy sikítva menekülnek minden képzeletbeli lény elől.