• Vélemény
• 2022.02.02. 14:00:00

Játék és elmélet - Etherfields a Tainted Grail ellen

Kitalálod, melyik játékról van szó?

• Az Awaken Realms adta ki egy sikeres Kickstarter kampány után.
• A játékosok egymást segítve kalandoznak egy folyamatosan változó, kártyákból felépített térképen, és együtt fedezik fel a több, mint száz oldalas kalandkönyv fejezeteit.
• Mindezt egy rendkívül sötét és groteszk világban, egyedi harc és mozgásrendszerrel ötvözve.

Jól sejted, két megoldás is helyes lehet. Az egyik az Etherfields, a másik pedig a Tainted Grail: Avalon bukása. Mindkét játékról oldalakat tudnék írni, de végül úgy gondoltam, hogy inkább egy cikkben hasonlítom össze a két alkotást, és segítek eldönteni, hogy melyiket is szerezd be a kettő közül – feltéve, ha nem vágysz mindkettőre.

"A szakaszcímeket a BGG-ről szedtem. Mindegyik egy-egy ember véleménye a két játékról."

Azt érdemes leszögezni, hogy mind az Etherfields, mind a Tainted Grail nagyon messze áll a hagyományos társasjáték koncepciójától. Még ha jól ismeritek a Pandemic vagy mondjuk az Aeon’s End legacy verzióját, a két játék akkor is újszerű élményt fog nyújtani. Besorolni is nehéz őket: nem kell bennük semmit elpusztítani, többször is újra játszhatók, és igényelnek egy elhivatott társaságot, akik akár heteken keresztül összejárnak, hogy lepörgessék a fejezeteket. Szerepet nem kell bennük játszani (bár nem tilos), a harc csak nagyon kis részüket teszi ki, és azt is rendkívül érdekes módon. Ha mindenképpen kellene valamilyen műfajt mondanom, akkor a történetorientált-felfedezős-kampányjátékot rögtönözném.

Sőt, inkább azt mondanám, hogy mindkettő kiérdemelte a társasjátékosított videójáték megnevezést (van egyébként ellentéte a digitalizál szónak?). Fogjuk majd látni, hogy sokat merítenek a digitális szerepjátékok világából, néha pedig azt fogjuk kívánni, hogy bárcsak valóban gépen játszanánk őket.

Mindkét játék Kickstarterre készült, és az járt a legjobban, aki ott támogatta őket. Bár mindkettőből készült bolti kiadás, az jól láthatóan csak másodlagos szerepet kapott a kiadó tervei között. Aki idejekorán adott ki valamelyik játékra nagyobb összeget, összehasonlíthatatlanul több tartalmat kapott a pénzéért.

Az Awaken Realms szereti a figurákat, de nem erőlteti rá azokat a játékosokra, mert tudja, hogy nem mindenki osztja a véleményét. Hogy hogyan? Minden alapdobozban csak pár karakterjelölő mini kapott helyet, minden mást tokenekkel, vagy kártyákkal helyettesítettek. A műanyagfüggők plusz 30-40 fontért vehettek egy Creatures of Etherfields vagy egy Monsters of Avalon nevű dobozt, melyek tartalmilag nem bővítették a játékokat, csak figurák voltak bennük. Így a játékélményt nem korlátozta annyira az elköltött pénz mennyisége és senki nem érezte az erőszakos termékkapcsolást, hogy egy új fejezethez mindenképpen meg kellett vennie a fölösleges figurákat is.

Itt megjegyezneém, hogy az Awaken Realms minijei eddig mindig csúcsminőséget képviseltek, szóval bőven megérik a pénzüket. Azt, hogy mennyire javít egy kupac formázott műanyag a játékélményen, egy régebbi fotóval illusztrálnám:

Mind az Etherfields, mind a Tainted Grail rendszere egy végtelenül egyszerű modell végtelenül túlbonyolított változatán alapul. A lényeg annyi, hogy van egy sok-sok oldalas kampánykönyvünk, aminek szeretnénk eljutni a végére, és ehhez sorban el kell olvasnunk a fejezeteit. Ha játszottál régen Kaland-Játék-Kockázat könyvekkel, akkor tudod, hogy miről van szó. Ez ugyanaz, csak táblával.

Figuráinkkal a térképen kóválygunk és próbálunk információt gyűjteni a sarki koldustól, vagy a falból előlépő, sipkás zombi-bohóctól, vagy Sir Lancelottól, vagy a kisgyermeki énünket rettegésben tartó félszemű pitbulltól, hogy vajon merre is kóvályoghatnánk tovább. Mindegyikük egy-egy új fejezetet olvastat fel velünk a kalandkönyvből. Üresjárat nincs, szinte minden helyszín és karakter tud nekünk valami érdekeset mondani. Előbb utóbb körvonalazódik előttünk a feladat, és akkor végre el tudunk indulni célirányosan a szakasz vége felé, ahol egy nagyobb lélegzetvételű történetrész vár ránk – és egy új feladat.

A két játék közötti legfontosabb különbség a történet megközelítése. Az Etherfields az álmok földjén (?) rekedt (?) emberekről szól, akik álomból álomba zuhanva próbálnak kiutat keresni a káoszból. Ennek megfelelően nem annyira erős a kerettörténet, inkább lazán összekapcsolódó, különálló fejezeteket kell teljesítenünk: tülekedés egy pályaudvaron, kutyasétáltatás, hógolyózás, üzemi tanács megszervezése egy gyárban, stb. Minden fejezet teljesen különálló kártyákkal és térképpel működik, így akár egy-egy beugró játékossal is lejátszhatunk párat. Bár jár hozzá egy vaskos szövegkönyv is, a sztori egy részét nem innen fogjuk megismerni, hanem a kártyákon szereplő részletekből. A rajzok statikus tér helyett inkább valamilyen apró jelenetet ábrázolnak. A színek, a kompozíció, illetve az eldugott, néha a háttértől alig elütő idézetek, mind-mind arra szolgálnak, hogy a lehető legjobban bele tudjuk magunkat képzelni a szürreális szituációkba. Sok kérdést nyitva hagynak a játékban, ezeket mind magunknak kell megválaszolni, a fantáziánk segítségével.

Ezzel szemben a Tainted Grailben egy nagy történeten kell keresztülküzdenünk magunkat. Ez a sztori nem áll meg csak azért, mert mi úgy érezzük, hogy elértünk egy szakasz végére. Senki nem gyógyul meg teljesen egy feladat végén, nem kerülünk vissza a kezdőhelyre, egyszerűen csak gratulál nekünk a játék, kapunk némi TP-t és csaphatjuk fel az eseménypakli következő lapját. Emiatt néha kicsit „űzve” éreztük magunkat, de ez is hozzájárult a játék komor, kétségbeesett hangulatához (később amúgy sem csak a tempó miatt érezzük majd magunkat űzve, de ennyi spoiler legyen is elég egy írásba…). Ennek megfelelően a játékot szinte bármikor el lehet menteni, mert csak néhány alap dolgot kell feljegyezni (ki hol áll, melyik lapkák vannak felfedve, stb), és már pakolhatjuk is el a kártyákat.

Ami közös a két játék történetében, az az erőteljes dark vonulat. Hiába tűnik klasszikus fantasynak a Tainted Grail, valójában nem az: lépésről lépésre bontakozik ki előttünk egy járványtól haldokló, erőtlen, és mégis dühös világ, ahol az erkölcs és a lovagi nemesség már csak eszméjében van jelen. Azokat, akik próbálnak tenni valamit a világért (vagyis a játékosokat), bolondnak nézik, miközben mindenki azzal van elfoglalva, hogy minél inkább elodázza az elkerülhetetlennek látszó, fájdalmas halált. Hogy ez spoiler lenne? Nem, nem az – nézz csak rá a borítóra!

Az Etherfields valamivel nehezebben emészthető, kalandjai mindenhonnan merítenek egy kicsit. Fogunk találkozni lovagokkal, űrlényekkel, arc nélküli rettegéssel, kiscicákkal, élő könyvespolccal, és így tovább. Mindezt elképesztően elvont, groteszk módon tálalva. Itt a rettegés érzését nem az fogja adni, hogy egy félelmetes lénnyel találkozunk – pedig azokból is akad bőven -, hanem, hogy teljesen tanácstalanok leszünk szinte mindenhol. A doromboló kiscica, ami emberi csontot tart a szájában, vajon rosszat akar nekünk? A csontváz, amit összeesküvés-elméletekből állítottunk össze az imént, ránk fog támadni? És mit kellene tenni, amikor maga az eleven sötétség kér meg minket nyöszörgő hangon, hogy segítsünk, mert fél a fényben?

A Tainted Grailnek nem csak a sztorija, a mechanikája is valamivel emberközelibb. Kapunk egy karaktert, akinek vannak tulajdonságai (agresszió, empátia, stb), egy harci-, és egy diplomáciapaklija, és indulhatunk is. Nagyjából mindent az energia tulajdonságunkból fogunk fedezni. Ha lépkedni akarunk a helyszínek között, az energiába kerül, ha beszélni akarunk valakivel, az újabb energia pont, élelmet gyűjteni szintén… A lényeg, hogy megtanuljuk jól beosztani az energiánkat és az azt visszatöltő ételünket, hogy mindig maradjon elég erőnk mindenre. Ha túlvállaljuk magunkat, kimerülünk, és kevesebb energiával kezdjük a következő napot. Ha valamilyen kihívással nézünk szembe, akkor általában dobnunk kell, és valamelyik tulajdonságunkat kell hozzáadnunk az eredményhez.

A harc és a diplomácia (vagyis a szavakkal vívott harc) nagyon érdekes, kicsit dominószerű rendszerben folyik, a saját paklinkkal. A lényege, hogy kártyákat rakosgatunk egymás mellé, amik, ha jól kapcsolódnak és rendelkezünk a szükséges tulajdonságokkal is, sebzéspontokat termelnek az ellenfélnek. Az, hogy milyen lapokat játszhatunk ki, attól függ, hogy mit raktunk le korábban, illetve, hogy mit enged az ellenfél. Ez utóbbi attól függően fog támadni, hogy mennyi sebzést nyelt már be. Van úgy, hogy gyógyítja magát, közel a halálhoz elszökik, de az is lehet, hogy sebzett vadkan módjára az utolsó erejével üti a legnagyobbat. Szóban nagyon nehéz elmagyarázni, de beszúrok ide egy képet.

Ez nem egy ritmusjáték, ez a Tainted Grail egy harci köre!

Az Etherfields mechanikája még egy kicsit absztraktabb. Mindent a kezünkben tartott kártyákkal, illetve az azokkal termelt pontokkal tudunk megtenni. Ha sebezni akarjuk a folyosó végén lévő szörnyet, el kell dobnunk annyi lapot a kezünkből, hogy termeljünk vele tíz agresszió (piros) pontot. De ahhoz, hogy ezt megtehessük, a közelébe kell férkőznünk, amihez három mozgás (sárga) pont kell. Vagy inkább megpróbálnánk megnyugtatni? Ahhoz zöld pontok kellenek… de ha eldobjuk a lapjainkat sárga pontokért, nem marad elég zöld a kezünkben. Persze ezt lehet még csavarni karakterképességekkel, kockadobással, ilyen-olyan lapkombókkal, de a lényeg ugyan az marad: ha valamit tenni szeretnél, termelj hozzá pontokat! Így egy őr leütése vagy átverése pont ugyanolyan feladat (csak más színű pontokat kell termelni hozzá), és a harc sem a megszokott keretek között zajlik. Általában egyetlen gonosz dolog mászkál a térképen, és amíg jelen van, addig kellemetlenséget okoz a játékosoknak. Rendszerint nem is érdemes csatázni, inkább az elkerülés a cél. Az egész kaland valójában egy nagy erőforrás menedzsment, csak éppen szerepjáték álca mögé rejtve.

A fenti pár bekezdést elolvasva azt gondolhatod, hogy mindkét játék sok-sok számolgatással és tervezéssel jár. Szerencsére nem. A legtöbb esetben a játékos eldönti, hogy merre akar menni, kiszámolja, hogy van-e rá elég pontja, esetleg megbeszéli a csapattal, majd lép. Ezután jön a felfedezés vagy a harc, ami kicsit megakaszthatja a játékot, de sosem annyira, hogy a többiek unatkozni kezdjenek – hiszen ilyenkor biztosan előkerül a kalandkönyv, amiből egy újabb fejezetet olvashatunk fel.

Unalmassá akkor fognak válni a játékok, amikor éppen nincsen felfedeznivaló: amikor rájövünk, hogy a dolog, amit keresünk, mégis a térkép másik végén van. Amikor csak pénzzel lehet tovább gördítetni a sztorit, de az egyetlen lehetőség a vagyonszerzésre, ha disznókat ölünk a közeli erdőben. Ha elbukunk a küldetés végén, és újra végig kell szaladnunk a már ismert akadályokon. Ilyenkor nagyon érződik, hogy a tervezők videójátékos alapokból építkeztek, és ilyenkor kívánhatjuk is azt, hogy bár gépen játszanánk, és lenne egy fast travel, vagy mondjuk egy load game opció. Ez szerencsére ritka, és, ahogy arról már korábban írtam, mindkét játék van annyira jó, hogy a hibáik ellenére is tovább akarunk játszani velük.

Nyugi, ez a legelső oldal.

Ami miatt igazán remek játék mindkettő az az, hogy a döntéseinknek valóban érezhető, és hosszú távú hatása van. Sok játék reklámozza magát a „decision making” meg „branching campaign” jelzőkkel, de ezek általában kimerülnek abban, hogy ha nem vagyunk kedvesek valakivel, akkor mondjuk csökken a hírnév szintünk, és ennyi. Nem úgy, az Awaken Realms játékaiban! Ha lecsapunk egy szörnyet, lehet, hogy egy még erősebb lép a helyébe, aki addig félt előjönni. Ha egy konfliktust erővel oldottunk meg ész helyett, komplett történetszálakat zárhatunk le magunk előtt – vagy fordítva. Tavasz helyett csak ősszel értünk oda a kovácshoz? Pech, mert ősszel depressziós, és már csak egy szívességért cserébe hajlandó segíteni. Adtunk borravalót a csaposnak? Két fejezettel később ő lesz az, aki elbújtat a városőrség elől. Itt a döntéseinknek valóban súlya van, és ehhez nem kell egyetlen lapot sem eltépni. A játék szépen intéz mindent helyettünk.

Vásárlás szempontjából a legfontosabb, hogy a Tainted Grail beszerezhető itthon magyarul is, míg az Etherfields csak angolul, és nem is árulják a hazai boltok. Így, ha a csapatban nincsen jó angolos, akkor a döntés egyértelmű: Tainted Grail – Avalon bukása. Ugyanez igaz akkor is, ha nem szereted a használtpiacot böngészni és utálsz külföldről rendelni.

Ha nem korlátoznak az anyagi és a nyelvi akadályok, akkor a helyzet kissé bonyolódik. A legjobb talán, ha a tematikán keresztül próbálod megközelíteni a játékokat. Ha szereted a kardozós fantasyt, ami kellően dark (valahol kb. a Witcher és a Diablo között lehet), akkor a Tainted Grail a te játékod. Ellenben, ha az olyan alkotások ragadják meg a figyelmedet, mint a Psychonauts vagy a Batman: Arkham elmegyógyintézet, akkor az Etherfieldst válaszd.

Még mindig döntetlen? Akkor abban gondolj bele, hogy melyik típusú sorozatot szereted jobban: legyenek a részek külön-külön is élvezhetők, mint mondjuk a Helyszínelők, vagy inkább egyetlen, hosszú történetfolyamra vágysz, mint a Trónok harca? Előbbi esetben az Etherfields, utóbbi esetben a Tainted Grail a te játékod. Ha a folyamatos, regényszerű történetmesélést kedveled, akkor a Grailt válaszd, ellenben, ha nem szereted, hogy mindent a szádba rágjanak, és jobban tetszik a Dark Souls sommás félmondatokból összeálló sztorija, akkor az Etherfieldsre vesd a szemed.

...de a legjobb, ha egyszer mindkettőt végigviszitek!