A Világ története - Hódít a kockacsörgés!

A Világ története területfoglalós stratégia, sok-sok kockacsörgéssel és egyáltalán nem kell közben évszámokat magolni. Bár, ha valaki szeretné, erre is lehetősége lesz.

Ha lenne összeállítás a legrosszabb című játékokról, a Világ története biztosan szerepelne benne. Anélkül, hogy ránéznél a képekre, csukd be a szemed és képzeld el magad előtt a játékot csak a cím alapján. Mit látsz?

Én egy borzalmasan száraz, oktatási segédanyagnak kikiáltott kvízt, amiben azzal lehet bónuszpontokat szerezni, hogy valaki napra pontosan megmondja, mikor született Napóleon. Tudjátok, egy olyan játékot, amit a tanár mosolyogva visz be történelemórára, a gyerekek meg azért könyörögnek, hogy inkább írjanak röpdolgozatot.

Szerencsére nem erről van szó!

Si vis pacem, para bellum!

Belül pazar látvány fogad. Minden tartozék igényes, vastag kartonra lett nyomtatva. Az illusztrációk jól hozzák a töriatlaszok hangulatát, ráadásul minden évszám, helységnév és esemény történelmileg pontos, úgyhogy akár tanulni is lehetne belőle. A különböző népek képességei és seregei is úgy vannak kialakítva, hogy utaljanak a történelmi eseményekre (a rómaiak például legutolsónak jönnek csak egy fordulóban, de a katonáikkal a fél térképet el lehet foglalni). Az összeszerelhető katapult annyira jól sikerült, hogy kipakolás közben végig azt tologattuk az asztalon – magának az eszköznek funkciója amúgy nincsen, de kétségtelenül jól néz ki.

Azért a hosszában elnyújtott és eltekert „világtérkép” láttan elgondolkoztam, hogy a rajzoló vajon fogyasztott-e valamilyen tudatmódosítót, de később rájöttem, hogy erről szó sincs. Azért tekeredik a térkép, hogy a játékba csak később belépő területek is közvetlen kapcsolatban legyenek a többivel.

A Világ története koncepciója egyszerű, de működik. Minden körben a játékosokat egy szűk régióban tereli össze, minimális mozgástérrel, kierőszakolva ezzel a csatákat. Mindenki minden körben majdnem tiszta lappal indul, ezért olyan nagyon elhúzni vagy föltápolni nem lehet, mint mondjuk a Rizikóban. Apropó Rizikó: elő fog még kerülni a posztban a kockacsörgés császárának a neve. Bár a két játék között a hasonlóság tagadhatatlan a VT azért előremutatóbb a „dob-támad-unatkozik” háromszögnél.

Alea iacta est.

Öt koron keresztül tart a játék, aki ezek alatt több pontot szed össze a hódításaival az nyer. Minden kor elején a játékosok választanak maguknak egy népet. Ezek eltérő erősségű seregekkel, képességekkel és kezdőhellyel rendelkeznek és a körsorrendet is meghatározzák. A legkevesebb ponttal rendelkező játékos választ először, ezzel esélyt kapva arra, hogy fordítson az álláson. A legelől lévő játékos jutalma az, hogy ő a rendelkezésre álló bónuszok közül válaszhat először. A játékosok aztán sorrendben felrakják a seregeiket és hódítanak.

A seregfelrakásnál aztán szembesülünk azzal, hogy a torzított világtérképen nem is olyan könnyű megtalálni egy egyes területeket, mivel semmi nem ott van, ahol elsőre feltételezné az ember. Néhány játék után azért ez megszokható.

Ha sikerült belőni, hogy honnan indulunk útnak, kezdődhet a csata, ami egyszerű kocka ellendobással történik, kb. a Rizikó mintájára. A támadó két kockával dob, a védő eggyel (amihez a helyzetéből adódóan kaphat még bónuszokat) és aki a nagyobbat dobja, az nyer. Rendszerint itt lehet bevetni a kör elején kapott képességkártyákat is. Ha a támadó kikapott, további seregek beáldozásával tovább erőltetheti a csatát. Ezt nevezik ostromnak: ilyenkor újra dobnak a felek, a támadó némi bónusszal megspékelve. Itt jön képbe egyébként a kartonkatapult: ezen jelölhetjük, hogy mennyi erőforrást áldoztunk be egy város elfoglalásához.

Ha végzett a hódítással, az aktív játékos összeszámolja a pontjait. Pontokat kap, ha egy régióban van akár csak egy egysége is. Ezt többszörözheti azzal, ha az adott régióban az ő seregei vannak többségben, vagy ha rajta kívül más nincs is jelen. További pontokat ér, ha olyan területeket ural, ahol valamilyen építmény (emlékmű, város, főváros) van. Ezek minden egyes csata után „lerombolódnak egy kicsit”, úgyhogy nehéz lesz megtartani őket.

A pontozással való szöszölés megint megakasztja egy kicsit a játékot. Az első körben még csak egy-két kontinenst kell figyelni, a második kortól viszont már elborítják a térképet a bábuk, így nehezebb mindent helyszínt egyesével kiértékelni. Főleg, hogy ha a saját pontjairól van szó, az ember nem akar tévedni.

Ha egy játékos végzett a körével, a következő népen a sor, aki rendszerint nagyobb sereget vagy valami egyedi képességet kap azért, hogy később kellett kezdenie a körét.

Libenter homines id, quod volunt, credunt.

Mindenképpen dícséretes a készítők abbéli igyekezete, hogy megakadályozzák az alfajátékos kezdeti felemelkedését. Mivel mindig a leghátrébb lévő játékos választ sereget először, gyakran fordulnak az arányok. A véletlenszerűen kisorsolt kezdőhelyeknek köszönhetően pedig lehetetlenné válik az, hogy valaki bebetonozza magát egy sarokba és passzív játékot játsszon.

Pont emiatt védekezésre, vagy defenzív stílusra nincsen lehetőség. Nem lehet sereget otthagyni vagy az értékesebb területeket megerősíteni. A majdnem véletlenszerűen kioszott népek miatt pedig nem is érdemes nagyon hosszú távú stratégiát kialakítani. Ez a játék a hódításról szól: menni kell előre, amíg még van ember, mert a pontokra bizony szükség lesz. Ősstratégáknak lehet, hogy nem fog tetszeni, hogy nekik kell a stílusukat a játékhoz igazítani, de a Világ története nem is feltétlenül nekik szól. Vérgőzös háborús stratégia helyett ez egy egyszerű családi stratégia, sok kockával és akcióval, ahol a gyerekek legalább annyira tudnak érvényesülni, mint a felnőttek.

Mindenesetre, ha valaki Rizikózni akar-, vagy túl nagy mélységek nélkül háborúzni-, esetleg történelmi csatákat átélni-, vagy csak simán felpiszkláni a gyereke érdeklődését a történelem iránt, ajánld neki a Világ történetét!

A(z) A világ története társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!

Kuponkód a Tarsasjatekok.com felhasználóinak! Igényeld Te is!

A kuponkód egy, a törzsvásárló kedvezménnyel összevonható, 10%-os kedvezményre jogosít az A világ története társasjátékra. Beváltható 2018. október 12-ig. KUPONKÓD IGÉNYLÉSE MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- Ludens

13Feb

Hacker játszma – Trükkös villámháború

Ismertető | 2019.02.13. 14:49:00

Dorsonczky József játékában két ravasz hacker feszül egymásnak a virtuális térben azért, hogy világuralomra törjön. A kibercsata megnyeréséhez elég, ha 15 perc alatt blokkolják különböző kontinensek főbb szervereit.

17Jan

Lépten-nyomon: Amszterdam - Egy nyomozás képekben

Ismertető | 2019.01.17. 05:44:00

Az asszociációs játékok egyre szélesebb körben válnak népszerűvé, elég csak a zászlóshajó Dixit sikerét megemlíteni. Titkuk abban rejlik, hogy nem szükséges hozzájuk sem stratégiai gondolkodás, sem minden lépést kielemző analitikus elme...


Népszerű

Ludens Blog bejegyzései

  • Gamer hírek 18.

    2019.02.12. 11:08:42 / játék, hír, társasjáték, kickstarter

    Hanabizni tanul a számítógép  Nem is olyan régen nagy visszhangot kapott, hogy egy mesterséges intelligencia képes volt megverni a koreai nagymestert, Lee Sedolt Góban, illetve...

  • Tiny Epic Zombi Vérfürdő - Haláli hullák hajnala

    2019.01.30. 18:48:01 / teszt, ajánló, játék, zombi, társasjáték, tiny_epic

    Szinte minden zombis alkotásnak alapvető kelléke a láncfűrész. Belegondoltatok már abba, hogy a való életben mennyire használhatatlan lenne mint fegyver? Bár a vásznon...

  • Gamer hírek 17.

    2019.01.26. 00:40:43 / esemény, magyar, hír, díj, társasjáték

    Még egy gyufásdobozból is tudsz társasjátékot tervezni?  Akkor a Board Game 12-t neked találták ki. Az A-Games kiadó versenyén 3-8 fős csapatoknak kell a rendelkezésükre...

  • Mi az a worker placement és melyikkel érdemes játszani?

    2019.01.15. 10:30:50 / ajánló, játék, gyűjtés, társasjáték, worker_placement

    Amikor még kezdő társasjátékos voltam, hamar feltűnt, hogy viszonylag gyakran dobálóznak emberek a "worker placement" vagy "munkáslehelyezős" kifejezéssel. Amikor elhangzott, én...

  • Gamer hírek 16.

    2019.01.09. 21:35:35 / játék, magyar, hír, rendezvény, kocka, magic, társasjáték, asmodee

    Miért csak most?  Újabb taggal bővült az egész életükre eltiltott Magic: the Gathering játékosok, egyébként nem túl rövid listája. Az új szerencsés Alex Bertoncini, aki már amúgy...

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • A világ története