• Ismertető
• 2019.08.18. 18:38:00

Captain Sonar – Torpedó újratöltve

A sportban gyakoriak azok a játékok, amelyekben két kooperáló csapat küzd egymás ellen, a társasjátékokban viszont talán ez a legritkább felállás, még a szoliterek is lehagyják. Az okai nyilvánvalóak, hiszen közel lehetetlen kétszer tizenegy embert egy szobába bezsúfolni, ráadásul a társasok domináns hányadának körökre osztottsága révén minden bizonnyal ritka unalmas játéküléssé fajulna. Különböző próbálkozások születtek már az idők folyamán, ám mivel a partijátékokat leszámítva a társasozók többségének nincs is igénye a nagy létszámú játékokra (arra tényleg ott a sport), így a „csapatok egymás ellen” témára olyan megoldások készültek, amelyek két-három embert szabadítanak rá egy ugyanilyen nagyságú teamre (World of Warcraft, Star Wars: Lázadás).

A Captain Sonar egy remek alternatívát kínál azok számára, akik egy valóban feszült, fej-fej melletti összecsapásra vannak kiéhezve. A játék magjáig leásva a mindenki által ismert Torpedót találjuk: négyzetrácsos lapon le kell vadászni az ellenfél tengeralattjáróját. Szerencsére nem egy pofátlanul feltupírozott klónnal állunk szemben, ugyanis a játék készítői ezt a – a szó nem bántó értelmében – primitív alapötletet a négyzetre emelték, felszteroidozták, aztán megszorozták ezerrel, majd beszórták csillámporral és végül beoltották mutagénnel.

Ennek köszönhetően a Captain Sonar egy vérbeli versenyjáték lett, könyörtelen és érzékelten, a hibákat pedig kíméletlenül megtorolja. Na jó, mielőtt mindenkit elriasztanék, ez így, ebben a formában nem igaz. Ideális esetben a Captain Sonart nyolc fő játssza, se több, se kevesebb, két négy fős csapatot alkotva. A csapatok egy hipermodern tengeralattjáró legénységét alkotják, amelyek legfőbb célja kilőni a másikat. Mindkét csapaton belül négy egyéni szerep kerül kiosztásra: a kapitány, a lokátoros, az első tiszt és a mérnök. Teljesen egyedi feladataik ellátásával azon iparkodnak majd, hogy legjobb tudásukkal épségben tartsák a saját tengeri cápájukat, miközben az ellenfélét apró darabokra robbantsák.

Mindezt az ideális játéktípus szerint valós időben. Miért írom ezt az ideális játékot? Mert a Captain Sonar készítői minden eshetőségre gondoltak, így kettőtől nyolc főig bármilyen variációban neki lehet ülni, sőt, akár valós idő helyett körökre osztott verzióban is vadászhatunk egymásra. Nyolc személyt valóban nem könnyű összehozni, pláne nem egy valós idejű játékra, de aki nem zárkózik el a kicsit kaotikus, ám annál izgalmasabb és vérpezsdítőbb játékmenettől, az egy egészen különleges élményben részesülhet. Nem rossz a körökre osztott mód, illetve páratlan létszámmal sem eretnekség nekiülni, de aki teheti, az a nyolcfős, valós idejű játékra nevezzen be, mert az adja a teljes és hamisítatlan Captain Sonar élményt – ezért a továbbiakban ez marad az ideális változat.

Dióhéjban a Captain Sonar nyolcfős, valós idejű játékmenete úgy zajlik, hogy a szerepek megkapják a saját, különbejáratú játékoslapjukat, amelyre lemosható filctollal fognak majd jelöléseket tenni. A kapitány és a lokátoros egy-egy négyzetrácsos térképet kap (ezekből többféle van, így tolva ki az újrajátszhatóságot), a mérnök egy „gépházat”, az első tiszt pedig fegyvereket és egyéb speckó cuccokat kezelő irányítópultot – igen, irányítópultot, mert végülis tematikailag a karakterek a tengeralattjáró pultjai előtt nyomkodják a gombokat és üvöltenek a mikrofonba, ha épp beüt a gebasz.

Ezt a valóságban úgy kell elképzelni, hogy a dobozban talált két jókora, tekintélyes méretű paravánt egy hasonló kvalitásokkal rendelkező asztal közepén széltében kihúzzuk, majd a paraván két oldalán foglalnak helyet az ellenfelek, hogy ne láthassák egymás lapjait. A kapitány irányítja a hajót: hangosan bemondja a kívánt irányt, amit az ellenfél lokátorosa buzgón lejegyzetel a saját térképén. Tulajdonképpen a kapitány rajzolja a saját hajó haladását, a lokátoros pedig az ellenfél helyzetét igyekszik kitalálni annak bemondásai alapján (és persze vice versa a másik csapatnál). A lokátoros munkáján sok múlik, hiszen a játékot az nyeri meg, aki előbb robbantja fel a másik hajóját, ehhez pedig összesen négy sérüléspont szükségeltetik (ez utóbbit gondatlanság esetén okozhatja magának is a legénység, illetve az sem okoz ugyannyi sérülést, ha egy torpedó talál telibe, vagy ha egy akna pukkan mellettünk szét).

Az első tiszt a fegyvereket „tölti fel”. Minden egyes lépéssel egy mezőt satírozhat be valamelyik általa megfelelőnek tartott rendszeren (aknán, torpedón, drónon, szonáron, stb.), amelyek aktiválásával előnybe kerülhet a csapat, de csak ha a megfelelő időben és helyen alkalmazzák azt. A mérnök pedig a hajót igyekszik egyben tartani. Minden lépéssel az égtájak szerint előre meghatározott rendszereken (áramkörökre és reaktorra osztott jelölőmezőkön) belül kioszt egy meghibásodást, ami nagyban befolyásolja a tengeralattjáró fegyvereinek működését, de ugyanennyire beleszól a haladási irányba is.

A csapatnak tehát össze kell dolgoznia, méghozzá fürgén és hatékonyan. A hajót úgy kell irányítani, hogy az alrendszerei „okosan”, vagyis egy javítási mintázat alapján hibásodjanak meg, mert az roppant kellemetlen tud lenni, amikor éppen egy torpedóra lenne szükség, de az éppen bemondta az unalmast. A kapitánynak valóban össze kell fognia a csapatot, folyamatosan egyeztetve a lokátorossal, hogy merre lehet az ellenség, de a mérnököt sem hagyhatja figyelmen kívül, mert a hajó épsége múlik rajta. A többieknek a főnök keze alá kell dolgoznia, és mivel a legtöbb információnak hangosan el kell hangoznia, a fű alatti megbeszélések muris, vagy éppen feszült helyzeteket eredményezhetnek, miközben az idő egyre csak ketyeg, az ellenfél jön és aknát telepít, majd szonározik egyet, aztán kilő egy torpedót és úristen, itt robbant fel mellettünk, el kell innen húzni, de egyre csak jönnek és még egy torpedó és… hát ilyen egy ideális Captain Sonar.

Pár apróságtól most eltekintenék, ilyen a javítás és a felemelkedés, amik szintén nagyon izgalmas szituációkat szülnek, de már ennyiből is átjöhet az érzés. A Captain Sonar legnagyobb erénye, hogy a játékosok valódi csapatot alkotnak. Nyilván egy Pandemicben is azok, hiszen közös cél érdekében próbálnak minél hatékonyabban összedolgozni, viszont össze sem hasonlítható a kettő. Persze nem is kell, mert egy Pandemicnél van idő hosszú perceken keresztül törpölni a nyerő lépésen, míg élőben, valós időben jóval nagyobb a feszültség, az izgalom, a stressz és a felelősség, és így a beleélés is hatványozottan érvényesül. Ráadásul egy másik csapat ellen játszani még ezen is tud dobni. Lehetett volna itt akármilyen tematika, ez a mechanizmus-csokor ugyanilyen frankón működött volna, persze a tengeralattjárós téma tálcán kínálta magát érthető okokból.

Természetesen a Captain Sonar ideális játékmódja legfőbb jellemzői miatt eleve szóba sem jön a játékosok egy bizonyos részénél, akik elzárkóznak a valós idejű játékoktól, és ezzel semmi baj nincs. A Captain Sonar arra épít, hogy átéld a tengeralattjárós filmek nyomasztó, egy-egy döntésen múló élet-halál helyzeteit, hogy igyekezz minél hatékonyabban és eredményesebben kommunikálni – egészen más területeit mozgatja meg az agynak, mint egy stratégiai játék. De semmi nincs veszve, erre találták ki a körökre osztott módot, ami neve ellenére ugyancsak lehet feszült és izgalmas, csak épp nem a hálivúdi „mindenki egyszerre beszél és tetőfokára hág az izgalom, teleizzadjuk a gatyánkat” módon, hanem a sakkmesterek kiélezett, macska-egér játéka szerint.

A Captain Sonar egy egyedi színfoltja a boardgame geekek szubkultúrájának, és habár nem való mindenkinek, kicsit nagyobb gyerekekkel már érdekes kísérlet lehet kipróbálni, megnézni, hogy éles helyzetben hogyan dolgozik csapatban a gyermeked. Illetve hát kit akarunk becsapni, első nekifutásra valószínűleg kevesen lesznek annyira profik, hogy veteránként hiba nélkül lássák el a beosztásukat és ne üssenek be egy szöget a tengeralattjárójuk koporsójába. Ha olyan hangulatra vágysz, mint amit az online multik és MOBA-k kínálnak, csak éppen élőben, vagyis amikor a feszes meccs után leeresztve ki lehet dumálni a mélypontokat és a felemelő, király húzásokat, akkor a Captain Sonar a megfelelő emberekkel telitalálat lehet – még olyanoknak is, akik a hagyományos táblás játékokat nem szeretik.