
- Ismertető
- 2024.10.11. 14:00:00
Kluster Duo - Mágneses pörgettyűk
Ha szereted az ügyességi játékokat, és odavagy egy kis kiszámíthatatlanságért, akkor olvass tovább. Ez a játék a fizikusok rémálma (vagy felfogástól függően álma).
A Kluster Duo a jól ismert Kluster kétszemélyes újragondolása. A lényeg röviden: mágneseket fogunk lepakolni a játéktérre lehetőleg úgy, hogy egyik lent lévő mágnes se fejezze ki a vonzalmát a többi felé. A saját kísérleteim alapján ki merem jelenteni, hogy a vonzás törvénye működik - legalábbis mágnesek között biztos.
A vonzás törvénye
Az előkészítés gyakorlatilag annyiból áll, hogy a mágneseket egyelően kettéosztjuk a két játékos között, a játékteret szimbolizáló madzagot pedig ledobjuk egy sík felületre. A mágnesezést az előző játék vesztese kezdi - amennyiben ezt nem tudjuk eldönteni (mert például még nem játszottunk egymás ellen), az alacsonyabbé az elsőbbség.
A játékos a saját körében lehelyez egy mágnest a kezéből a játéktérre, lehetőleg úgy, hogy semelyik két mágnes ne érjen össze. Siker esetén az ellenfél következik, ellenkező esetben a szerencsétlenül járt fél felveszi az összes olyan mágnest, amelyik legalább egy másikhoz ért, a köre pedig véget ér. A játékot az nyeri, akinek elsőként elfogy az összes mágnes a kezéből.
Érdemes kiemelni, hogy a szabálykönyv elég megengedő azzal kapcsolatban, hogy mikkel szabad trükközni a körünk során. Például átalakíthatjuk a játékteret, használhatjuk a kezünkben lévő mágneseket, hogy a lent lévőeket kedvünk szerint mozgassuk. Tilos azonban a lent lévő mágnesekhez hozzáérni, illetve a játékteret csak úgy alakíthatjuk át, hogy továbbra is sík felületen maradjon. Hogy miért szabad ennyi turpisságot csinálni? Azért, mert a doboz tojásdad alakú pörgőmágneseket tartalmaz, és ember legyen a talpán, aki kimatekozza, hogy ezek hogyan fognak mozogni. Tehát ha nem vagyunk óvatosak, gyorsan megszívathatjuk magunkat.
Expert Solo Kluster+
"És ez még nem minden!"
Először is tetszőleges mennyiségű Kluster és Kluster Duo kombinálható össze (ezt Kluster+ néven csúfoljuk), melyeknek a maximális játékosszáma annyi lesz, amennyi a kombinációban résztvevő játékok maximális játékosszámának összege. Ez elég kacifántos megfogalmazás, tehát például ha két Klustert és egy Kluster Duót kombinálunk, akkor azt maximum tízen (4+4+2) játszhatják. Ezen felül a játéknak van szakértő és szóló módja is.
Kluster+ esetén úgy kell lehelyezni a játéktér madzagjait, hogy mindnek legyen legalább egy másikkal átfedése - és ez az átalakítás során sem változtatható meg. Ennek a fő oka valószínűleg az, hogy ne külön földrészeken játsszunk egy idő után. A mágneseket a játékosok között úgy kell szétosztani, hogy mindenkinek ugyanannyi jusson mindkét típusból. A megmaradt kavics mágneseket félrerakjuk, a pörgőmágneseket pedig lehelyezzük a játéktérre. A többi szabály a szokásos verzió szerint alakul.
A szakértő módban a soron következő játékosnak lehetősége van több mágnest is lehelyezni, ha több mágnese van a kezében, mint az ellenfelének. Hiba esetén azonban azonnal véget ér a köre - tehát át kell gondolni, hogy mennyit érdemes kockáztatni.
Szóló módban pedig az a célunk, hogy minél több mágnest helyezzünk le a játéktérre úgy, hogy legfeljebb kétszer hibázunk. Az számít hibának, ha legalább két mágnes összeér - ilyenkor az érintett köveket vissza kell vegyük a kezünkbe. Ha valaki akkora mester, hogy minden mágnest lehelyez a játéktérre, annak totális győzelem a jutalma. Mondjuk azért nem sok almát adnak a piacon, de az egónak biztos jót tesz.
Pörgés-forgás
A Kluster Duo egy egyszerű, könnyen elmagyarázható, könnyen előkészíthető játék, melyet szinte bármely korosztály élvezhet. Mondanám, hogy nem túl agyalós, de azon azért sokat kell gondolkodni, hogy necces szituációkban hova tegyünk a pörgős csodákat.
Túl sokat nem kell várni tőle mélység és komplexitás szempontjából (valószínűleg ezzel senkit nem leptem meg), cserébe könnyen vihető szinte bárhova a kis dobozában. Sőt, mivel elég hozzá egy sík felület, akár az út közepén is nekiállhatunk játszani vele, ha találunk egy kellően nagy kátyút (sík felület, ugyebár).
A pörgőmágnesek valóban csodákra képesek, állandó izgalomban tartanak minket, ugyanis gyakorlatilag maguktól mozognak össze-vissza. Alap Klustert nem érdemes fizikusok és matematikusok ellen játszani, ha jót akarunk magunknak, itt viszont nem fogják olyan könnyen kiszámolni a dolgokat, és földi halandóknak is lehet esélyük ellenük. Ez a folyamatos pörgés (mármint a mágnesek részéről, a játékot nyugodt emberek is játszhatják) kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy hol is van egy játékos körének vége. Amikor lerakta a mágnest? Vagy x másodperc után, mikor remélhetőleg minden érintkezés megtörtént, aminek meg kell történnie? Nos, ezt majd a résztvevők átbeszélik.
Vonzó ajánlat
Aki egy szívatós, kissé kiszámíthatatlan, ügyességet igénylő, kreatív játékot keres, annak ajánlom a Kluster Duót. A szabály megengedő mivolta miatt sok próbálkozásra és trükközésre van lehetőségünk, ami külön örömforrás lehet.
A(z) Kluster Duo társasjátékot a Reflexshop biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!
BOLT FELKERESÉSE
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Cascadia Junior - szerettessük meg a természetet a gyerekekkel
Ismertető | 2025.12.29. 15:00:00A Cascadia sikere után borítékolható volt a Cascadia Junior, ami a gyerekverziója a nagy testvérnek. A Gémklubnak köszönhetően a kisgyermekes családokhoz is eljuthat akár a karácsonyfa alá.
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
Ismertető | 2026.01.10. 18:03:00"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premierHa azt mondom Antonie Bauza, akkor mindenkinek egyből a 7 Csoda ugrik be. 2010-ben (jesszus, már 15 éve :) ) ezzel a játékkal írta be magát a társasjáték világ történelmébe, de vajon a 7 Csoda: Kockajáték megugorja-e a nagy előd szintjét?
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMágikus teremtmények: manók, unikornisok, békák, sárkányok és tündérek érkeznek a lebegő szigetekre. Versenyezz a többiekkel, hogy a te varázsiskolád tegyen szert a legnagyobb hírnévre!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!



