
- Ismertető
- 2020.07.23. 08:00:00
Képregényes kalandok (KRK) – A Főhős újra Te vagy!
2007-ben pár francia srác gondolt egyet, és megalapította a Makaka Éditions-t - feltett szándékuk szerint a lapozgatós könyvek interaktivitását ültették volna át képregényes formába. Elképzelésüket hamar tett követte, aminek a végeredménye a mai napig érezteti hatását: különböző műfajokban és stílusokban megrajzolt képregényes kalandjaik száma több tucatra rúg, és már a nemzetközi porondon is sikerrel megvetették a lábukat.
Ebből a széles és színes katalógusból merített egyet a Gémklub, amikor úgy döntött, megismerteti a hazai játékosokat az interaktív képregényekkel.
Nem aprózták el a dolgot, rögtön négy Képregényes kalandból mazsolázhatunk kedvünkre, ráadásul remek érzékkel igyekeztek lefedni a különböző ízlésű és korosztályú rétegeket. De mielőtt belekukkantanánk a könyvecskékbe, nézzük meg, mi is pontosan ez a kalandos játékforma, mert bizonyára nem mindenkinek egyértelmű.
A képzelet játékai
Minden kötetben egy történet lapul meg, amelynek a folyását mi irányítjuk. Adott egy vagy több főhős, példának okáért Sherlock Holmes, akinek ténykedéseit a képregények panelein követhetjük, majd amikor döntésre kerül sor, az olvasó a felajánlott lehetőségekből választ egyet. Ilyenkor egy számmal jelölt fejezethez, képkockához kell lapozni, ahol a döntés függvényében folytatódik a kaland, és így tovább, számtalan ilyen lehetőséggel szembesülve egy történet során (gyakorlatilag a könyvben folyamatosan előre és hátra lapozgatunk, innen a közkeletű neve is, a lapozgatós könyv).
Mivel játékról van szó, lehet benne veszíteni: olykor döntésünk folytán zsákutcába kerülünk, vagy elhalálozik a főhős, ekkor kalandunk véget ér, kezdhetjük elölről. De az is benne van a pakliban, hogy csupán hajt minket a kíváncsiság, vajon mi lett volna, ha egy egészen más utat választunk, és ilyenkor nekilendülünk újra, hogy minden apróságra rájöjjük.
A Képregényes kalandok ugyanis a legjobb kalandkönyvek hagyományait követve fejtörőkkel és rejtvényekkel, csalóka mellékvágányokkal, próba-szerencse alapú haladási utakkal fűszerezik meg a történeteket, ezáltal csempészve kihívást az olvasásba. Ha videojátékos példával szeretnék élni, akkor a klasszikus, kézzel rajzolt point-and-click kalandjátékokat hoznám fel, ahol logikai fejtörőkön keresztül átvágva érhetsz el a kaland végéig.
Kerüljünk képbe
Eljutni egy-egy sztori befejezéséig ugyanis nem könnyű, vegyük például a Fogságban című képregényt, amelyben egy francia rendőrt irányítunk, akinek elrabolták a lányát, és egy elég horrorisztikus kinézetű vidéki kúriába csalják. A mi dolgunk mihamarabb megtalálni a kislányt, még mielőtt őrült kultisták végeznének vele, ehhez azonban fel kell derítenünk az üresnek látszó épületet. Az emeletek és szobák átkutatásával az idő csak telik, így ha minden zeg-zugot bejárunk, azzal a lány életét tesszük kockára, és többszöri nekifutásra fogjuk csak megtalálni azt az optimális utat, amely során minden információt és tárgyat megtalálunk, melyek nélkülözhetetlenek a kaland sikeres befejezéséhez.
Ennél többet nem is szabad elárulni a kötetek sztorijáról, mert már a kalandok elejétől felbukkanhatnak olyan részletek, amelyeket a legjobb, ha mindenki maga fedez fel. Spoilermentesen még annyit a Fogságbanról, hogy ez a négy kiadvány közül a legfelnőttesebb, mind horror felé hajló hangvételét, mind az érintett témákat illetően (gyilkosságok, őrült szekta), nem hiába került rá a 18-as karika a borítóra.
Hasonlóan komoly hangnemet üt meg a Sherlock Holmes – Négy rejtély, viszont nélkülöz minden horror elemet, ehelyett, ahogy a címéből egyszerűen kikövetkeztethető, a világhírű detektívet segítjük nyomozásai során. A rajzstílus senkit ne tévesszen meg, a megoldandó rejtélyek kellően összetettek, odafigyelést és gondolkodást igényelnek, bár korántsem olyan nehezek, hogy napokig mérgelődjünk felettük. Érdekesség, hogy választhatunk Holmes és Watson között, tulajdonképpen ezzel állítjuk be a játék nehézségét.
A Lovagok már a fiatalabb korosztályokat szólítja meg, jellegzetesen francia stílusával az Asterix képregényeket idézi meg, mind a rajzokat, mind a vizuális humort tekintve. Sztorija ehhez mérten „debil”, három parasztfiú próbál lovaggá válni, amihez a Bátorság karkötőiből kell minél többet megtalálniuk öt nap alatt. Ez a kötet is az optimálisan minimális számú kalandösvény mechanizmusát használja, egy figyelemre méltóan szabadon bejárható terület megalkotásával - már ami a képregény adta kereteket illeti, nagyszerűen megoldották a játék nyitott világát. Itt már jóval egyszerűbb fejtörőkkel találkozunk, sok a hirtelen váltás, az üres képkocka, ellenben három különböző karakterből választhatunk.
A Hókusz & Pókusz - A fabulinmesterek próbatétele című kötet a legstílusosabb, bár ez objektív, tudom. Rajzstílusa és színvilága kellőképp egyedi, picit a Kalandra fel! képi megvalósításaira hajaz, annak jó értelemben vett blődségével egyetemben. Ez a kötet szintén a fiatalabb korosztályt célozza meg, hősei Pokémonokat, akarom mondani Fabulinokat gyűjtenek és szelídítenek, hogy azok számtalan különleges képességeit hasznosítva gyűrjék le a kihívásokat. Fejtörőit tekintve ez a képregény használja ki legjobban a formátum adta lehetőségeket, rendkívül ötletes minijátékok és rejtett rajzocskák (konkrétan a fabulinok eledele) dobják fel a cukormázasnak látszó sztorit.
Képernyő helyett
Összességében nagyon kellemes meglepetés a Képregényes kalandok magyar nyelvű kiadása. Akinek volt már szerencséje Kaland-Játék-Kockázat könyvhöz, annak elsőre furcsa lehet, hogy képkockák között lapozgatunk, emiatt jóval sűrűbben kell forgatni a lapokat, ez nem feltétlenül előny, főleg tömegközlekedésen. Szokatlan volt elsőre a keményfedelű kiadás, a korábbi kisméretű játékkönyvek pont kézre illettek, puhafedelük miatt könnyűszerrel lapozgathattuk őket, bár tény, hogy így nagyon hamar lerongyolódtak.
Érthető az ok a keményfedél mellett, emiatt azonban nem áll annyira kézre, ezen a gyakori lapozás még ront is. Kárpótol azonban az élmény, a képregények remek megvalósítása (a franciák nagyon értenek a kilencedik művészeti ághoz), a négy, merőben eltérő könyvecske történetei, fejtörői. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy szinte mindhez készültek már folytatások, érdemes átböngészni a Makaka honlapját, szebbnél szebb és ötletesebb címek sorakoznak a katalógusukban, várva a magyarításra. Remélhetőleg a sorozat kalandja itt nem ér véget, a magyar olvasók és játékosok rákapnak a képregényes kalandozás ízére, és a főhősök újra Mi leszünk!
A(z) Képregényes Kalandok: Fogságban társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!
BOLT FELKERESÉSE
A(z) Képregényes Kalandok: Sherlock Holmes társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
A(z) Képregényes Kalandok: Hókusz & Pókusz társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
A(z) Képregényes Kalandok: Lovagok társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!
BOLT FELKERESÉSE
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Reptáv - Gémerebb Fesztáv🐉
Ismertető | 2026.01.13. 14:00:00Tárj fel barlangokat, csábíts be sárkányokat, és aknázd ki képességeiket, hogy elnyerd a sárkánycéh kegyeit!
Galileo Galilei – És mégis mozog a Föld… vagy a Hold
Ismertető | 2026.01.13. 15:40:00Bár a többség talán Galileihez társítja az Eppur si muove (És mégis mozog a Föld) szállóigét, a tudomány időközben cáfolta a csillagász ehhez a kijelentéshez fűződő kapcsolatát.
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
Galileo Galilei – És mégis mozog a Föld… vagy a Hold
2026.01.13. 15:40:00 / Ismertető, 2026Bár a többség talán Galileihez társítja az Eppur si muove (És mégis mozog a Föld) szállóigét, a tudomány időközben cáfolta a csillagász ehhez a kijelentéshez fűződő kapcsolatát.
Reptáv - Gémerebb Fesztáv🐉
2026.01.13. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóTárj fel barlangokat, csábíts be sárkányokat, és aknázd ki képességeiket, hogy elnyerd a sárkánycéh kegyeit!
7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premierHa azt mondom Antonie Bauza, akkor mindenkinek egyből a 7 Csoda ugrik be. 2010-ben (jesszus, már 15 éve :) ) ezzel a játékkal írta be magát a társasjáték világ történelmébe, de vajon a 7 Csoda: Kockajáték megugorja-e a nagy előd szintjét?
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"



