Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Hacker játszma – Trükkös villámháború

Dorsonczky József játékában két, kártyákkal felfegyverkezett hacker feszül egymásnak a virtuális térben azért, hogy világuralomra törjön. A kibercsata megnyeréséhez negyedóra alatt kell különböző kontinensek főbb szervereit megfertőzniük vírusaikkal.

A kicsi doboz legnagyobb alkatrésze egy 3 elemből álló térkép. A pár pillanatig tartó kirakózás után pofás kis játéktáblát kapunk. A Pandemic hatású felületen kilenc szerver található, melyek ellen kártyák kijátszásával indíthatunk támadást. A pakli 0-5-ig számozott lapokból áll. Minden számból három van, így összesen 18 „fegyver” áll rendelkezésünkre. Kártya letételekor egy szabályt kell figyelembe vennünk: nem rakhatunk ugyanolyan értékűt egymásra. Az utolsó két kijátszott lap összege határozza meg, melyik szervert sikerült blokkolnunk.

A központokat különböző számok (8, 1, 6, 3, 5, 7, 4, 9, 2) jelölik. A táblán lévő elhelyezkedésük és számozásuk alapján tekinthetők könnyebb, vagy nehezebb célpontnak. Az ötös például a tábla közepén kapott helyet, amit érdemes támadni, mivel innen kiindulva három irányból is fertőzhetünk. A kulcsfontosságú ötös szervert ráadásul több számkombinációval (0+5, 1+4, 2+3) is bombázhatjuk.

A bevett szerverre vírusjelölő-kockát helyezünk. Ahhoz, hogy megnyerjük a játékot három (vízszintesen, függőlegesen, vagy átlósan) egy vonalban lévőt kell irányításunk alá vonni. Győzelmet jelenthet számunkra az is, ha egyetlen központra sikerül három vírust rászabadítanunk. Akkor is nyerők vagyunk, ha ellenfelünknek anélkül fogy el mind a 10 jelölője, hogy ki tudott volna egy győztes felállást alakítani.

Pszichológiai hadviselés

Hackerként életünk azonban nem virtuális séta. Ellenfelünk ugyanazokra a célpontokra vadászik. Ha egy általunk már elfoglalat szervert támad meg, leveszi a jelölőnket és kicseréli a sajátjára. A mi kockánkat pedig rabul ejti. Ennek segítségével kémkedhet is nálunk. Ilyenkor kénytelenek vagyunk bemondani a kezünkben tartott számozott lapok összegét.

Azért nem kell bánatunkban a billentyűzetünkre borulva feladnunk a küzdelmet. Természetesen mi is elhappolhatjuk vetélytársunk kockáját és információt gyűjthetünk féltve őrzött lapjairól.

Tizennyolc (6X3) kártya esetén, a kijátszott és kézben tartott lapok alapján nagy eséllyel következtethetjük ki, milyen kombinációt rejt ellenfelünk keze. Ha nem teljesen egyértelmű a helyzet, akkor is érdemes magabiztosságot sugallni. Mivel a szabály nem tiltja, akár be is mondhatjuk tippünket, miközben ellenfelünk arcát fürkésszük. Ne feledjük, háborús helyzetben a pszichológiai hadviselés is hasznos lehet.

Tűzfallal a Hack ellen

Nem vagyunk kötelesek körünkben lapot kijátszani, húzhatunk is a pakliból, de négy kártyánál több nem lehet nálunk. Ez egy remek lehetőség arra, hogy összezavarjuk ellenfelünket, aki egy kémkedést követően tudni véli, milyen kártyáink vannak.

Igen ám, de ha egy kellően dörzsölt hackerrel állunk szemben, aki egy szervertámadást követően hajlandó feláldozni egy vírusjelölőjét, akkor Hack bemondással lap kijátszásra is kötelezhet bennünket. Ha ismeri a kezünket, így csalhat ki tőlünk egy olyan kártyát, ami számára akár a győzelmet is jelentheti.  

Egy elhangzott Hacket már nem tudunk kivédeni. Sikeres központfertőzés esetén viszont Tűzfal felkiáltással eltilthatjuk ellenfelünket attól, hogy a következő körben Hack akcióhoz folyamodjon. Ennek is egy saját kocka az ára.

Szoftverfrissítés

A székelyudvarhelyi szerző 2015-ben már alkotott egy Hacker játszmát. Két évvel később Dorsonczky József nyomott egy Ctrl+F5-öt és piacra dobta a Hacker játszma 2.0-t. A Gémklub által 2018-ban magyarul kiadott „újoncnak” jót tett a szoftverfrissítés. A Tét az egész világ! alcímmel futó változatban már nem egy jelszó feltörése a cél, hanem létfontosságú szerverközpontok lebénításáért dúl a kiberharc. Ezt az online csatát már csak két elszánt hacker játszhatja. Rendben is van így, mert a korábbi változatban a 3-4 főnek szóló variáns kissé erőltetettnek tűnt. A játékmenet nem változott, a dizájn viszont a modern kor elvárásaihoz jobban igazodó, fiatalító ráncfelvarráson esett át. A billentyűzetet imitáló táblát felváltotta a világtérkép, Bitcoin-ok is lapulnak a dobozban, a különleges akciók (Kémkedés, Hack, Tűzfal) elnevezése is módosult. Ez dicséretes, mert jobban passzol a tematikához és nagyobb izgalmakat sejtet. A játékszabály letisztultabb, színkódokkal és példákkal illusztrált. 

Nyerő a Bitcoin

Nem tagadom, megvett ez a játék Bitcoin-ra. Kezdetben a téma és Gálfi Csaba remek grafikája keltette fel az érdeklődésemet. Legyünk őszinték, ha sztori hiányában úgy árulták volna, mint egy tic-tac-toe alapú, kártyákkal kombinált absztrakt játékot, valószínűleg nagy ívben elkerülöm. (Na jó, elárulom: a tic tac toe az amőba 3X3-as táblán játszható változata.) Ezzel a trükkös csavarral viszont Dorsonczky József még a matekórák okozta rémképeket is kiverte a fejemből. A Hacker játszmában egyfolytában számolok, mégis élvezem. Képtelen vagyok egy parti után leállni, ahogy véget ér a 10-15 percig tartó villámháború, már keverem is újra a paklit. Ezek után aligha meglepő, hogy a három nyert meccsig tartó változatát kedvelem a leginkább. A győztes ilyenkor minden menet végén egy Bitcoin tokennel gazdagodik. Ötletesnek tartom, hogy digitális fizetőeszközt gyűjtögetünk. Apróságnak tűnhet, de ha már van egy kerettörténet, akkor érdemes kimaxolni a benne rejlő lehetőségeket. Ebben a hosszabb harcban nyer értelmet az is, hogy az egyik víruskockánk miért nagyobb a többinél. Ha a nagyágyúnkat is bevetettük a győztes helyzet kialakításakor, de nem azt sütöttük el utoljára, két Bitcoin is üti a markunkat.

Extra színezetet ad a játéknak a duci kocka és annak a lehetőségnek a mérlegelése, hogy mikor és hol érdemes bevetni ezt a csodafegyvert. Emlékezetes momentum volt számomra, amikor egy 0-2-es, kilátástalannak tűnő helyzetből sikerült az óriás-jelölőmnek köszönhetően kiegyenlítenem. Majd a következő partiban rá is fagyott az arcomra a mosoly, ahogy egy eltaktikázott lépést követően pillanatokon belül intettem búcsút felhizlalt vírusomnak.   

Költséghatékony kibercsata

Montecuccoli óta tudjuk, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Örömmel tapasztaltam, hogy a Hacker játszmában úgy harcolhatunk, hogy közben nem fenyeget bennünket az eladósodás veszélye és online bankrablásra sem vagyunk rákényszerítve. Nem mintha profi hacherként akadályt jelentene számunkra pénzt szerezni, de aki világraszóló kibercsatát vív, nem hagyjon maga után indokolatlanul sok digitális ujjlenyomatot, mert könnyen lebukhat. Egy szó, mint száz: kicsi a doboza, ütős a tartalma és még az ára is korrekt. Bár ha igazán profi harcosok akarunk lenni, ne spóroljunk, szereljük fel a „fegyvereinket” kártyavédővel is.

Szórakoztató agytorna

A tíz évesnél idősebb hackereknek készült, Mind Fitness Games által gyártott szórakoztató játék úgy fejleszti a kombinatorikus gondolkodást, akár a sportolókat az edzés. Ez a tréning Dorsonczky József szerint akkor a leghatékonyabb, ha mindennap, de legalább heti háromszor játszunk 15 percet. A szerző civilben matematikus, ezért ért így a számok nyelvén. Mivel a Hacker játszma kártyahúzással kiegészült absztrakt játék, a szerencse szerepe is jobban tetten érhető. Ezért akár egy kezdő és egy tapasztaltabb is izgalmas csatát vívhat egymással. A gyengébb ellenfélnek egy szerencsésebb leosztás segíthet túljárni egy taktikus gamer eszén.

Laptoptáskában a helye

A játék doboza annyira azért nem apró, hogy könnyedén zsebre vághassuk. Ha már hackerekről szól, akkor talán az sem véletlen, hogy a laptoptáskánkban a gépünk és a töltőnk mellett kényelmesen elfér.

Hacker játszma társasjáték

A Hacker játszma szabályainak áttekintése.

A(z) H trick társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!


BOLT FELKERESÉSE
írta -- Toszka

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

25Feb

Bájos Kis Bestiák - Happy Tree Friends kártyákkal

Ismertető | 2024.02.25. 14:06:00

Toborozz hősöket a kalandorcsapatodba, és szállj szembe szörnyekkel ebben a könnyen tanulható, fél-egyórás partijátékban!

09Márc

Katapult csata - Kétfős bombázás

Ismertető | 2024.03.09. 19:01:00

Építsd meg a váradat! Célozz a katapultoddal! Üsd ki az ellenfeledet!


Kommentek

  • ARduel

    2019-04-07 17:15:21

    Nem vagyok hekker de a játékot mostmár kipróbálnám!

  • cuf87

    2019-02-15 21:14:18

    Hát igen :-D

  • Peter

    2019-02-15 21:11:22

    Profilba vág:)

  • cuf87

    2019-02-15 20:16:40

    Toszka tetszik, szerintem megvesszük itthonra! :)

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • H trick