"Működjünk együtt!" nyereményjáték a cikk alján!

Mountains of Madness - Hegyekben áll az őrület

Aki az utóbbi években egy kicsit is elmerült a társasjátékok világában, annak Rob Daviau neve bizonyára ismerősen cseng. Leginkább azért ismerhetjük, mert ő az, aki a Pandemic-be berakta a Legacy-t, útjára indítva a legacy-típusú játékok újhullámát (maradandó változások, egyedi játékélmény). Persze előtte jópár évet lehúzott a Hasbro-nál, szóval bőven volt ideje tapasztalatot szereznie, amit minden játékos legnagyobb örömére manapság szólóként kamatoztat. Munkásságának egyik újkeletű gyöngyszeme a Mountains of Madness, amely a kooperatív játékok jól bejáratott állóvizébe kíván változatosságot vinni, méghozzá egy váratlan csavarral.

Ki ez a Lovecraft és miért őrülnek meg ennyien érte?

A cím elég megtévesztő, több okból is, de erre később kitérek majd, egyelőre lássuk, milyen tematikát kínál nekünk a játék. Szegény Howard Phillips Lovecraft, ha előre látta volna, hogy az általa megalapozott Cthulhu-mítosz a mai játékok garmadájának szolgál majd hátteréül (amely tény, tekintve írásainak jelenkori el- és közismertségét, korántsem meglepő), talán felvágja írói vénáját és valami profitábilisabb elfoglaltság után néz (lenézte ugyanis az általa léhűtő időtöltésnek tekintett játékokat). Ám mivel ez nem így történt, ráadásul már egy ideje jogdíj fizetése nélkül felhasználható a Mester szellemi terméke, ezért manapság ritkán lehet úgy elmenni egy társasjátékpolc mellett, hogy azon ne bukkannánk a Mérhetetlen Vének elleni küzdelem egyik jeles képviselőjére.

A magyar nyelven is napvilágot látott Őrület hegyei Lovecraft egyik legizmosabb műve, melyben az Antarktiszt gyanútlanul felfedezni vágyó kalandorok valami nem evilágival kénytelenek szembesülni. A sztoriba mélyebben most ne menjünk bele, érdemes elolvasni (többféle fordításban is akár), maradjunk annyiban, hogy szóban forgó játékunk alapjának ideális: adott egy csapat, akik extrém szélsőséges környezeti körülmények közepette extrém szélsőséges lelki körülményeket élnek át. Milyen hatással van ez az ép elméjükre? És a megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan élmények hatására elharapózó őrület vajon milyen hatással van a csoportkohézióra? Túl lehet-e élni a leírhatatlan borzalmakat?

Aki ez alapján azt gondolná, hogy egy újabb A Dolog-, esetleg Arkham Horror-klónnal állunk szemben, azt teljesen meg tudom érteni, pedig a valóság pont ennek az ellenkezője. Most állítok egy merészet: a Mountains of Madness egy partijáték. Eretnekség? Dehogy! Hadd támasszam alá!

A zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el

A Mountains of Madness egy viszonylag egyszerű szabályokkal rendelkező társas, a szabályai könnyen és gyorsan megtanulhatóak, az előkészületek sem vesznek igénybe sok időt. Minimum kettő, maximum öt fő játszhatja, mindenki egy közös célért küzdő csapat tagja. A tematika szépen visszaköszön a tartozékokról, visszafogott részletességgel, de korrekt módon ábrázolták az 1930-as évek alakjait, öltözködésüket és tárgyaikat. Habár mindenki egy nevesített szereplővel játszik majd, semmilyen eltérés nincs a karakterek között, a hangulatkeltésen kívül nincs más szerepük. A csapat célja egyértelmű, kijutni az Antarktiszról, ami maga a játéktábla, különböző területekkel és mezőkkel.

Csapatunkat egy repülőgép-modell jelképezi, a piramis alakjában felépülő terepen a legalsó szintről indulva, körönként egy mezőt haladva kell eljutnunk a legfelső mezőig. A dolgot bonyolítja, hogy minden mezőn véletlenszerűen lehelyezett lapka képez akadályt, amely sikeres legyűrése csak hatékony összedolgozással valósítható meg. Ezen kívül ha már sarki expedícióról beszélünk, jámbor kutatóink úgy vannak vele, hogy lovecrafti borzalmak ide vagy oda, csak nem volna ildomos üres kézzel hazaállítani, hiszen mit szólnának a Miskatonic Egyetem és a tudományos körök, léhűtőnek mentünk az Antarktiszra? Úgyhogy plusz feladatként minél több idegen ereklyét kell összegyűjtenünk; a játék végi értékelést, miszerint mennyire ünnepel majd minket a világ, ezek száma dönti el alapvetően (számít az is, milyen mértékben rongyolódott le a csapat, tehát még az épségünkre is figyelni kell).

Az expedíció vezetőjének szerepe minden körben más játékosra vándorol sorrendben, akinek arról kell döntenie, merre haladjon tovább a csapat, illetve minden kérdéses szituációban az ő szava a szent. Többnyire a kört vezényli le, illetve az adminisztratív ügyes-bajos dolgokat intézi (kártyák összegyűjtése, számolás, stb.). Van egy kis kockázat-menedzselési lehetősége is, a Vezetés jelölők időnkénti, afféle bónusz hatásért való elhasználásában, mivel ha ezek a jelölők elfogynak, akkor bizony mindenki hóba harapott és vége a játéknak.

Őrült módjára igyekszünk kijutni innen

A Mountains of Madness játékmenete alapjáraton így néz ki: a vezető választ egy szomszédos mezőt, odalép és megnézi, milyen akadályt illetve egyben jutalmat rejt a lapka hátulja. Nem kell túlgondolni a dolgot, szó sincs harci próbákról, vagy kényes morális kérdésekről: megadott színű kártyákból kell összeszedni egy megadott számértéket, vagy azok egy intervallumát (például kékből 10 és 12 között). Mivel mindenkinél vannak lapok (ezeket a francia kártya mintájára kell elképzelni, kettőtől tízig terjedő lapokkal, amelyekből véletlenszerűen húzunk a körök végén), ezért érdemes megtárgyalni, ki mennyi részt tud vállalni a piramis csúcsa felé egyre nehezedő és egyre szívatósabb feladatokból. Bukás esetén kemény büntikre lehet számítani, amiről általában a vezető dönt: a véletlenre bízza, vagy fixen bevállal a csapatnak egy őrületet (a véletlent egy dobókocka szimbolizálja, amin kijöhet Sérülés, lapdobatás vagy Vezető token elvesztése).

Erre a műveletre valós időben nagyjából 30 másodperce van a csapatnak, körülbelül ennyi idő alatt pereg le a homokóra, ráadásul csak ebben a szűkre szabott keretben engedélyezett beszélni a lapjainkról, a játék többi részében tilos. Igen, itt már alakul az ínyencség, de ez még mindig nem az igazi. Na nem mintha olyan könnyű lenne négy embernek egymást megértenie, ahogyan hadarva kiabálják be és mutogatják el, kinél milyen lap van és mire lenne még szükség a jutalomhoz. Na és itt lép a képbe a Mountains of Madness zsenialitása: az Őrület kártyák.

Bizonyos hatások következményeként időről-időre muszáj húzni egy Őrület kártyát. Ezeknek három fokozata van, a nehéz játékmódban mindegyikből egy lesz (mert lesz) mindenkinél, a normál módban ennél könyörületesebb a játék, mert az új lap leváltja a régit. Érdemes ebben a kíméletesebb módban nekikezdeni elsőre, de utána mindenképp ajánlott áttérni a nehezebb fokozatra, mivel sokkal nagyobb élményt ad. Na és miért?

Kész az őrület, csak tessék, csak tessék!

Mert a Mountains of Madness alapkoncepciója a hatékony kommunikáció, az Őrület lapok pedig ebbe kavarnak bele, mégpedig rendkívül szórakoztató módon. Amelyik játékos rendelkezik Őrület lappal (márpedig fog), annak muszáj a kártya utasításait mindenben követni (és természetesen nem árulhatja el azt). Elképzelhető, hogy a játék további részében csak suttoghat, kizárólag rímekben, vagy kérdésekben beszélhet, esetleg addig meg sem szólalhat, amíg nevén nem szólítják, lehet, hogy dúdolnia kell egyfolytában, leülnie a földre, pacsizni, mielőtt megszólalna, csukott szemmel játszania, a másik szemébe nézni egyfolytában miközben beszélnek hozzá és tucatnyi más, ezekhez hasonló mókás, vicces szituációt eredményező lapot képzeljünk el. Akinek most a Kragmortha ugrott be, az nem téved nagyot, csak ebben a játékban inkább a verbális nehezítések dominálnak, nem kell benne fél lábon ugrálni.

Így aztán egyre nyakatekertebb helyzetek adódnak majd, miközben haladunk előre a játékban és gyűlnek a kommunikációt egészen új utakra terelő nehezítések, arról nem beszélve, hogy a hegytető is tartogat meglepetéseket. Egyébként az egész Mountains of Madness egy nagy trollkodás: a csapatom gyanútlanul ült le elé, jókat hallottunk róla, de szerencsére poéngyilkos leírásokat (mint ez is) nem olvasott egyikünk sem, így hatalmas meglepetések és nevetések közepette toltuk le az első játékot (majd a másodikat, a harmadikat és így tovább). A dobozán, sőt, a szabályban sem említik sehol, hogy a komoly kirakatkülső egy lökött és szórakoztató játékot takar, egyedül a doboz hátulján, egy aprócska, csoffadt pingvinféleség figyelmezet rá, hogy ez a társas nem az, aminek tűnik, de hát ki hisz manapság egy beszélő szörnypingvinnek.

Ennek az álcának azonban megvan a hátulütője is, hiszen aki nem kedveli az ilyen szociális beállítottságot előtérbe helyező, sőt, azt egyenesen megkívánó játékot, az vásárlás után nagyot koppanhat. Aki viszont igen, sőt, odavan érte, ki ne hagyja. Nálunk ahányszor csak előkerül, a környezetünkben lévők folyton odajönnek, hogy jót derüljenek a különböző mutatványainkon vagy bénázásainkon, sőt, kíváncsian nézegetik az Őrület kártyákat, vajon milyen dilis helyzetre számítsanak. Nem is az számít igazán, nyerünk-e, vagy hogy mennyivel, hiszen a Mountains of Madness legizgalmasabb része az, amikor elkezdenek gyűlni az Őrület kártyák és mindenki azt figyeli a másikon, hogy vajon milyen bolondos dolgot fog produkálni.

Őrülten szórakoztató!

Igazi őrült ez a játék: a komoly külső egy holdkórost rejt, csak időt kell neki hagyni és a végére hamisítatlanul előtör rajta nem is egy, hanem több őrület. Ráadásul alig egy óra a játékmenet, nem nyúlik el, ami azért szerencsés, mert bizonyos őrületek kombinációja fárasztó és kellemetlen tud lenni. A tartozékok is jópofák, a lapok funkcionálisak, nincsenek túlcsicsázva, továbbá az eredeti novellából olvashatunk rajtuk idézeteket. A Vezető tokenek masszív műanyag korongok, a tábla szép, a szabályfüzet dizájnos és nem mellékesen érthetően elmagyaráz mindent. Tény, hogy nem mindenki szeret magából bolondot csinálni, még a játék kedvéért sem, de akit ez nem izgat, az mindenképpen próbálja ki. Őrült jó móka!

12Márc

Altiplano – Országomat egy alpakáért

Ismertető | 2019.03.12. 18:53:00

"Ne ítélj külső alapján", szól a mondás, és mennyire igaza van!

05Márc

Photosynthesis - mindennapi mágia

Ismertető | 2019.03.05. 12:55:00

Az erdő mélyén fejlődő facsemetét rejtelmesen körülölelő, lombkorona alá beszűrődő napfény a Photosynthesis dobozán azt sugallja, hogy valódi varázslatra lelünk odabent. És végülis igaz, mert a játék témája a földi élet alapja, a fotoszintézis.


Kommentek

  • FZ

    2019-03-08 11:04:47

    Nagyon jónak tűnik így a cikk alapján (tematika,hangulat,játékmenet), és hogy egy újabb Lovecraft-os játék ..., Szupi !!!
    Egy magyar kiadásnak szerintem sokan örülnének! A videók alapján jópofa élményt nyújt 4-5 fő részére.

  • soltesz.orsi92

    2019-03-02 21:06:29

    Nekem is tetszik

  • kchpank1.kv

    2019-03-02 19:58:54

    Sajnos a nagyobb fizu probléma szerintem mindenkinek jól jönne, de a társasjáték sajnos tényleg nagyon drága hobbi. Mindannyiunk sajnálatára, asszem ezzel mindenki egyetért.

  • barcza.laczor

    2019-03-02 09:31:33

    Ha Lovecraft alapokon (is) nyugszik, akkor mindenképp kipróbálandó! Amióta rendszereseben látogatom az oldalt, azóta szembesülök vele, mennyire jó lenne nagyobb fizu a vásárláshoz. :D

  • surmi64

    2019-03-02 08:43:15

    Ez nagyon királyunk hangzik

  • vbence343

    2019-03-01 20:59:14

    Ez madness lapos koncepció valamiért nagyon tetszik, baromi élvezetes lehet, nyílván akkor hogyha betartjuk , és szerintem sajnos akadnak olyanok is, akik egy ilyen játékban a játék ellen csalnak. De

  • kchpank1.kv

    2019-02-28 14:33:52

    Én is rajta vagyok a videókon, ha lesz egy példány otthon, az tuti jó móka lesz a haverokkal. Érdekes, hogy milyen frankón összehozták a kooperatív-partyjáték kombót. Csillagos ötös az alkotóknak. (Meg a cikkirónak is). Ja és azért reménykedünk egy magyar nyelvű kiadáson is. ;)

  • cuf87

    2019-02-28 13:03:06

    Tuti beszerzem otthonra! Irgalmatlanul tetszik a tematika és a játékmenet, azóta videókat nézek róla... 😉

  • kchpank1.kv

    2019-02-28 10:57:13

    Gratula, nagyon tetszett a cikk. Tényleg ŐRÜLT jó lehet a játék hangulata, szivesen kipróbálnám, remélem lesz hozzá szerencsém. :)

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Mountains of Madness