• Ismertető
• 2019.03.12. 18:53:00

Altiplano – Országomat egy alpakáért

"Ne ítélj külső alapján", szól a mondás, és mennyire igaza van! Vegyük például ezt az Altiplano című társasjátékot: cukimuki, kissé bárgyú láma vigyorog ránk a borítóról, mögötte visszafogott színvilágú vonalak és cikkcakkok szolgálnak háttér gyanánt, és maga a cím is a gyerekeknek szánt termékek közé pozícionálná a betűtípus alapján. Az egész játéknak van egy happy feelingje, olyan kis komolytalannak tűnik, felhőtlen, könnyed szórakozást ígér. Egészen addig, amíg le nem vesszük a polcról, mert már a súlya gyanút ébreszt a homo ludensben - itt bizony nem rózsaszín lufik közötti lámakergetésről fog szólni a játék.

És hogy mennyire nem, arról a doboz kinyitása után meg is bizonyosodhatunk. Na, nem mintha egy játék beltartalmának kötelezően el kellene árulnia, pontosan mivel is állunk szemben, de a sztereotípiák sem léteznének, ha nem lenne bennük néminemű igazság. Az Altiplano le sem tagadhatná, hogy a német stílusú (ma már eurogame-nek nevezett) játékok családját erősíti, annyira iskolapéldája ennek a típusnak. De nem is akarja letagadni, sőt, büszkén beleáll és annak ellenére, hogy az utóbbi években a hagyományos eurógémek legtöbbje kevés újdonságot tudott felmutatni, az Altiplano merészel a járt úton maradni és jól bevált elemekből építkezni. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, milyen játékot kap az, akit nem riasztott el a doboztetőn virító gyerekded alpaka - mert az nem láma, hanem alpaka!

Az Altiplano egy középnehézsúlyú eurógém, kettőtől öt fő játszhat vele, és nagyjából két-három óra hosszat tart, bár ez utóbbi függ nyilván attól, hogy mennyit gondolkodnak a játékosok. Mert az Altiplano erősen gondolkodós játék, gondosan előre meg kell tervezni benne a lépéseket, hiszen aki csak úgy egyik körről a másikra játszik, könnyen utolsó helyen találhatja magát.

Működési mechanizmusai alapján gazdasági játék, az a bizonyos tipikus engine-builder, amelyikben A dolgot átváltunk B dologra, hogy azt C-vel kombinálva megkapjuk D-t, és így tovább, a láncolat végén győzelmi pontra váltva át mindent. Tematikája alapján egy, a nyugati métely által még megrontatlan Dél-Amerikában járunk, valahol az Andok fennsíkjain, ahol a törzsek közötti kereskedőkként igyekszünk picike szekerünk és hű alpakánk segítségével minél virágzóbb kereskedelmet felfuttatni (ennyit a nyugati mételyről).

A játék megalkotója, Reiner Stockhausen szerint az Altiplano egy bag-building játék, vagyis hevenyészett ferdítésben zsáképítő. Ennek hallatán azonban senki se asszociáljon álommanókra, vagy szocialista munkatáborokra, mert ez a fura elnevezés nem takar mást, mint hogy minden játékos a saját kis szütyőjébe, jobban mondva húzózsákjába gyűjtögeti a különböző jelölőket, és megadott időnként ezekből húz ki bizonyos mennyiséget, hogy ezen jelölőkből legyen kénytelen gazdálkodni. Kicsit hasonlít a pakliépítő játékokra, ugyanis a felhasznált jelölőket nem rakjuk vissza a közösbe, hanem amikor kiürült a zsákunk, szépen visszatöltjük mindet, mintha az egyre duzzadó paklinkat kevernénk meg újra és újra.  Ebből adódóan a randomitás szerves része a játéknak, de korántsem akkora mértékben, mint elsőre gondolnánk.

Az Altiplanoban a húzózsákba legnagyobb meglepetésre árucikkek kerülnek, méghozzá elismerésre méltó változatosságban. Stockhausen úr nem aprózta el, ha már kereskedős játék, gondolta, hadd szóljon: van itt kérem szépen a klasszikusnak számító étel, fa és kő mellett üveg, vasérc, hal, ezüst, gyapjú, kakaó, szövet, kukorica és a társas ikonikus állatkája, az alpaka. Ezeket az árukat hét különböző helyszínen tudjuk hasznosítani (falu, piac, kikötő, bánya, erdő, farm és út), persze nem mindegyiket mindenhol, sejthető, hogy a halnak a kikötőben lesz szerepe, a kőnek pedig az erdőben (nem). Szimpatikus vonás, és az újrajátszhatóságot növeli, hogy ez a hét helyszín külön lapkákon kapott helyet, amelyeket minden játék elején véletlenszerű sorrendben rakunk ki nagyjából kör alakban. A játékosokat egy bábu testesíti meg, ugyanis utazni fogunk a helyszínek között. Újabb szimpatikus vonás: akciózni csak az adott helyszínen lehet, tehát ha fát akarunk vágni, irány az erdő.

Az Altiplano nem igényel különösen hosszadalmas előkészületet, kirakjuk a hét területet, felpakoljuk rájuk az odavaló árucikkeket (játékosszámtól függően eltérő darabszámot, de rendkívül hasznos segédletként minden lapkán láthatóak az instrukciók), néhány kártyát megkeverünk, illetve a játékosok megkapják a tartozékaikat. Ez a fentiekben vázolt példa viszont csak a nagyon precíz tulajdonosok esetében fog ilyen olajozottan zajlani, ugyanis nem kevés tokent kell kiválogatni, úgyhogy aki ömlesztve tárolja a sok apró mütyürt, az számolgathatja hosszú percekig. Ugyanígy az első alkalommal a bőség zavara fogadja a mit sem sejtő játékost, tehát érdemes rendszerezve tárolni a komponenseket.

A játékmenet egyszerű, az alpaka a részletekben lakik. Minden kör négy fázisból áll, a sajnos elég láma kezdőjátékos jelölő (egy nagy, lábakon álló alpaka-modellféleség) minden kör végén továbbvándorol, majd új kör kezdődik, egészen addig, amíg valamelyik területről minden ott lévő tartozék (jelölő és/vagy kártya) el nem fogy, vagy amíg a bővítménysávra már nem tudunk új lapkát kirakni.
Az első fázisban húzunk a zsákunkból, a másodikban tervezzük meg az akcióinkat a húzott jelölőkből (mindkettő szimultán zajlik), a harmadikban pedig egyenként végrehajtjuk azokat. A negyedik tulajdonképpen "csak" könyvelés, az új kört készítjük elő vele.

A lényeg a második és a harmadik fázisban zajlik. Minden játékosnak van egy akciótáblája, amelyre a kihúzott árucikkeit teszi. A játék elején az árukat fixen négy darabra korlátozták, ám ezt ki lehet bővíteni egészen nyolcig. Az akciótáblán a hét helyszín és az azokhoz tartozó akciók szerepelnek, a tervezés fázis során pedig ezen akciómezőkre pakolgatjuk át a kihúzott árucikkeket.

A hét terület egymástól merőben eltérő lehetőségeket vonultat fel, méghozzá nem is keveset, egyértelműen ez a játék sava-borsa: a területek kínálta akciók közötti viszonyok megismerése, az áruk átváltási mátrixának (még csak nem is láncolat!) átlátása esetén van reményünk a győzelemre. Azért annyira nem vészes a helyzet, nem kell fejben Excel-táblát futtatni, de az biztos, hogy beletelik egy időbe, amíg az új játékos kiigazodik az akciók dzsungelében.

Hogy ne az analízis-paralízisről szóljon az Altiplano, a játék elején mindenki kap, vagy választ egy szerepet, amely egy-egy terület jellemzőjéhez igazodik (favágó, bányász, halász, stb.). A szerep alapján dől el, hogy milyen árucikkekkel kezdjük a játékot, illetve egyéni akciója miatt afféle kezdeti rásegítésként ki is jelöl egy utat, amelyen elindulunk. A társas tehát ahelyett, hogy megannyi lehengerlő lehetőséggel bombázna, szépen megfogja a játékos kezét és tesz vele egy lépést előre. Ennyit és nem többet, mert szerencsére a szerep nem irányít kötelezően bejárandó pályára, bár tény, hogy az első körökben az adott áruk miatt nem lehet rögtön kiaknázni minden akciót.

De mik is ezek az akciók? Mivel a szabályfüzet két teljes oldalon tárgyalja őket, nem fogom részletesen mindet bemutatni, annyit azonban mindenképpen muszáj leszögezni, hogy nagyon ügyes és felhasználóbarát módonaz intuitív értelmezhetőséget szem előtt tartva szerepelnek az akciótáblákon. Nem mind egyértelmű elsőre, de egy rövid szabálynézést követően már könnyen megjegyezhetővé válnak, tehát vizuális kommunikáció terén jelesre vizsgázik a játék (egy ilyen nehézsúlyú eurónál ez lényeges szempont).

Az akciók legtöbbje egy vagy két árucikkből csinál egy harmadik félét. Favágáshoz vagy bányászathoz emberünk betol két kaját az arcába, majd az ebből nyert energiából nekiesik a fél erdőnek (kőfejtőnek), és lám, szekerén máris ott a fa (vagy kő). Ez persze csak a legalapabb akciók egyike, mert például (gyerekek most ne nézzenek ide) csinálhatunk alpakából kaját ("Neeem, dehogy a Bolyhoskát, ő elutazott egy messzi szigetre a szüleihez!"), halból kaját, halból követ (igen), fából csónakot, kőből házat, kakaóból szövetet vagy üveget (oké, nyilván cserealap, de akkor is), vehetünk több szekeret, a faluban raktározhatunk cuccokat, rendeléseket teljesíthetünk, törhetjük a dél-amerikai gazdaság útját, szó szerint az úton, és átvitt értelemben a piacon.
Az akciótáblán 18 különböző akció szerepel, ehhez adjuk hozzá a szerep külön akcióját, ami már önmagában sem kevés, de, a bővítmények segítségével körről körre gyarapodhatunk még speciálisabb lehetőségekkel.

Talán ez már túlzásnak hangzik, ám nem az: a bővítmények remek logika mentén lettek kitalálva, ugyanis van pár árucikk, amit nem lehet megtermelni az akciótáblán, ilyen az alpaka is (amit ha felfejlesztünk, felpaka lesz belőle), és ezeket, illetve nagyon hasznos kisegítő lehetőségeket tudunk velük a szolgálatunkba állítani. A bővítmények adják az Altiplanohoz azt a bizonyos pluszt, amitől az igazán kitűnik a hasonló kategóriájú társasjátékok közül. Nem csak a játék közbeni stratégiát teszik rugalmassá, de változatosságuk révén az újrajátszhatósághoz is jócskán hozzáadnak.

És akkor beszéljünk picit a mozgásról. Mivel akciózni csak ott lehet, ahol emberünk álldogál, ezért muszáj előre kigondolni, hogy milyen utat járunk majd be és ott mihez kezdünk. Az elején még csak egy árva szekeret tolunk, tehát behatárolt a mozgásterünk, azonban étel elköltésével átugorhatunk a szomszédba, később pedig további szekerek vásárlásával már gondtalanul suhanhatunk egyik helyről a másikra.

A mozgás mechanizmusa elég nagy csavart visz a többi játéktól megszokott menetbe, hiszen hiába van mindenhez megfelelő alapanyag, ha azt csak többszöri ide-oda kocsikázással lehet hasznosítani. Nem pusztán az átváltások egymás közti sorrendjét, de a területek által megadott sorrendet is észben kell tartani, ez pedig remek ötlet. Ráadásul az árucikkeket nem költjük el, azok használat után egy dobozkába kerülnek, így egy idő után visszaforognak a húzózsákba (ezért is hangsúlyos része a játéknak a raktározás, mert azzal szabályozzuk, milyen áruink legyenek a zsákban).

Ennél mélyebben felesleges lenne belemenni, legyen elég annyi, hogy Stockhausen úr egy nagyon okos rendszert talált ki, amelynek behatóbb megismeréséhez szükségeltetik pár játék. Aki szereti az ilyen átváltogatós gazdasági játékokat, az örülhet, mert tobzódni fog az Altiplano adta lehetőségekben. De hogyan is lehet győzni benne? Győzelmi pontokkal: egy kellemes táblázatból leolvasható, hogy a különféle árucikkek mennyi pontot érnek (például az étel, a hal és az alpaka nullát, a legértékesebb üveg pedig négyet), ám ezenfelül az is számít, hogy mennyit és hogyan raktároztunk, hogy milyen rendeléseket hajtottunk végre, van-e csónakunk, építettünk-e házat (ezek bónuszt adnak az áruinkra) és sikerült-e a titkos célkártyáinkat teljesíteni (ez utóbbi egy kiegészítő, ami benne foglaltatik az alapdobozban, érdemes használni).

Szép, ugye? Ezek összességéből kapunk egy pontszámot, és akié a legmagasabb, az nyert. Egyszerű, mint a fejenállás.

A fentiekből tisztán látszik, hogy az Altiplano nem a családi kategória gyermeke, sőt, az eurók között is a nehézsúlyú versenyzők táborát gyarapítja (kezdők csak kellő óvatossággal és körültekintéssel kóstolgassák). Agyalós, csöndben hümmögős, néha hangos ahában kitörős, glükózégetős, agylefárasztós játék, ami szerencsére tud pörgős lenni.

A tervezés elmélyült csendje után hirtelen beindul mindenki, hogy az előre kigondolt mintázatát még azelőtt végrehajtsa, hogy elfelejtené, a huszonnyolcadik jelölőjével mit is akart kezdeni. Emiatt azonban kevéske az interakció a játékosok között, a saját akcióival foglalkozik mindenki, ráhatása a másik játékára nem sok van (a kiszemelt bővítményt, házat, csónakot vagy rendelést lehet elhalászni a többiek orra elől, és az kellemetlen tud lenni).

Szemmel láthatóan a készítők nem sajnálták a cuccot a játékból, egy ideig eltart, mire minden kikerül a keretéből, szinte az egész dobozban csak kinyomókeret található (kinyomkodást követően jelentősen csökken is a játék súlya). A tartozékok vastag kartonból készültek, ráadásul kellemesen formatervezettek, itt nem csak a szigorúan szögletes komponenssel fogunk találkozni, elég csak az agyament alpaka figurára gondolni. A számos mütyür között azonban egyszerű az eligazodás, könnyen megkülönböztethetőek az elemek, mind méretre, mind alakra, mind színre tekintettel.

A grafikát még muszáj megemlíteni, mert a borítón hegyelő szerencsétlen alpakát leszámítva a játék gyönyörűen részletes, a jellegzetes dél-amerikai minták minden részén visszaköszönnek, kipakolás után pedig rendkívül jól néz ki a sok, élénk szín egymás mellett. Le a kalappal, ez minőség a javából. A Reflexshop fordítása jól sikerült, a szabályfüzetben nem találkoztam értelmezési problémával, érthetően, még ha kicsit szájbarágósan és körülményesen is, de alaposan elmagyarázza a játékot.

Egy szó, mint száz, az Altiplano egy új gyöngyszem az eurogémek palettáján, és szemernyit sem kell szégyenkeznie amiatt, hogy nem a radikális ötletek felé mozdult el, mert sikerült az ismerős játékelemeket néhány egyszerű, de nagyszerű húzással egy fantasztikus összetettségű, remekbeszabott társasjátékká összekalapálni.