• Ismertető
• 2023.11.02. 13:22:00

Az utolsó péntek - Gyilkosok ideje

Az Utolsó péntek 2016-ban jelent meg azzal a szándékkal, hogy új életet leheljen a métatlanul elhanyagolt hidden movement játékok világába. Ez az a műfaj, amit a legtöbben a Drakula dühével, vagy a klasszikus Scottland Yarddal azonosítanak. Lényege, hogy az egyik játékos a többiek számára láthatatlanul közlekedik a táblán, a többiek célja pedig együttes erővel elfogni, vagy leleplezni őt. Ebben a játékban fordul a kocka: itt a nagyon is látható túlélők menekülnek a láthatatlan gyilkos elől, akinek a célja egyesével lekaszabolni őket.

A folyosón vaksötét volt. Nem csak az épületben ment el az áram, az egész táborban nem világított egyetlen lámpa sem, de még a hold fénye se szűrődött be az ablakon. Steve hangosan káromkodott amikor megbotlott egy, az út közepén hagyott táskában. Végre elérte a szerszámoskamrát, ahová a tulaj felszerelte kapcsolószekrényt. Belökte az ajtót, majd azonnal öklendezni kezdett, ahogy az orrfacsaró bűz megcsapta az orrát. Erőt vett magán, és lassan, a polcokat tapogatva haladt tovább. Amikor az ujjai a sötétben egy zseblámpára kulcsolódtak, újra káromkodott egyet, majd megkönnyebbülve bekapcsolta azt.

Az látszott, hogy a készítők nagyon kedvelik a slasher műfaját, ahogy az is, hogy nem adtak sokat a pofátlanság látszatára. Az egész dizájn olyan ügyesen lavírozik a szerzői jog sértés határán, hogy az már-már a gúnyolódásnak hat. Mindent pont úgy alkottak meg, hogy a tematika a lehető legjobban hasonlítson a Péntek 13 sorozatra, de a jogtulajdonosok még éppen ne tudjanak perelni. Ez a pofátlanságművészet az egy évvel később megjelent kiegészítővel teljesedett ki, amiben a bozótvágó késes gyilkos felveszi a harcot egy pengés kezű démonnal, aki a halandók álmaiban kísért…

Ahogy a zseblámpa fénye átvágott a sötétségen, Steve rögtön meglátta a szörnyű bűz forrását. A vele szemben álló polcon Matt levágott feje hevert. A szája félig kitátva, nyitott szeme a semmibe meredt, az alatta lévő polcokra már rászáradt az alvadt vér. Steve néhány másodpercig bénultan nézte a szörnyű látványt. Csak akkor fogta fel, hogy halálos veszélyben van, amikor a fej hirtelen leesett a polcról, egy újabb arcot fedve fel maga mögött. Ez is félig kitátotta a száját, mint Matt, üveges szemeivel viszont egyenesen Steve-et bámulta. A fej egy pillanatra eltűnt, ahogy a tulajdonosa kilépett a polc mögül, kezében egy rozsdás, vértől csöpögő húsvágó bárddal.

Az utolsó péntekben legfeljebb öt túlélő harcolhat a gyilkos ellen, összesen négy fejezeten keresztül. A játék nem legacy, még csak nem is igazán kampány jellegű. A négy fejezet valójában négy játékmódot jelent, egy laza történeti szállal megtámogatva. Lejátszhatjuk őket egymástől függetlenül is, de ha folytatólagosan játszunk, akkor a következő fejezetre mindig hatással lesz a korábbi teljesítményünk.

Mindegyik fejezet hasonlóképpen épül fel. A gyilkos egy kis paraván mögött jegyzeteli a saját lépéseit egy papírra, a túlélők pedig a központi táblán mozognak a bábuikkal. A gyilkos (avagy, ahogy itt nevezik: eszelős) csak a számozott mezők között lépkedhet, a köztük lévő fehér pontokat átugrálja, míg a túlélők pont fordítva mozognak. Így a gyilkos pontosan vezetni tudja, hogy merre járt korábban, valamint ez a rendszer biztosítja azt is, hogy gyilkos és túlélő soha ne tartózkodhasson egy mezőn, csupán keresztüllépkedni tudjanak egymáson.  A jegyzetelésre azért lesz szükség, mert az eszelősnek minden harmadik körben fel kell fednie a helyzetét, esetleg a fejezettől függően az egyik korábbi pozícióját.

Steve kirontott a kamrából, és rohanni kezdett a folyosón. Menekülés közben megjelentek az agyában az ócska rémtörténetek az Apacs-tábor mészárosáról, aki állítólag évekkel ezelőtt a hatóságok elől menekülve itt fulladt a tóba, de a holtteste sosem került elő. Az ócska rémtörténet most itt volt mögötte, hallotta, ahogy lassan lépkedve sétál utána. Lassan lépked, mert tudja, hogy fegyver nélkül nem lehet ellene mit tenni. Lassan lépked, mert tudja, hogy a sötétben úgysem lehet előle elmenekülni. A zseblámpa fényénél Steve meglátta, hogy amiben az előbb elbotlott, valójában nem egy táska volt, hanem Susan holtteste. Levágott kezei mellette hevertek kinyújtott ujjakkal, groteszk módon mutatva az irányt a kamra felé. Steve érezte, hogy a lábai megremegnek, a látása elhomályosul. Arra gondolt, hogyha most elesne, akkor gyorsan véget érne a rémálom, és nem kellene belemennie egy olyan küzdelembe, amit nem nyerhet meg. Ám mielőtt megadta volna magát, eszébe jutottak a munkaadójának szavai a táborról: „az előző tulajdonos igazi fegyvermániás volt. Még mindig ott áll a kedvenc revolvere egy üvegvitrinben a dolgozószobájában!”

Az alapszituáció elég egyszerű: ha a gyilkos keresztüllép valakin (vagy fordítva), akkor a szerencsétlen táborlakó meghal, elejti a tárgyait, ő maga pedig hullajelzőként fogja dekorálni a táblát a továbbiakban. Általánosan elmondható, hogy a halál egy olyan állapot, amit érdemes elkerülni (ez egyébként a való életre is igaz), míg eszelősként jobb minél többször előidézni.

A vakon szaladgálást a túlélők képességei és az eszelős különleges mozgásai színesítik. Az előbbiek medvecsapdákkal próbálhatják megkeseríteni üldözőjük dolgát, helyzetfelfedő lámpásokkal leplezhetik le, illetve egyszerhasználatos futócipővel próbálhatnak egérutat nyerni. A gyilkos szintén szert tehet némi extra sebességre, egy extra körre, valamint játékonként egyszer megteheti, hogy nem fedi fel a helyzetét, amikor erre kényszerítenék.

Az utolsó péntekben nem esik ki senki végleg a játékból, de sajnos előfordulhat, hogy valakinek kívülről kell szemlélnie egy fejezetet. Ha késhegyre kerül valaki, akkor új karaktert kap a következő fordulóban, illetve, ha nem maximális a játékosszám, akkor átveheti valamelyik szabadon maradt figura irányítását. Az igazi tétje a halálnak, a megváltás-, illetve a rémületpontok felhalmozása. A túlélők megváltáspontokat kapnak minden egyes életben maradt figura után, az eszelős pedig a holttestekért gyűjti be a pontokat, melyekkel képességeket szerezhet vissza. Mivel a hullák nem tűnnek el két játék között (ellenben folyamatosan gyűlni fognak), a túlélők jól teszik, ha egy ásóval betemetik elhullott társaikat. Ezzel persze értékes köröket veszítenek, és a mozgásuk is kiszámíthatóbb lesz, ami könnyen azt eredményezheti, hogy hamarosan őket kell majd elföldelni…

Amikor zárva találta, Steve önkívületben esett neki a dolgozószoba ajtajának. Nem érdekelte a sérülés, nem érdekelte, hogy meghallhatják. A bakancsával addig rúgta a zárat, amíg az hatalmas reccsenéssel el nem engedett. Berontott a szobába és a zseblámpa keskeny fénysugarával pásztázni kezdte a sötétséget. Végül megtalálta, amit keresett. Amint a lámpa fénye a vitrinre, és a bene fekvő revolverre esett, Steve odarohant, és a puszta öklével betörte az üveget. Miközben benyúlt a megváltást jelentő fegyverért, hisztérikusan nevetett a megkönnyebbüléstől. Nem érezte, hogy az üvegszilánkok felhasították a bőrét, ahogy azt sem hallotta meg, hogy valaki a háta mögé lépett.

Sajnos a játék nem tesz túl sokat azért, hogy megszeressük. Már a doboz kinyitása után szemet szúr a visszafogott dizájn, ami kellemetlen retro hangulatot ad az egésznek. A hatalmas, de sűrűn televonalkázott, és számokkal elárasztott tábla sem fogja vonzani a tekintetet. A gyilkos paravánja jól néz ki, de a falára felfestett minitérkép teljesen használhatatlan. Jobban örültem volna, ha helyette kapunk egy másik, kisebb táblát, ahol titokban meg tudjuk tervezni a mozgásunkat. Azt meg egyszerűen nem hiszem el, hogy bárki is komolyan gondolta volna, hogy az eszelőst alakító játékos végig a paraván tetejére vágott apró kémlelőnyílás mögött fog görnyedni, csak azért, hogy ne lehessen követni a szemmozgását.

A bárd lassan felemelkedett, majd lecsapott, pontosan oda, ahol előtte még Steve feje volt. A fiú megérezte, hogy valaki a háta mögött áll, és az utolsó pillanatban félreugrott. Megfordult, és újra a gyilkosra nézett. Ugyanazok a kifejezéstelen, üveges szemek bámultak rá, mint az előbb a polcok mögül. Néhány másodpercig csak némán álltak egymással szemben, majd a gyilkos lassan megindult felé, újra csapásra emelve a fegyverét. Steve fejében már nyoma sem volt a korábbi pániknak. A hatékonyabb fegyver biztonságot jelentett. Higgadtan célzott a revolverrel, és meghúzta a ravaszt.

Mindezekre csak rátesz egy lapáttal az első fejezet, ami teljesen eseménytelen, mivel az eszelős teljesen eszköztelen. Ha a túlélők rájönnek, hogy nem érdemes egy csomóban közlekedniük (ami nem túl nagy teljesítmény, tekintve, hogy a szabálykönyv is felhívja rá a figyelmet), akkor nevetve teljesíthetik a kalandot. Ha sikerül is feltrancsírozni valakit, az is minden bizonnyal az eszelősképességek elköltésével fog megtörténni, a túlélőknek pedig nincs más dolga, mint átmenni a térkép másik oldalára. Mivel a gyilkos csak fejezetenként egyszer úszhatja át a térkép közepén a tavat, egy vidáman csónakázó túlélő akár hatkörnyi előnyt is szerezhet vele szemben – ez majdnem az összes kör felét jelenti. Egyfejezetes-módban ez gyakori vereséget jelent, kampánymódban pedig azt, hogy a kevés hulla miatt a gyilkos nem tudja majd visszaszerezni a képességeit.

Persze az internetnek erre is megvan a válasza: „csak ne játszd az első fejezetet magában”, „csak kampányban érdemes játszani”, és a többi. Az ugyan való igaz, hogy az Utolsó péntek élvezetesebb kampányként játszva, de ha egy játékról kiderül, hogy egy bizonyos módon nem élvezetes, akkor annak a módnak nem szabadott volna bekerülnie a szabálykönyvbe.

A legnagyobb bajom az Utolsó péntekkel, hogy hiányzik belőle az a feszültség, ami a tematika és a mechanika együtteséből adódóan át kellene, hogy járja a játékot. Gyilkosként inkább azt éreztem, hogy megállás nélkül „kaparnom” kell, hogy végre lecsaphassak valakit; táborozóként pedig jobban lekötött az, hogy teljesítsem a feladatomat, mint az, hogy egyáltalán túléljem a fejezetet. Sajnos így nehéz ajánlást írni hozzá a végére. Talán a megrögzött slasher rajongók tehetnek vele egy próbát, de csakis akkor, ha találnak maguknak egy társaságot, akik hajlandók együltő helyükben végigjátszani mind a négy fejezetet.

"Újabb tragédia az Apacs-táborban. Megismétlődött az évekkel ezelőtti mészárlás, így a híres gyerektábor valószínűleg soha nem nyithat ki többé. A rendőrség szerint a tábor egyik karbantartója, Steve valamilyen ismeretlen tudatmódosító szer hatására önkívületi állapotban végzett két társával, majd menekülés közben a tóba fulladt."