• Ismertető
• 2023.03.05. 15:12:00

Papírkazamaták - Kaland, játék és főleg kockázat

Azt vettem észre, hogy az emberek általában nem szeretik, ha az ő kedvenc dolguk népszerű lesz. Ha rákattannak egy sorozatra még annak felfutása előtt, akkor az később “jó, csak most már mindenki azt nézi”. Ha divatba jön a kedvenc zenekaruk, akkor “régen jó volt, de ma már túl sokan hallgatják”.

Én ennek – főleg társasjáték fronton – pont az ellenkezőjét képviselem. Szeretem Lovecraft novelláit, úgyhogy örültem neki, hogy régebben szinte bármelyik játékot is emeltem le a polcról, ahhoz biztosan volt cthulhus kiegészítő. Szeretem a roll&write játékokat, és az összes rokon műfajt, úgyhogy én boldogan lubickolok az írogatós játékok évek óta véget nem érő tengerében. Úton van (legalábbis a nyomda felé) a Sagrada Artisians, jó szerepelt a Castles of Mad King Ludwig legújabb változata, és lassan trenddé kezd válni, hogy egy nagyobb játéknak megjelenjen egy egyszerűbb, roll&write verziója is.

Mai alanyunk, a Papírkazamaták önálló alkotás, egy játék, ami ötvözi a két kedvenc műfajomat! Ez már csak azért is érdekes, mert a roll&write és a dungeon crawler nem is állhatna távolabb egymástól. Hogy tudja hozni egy botegyszerűnek látszó kokckadobós-satírozós játék az elátkozott labirintusokban kóborló, és élőhalott szörnyekkel csatázó partik hangulatát? Hogyan lehet nyomon követni egyetlen papíron egy négyfős kalandozó parti tapasztalati pontjait, életerejét, felszerelését és a labirintusban megtett útját? A válasz az, hogy jól. Feltéve, ha ehhez alapul vesszük a jól bevált motorját egy olyan játéknak, ami korábban Kennerspiel des Jahres döntős volt.

"Ha mindenképpen arra vársz, hogy megnevezzek egy hasonló játékot, akkor íme: a Papírkazamaták egy jól tematizált Ganz Schön Clever."

Adott tehát a szokásos kis kalandozó csapatunk a harcossal, a varázslóval, a pappal és a zsivánnyal (aki nálam marad csakazértis tolvaj), akik zsinórban immáron az ezredik földalatti útvesztő kifosztására és az ott amúgy békésen élő lények (szörnyek, de ez ugye nézőpont kérdése) meggyilkolására készülnek.

"Néha amúgy eszébe jut a tervezőknek a másik oldal, vagyis a szörnyek szemszögéből bemutatni ezeket az eseményeket. A Dungeon Lords és a Boss Monster különösen ajánlott ebben a témában."

A dungeon crawler műfaj sajátossága, hogy a kaland előtt – és közben – felkészülnük az akcióra, majd az események kimenetelét kockadobással döntjük el. A Papírkazamatákban ez pont fordítva történik: a felkészüléshez hajgáljuk a kockákat, a harc pedig automatikus.

Minden fordulóban hat kockával dobunk, melyből hármat használhatunk fel. Lopkodás és licitálás nincs, mindenki ugyanabból a készletből dolgozik. Az akciók végrehajtása roppant egyszerű: eldöntjük, hogy mire akarjuk használni az egyes kockákat, és az ahhoz tartozó rubrikát besatírozzuk (esetleg beikszeljük, de a lázadó természetűek akár be is karikázhatják).

A kockák oldalain a kasztok szimbólumai (kard, süveg, kereszt és álarc) láthatók, ezek elköltésével tudjuk fejleszteni a csapatunkat. Minden elköltött kocka plusz egy harci erőt és egy pontnyi életet jelent, valamint kellően magas szinten megkaphatjuk az adott kaszt különleges képességét is. A játék egyik leginkább sarkalatos kérdése, hogy melyik kasztra fókuszálunk közben.

Ha nem a csapatunkat erősítjük, akkor a kockák elköltésével kotyvaszthatunk magunknak gyógyító erejű varázsfőzetetet, valamint készíthetünk mágikus erejű tárgyakat is. Ezek – akárcsak minden a játékban – győzelmi pontot érnek majd a végelszámolásnál, egyedi képességeket biztosítanak, illetve megóvnak minket a sérülésektől.

Ha kikészülődtük magunkat, akkor szintén kockák elköltésével útnak indulhatunk a papír jobb oldalán látható dungeonba. Itt mezőről mezőre haladva gyűjthetjük a kincseket, amik rendszerint valamilyen ingyenes akciót jelentenek (pl. kocka felhasználása nélkül készíthetünk varázsfőzetet), vagy pontot érnek a játék végén. Ezen kívül léphetünk csapdába – ami természetesen életerő veszteséggel jár -, és összefuthatunk szörnyekkel is. Ezek mellett mindig egy kis ikon mutatja, hogy milyen kasztú és mekkora szintű kalandozó szükséges a legyőzésükhöz. Helyesebben: legyőzni mindenképpen sikerül (ez lenne az automatikus harc), de ha nem volt velünk a kívánt erejű hős, annyi életpontot veszít a csapat, amennyi a követelményhez hiányzott.

A játék alatt három „ellenség” elleni harcban, magyarul bossfightban is részt vehetünk. Három, óriáskártyán terpeszkedő rémség várja minden kalandban, hogy összecsapjunk vele. Ehhez a feltétel, hogy meglátogassuk az ellenség szobáját még a harc előtt (nem kell tehát ott letáborozni, elég csak valamikor áthaladni rajta). A harc itt is automatikus: a szörny kártyájáról olvashatjuk le, hogy a csapat erejétől függően mennyi pontot sikerült kiütnünk belőle, és ő ezért cserébe mekkorát csapott vissza.

A harmadik harc végén fenséges pontsalátát szolgálnak fel nekünk. Szinte minden, amit a játék során besatíroztunk, pontot fog nekünk hozni. Pontot ér például minden elkészített varázstárgy, de már azért is kapunk egy kevéske jutalmat, ha csak elkezdjük az egyiket összekalapálni. Pontot ér minden lecsapott szörny, minden felszedett gyémánt, szerezhetünk pontot karakterfejlesztéssel, és a véletlenszerűen kisorsolt közös, illetve egyéni célokkal.

Negatív pontot (vagyis pontlevonást) fog érni viszont a sérülés, ami mindenképpen be fog következni a csapdák, a szörnyek, vagy éppen a szerencsétlen dobások miatt. Négy kaszt szerepel a játékban, a kockáknak viszont hat oldala van, így helyett kapott rajtuk pár azonnali sebet okozó koponya is. Minél több sebet kaptunk be, annál több pontot bukunk a játék végén. Ha pedig a sebek száma valaha is meghaladja a parti összesített szintjét, bekövetkezik a HALÁL… Ami ebben a játékban annyi jelent, hogy kilenc pont levonása után folytathatjuk tovább, mintha mi sem történt volna.

Az előbb két bekezdésen keresztül soroltam, hogy mi fog pontot érni a játék végén (és nyilván nem térhettem ki mindenre). Mégis hogyan lehet úrrá lenni ezen a káoszon, és ennyi dologra odafigyelni egyszerre? Hogyan lehet elegendő varázsitalt főzni úgy, hogy ne nullás karakterekkel induljunk útnak a dungeonba, ahol azért nem ártana mozogni is egy keveset? A válasz a Papírkazamaták lelke: a láncreakció.

Ha figyelmesen szemléljük a piktogrammokat, láthatjuk, hogy szinte minden akció mellett ott virít egy másiknak a jele. Ez azt jelenti, hogy az egyik akció ingyen hozza magával a másikat. A kazamatában felkapunk egy gyémántot, ami egy tárgykészítést ad, amiből tudunk három főzetet szerezni, amivel fejleszthetjük az egyik hősünket. Ami megint termel egy gyémántot… A feladatunk az lesz, hogy minél több akciót csikarjunk ki egyetlen kockából, mivel a több akció több pontot jelent. Az első pár körben erre kevés lehetőségünk adódik, ott még mindenki csak készülődik. Aztán ahogy nyílnak meg a lehetőségek, úgy nyúlnak meg a körök, és elkezdenek záporozni a pontok.

Kezdetben nem akartam elhinni, hogy két ennyire különböző műfaj keveredése bármi jóra vezethet. Végül azt kell, hogy mondjam, tévedtem. A Papírkazamaták egyszerre lett furmányos roll&write, ami tökéletesen tudja hozni az igazi szörnycsapkodós-tápolós dungeon crawling élményt. Az, hogy még egy ilyen egyszerű játékhoz is írtak néhány mondatnyi sztorit minden kártyára, kifejezetten szimpatikus. Kár, hogy a szóló módra már nem maradt energiájuk, ezúttal a szokásos szöveges értékelések is elmaradtak, egyedül a saját pontszámunkat tudjuk megdöntögetni.

Hibát alig találtam benne, azt főleg mi magunk fogjuk elkövetni. A nagy láncreakció-förgeteg közepén ugyanis hajlamos az ember megfeledkezni egy-egy bónuszról, hogy az aztán csak körökkel később tűnjön föl neki. Szerencsére a legtöbb dolog megléte itt ellenőrizhető, tehát csak ritkán lesz ebből konfliktus. A kivitelezés gyönyörű. Jó érzés ránézni a rajzokra, és kifejezetten jó érzés kézbe venni azokat a szép, nagy kockákat, amikkel érkezik a játék.

Sajnos az interakció kimerül annyiban, hogy a bossfightoknál extra pontokat zsebelhet be az, aki a legtöbbet üti az adott körben, valamint az, hogy a labirintusban szétszórt gyémántokat csak egy ember szedheti össze. Mindkettő törhet bosszúságot a többiek orra alá, de egyik sem annyira jelentős, hogy érdemes legyen erre utazni. Mondhatnám, hogy az interakció hiánya a műfaj sajátossága, de a Kartográfusok óta tudjuk, hogy nem az ördögtől való beletrollkodni (néha szó szerint) a másik rajzába egy kicsit. Itt is el tudtam volna képzelni valami hasonlót, mondjuk falak építésével a többiek térképére, esetleg szörnyek felerősírésével, esetleg közvetlen sebzéssel. Remélem, hogy egy esetleges kiegészítő ebbe az irányba viszi majd el a játékot.

Elsősorban tapasztalt játékosoknak ajánlom a játékot, mivel a sok szabályt és lehetőséget nem könnyű észben tartani laikus fejjel. A hozzám hasonló roll&write kedvelők, fantasy megszálottak, és ős D&D-sek mindenképp tegyenek vele egy próbát!