
- Ismertető
- 2022.02.08. 13:00:00
Szókapocs - Csúnya, de finom
Végre van egy társasjáték, melynek segítségével átismételhetjük a koordináta-rendszerek témájában szerzett ismereteinket, és emellett a műveltségünket is tesztelhetjük. Sőt, ha ez nem volna elég, mindezeken felül a gyorsaságunkat is próbára tehetjük.
Megérkezett ugyanis a Szókapocs, egy egyszerű, kooperatív szóasszociációs játék, melyben egy koordináta-rendszer két tengelyén lévő szavakból alkotott párokra kell minél jobb asszociációkat kitalálni. Ez így elsőre talán elég bonyolultan hangzik, de nem kell megijedni, nagyon egyszerűek a szabályok.
Találd ki!
Az előkészületek során eldöntjük, hogy mekkora táblázatot szeretnénk (3x3, 4x4 vagy 5x5), és ezzel meghatározzuk, hogy mennyi tengelylapkát teszünk le az asztal közepére. Az egyik tengely az ábécé első néhány betűjéből, a másik pedig az első néhány pozitív egész számból áll - 5x5 méret esetén tehát az egyik tengely az A, B, C, D és E, a másik az 1, 2, 3, 4 és 5 tengelylapkákból fog állni. Ezek meghatározzák a lehetséges koordinátákat - a példánál maradva A1-től E5-ig.
Ezután a tengelylapkák alá helyezünk egy-egy jelszókártyát, így "szavasítva" mindkét tengely összes lapkáját. Majd összekeverjük a szükséges célkártyákat, mindenkinek osztunk egyet, a többiből pedig egy húzópaklit alkotunk. Opcionális lépésként még előkészíthetjük a homokórát is.
A játék elején mindenki megnézi, hogy milyen koordinátájú lapot kapott, és megpróbálja az azoknak megfelelő két szót összekötni valamilyen módon. Nincs körsorrend, az mondja az utalást, akinek elsőként eszébe jut. Ekkor a többiek megpróbálják kitalálni, hogy milyen kártya lehet az utalást kitaláló ember kezében, és ha sikerrel jártak, elhelyezi azt a koordináta-rendszerben. Ellenkező esetben eldobja anélkül, hogy megmutatná, melyik kártya volt nála. Ezután húz egy újabb koordinátát, és jöhet a következő asszociáció. Amint elfogytak a célkártyák, vagy lejárt az idő (homokórás játékmód esetén), a játék véget ér, és következik a pontozás. Minden sikeres utalás egy pontot ér. A szabálykönyvben van egy táblázat, mely szöveges értékelést ad a csapatnak a pontszámuk és a táblázat mérete függvényében.
Természetesen vannak szabályok az utaláshoz használt szavakra: egyszavas nyomok lehetnek, egyiket sem lehet többször használni egy játék során, és nem lehet a jelszavakkal egyező szótövű utalásokat tenni. És ha már tiltott dolgok: senki sem utalhat semmilyen módon jelenleg vagy korábban nála lévő célkártyára, mikor el kell dönteni, hogy egy nyom melyik koordinátára vonatkozhat. Muszáj megtanulni meggyőzően érvelni.
Tedd közkinccsé!
A Szókapocs egy remekül működő szóasszociációs partijáték. De vajon megállja a helyét a rengeteg másik asszociációs alkotás mellett?
A szabályok első hallásra bonyolultnak tűnhetnek, de az alkatrészek segítségével pofonegyszerű azokat elmagyarázni. Ha nem használjuk a homokórát, kicsit vontatottá tud válni a játékmenet, ugyanis érthető módon mindenki a lehető legjobb, legegyértelműbb nyomot akarja kitalálni az célkártyájához. Ezen nagyon sokat segít a kis időmérő eszköz beiktatása, mert az első benyomásukra kell hagyatkozniuk a játékosoknak, mivel szorít az idő. Eddig az a tapasztalat, hogy így is nagyon sok nyomot el tudunk találni, és bónuszként öt-tíz percen belül biztosan végzünk. Apropó homokóra: vakarhatjuk a fejünket, ha nem vesszük észre, hogy lejárt az idő, vagy 5x5-ös táblázat esetén elfelejtjük megfordítani azt (ugyanis abban az esetben tíz perc áll a rendelkezésünkre). Ez egy akármilyen stopper segítségével orvosolható probléma, és valószínűleg legalább egy embernél van telefon bármelyik társaságban. Tudom, tudom, sokaknak tabu minden elektromos kütyü társasjátékozás közben, számukra tökéletes lehetőség a tradícionális homoklepergetés.
A dobozra nem tudok mást mondani, mint hogy csúnya (szigorúan személyes vélemény). Mintha a készítők nem akarnák eladni a játékot. A színhasználat borzalmas, és a kis grafikák sem segítenek semmit a helyzeten. Azért emelem ezt ki, mert egy nagyon jól működő társasról beszélünk, és sokan könnyen elsiklanak azon darabok felett, melyek nem igazán szemet gyönyörködtetőek. Persze az sem kizárt, hogy ezzel csak én vagyok így.
A játékosszám a Szókötőhöz hasonlóan valószínűleg a Szókapocs esetében is azért lett hat főnél maximalizálva, mert mikor valaki mond egy nyomot, a többieknek közös nevezőre kell jutni, hogy vajon az melyik koordinátát takarhatja. Ez a konszenzus időnként már négy-öt embernél is nehézkes lehet, ha azt szeretnénk, hogy mindenki aktívan részt vegyen benne. Viszont adott esetben lehet akár nyolc-kilenc fővel is játszani, csak ne lepődjünk meg, ha lesznek passzívabb résztvevők is.
Pókerarc!
Aki szereti az egyszerű, pörgős asszociációs játékokat, annak mindenképpen ajánlom, hogy tegyen egy próbát a Szókapoccsal. Szokatlan elemekkel operál, és kreatív gondolkodásra sarkall a nyomokra vonatkozó kikötéseivel és a működésével egyaránt.
Volt már lehetőségetek játszani a Szókapoccsal? Milyennek ítélitek meg más szóasszociációs játékokhoz képest?
A(z) Szókapocs társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Rivaldafény - Sasszeműek előnyben
Ismertető | 2025.10.04. 14:00:00A nap már lebukóban van, az utca egyre sötétebb, de nektek még egy fontos küldetést kell teljesítenetek: meg kell találnotok az összes elbújt lakót, mielőtt besötétedik. Egy különleges zseblámpa lesz a segítségetekre.
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
Ismertető | 2025.11.25. 18:28:00"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.




Kommentek
Csilike
2022-02-10 21:52:22
Erre én is kíváncsi vagyok, Köszi!! 😉
Bator
2022-02-10 21:48:23
köszi az infót! mindenképp megnézem
VR46
2022-02-10 21:28:57
Ha esetleg valakinek megvan a játék, a gémklub oldalán, most le tud hozzá tölteni, Valentin napi promó kártyákat!
gyd
2022-02-10 17:02:43
Végülis az a leginkább pénztárcabarát megoldás is egyben, ha az ismerősök veszik meg, te pedig csak játszol vele. :D
batik.balazs
2022-02-10 16:55:11
Jó megismerni és jó olvasni ezekről a játékokról, így ajánlani tudom másnak, viszont beszerezni ugyanazért nem fogom, amiért sok másikat sem:
Időhiány. 😬
De - ahogy írtam - örömmel olvasok minden játékról, így bár fáj a szívem, az ismereteim nőnek.
Köszönöm a cikket!
gyd
2022-02-09 11:09:34
Mondjuk a Légy résen kicsit más világ. :D
VR46
2022-02-09 10:21:12
Esetleg lehet háziszabaly szerint játszani,( ahogy a Csak egyet is szoktuk) és akkor az a csapat győz, aki több lapkát tud letenni, de számomra ez a játék olyan semmilyen! Nem is én szerettem volna😁
Nálunk most a társaságnak a Légy résen jön be, ezért azt visszük magunkkal, otthon meg ha játszunk, sokkal komolyabb játékok kerülnek elő!
gyd
2022-02-08 23:26:10
Örülök, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést. A Fedőnevekkel való hasonlóság szerintem a szóasszociàciós jellegben ki is merül. :)
Ahhoz képest mindenképp tud újat mutatni. Teljesen kooperatív, szimultán gondolkodás, esetleg időkorlát stb. Szerintem érdekes koncepció. :)
Bator
2022-02-08 22:14:57
Köszönöm. Még soha nem hallottam a játékról, ezután már meg jött hozzá a kedvem, bár elég hasonlónak tűnik, mint a Fedőnevek csak ott 2 csapat küzd egymás ellen.
gyd
2022-02-08 13:48:23
Más is volt, ami nem tetszett, vagy csak ez, hogy a játék mondja meg, milyen lett az eredmény?
Szerintem ezt akár figyelmen kívül is lehet hagyni, ha csak ez a probléma, és csak az élmény miatt játszani. Persze felmerülhet, hogy akkor mi a játék célja. :)
VR46
2022-02-08 13:28:47
Nekünk megvan pár hónapja, de azt hiszem nem fog lekerülni soha a polcról! 1x próbáltuk ki és nagyon nem jött be, akkor már inkább a Csak Egyet vesszük elő! Itt is a játék mondja meg mennyire vagy ügyes, attól függően mennyi lapkát tudtatok letenni.
armin.d.ivan
2022-02-08 09:20:37
Igen, köszönöm! Rá gondoltam!
gyd
2022-02-08 08:58:19
Joan Cornella? Van benne valami... :)
armin.d.ivan
2022-02-08 08:07:04
Fuh, erről az arcról akarva akaratlanul is az a weird illusztrátor jut eszembe, aki mindig ilyen nagyon indokolatlan képeket készít, képregény formában. Mexikói vagy spanyol talán, nem jut eszembe... 🤨
A játék maga nagyon ötletes, akár nagyobb gyerekekkel is érdemes lenne nyomni fejlesztés szinten. Megmondom őszintén, nincs még csak hasonlónk sem, szóval mindenképpen felírom, ennyiért ajándék.