
- Ismertető
- 2019.02.26. 10:38:00
Escape the Room: A szanatórium rejtélye - Felszabadító élmény
Mivel a liftben is klausztrofóbiával küzdök, nem éreztem vágyat arra, hogy a manapság divatosnak számító szabadulószobák valamelyikét is kipróbáljam. Örömmel tapasztaltam viszont, hogy ezt az élményt otthonomban társasjátékozva is átélhetem. Lelkes csapatunk A szanatórium rejtélyét igyekezett feltárni. Következzen hát egy spoilermentes beszámoló.
Hárman ültük körül egy szombat délután az asztalt, hogy A szanatórium rejtélyét kibogozzuk. Bár a Nicholas Cravotta és Rebecca Bleau szerzőpáros a hatás fokozása érdekében javasolja, hogy öltsünk magunkra korhű ruhát és válasszunk aláfestő zenét, mi ettől eltekintettünk.
Csapatépítő előjáték
Előre figyelmeztettem családtagjaimat, hogy ezúttal nem egymás legyőzése a cél, hanem vállvetve kell együtt dolgoznunk a sikerért. Gyakran és szívesen is ülünk le közösen társasozni, de kooperatív játék ritkán kerül asztalra, ezért bejelentésemet izgatottan fogadták. Lelkesedésük akkor kezdett alábbhagyni, amikor közöltem, hogy 2 órán át tart majd a fejtörő. Ráadásul a feladatot időre kell teljesítenünk, ezért próbáljuk meg mellőzni a nassolást (harapok valamit a konyhában, amig rám kerül a sor) és szakadjunk el a telefonunktól is egy rövid időre. Csapatunk legfiatalabb tagja ekkor elsápadt és hirtelen rosszullétre panaszkodva kütyüjével a kezében távozni készült. Előjátékként ketten kezdtük győzködni, hogy maradjon, mert nélküle mi sem tudunk játszani. Lázadónkat kevésbé hatotta meg, hogy minimum hárman kell nekivágnunk a kalandnak. Ám amikor kiderült, hogy internetkapcsolatra is szükségünk lehet, ha elakadnánk, villámgyorsan nyitotta meg a Gémklub által megadott linket. Egy másik készüléken pedig elindította az időmérőt. Miután a két telefonnal felszerelkezett társunk is tettre kész állapotba került, kezdődhetett a nyomozás.
Rémálommá váló kikapcsolódás
A háttértörténet szerint 1913-ban járunk. Szerencsés nyertesekként térítésmentesen szállhatunk meg a Dr. Gravely által vezetett Foxcrest Szanatóriumban. A vendégek a természet lágy ölén, a legmodernebb gyógykezeléseket vehetik igénybe. A festői környezetben történő kikapcsolódás azonban hamarosan rémálommá válik számunkra. Kiderül, hogy az all inclusive szolgáltatást ígérő, 20. századi wellnessközpont valójában egy kísérleti laboratórium. Össze kell fogjunk, hogy kiszabaduljunk Dr. Gravely karmai közül.
Fejtörők borítékolva
Három-öt játékos esetén 120 perc alatt kell nyomok után kutatva feladványokat megoldani és kijutni a szanatórium fogságából. Az agyafúrt fejtörőket 4 zárt boríték rejti. Csapatunknak rá kell jönnie a helyes megoldásra, mielőtt kinyitnánk egy újabbat.
Az ötféle színnel és különböző szimbólumokkal ellátott, forgatható megoldótárcsa helyes irányba tekergetésével léphetünk tovább és tárhatjuk fel a soron következő borítékot. A tárcsát legfiatalabb tagunk kezébe nyomtuk. Részben azért, mert ő boldogult vele a legjobban, részben pedig azért, mert így kénytelen volt végre megválni az időmérőként és a segítségként szolgáló okos készülékektől.
Egyszeri és megismételhetetlen élmény
Nem vagyok híve az egyszer használható játékoknak. Számomra egy társas akkor éri meg igazán az árát, ha kisebb-nagyobb megszakításokkal éveken át képes szórakoztatni. Hittem is meg nem is a legacy-rajongóknak, hogy ezek a játékok egyszeri, de cserébe megismételhetetlen élményt jelentenek. El kell ismernem, hogy van ebben igazság. A két órán át tartó, intenzív agytorna tényleg lebilincselő és egyszerre felszabadító érzés volt mindannyiunknak.
A szanatórium rejtélyének köszönhetően teljesen egymásra hangolva törtük a fejünket. Bár fizikálisan az ebédlőasztalunk körül ültünk, a feladványok révén azonban lélekben tényleg 1913-ban jártunk. Arra a néhány órára sikerült teljesen kiszakadnunk a minket körülvevő, 21. századi miliőből és együtt küzdöttünk azért, hogy túljárjunk a gonosz Dr. Gravely eszén.
Mindenki egyért, egy mindenkiért
Örömmel jelenthetem, hogy sikerrel vettük az akadályt és időn belül teljesítettük a feladatot. Nem szégyellem bevallani nektek azt sem, hogy egyszer elakadtunk és kénytelenek voltunk segítségért folyamodni. Az erre a célra fenntartott linken megtaláltuk a megoldást és újult erővel tovább tudtunk lépdelni a cél felé vezető úton. Nem éltük meg kudarcként a megtorpanást, egyhangúlag szavaztunk a mentőöv mellett. Ettől a kis botlástól eltekintve is maximálisan büszke vagyok a családtagjaimra, mert igazi csapatként tudtunk működni. Nem estünk egymásnak a kritikus helyzetekben sem, mindenkit egyformán hagytunk kibontakozni. Ez a közös, építő jellegű ötletelgetés vezetett el minket a végső megoldáshoz. A baráti társaságunkban akad egy alfajátékos. Felvetődött, hogy megkérjük, csatlakozzon hozzánk, de végül elvetettük. Önfeledten akartunk nyomozni, ahelyett hogy konfliktusba keveredtünk volna egy hangadóval, aki meg vagy győződve a saját tévedhetetlenségéről. Végül jól döntöttünk, mert összeszokott hármasunk legyőzhetetlennek bizonyult. Abban is egyetértettünk, hogy nagyobb sikerélményt jelentett együtt legyőzni a játékot, mint egymás felett diadalmaskodni.
A kevesebb több
A „három testőrös” felállás nálunk bevált. Bár a kiadó 3-8 főnek ajánlja a játékot, én ezt túlzásnak érzem. A szanatórium rejtélyét nem tartom partijátéknak. Nem hiszem, hogy előnyünkre válik, ha többen törjük a fejünket. Ez a fajta szabadulósdi összehangolt együtt gondolkodást igényel, ami szerintem öt fő felett már inkább zavaró, mint célravezető. Ennek a nyomozásnak nem tesz jót, ha túl sok ember mondja a magáét.
Érdemes alaposan megválogatni a csapattársakat is, mert az alfajátékosok hazavághatják a sikeres felderítést. A 13+-os korhatár indokolt, elvégre egy szövevényes rejtély felgöngyölítése bizonyos érettséget kíván.
Escape the Room reloaded
Aki hozzám hasonlóan idegenkedik az örökség típusú társasjátékoktól, annak ajánlom, hogy tegyen egy próbát valamelyik szabadulószobás változatukkal. Ezek viszonylag kedvező áron beszerezhetőek, ráadásul itt nem kell „tönkretenni”, eltépni, összefirkálni egyetlen alkatrészt sem. Sőt újrahasznosíthatóak is. Tény, hogy aki egyszer végigvitte, annak többé már nem szórakoztató, de visszaállítható a kezdő állapot és tovább lehet ajándékozni. Az alapbeállításhoz segítséget is találtok a neten. Eddig, akinek csak meséltünk az Escape the Room élményükről, mindenki kedvet kapott hozzá. Ezért a barátaink körében már egész komoly sorban állás alakult ki.
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Álomföld kalandorai - Gyűjtsetek kincseket, amíg szunyókál a sárkány
Ismertető | 2025.11.12. 14:00:00Elég bátrak vagytok lemerészkedni a sárkány barlangjába, hogy a féltve őrzött kincseit megszerezzétek? Nosza, akkor siessetek, de legyetek résen, ha hibáztok és felébresztitek álmából, akkor szaladhattok amerre láttok!
A gyűrűk ura: A szövetség útja – Nem, nem mehettek volna a sasok hátán…
Ismertető | 2025.10.27. 15:00:00„Sauron erői keleten gyülekeznek, a Szemmel Völgyzugolyt figyelteti.” Induljatok hát útnak a gyűrűvel, és semmisítsétek meg a Sötét úr fegyverét, mielőtt minden remény elveszne Középföldéről!
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.




Kommentek
Toszka
2019-02-27 16:22:27
Kedves Ádám!
Köszönjük a tippet. Elképzelhető, hogy valamikor kipróbáljuk:-)
Toszka
szabaduloszoba
2019-02-27 08:44:48
Kedves Toszka!
Olvastam, hogy van kis bezártsági félelmed.
Van sok családbarát szabadulószoba, ahol konkrétan nem is vagytok bezárva, ablak van, és semmi félelmetes nincs benne, kizárólag a furfangos fejtörők 😀
Hatalmas élmény, egyszer mindenképpen ki kell próbálni!
Tetszett a cikk 😉
Üdv, Ádám