• Ismertető
• 2019.08.28. 16:52:00

Sushi Go Party - Itadakimasu!

Ha sokszereplős játékról van szó, az ember ösztönösen is a szókitalálós játékokra gondol, esetleg a vérfarkasos-gyilkosos valamelyik válfajára. Pedig a Sushi Go Party a bizonyíték rá, hogy az ínyenceknek sem kell rossz szájízzel felkelni az asztal mellől. Legyen szó játékestről vagy egy egzotikus étteremről.

Egy running sushi étteremben ülsz és a futószalagot lesed. Végre feltűnik a távolban a kedvenc nigirid, te pedig sóvárogva nézed, ahogy egyre közelebb és közelebb kerül hozzád. Már csak egy asztalt kell elhagynia, amikor egy mohó mancs kinyúl érte, és az utolsó pillanatban elmarja előled a futószalagról! Lefelé görbülő szájjal felkapsz egy makit, hogy a tonhal és az alga ízével próbáld feledtetni szörnyű csalódottságodat. Aztán felszáradó könnyeid mögött megpillantasz a futószalag végén egy tál friss miso levest...

Bár az is jó témája lehetne egy társasjátéknak, hogy a szakácsok hogyan tudják kiszolgálni a torkos vendégek véget nem érő hadát egy ilyen étteremben, a Sushi Go Party a másik oldalra, vagyis az éppen étkezőkre fókuszál. Ahogy a futószalag halad, úgy járnak majd körbe a kártyapaklik is: draftolós mechanikával kell minél több pontot összeszednünk a különböző kajákkal. Akárcsak a valós életben, itt sem érdemes válogatás nélkül fölzabálni mindent, mert annak gyomorrontás lesz a vége.

"A szusit sosem szabad eláztatni a szójaszószban, mert az azt sugallja a szakács felé, hogy élvezhetetlen az étel."

Az első lépés a menü összeállítása. A pontot érő nigiri kártyák minden játékban szerepelnek, ezek mellé választanunk kell még egy féle tekercset, három féle előételt, két kiegészítőt és egy desszertet. A bőség zavarától megrettenőknek a tervezők összeállítottak nyolcféle különböző menüt, de ők maguk is kísérletezésre bíztatnak. Mi a végén már csak felcsaptunk hét lapot, és teljesen véletlenszerű összeállításokkal indultunk neki a játéknak. Eddig mindegyik kombináció működött.

A menü összeállítása után következik maga a zabálás, ami összesen három fordulón át tart. Kapunk egy pakli kártyát, elveszünk belüle egy lapot, majd a maradékot továbbadjuk a következő játékosnak. Magyarul: draftolunk. Válogatás közben persze érdemes arra is figyeni, hogy melyik lapok juthatnak vissza hozzánk, illetve az ellenfél készletét is szemmel kell tartani, nehogy túl jó lehetőséget adjunk neki. Ha elfogytak a kártyák, következik a pontozás és az új forduló.

"A nigiri kivételével minden falatot csakis az evőpálcikákkal szabad érinteni."

A pontszámítás, és így a győzelemhez szükséges taktika mindig attól függően változik, hogy milyen menüt állítottunk össze. Bizonyos kártyákat egyszerűen csak harácsolni kell és hozzák magukkal a pontokat. Vannak viszont kifejezetten konfrontatív játékra tervezett lapok (és leosztások) is. Bizonyos kártyák nulla pontot érnek, ha keveset gyűjtünk belőlük (ilyen például a sashimi), de akad olyan is (mint a tofu), ami akkor büntet, ha túl sokat szedünk össze belőle. Mivel a letett lapoktól megszabadulni csak kivételes esetben lehet, nagyon át kell gondolni, hogy megéri-e felhasználni egy ilyen kártyát.

"A pálcikákkal tilos mutogatni vagy ételt felszúrni rájuk."

A lapgyűjtögetést a kiegészítő (pl. pálcika, bento-doboz) kártyák teszik színesebbé. Ezek szinte sosem érnek pontot önmagukban, viszont adnak valamilyen egyedi lehetőséget az őket kijátszó játékos kezébe. Lophatunk velük lapokat, átkutathatjuk a paklit, esetleg le is másolhatunk más kártyákat.

A harmadik forduló végén, a pontozás után már csak egy dolog maradt: a desszertlapok kiértékelése. Ezeket az egész játék alatt kell gyűjteni, de pontot csak a játék végén kapunk értük. A többi laphoz hasonlóan desszertből is többféle van. A zöldtea-fagylaltot csak gyűjteni kell, biztosan szül valamennyi pontot. De a puding és a gyümölcs már negatív pontot is érhet, ha nem figyelünk oda a többiekre.

"Lehetőség szerint ne kérjünk a pálcikák helyett kést, mert ezzel azt fejezzük ki, hogy az étel élvezhetetlenül kemény."

A játék elődje, a mezei Sushi Go kellemes kis partijáték volt, de mindösszesen egyféle leosztást tartalmazott, pont az egyszerűbb, harácsolós lapokból. Nem volt benne különösebb taktika, csak gyűjtögetni kellett a lapokat, aztán az nyert, aki a legtöbb pontot szedte össze. Egyáltalán nem volt rossz játék, de már középtávon előjön a nagytestvér, a Party legnagyobb előnye: a személyre szabhatósága. Ha gyerekekkel játszunk, beválogathatunk egyszerű kártyatípusokat. Ha valaki mindenáron számolni akarja a lapokat, megteheti egy nehezebb válogatással. De ha valaki nem tud élvezni anélkül egy társast, hogy ne tolna ki közben másokkal, arra is van lehetősége.

A megvalósítás kimondottan igényes. Látványos fémdobozban érkezik a játék, a fogásokat pedig extra vastag kartonra nyomtatták, hogy ne kopjanak el. A látványvilág aranyos, és jól hozza a japán hangulatot, de valójában csak funkcionális szerepet tölt be. Akárcsak a szusit, ezt sem fogja bevenni mindenki gyomra, de nem érdemes kóstolás nélkül véleményt mondani róla.