Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Iki – A piaci kofák művészete

Edo nyüzsgő utcáin sorra követik egymást az üzletek, bódék, utcai árusok és mutatványosok. A járókelők meg-megállnak megcsodálva portékákat.

Japánba kalauzol el minket az Iki, ahol betekintést nyerhetünk a város középkori életébe. A játék 2016-ban jelent meg autentikus látványvilággal, majd egy francia kiadó a játék teljes dizájnját átdolgozta. Modernizálták a játék küllemét, új rajzokat és alkatrészkészletet kapott. Nekünk az eredeti kiadás is tetszett, pont a korhű látványvilága miatt, de az új kiadás realisztikusabb ábrázolása is lenyűgöző.

A játékmeneten egyébként apró finomításokat is eszközöltek, de alapjában véve ebben nincs jelentős változás az első kiadáshoz képest.

市場の混乱

Az Ikiben középkori edoi polgárokat alakítunk és igyekszünk minél több győzelmi pontot, jelen esetben iki-ket gyűjteni. Az Iki az Edo-kor filozófiai koncepciója, ami az ideális városi életet határozza meg.

A tábla Nihonbashi negyed főutcáját ábrázolja, mely négy részre van felosztva. Ezek a negyedek úgynevezett Nagoyak, bennük bódék találhatók, a bódék előtt pedig boltok helyezkednek el. A bódékba kerülnek kijátszásra a karakterkártyák, és ide emelünk épületeket. Egy játékos hat bábuval rendelkezik, melyekből három típust különböztetünk meg. Az Ikizama (ahogy mi hívtuk: „a kalapos”) bábúval kijelöli, hogy az Oyakata („a kontyos”) bábúval mennyit akar lépni, ez egyben meghatározza a lépéssorrendet is. Lépni csak pontosan lehet, de minden papucs beadásával egyel távolabbra léphetsz. A másik négy kobun („kicsi”) figura a felbérelt karakter kártyákra kerülnek, ezzel jelöljük, hogy kihez tartozik, és hol tart a tapasztalatsávján.

Amikor megérkezel a kívánt bolt elé akkor a bódé akcióját és a bódé fölötti egyik kártya akcióját is végrehajthatod. Fontos eleme a játéknak a karakterek öregedése. Amikor ugyanis egy játékostársad karakterével kötsz üzletet, az ő tapasztalati szintje egyel növekedni fog. Amikor eléri a maximális szintet, akkor nyugdíjba vonul, és jó japán család révén a nyugdíját, vagyis az évszakonkénti bevételt megkapja a családod. Természetesen itt lehetőség van arra is, hogy ne köss üzletet ellenefeleddel, csak a bolt akcióját használd, vagy a saját karaktereddel üzletelj. Ezekben az esetben egyik karakter sem lesz tapasztaltabb.

A játék egy évet ölel fel négy évszakra és 12 hónapra felosztva. Az ötödik, nyolcadik és tizenegyedik hónap végén tűzvész tör ki az egyik negyedben. A tűz meghatározott intenzitással ég, de folyamatosan csökken az ereje. A játékosok felkészülhetnek erre az eseményre, ha a különböző akciókkal, karakterek felbérlésével előre haladnak a tűzsoltássávon. Ha ugyanis a tűz intenzitásának szintjén állsz, akkor képes leszel eloltani a tüzet és az élet megy tovább a városban. Ha azonban nem tudod eloltani a tüzet, akkor a negyedben álló üzletek és épületek leégnek és kikerülnek a játékból.

Az évszakok végén minden táblán lévő embered 1 rizst fogyaszt munkabérként. Ha nem tudod kifizetni, akkor elpártolnak mellőled és lekerülnek a tábláról.

Az utca egyik bódéjában halat, míg egy másikban pipát és dohányt vásárolhatsz. A halakból minél több különbözőt gyűjtesz annál több ikit kapsz a játék végén, de a dohányzacskókhoz hasonlóan önmagukban is érnek pontot. A pipákból viszont elég egy darabot is begyűjteni, hogy a dohányzacskók ikiértékét megkétszerezd. A legtöbb akcióval egyébként valamilyen árucikket: papucsot, rizst, fát, vagy aranyat lehet szerezni, másikkal ikit, vagy tűzoltási tapasztalatot.

A játék 13. forduló (az újév első napja) után ér véget, amikor még egy tetszőleges akciót végrehajthatsz, majd pontokat kapsz még a különböző karaktertípusok után. Aki a legtöbb ikit gyűjtötte ő lesz a legsikeresebb polgára Edónak, aki a jóléthez és gazdagsághoz segítette a várost.

謙虚さと正確さ

Mint a japán kultúra kedvelőjének nagy öröm volt kipróbálni ezt a játékot. A látványvilága fantasztikus, felépítése nagyon logikus, az ikonográfia elsőre is érthető, és egy két apróbb szabálytól eltekintve könnyen adja magát, ettől nem is érződik annyira komplexnek.

Ki kell emelnünk, hogy az Ikiben jelentős hatással lesztek egymás játékára: egészen onnan, hogy hova teszed a karakteredet, hogy a szomszédodnak mekkora a tűzszakértelme, hogy ki ér hamarabb egy halas, vagy trafikos bódéhoz, vagy pusztán hogy kivel fogsz üzletelni a köröd során. De az interakció nem direktben agresszív, inkább passzív-agresszív. Ugyanis nem közvetlenül akadályozod az ellenfelet, inkább csak úgy helyezkedsz, hogy neked jobb legyen.

A kétoldalas tábla egyik felén két fővel a másik három-négy fővel játszható. Két főnél még beesik pár szabály a lépésválasztásnál, plusz minden körben egy plusz árus kerül a táblára. A magas interakció miatt ez a játék négy fővel a legjobb, ajánljuk két főre is, de a legteljesebb játékélmény 4 fővel lesz az igazi.

A játékidő egyébként nem túl hosszú, másfél óra alatt lejátszható gyakorlott játékosokkal, de nekünk elsőre is belefért két órába. És ez főképp a szabálykönyv miatt volt. Mert a szabálykönyv az bizony nem a legjobb, de nem is tragikus. Igaz, hogy kitér olyan részletekre, hogy hogy használhatod fel a pénzt, de sok fontos részlet kimaradt. Ez után a boardgamegeek fórumán tudtunk tájékozódni, így a második, harmadik játékra teljesen összeállt a szabály.

最も成功した江戸っ子

Az Iki egy fantasztikus hangulatú inkább középnehéz euro játék, mely a kategóriát meghazudtolóan lett rendkívül tematikus és interaktív. A pontszerzési lehetőségek széleskörűek, és kicsit mindenből gyűjteni kell, hogy ne legyen egyoldalú a játék. Nem mondanánk szűkösnek, de a rendelkezésre álló 13 akció miatt nem tudsz mindent kimaxolni.

A szabályok, ha már összeálltak nem nehezek, 12-13 évesekkel már tudtuk játszani.

Leginkább azoknak ajánljuk, akik szeretik a tematikus, interaktív játékokat, ahol nem csinálnak problémát abból, ha az ellenfelek direkt nem üzletelnek veled, hogy te ne járj jól, és persze azoknak, akik zsigerien kedvelik a japán kultúrát.

A(z) IKI társasjátékot a Reflexshop biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!


MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- ARduel

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

18Máj

Szupercsapat! - Strandkupa: Paklimenedzselés akár tizenhatan

Ismertető | 2024.05.18. 17:03:00

A Szupercsapat! áttematizált változatában új csapattagok érkeznek, esélyt kapunk híres edzőként is kipróbálni magunkat, másik dobozzal kombinálva pedig már tizenhatan is részt vehetünk a gigászi bajnokságon!

27Máj

Mystery: Szuperhősrejtély - Ennek a képregénynek te lehetsz a hőse!

Ismertető | 2024.05.27. 18:29:00

A Bajnokok Légiója toboroz: különleges képességű embereket keresnek, akiket spéci szuperhőssé képezve felvehetik a harcot a bűnözőkkel szemben.


Kommentek

  • maszlagadam27

    2023-03-25 11:28:48

    A Monasterium már itt van a polcon, az Iki még sajnos nincs. 😁

    Egyébként nagyon erőteljesen érződik a hatásod mostanában, amióta beszélgettünk a Chinatownról meg a Food Chain Magnateről csak ott motoszkál mindig a gondolat, miután egy újabb meg egy újabb leírást olvasok, videót nézek róla, hogy ezeknek csak itt lenne a helye a gyűjteményben, mert remek, egyedülálló játékok.

  • robsteady

    2023-03-24 23:20:40

    Nem vagyok oda a newro-kért, de az Iki kimondottan remek játék. Jó, hogy ott a kívánságlistán, legalább lesz ami kifúrja a Monasterium -ot 😀

  • maszlagadam27

    2023-03-24 09:38:54

    Remek cikk, csak úgy, mint kb egy héttel ezelőtt közölt Kutyaparkos iromány, ez is megerősített abban, hogy az Iki sem véletlenül került fel a kívánságlistámra. A kikerült videók alapján már régebben tájékozódtam a játékról, szigorúan csak nagyvonalakban, az már akkor is tiszta sor volt, hogy a külcsín, az asztalkép parádés minőségű. Nálunk gyakorlatilag minden Japán kultúrához/művészethez kapcsolódó tematikával megáldott játék szinte azonnal fókuszba kerül, amint tudomást szerzünk a létezéséről. A mechanizmusok elég jól összecsiszoltnak tűnnek a leírtak alapján, és bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen interakció termetődik a játékosok között a játékmenet során. Nem különösebben fontosabb szegmens számomra az interakció, de itt most speciel méginkább felkeltette az érdeklődésemet a játék kapcsán, mert kíváncsi vagyok a gyakorlatban ez hogyan valósul meg. Mindenképp be fogom szerezni, de sajnos valahogy a még elérhető, viszonylag új játékok egy kicsit háttérbe szorulnak a ritkaságok felkutatása közben, de hátha valaki feldob egy példányt ellenállhatatlan áron valamelyik használt játékokat hirdető facebook csoportba, vagy akár ide.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • IKI