• Ismertető
• 2022.06.28. 15:45:00

A király dilemmája – Meghalt a király, haljon a király! (spoilermentes)

Aki játszott már többszereplős konfrontatív társasjátékot (nem kell messzire menni, ilyen a Rizikó is), az előtt bizonyára nem ismeretlen az a helyzet, amikor a vesztésre álló játékos hirtelen alkudozni kezd, visszakozik, esetleg alkut ajánl fel az első helyen lévő kiiktatására. Ezt a viselkedést sokan gerinctelennek tartják, mások viszont azt mondják, hogy ez logikus lépés, az életösztön megnyilvánulása. Ha te az előbbi csoportba tartozol, akkor el kell keserítselek: a Király dilemmája nem a te játékod. Ha viszont a véredben van a kétes kimenetelű alkuk kötése, akkor jól figyelj, mert most egy egész birodalom lehet a tiéd.

A király dilemmája a milánói Horrible Guild (korábban Horrible Games) terméke. Ez a kiadó általában inkább Kickstarteren volt aktív, és olyan remek családi- és partijátékokat hozott el nekünk, mint a Vasút vonal széria, a Fergeteges elegyek, illetve néha belenyúlt olyan szédült marhaságokba is, mint a Unicorn Fever. Mostanában vették az irányt az eggyel komolyabb játékok felé. Ennek az irányváltásnak az eredménye a mai alanyunk, illetve a szintén politikai intrikás Vendetta.

A dobozon és a szabály első oldalán is ott virít a zöldesbarna (vagy arany?) logó, ami büszkén hirdeti, hogy ez a játék bizony a Dilemma kártyarendszert használja. Ez az újszerű élmény annyira fontos a kiadónak, hogy le is védette, ami azt jelenti, hogy a későbbiekben is találkozni fogunk vele. Már úton van a Queen’s Dilemma, de nem lennék meglepve, ha később licencelt világok is használnák ezt a rendszert.

A játékban Ankist királyság tizenkét nagy házának egyikét képviseljük. Ezek a házak mind békében élnek egymás mellett, és közös céljuk, hogy az ország érdekeit a legjobban képviseljék… frászt! Ahogy az lenni szokott, az összes ház gyűlöli a másikat, legfeljebb néhány pillanatra egymásra mosolyognak, ha az érdekeik úgy kívánják. Mindenki szentül hiszi, hogy a birodalom sorsa akkor alakul a legjobban, ha ez az ő elképzelése szerint történik, a többiek pedig csak feleslegesen koptatják a szájukat.

Az érdekérvényesítés legjobb helye a tanács. Életképtelen királyunk még a legapróbb kérdésekben is a tanács véleményét kéri ki, és Dobzse Laci módjára bólint rá mindenre, amivel megkeresik. A házak szavazással döntik el, hogy miként határozzon az uralkodó, ehhez pedig két eszközt használnak: a pénzt és a hatalmat.

Játékmenetét tekintve a Király dilemmája nem túl bonyolult. Minden fordulóban felolvasunk egy kártyát, ami egy eldöntendő kérdést tartalmaz. Azt, hogy a döntésünk hogyan hat majd a birodalom életére, nem tudjuk, csak némi támpontot kapunk a kártyán, ikonok formájában. Például, ha megnöveljük az élelmezéssel kapcsolatos kiadásokat, akkor biztos, hogy kevesebb lesz az ország pénze, és a lakosság hangulata remélhetőleg javul majd. Semmi nem garantálja viszont, hogy az új beszállító nem fog meglépni a kajával – kicsit sem javítva az éhes polgárok közérzetén.

Szavazni a rendelkezésre álló hatalomjelzőkkel lehet „igen” és „nem” irányba. A tartózkodók nem vesznek részt az adott körben, viszont további hatalomjelzőket gyűjthetnek a következő fordulóra. Az utolsó szavazó nem kerül előnybe: ha valamiért megfordulna az állás (tehát mondjuk valaki átbillenti igenről nemre), új kör kezdődik mindaddig, amíg mindenki nem passzolt. Döntetlen esetén a kalapács jelzővel rendelkező moderátor dönt. Moderátorrá akkor válhat valaki, ha nem vesz részt a szavazásban, és erőforrást sem kíván gyűjteni. Ez a taktikai tartózkodás nem csak azért lehet előnyös, mert ilyenkor úgy is tudjuk alakítani a birodalom sorsát, hogy nekünk nem kerül semmibe. Azért is jó elvenni a kalapácsot, mert a moderátort a többi játékos gyakran elhalmozza különféle ajándékokkal, hízelgéssel, pénzzel, és nem utolsó sorban ígéretekkel.

Ha véget ért a szavazás, megfordítjuk a kártyát és végrehajtjuk a döntésünknek megfelelő akciókat. Állítunk a birodalom állapotát jelképező erőforrás sávok egyikén, illetve borítékot bontunk, és új történetkártyákat keverünk a pakliba. Ezek újabb döntési helyzeteket nyitnak meg, illetve tovább gördítik az egyre csavarosabb sztorit.

"Jó ötletnek tűnt fosztogató hadjáratot küldeni a hegyvidéki barbárok közé? Igen, csak senki nem tudta, hogy ők időközben szövetséget kötöttek a szomszédos királysággal. A zsákmány mellé így sikerült két ellenséget is szerezni. Küldjünk hozzájuk békeköveteket? Sajnos ők nem értékelik a gesztust, és a követek fejét karóra tűzve kiállítják a főtéren. Ez nem tetszik a lakosságnak, és lázadást szerveznek a király ellen. Avatkozzanak be a fegyveres erők?"

A fenti néhány fiktív kérdés azok közül, amikre majd nekünk kell választ adnunk. Fontos, hogy nincsenek jó és rossz válaszok. A legártatlanabb kérdésből is kialakulhat katasztrófa, és néha bárhogy is döntünk, csak egy út van. A döntéseinket nehezíti, hogy néha a játék kifejezetten kellemetlen dilemmák elé állít minket – amire egyébként a doboz hátulján is felhívja a figyelmet. Az egyik első kérdés például rögtön a rabszolgasággal foglalkozik, de terítéken lesz szinte minden olyan téma, amin egy átlagos netes fórum tagjai azonnal egymás torkának ugranának. Akkor játsszunk a legjobban, ha ilyen esetben nem a saját véleményünket képviseljük, hanem a választott ház álláspontját próbáljuk érvényre juttatni. Más szavakkal: szerepet játszunk.

Hogy ki nyer? Nos, ezt a játék az elején még nem köti az orrunkra, ezért én sem fogom megtenni. Kapunk néhány egyszerű célt, és homályos utalást, hogy a mi házunk valójában merre tart, de ez nem fog annyi konkrétumot tartalmazni, hogy hosszútávú stratégiát alakítsunk ki belőle. Lehet arra játszani, hogy a véletlenszerűen kiosztott titkos feladat kártyának megfelelően alakítsuk a számokat, esetleg szövetkezni a másikkal, ha sikerült kitalálni az ő szerepét. Ezekkel pénzt és befolyást gyűjthetünk a következő játékra, illetve mi nevezhetjük el a mindössze egy fordulóig élő új királyt. Ezek az előnyök végső soron mind arra valók, hogy a sztori a mi szánk íze szerint alakuljon. Emiatt játék közben többen elveszettnek érezték magukat: már végrehajtották a titkos feladataikat, de még mindig nem tudták, hogy mi lesz a végső cél, ezért „vakon” gyűjtögették a különböző pontokat. A játék legacy, tehát egyszer játszható. Másodszor nekiülni azért sem érdemes, mert akkor emlékezni fogunk a döntések kimenetelére, és előnyben leszünk azokhoz képest, akik még nem játszottak.

A Király dilemmája sokkal inkább interaktív történet, mint játék. Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a szabályok csak azért vannak, hogy legyen mivel tovább gördíteni a sztorit. Van benne ugyan némi véletlenszerűség, és taktikázás, de ezek eltörpülnek a szerepjáték része mellett. A nagy kiszámoló-mágusok csalódni fognak, mert itt nincsen győztes stratégia, nem kell aranyat váltani búzára. Sőt, annyira a szavakon múlik minden, hogy a pénznek szinte elhanyagolható szerepe van a befolyáshoz képest. Sajnos ez a része inkább tűnik elnagyoltnak, mint szándékosnak.

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy majdnem minden egyes szavazásnak lesznek győztesei és vesztesei. Ez utóbbiak általában azok, akik kisebbségben maradtak, úgyhogy a sorozatos kudarcélmény miatt lehet, hogy lesz olyan, aki úgy érzi majd, hogy összefogtak ellene a többiek.

A legsikeresebb az lesz, aki a személyiségét használva képes meggyőzni a többieket a saját igazáról. Szavazás közben lehet, sőt kell is beszélgetni, ezzel telik a legtöbb idő. Az, hogy milyen eszközzel vesszük rá a többieket arra, hogy minket támogassanak, csak rajtunk múlik. Fenyegetés vagy hízelgés; üzlet vagy hátba szúrás; lefizetés vagy érvelés - ezek közül mindegyik megengedett. Persze semmi nem kötelez minket arra, hogy be is tartsuk a szavunkat a későbbiekben (kivéve, ha pénzzel fizettek nekünk), de érdemes jóban lenni a többiekkel, amíg lehet. Bármikor hozhat egy kártya valami olyan fordulatot, ami miatt mások segítségére szorulunk, és vajon ki akarna segíteni egy olyan játékoson, akiről tudni lehet, hogy nem tartja az adott szavát?

Játék közben amúgy érdemes összevetni a birodalom gazdasági mutatóit és a történeti szálak alakulását a játékosok magatartásával. Gyönyörűen kirajzolódik, hogy milyen hatással van egy országra (vagy bármilyen közösségre), ha a vezetők célnak tekintik a hatalmat, és nem pedig eszköznek, amit a közösség érdekében használnak. Én a játék felénél szembesültem azzal a letaglózó felismeréssel, hogy kvázi szuperhatalmat hozhattunk volna létre, ha hajlandók lettünk volna félredobni a saját céljainkat és a büszkeségünket. Ti vajon okosabbak lesztek?

A Király dilemmája könnyen tanulható játékként van feltüntetve, és ez részben igaz is. A szabályok kicsit nyakatekert módon vannak megfogalmazva, de valójában egyszerűek. Ennek ellenére mégis nehéz lesz nekikezdeni, ugyanis a szabályok értelmezése mellett még vár ránk egy terjedelmes világleírás, és az egymással marakodó házak kimerítő bemutatása. A legjobb, ha az első alkalom előtt mindenki otthon elolvassa ezeket (mondjuk egy befotózott szabálykönyvből), hogy együtt már csak a mechanikát kelljen megfejteni.

Kezdő játékosoknak emiatt nem ajánlanám, mert nekik idegen lesz, hogy ennyi erőfeszítést kelljen tenni egy játék megkezdéséhez. Ráadásul egy tapasztalatlan játékost sokkolni fog, hogy egy társasban nincs se kocka, se bábu, és az akció nagy része a tábla fölötti szócsatákban zajlik. A tapasztalt játékosok közül sem fog tetszeni mindenkinek. Aki gazdasági- vagy harci stratégiára vágyik, csalódni fog. Itt nem az a cél, hogy a szabályokat kiismerve kihozzuk belőlük a legjobbat, ez másfajta élmény.

Hogy a fentiek után ki az, akinek ajánlanám a Király dilemmáját? Elsősorban szerepjátékosoknak, intrikusoknak és nagy dumásoknak. Olyanoknak, akiket nem zavar, hogy a világleírás mellett eltörpül a szabályrendszer. Akik nem nyerni akarnak, hanem közösen megélni egy történetet. Azoknak, akik a háborúzás után a diplomácia területén is kipróbálnák magukat. Végül pedig azoknak, akik a kampány végén a dobozban tudják hagyni a játszott karakterüket, mert ebben a játékban bizony nagyon könnyű egymásnak esni.