• Ismertető
• 2023.08.15. 20:51:00

Frenetikus forgatás - Forog a film, forog tovább-tovább...

A Frenetikus forgatás (eredetileg Roll Camera) Kickstarteren született Malachi Ray Rempen egyszemélyes munkájaként. A kampányról - ahogy a kész játékról is – süt a szerelemprojekt jellege: minden lapkán találunk valamilyen szakkifejezést, a szabálykönyv pedig egy teljes oldalt szán arra, hogy filmes érdekességeket osszon meg velünk. Rempen nagyon szerényen mindössze 15 ezer dollárt kért, hogy összehozzon egy játékot, ami a filmkészítés viszontagságait mutatja be szórakoztató formában. Kiderült, hogy a filmkészítés nem csak az ő szenvedélye: a támogatók több, mint tízszeresen túlteljesítették a kitűzött célt.

Ez a pénzügyi siker tette lehetővé, hogy a társas legszembetűnőbb és legmegkapóbb vonását. A csapóként működő doboz, és a filmtekercs alakú műanyag inzert közösen gondoskodnak arról, hogy már a műanyag fólia lebontása után megragadják a játékosok figyelmét. Szerencsére a lendület nem állt meg a csomagolásnál: a Frenetikus forgatás az utóbbi idők egyik leghangulatosabb kooperatív játéka lett.

"Igen, a „Fergeteges forgatás” szerintem is jobban hangzik, de azt már sajnos ellőtték az azonos című Steve Martin film magyar változatára."

Egy csőd szélén táncoló filmes stúdió embereit alakítjuk, akik kapnak a sorstól még egy lehetőséget: ha sikerült adott idő alatt elkészíteni egy olyan filmet, ami emlékezetes marad, továbbra is dolgozhatnak a szakmában. Ha kifutunk az időből vagy a pénzből, vagy az alkotás felejthető lesz, kénytelenek lesznek új munka után nézni.

A cél tehát az, hogy egymással összefogva leforgassuk az öt jelenetből álló filmünket, mielőtt kifutnánk az időből, valamint az, hogy a játék végén a színvonalat jelző csillagocska vagy a nagyon jó, vagy a nagyon rossz szektorban álljon.

Játék előtt nehézségi szintet választunk az erőforrás tárcsákkal (melyeknek a hátoldalán praktikusan bejelölték a játékosszámtól- és nehézségi szinttől függő kezdőértékeket), megkeverjük a probléma-, ötlet és forgatókönyv paklikat, valamint mindenkinek kiosztunk egy karakterlapot. Ezek szerepünktől függően egyedi akciókkal látnak el minket, valamint szert tehetünk egy, a való életben használható vicces képességre is – a producer például exkluzív jogot nyer játék közben a nasi beosztására, stb.

Minden kör azzal kezdődik, hogy felcsapunk egy új probléma kártyát. Ezek olyan, teljes egészében a valóság inspirálta események (például véletlenül karateversenyt szerveztek a stúdióba, vagy gyilkos darazsak költöztek a vágószobába), amik hátráltatni fognak minket a játék során. A problémák addig maradnak velünk, amíg nem foglalkozunk velük, ráadásul minden körben nő a számuk, így gyorsan el tud szaladni velük az a bizonyos ló.

Kártyahúzás után dobunk a stábkockákkal, melyek oldalai a filmes csapat tagjait jelképezik (színész, hangosítás, kamera, művészeti részleg, világosítás, vizuális effektek), és szétosztjuk őket a táblán lévő akciók között. Munkáslehelyezős játékkal van tehát dolgunk. A legtöbb akciót bármilyen kockával használhatjuk, de akad olyan is, amihez megfelelő oldalt kell társítanunk. Kockába kerül használni a karaktereink képességeit, valamint a segítségükkel tudjuk megoldani a már említett problémákat is.

A legtöbb időt a díszlet megépítésével és a jelenetek leforgatásával fogjuk tölteni. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy a stábkockáinkat pontosan úgy rendezzük el a tábla közepén lévő díszletben, ahogy az a forgatókönyvpakli lapjain szerepel, természetesen a megfelelő oldallal fölfelé. A kockákat nem lehet csak úgy felpakolni: először egy olyan díszletet kell építenünk a lapkáinkból, ahol elég hely van mindenkinek. Díszletet építeni pénzbe és kockába kerül, és semmi sem garantálja, hogy ha egy jelenetnek jó volt egy elrendezés, akkor a következőnek megint az lesz. Gyakran kényszerülünk tehát arra, hogy átrendezzük a díszletet, ami megintcsak értékes kockákba fog kerülni.

Jól látszik, hogy az elsődleges probléma a kapacitáshiány lesz, amit a könyörtelenül ketyegő körszámláló tesz még stresszesebbé. Elsődleges fegyvereink a balsiker ellen az ötletkártyáink lesznek, melyeket a produkciós megbeszélés akcióval játszhatunk ki. Ilyenkor mindenki bedob egy-egy ötletlapot a kezéből, és eldönthetjük, hogy melyiket játsszuk ki azonnal, melyiket tegyük el későbbre, és melyik kerüljön a kukába. Ezeken a kártyákon mindig valamilyen különleges akció szerepel, melyek a problémákhoz hasonlóan szintén teljesen életszerű eseményeken alapulnak. Megduplázhatjuk például a céges kávé koffeintartalmát, ami olcsóbbá teszi a jelenetek leforgatását, vagy befoghatjuk a csellengő színészeket élő állványnak, ezzel dzsókerként használva a kockaoldalukat az adott körben. Az ötletlapok tartalma az egyetlen, ahol korlátozva vagyunk a kommunikációban: a megbeszélés előtt nem oszthatjuk meg, hogy milyen kártyáink vannak, legfeljebb annyit mondhatunk, hogy „van egy ötletem, ami talán segíthet”.

A győzelemhez sajnos nem elég összeverbuválni a stábot és belökdösni a színészeket a kamera elé, hogy elkészüljön az öt kötelező jelenet. A végeredménynek vagy nagyon jónak, vagy nagyon rossznak kell lennie, hogy rákapjon a közönség. Minden filmnek van egy szövegkönyve, amihez ha sikerül alkalmazkodni, nő a színvonal, ha viszont eltérünk tőle, csökkenni fog. Nem ajánlott tehát egy romantikus vígjátékba túl sok darabolós-gyilkosos jelenetet tenni. Ötletkártyákkal vagy karakterképességekkel módosítható a szövegkönyv is, így ha akarjuk, azért teret kaphat a darabolós gyilkolás.

A minden kör elején megjelenő probléma lapok jellemzően a lehetőségeinket szűkítik (például a kockáink számának csökkentésével, vagy a díszletlapkák fixálásával), vagy az erőforrásainkat csökkentik - jellemzően pénzügyi veszteséget okozva. A legnagyobb akadályt nem is a kártyák hatásai jelentik, hanem az, hogy ha szabadulni akarunk tőlük minden körben értékes kockákat kell feláldoznunk miattuk. Egy darabig el lehet lenni azzal, hogy minden körben két stábtag elköltésével automatikusan kiütjük a problémát, de előbb-utóbb el fog jönni az a pillanat, amikor úgy döntünk, hogy inkább rákapcsolunk, és bent hagyjuk azt. Na, ilyenkor lesz igazán érdekes a játék! Szerencsére nem jár büntetés, ha hagyjuk feltorlódni a problémákat (épp elég büntetés a jelenlétük), ellenben jutalmat kapunk, ha foglalkozunk velük: minden ötödik kiütött lapért pénzt vagy időt nyerhetünk. Ezzel stratégiai fontosságúvá válik néhány karakter, akik problémáért cserébe használhatják a speciális képességeiket.

Kockadobálós játék lévén, a szerencse szerepe tagadhatatlan, ám korántsem annyira meghatározó, mint elsőre tűnik. A jelenetek leforgatásán kívül szinte minden más akciót bármilyen kockaoldallal használhatunk, és újradobásra, vagy akár átforgatásra is lesz lehetőségünk. A játék engedélyezi a zárolást, vagyis azt, hogy a fel nem használt kockáinkat átmentsük a következő körre. Ha végül úgy döntenénk, hogy mégsincs rájuk szükségünk, büntetlenül újradobhatjuk és felhasználhatjuk őket.

A kockaoldalak rendszerezésénél sokkal nagyobb fejtörést fog okozni a pénz és az idő beosztása. Általánosan elmondható, hogy ha azt szeretnénk, hogy egy jelenettől legalább ne csökkenjen a színvonal, akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ha időszűkében lennénk, van arra is lehetőség, hogy bizonyos akciókhoz kevesebb kockát rendeljünk, de azért fizetni kell vagy pénzzel, vagy a végtermék színvonalával. A kulcs a győzelemhez az ötletkártyák ügyes kijátszása, és természetesen a kooperáció.

Ha sikerül átlátni a lehetőségeinket, a Frenetikus Forgatás meglehetősen gördülékeny játékká válik. Három fővel már a második nekifutásra sikerült tartani a dobozon megígért 45-90 perces játékidő alját. Veszíteni még nem tudtunk benne, de a győzelmek nagyját közepes nehézségen csak az utolsó pillanatban tudtuk elérni. A folyamatosan változó díszlet-, probléma- és forgatókönyv pakli miatt még a sokadik játék után sem éreztem, hogy kifulladt volna a játék. Ha így is lenne, az állítható nehézség és a már-már lehetetlennek tűnő stúdiókártyák gondoskodni a fognak az újrajátszhatóságról.

A szabálykönyv igyekszik részletesen, példákkal illusztrálva elmagyarázni mindent. Ez nagyjából sikerül is neki, de azért sajnos voltak részletek, amik tisztázásáért az internethez kellett fordulnom. Például nem csak nekem nem volt tiszta, hogy egy jelenet leforgatásakor jelen lehet-e a díszletben fölösleges stábtag – a hivatalos válasz egyébként a nem.

Legelső társasjátéknak nem ajánlanám a Frenetikus forgatást, de ha már sikerült megszokni a szabályértelmezést, kezdő játékosok is nekifuthatnak, akár első kooperatív játékként is. Tapasztalt játékosok is megpróbálkozhatnak vele, ők akár azonnal indíthatnak keményebb fokozaton. A játékmenet kellően izgalmas ahhoz, hogy végig lekösse az embert, de mégsem annyira feszült, hogy ne legyen időnk megosztani közben egy filmes idézetet, vagy legalább szóban eljátszani az elkészült jelenetet.

Filmrajongóknak mindenképpen-, mindenki másnak pedig erősen ajánlott.