A Játékok harca társasjátékot tesztelési célra a Gémklub biztosította. A játékot több alkalommal, 2 fővel próbáltuk ki. A vélemény a szerkesztőség független álláspontját tükrözi.

Kis figurák, nagy csaták! – Játékok harca

Ami tavaly a Star Wars: A Hoth ostroma volt, az idén a Játékok harca lehet. Jó, ezúttal négyen nem eshetünk egymásnak, de a kétfős csaták talán még pörgősebbek és izgalmasabbak, mint eddig valaha. Hápi kacsa ajánlásával gyereknapra ez kerüljön az asztalra!

Játékok harca

Történet ezúttal nincs. A Játékok harca a leírás szerint egy gyors, taktikus, kétfős társasjáték, amelyben játékfigurák vívnak komoly területfoglaló csatákat. A cél valóban egyszerűnek tűnik, és az is: elfoglalni az ellenfél főhadiszállását, vagy ügyes manőverekkel felülkerekedni rajta. Ehhez pedig egy nagyon szépen kialakított mechanika és koncepció adja az alapot, valamint 4 kétoldalas játéktábla, 2 állvány és játékosonként 24 egység. Innentől pedig tényleg szárazföldön, tengeren, a felhők felett, sőt még az űrben is dúl a harc.

Játékok harca

A lényeg az egészben, hogy a két játékos 20-20 egységgel indít (4-4 egység véletlenszerűen kerül vissza a dobozba), majd felváltva egységeket helyeznek le a pályára. Ezzel egymás már lehelyezett egységeit is letakarhatják, amivel kizárják őket a csatából, de közben még területeket is körbezárnak, amivel kitüntetéseket szereznek. Márpedig a játékot egyfelől a megfelelő számú kitüntetés megszerzésével, másfelől az ellenséges bázis lerohanásával lehet megnyerni.

Játékok harca

A harci egységek nem mellesleg eltérő erővel és különleges képességekkel rendelkeznek. Sőt, a terep bizonyos helyszínei is hatásokat aktiválhatnak. Ennek a három jellemzőnek köszönhetően tényleg minden döntés számít. Az is, hogy mikor támadunk, mikor húzunk egységet a saját készletből, vagy hogy egy-egy speciális képességet mikor aktiválunk. Utóbbi opciók ugyanis segíthetnek a normál szabályokat felülírni. Elhullott egységeket szerezhetünk vissza; a szabálytól eltérően küldhetünk egységet a frontra; de akár bármilyen értékű ellenfelet is letámadhatunk, hogy aztán az erre képes Hápit is bármilyen erejű egység váltsa le.

Ha a háború túl komoly, vívjuk játékokkal!

Elsőre nem is gondolnánk, hogy ez a pofonegyszerű játékmenet, amely egy 6 oldalas füzetben van bemutatva, mennyire élvezetes csatákat eredményez. Nem csoda, hogy tavaly a Játékok harca díjat is nyert a kétfős kategóriában, illetve angolul már hatalmas siker lett. Ezt a népszerűséget itthon is képes lehet elérni. Már csak azért is, mert tényleg kifejezetten gyors. Egy-egy meccs 10 perc alatt lezajlik, a kipakolás és elpakolás pedig együtt 5 perc. Emiatt fillerként is kiválóan működhet.

Játékok harca

Ráadásul ha azt gondolnánk, hogy az egész egy komolytalan és kisgyerekeknek való kis marhaság, akkor azért érhetnek minket meglepetések. Nyilván nem lehet unikornisokkal, gumikacsákkal és játékkatonákkal véresen komoly háborút vívni a szivárványbirodalom szívében, de meglepetések azért így is érik az embert. A nagyon ízlésesen kidolgozott pályákon ilyen és ezekhez hasonló egységek menetelnek és igyekeznek parancsainkra megszerezni a győzelmet, a képességek és a helyszínek speciális hatásai miatt pedig soha nem tudhatjuk, hogy a következő körben mi fog történni.

Újabb kétfős játéksiker

Tavaly a Star Wars: A Hoth ostroma jött, látott és győzött a hazai kiadással, idén pedig a szerepét szerintem a Játékok harca veszi át. Még gyorsabb, még egyértelműbb és egyszerűbb, ráadásul itt most hiányoznak a néha piszkosul kegyetlen és igazságtalan kockadobások, amelyeknek hála akár egy egyfős egység is legyőzhette a támadó négyfős egységet. Itt ilyen nincs, jobban számít a stratégia, és bizony magam is tapasztaltam, hogy jó érzékkel és okos lépésekkel milyen hamar be lehet támadni a másik fél főhadiszállását. Nem, nem akarok róla beszélni, a T-Rexet pedig innentől még csak a kert végében sem látom szívesen. 

Egyébként sem kell nagyon meglepődni, mert ez a siker sem a semmiből jött. A játék egyik alkotója az a Paolo Mori, aki az Ethnos, az Ave, Cézár!, a Pandemic: Róma bukása és a Blitzkrieg!: World War Two in 20 Minutes esetében már bizonyított, ráadásul a belga Repos Production kiadónak sem kell a szomszédba mennie a slágerekért, amit a 7 Csoda-sorozat bizonyít leginkább.

🦖 INDULJON A CSETEPATÉ! | Játékok harca bemutató 💥

Kis figurák, nagy csaták! A Játékok harca egy gyors, taktikus, kétfős társasjáték, amelyben játékfigurák vívnak komoly területfoglaló csatákat. A cél egyszerűnek tűnik, a döntések viszont élesek: elfoglalni az ellenfél főhadiszállását, vagy ügyes manőverekkel felülkerekedni rajta. Ha megtetszett a Játékok harca, itt tudod megvásárolni: https://www.gemklub.hu/jatekok-harca-14936 További játékbemutató videókért iratkozz fel a csatornánkra!

Egyszóval, ha az a kérdés, hogy ajánlom-e a Játékok harcát, akkor a válaszom egy nagyon egyértelmű igen. Tízezer forintért ez a játék kötelező vétel azoknak, akik rendszeresen párban játszanak, legyen szó párkapcsolatról, szülő-gyerek párosról vagy bármilyen egyéb rendszeres lehetőségről. A vicces és gyermeteg külső se tévesszen meg senkit! Egyfelől kifejezetten jól áll a produkciónak, legyen szó bármelyik eleméről, a kimondottan vastag és strapabíró karton egységektől a fából készült állványokig vagy éppen a tárolókig, másfelől harc közben lényegében fel sem tűnik, hogy az alkotók ennyire családira vették a figurát. Szerintem iszonyat jó, telitalálat, és nagyon örülök, hogy ez is megjelent magyarul, mert ismét egy olyan társasról van szó, amely akár a kevésbé gamerek közé is beviheti és népszerűsítheti a kedvenc hobbinkat.

A(z) Játékok harca társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!


MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- bojtosgabor

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

21Máj

Kincseső Királyság ifjú kalandorai – Kölyökkalandok

Ismertető | 2026.05.21. 14:00:00

Egy ideje már piacon van az Avel védelmezői, de ha valakinek nem elég a családi fantasyből, akkor már itt is az alternatíva.

07Máj

Kinfire Delve – Úttalan kutakon

Ismertető | 2026.05.07. 14:00:00

A világot elemésztette a sötétség és az elátkozott kút mélyről épp valami borzalom készül feltörni? Semmi gond, a Fürkészek csapata már útnak is indult!


Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Játékok harca