
- Kedvcsináló
- 2022.12.15. 16:22:00
Iron Rail sorozat [jatekrahivlak.blog]
Akármilyen hihetetlennek tűnik, de régen is játszottak az emberek. A társasjátékok jó ötezer évesek, és ezeket az ősöket ma már ugyan absztrakt stratégiai játéknak hívjuk, a hőskorban mindegyik nagyon is tematizáltnak számított. De a valóban konkrét témákra felfűzött, sorozatgyártott játékokkal is vagy százötven éve játszunk!
A modern társasjátékok nagy „kitörését” az 1990-es évek közepére szokás tenni (és az epicentruma valahol Németországban keresendő), azonban nagyon sok ötlet már korábban is létezett, és ezek sorra beépültek a korai játékokba. Igaz, mind a kínálat, mind a mechanikai választék sokkal szegényesebb volt száz éven át, de a tendenciák jól kirajzolódtak, és ennek egyszerű oka van: a játékkal mindig valami olyasmit szeretünk (gyerekként vagy felnőttként) modellezni, ami egyébként is érdekel, vonz minket.
Örökzöld téma tehát a katonásdi, az üzletemberesdi, a bazár, az utazás a világ körül, a mesék, regényes történetek újrajátszása, és sok más hasonló. Közöttük van a társasjátékok talán egyik legnagyobb csábereje, miszerint akár meg is gazdagodhatunk egy-két óra leforgása alatt, anélkül, hogy felállnánk az asztaltól. Egy délután elég, hogy szállodalánc tulajdonosként, építési vállalkozóként, vagy éppen gazdag részvényesként megnyerjünk egy olyan versenyt, amelybe a való életben még be sem nevezhetnénk!
A Monopoly közvetlen mintájaként szolgáló The Landlord’s Game már 1903-ban is létezett, az első wargame-et pedig az előtt jó harminc évvel korábban is játszhatta mindaz, aki bejáratos volt a porosz udvarba (a játékszabályának eredeti, korabeli leiratát ma valaki 5500 €-ért kínálja az eBay-en). Mindazonáltal az első „igazi” tőzsdei játékra az 1960-as évek közepéig kellett várni (Acquire), és akkoriban már ismertek voltak olyan vonatos játékok, amelyekben lényegében hálózatépítés folyt. A kettő összekötését annak a brit zseninek köszönhetjük (Francis Tresham), aki nem mellesleg az első civilizációépítő megagame-et (Civilization) és az egyik legünnepeltebb politikai-háborús játékot (Revolution: The Dutch Revolt 1568-1648) is megalkotta.
Iron Rail sorozat
Irish Gauge | Iberian Gauge | Ride The Rails Akármilyen hihetetlennek tűnik, de régen is játszottak az emberek. A társasjátékok jó ötezer évesek, és ezeket az ősöket ma már ugyan absztrakt stratégiai játéknak hívjuk, a hőskorban mindegyik nagyon is tematizáltnak számított. De a valóban konkrét témákra felfűzött, sorozatgyártott játékokkal is vagy százötven éve játszunk!
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Akár 20 órába is beletelik, míg együtt felébresztitek a szunnyadó isteneket... [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.04. 15:48:00A Szunnyadó istenek egy remek, kampányalapú kooperatív társasjáték, amit bármikor "el tudtok menteni".
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.



