Ez a játék a 7 Csoda - 7 Wonders kiegészítője.
A 7 Csoda: Vezetők egy könnyen tanulható kiegészítő a 7 Csoda - 7 Wonders társasjátékhoz, 2 - 7 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 40 perc. Az alapjátékot az Év Játékának jelölték 2013-ban (Magyar Társasjátékdíj), illetve ebben az évben több, összesen 7 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére...
A 7 Csoda: Vezetők egy könnyen tanulható kiegészítő a 7 Csoda - 7 Wonders társasjátékhoz, 2 - 7 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 40 perc. Az alapjátékot az Év Játékának jelölték 2013-ban (Magyar Társasjátékdíj), illetve ebben az évben több, összesen 7 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 13 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a kollekció gyűjtés, a váltakozó képességek, az egyidejű akciók, a pakli tervezés és a draftolás mechanizmusokra.
A világ egyetlen népe sem maradhat fenn megfelelő vezetők hiányában. Vajon felépültek volna a piramisok a fáraók irányítása nélkül? A görög filozófusok nélkül mennyivel lenne szegényebb kultúránk? A római hadvezérek hódításai nélkül vajon mennyire lennének fejletlenebbek a legkülönfélébb államok? Ahogy a világnak szüksége van Csodákra, úgy az embereknek is vezetőkre. Állíts erős vezetést városod élére és légy hatalmasabb, mint eddig bármikor!
A 7 Wonders első kiegészítője lehetőséget teremt arra, hogy különleges személyeket, vezetőket hívj segítségül a győzelem érdekében. A játék működése és célja alapvetően nem változik meg, viszont a játék új elemei módosítanak az erőviszonyokon és új taktikák válnak életképesekké.
A kiegészítő nem véletlenül kapta a Leaders címet: főszerepbe ezek a hatalmas személyiségek kerültek.
Harminchat vezetőlap került a dobozba, amelyből az egyik üres, így saját karaktert is alkothatunk. Ezek a lapok alapvetően úgy működnek, mint az eddigi létesítménylapok, igaz, ezeket nem szabad belekeverni az adott kor lapjai közé.
A vezetők palettája nagyon széles: a harcban jó szolgálatot tehet Hannibál, a teli kincstár Mídász segítségével sokkal több pontot hozhat, de Ramszesz céhei is sokat lendíthetnek városodon. Minden lap különböző támogatást nyújt, melyeket célszerű felhasználnod taktikád tökéletes kivitelezéséhez.
A sok személyiség közül valószínűleg lesznek olyanok, akikről nem sokat tudsz, esetleg a nevüket sem hallottad még. A szabálykönyv utolsó oldalain minden vezetőről olvasható pár mondat, így még tanulhatsz is egy keveset. Nagyon jó ötlet volt ez a készítők részéről.
A játék egy új fázissal kezdődik, melynek neve Vezető fázis.
Ki kell osztanotok mindenkinek négy-négy vezetőt, a maradék lapokat pedig vissza kell tennetek a dobozba, nem fogjátok használni őket. A négy lap közül kiválasztotok egyet-egyet, amit képpel lefelé kiraktok magatok elé. A maradék három lapot mindenki továbbadja a jobb szomszédjának. Ezután a három lapból választotok egyet, képpel lefele lerakjátok, majd jobb szomszédnak átadjátok a maradékot és így tovább. Így az első kor előtt mindegyikőtöknek lesz négy lefordított vezetője.
A korok bővülnek egy új fázissal: toborzás.
Minden kor kezdetekor egyszerre fel kell fednetek egy vezetőt az előttetek lévők közül. A kiválasztott vezetővel a többi laphoz hasonlóan kell eljárni: vezető toborzása, Csoda építése, kártya eldobása.
Ha a toborzást választod, a vezető árát ki kell fizetned, ami minden esetben érmébe kerül. Kifizetés után a többi létesítményed mellé kerül és a kártya hatása érvénybe lép.
A Csodád következő szintjét is megépítheted a lap segítségével, mint bármely más létesítménylap esetén: kifizeted a következő szinted és a kártyát becsúsztatod a Csoda alá.
Amennyiben nem tudod, vagy nem akarod kifizetni a vezetőt, eldobhatod a kártyát három érméért.
A toborzási fázis után a megszokott módon folytatódik a játék.
A játék a harmadik kor befejezésével véget ér és kezdődik a pontozás, amely ugyanúgy zajlik, mint az alapjátéknál.
A kiegészítő természetesen új csodát hoz a játékba, amely alapvetően a vezetőkre épül. A Kolosszeum segítségével olcsóbban, akár ingyen is kijátszhatod vezetőidet! Akár egy jól kiválasztott személyiség sikert hozhat, Róma játékosa pedig nagyon könnyen hozzájuthat ezekhez a különleges emberekhez.
A dobozban találhatok még négy új céhet és hozzá egy kurtizánjelzőt, amikkel még inkább ki tudjátok használni az új lapok erejét. A pénz sokkal nagyobb szerephez jut, mint az alapjátékban, így ebből is kaptok 17 hatos értékű érmét. Új pontozófüzet is jár a kiegészítőhöz, amely immár az új szabályoknak megfelelő mezőt tartalmaz.
A 7 Wonders méltó kiegészítőt kapott, így ha tetszik az alapjáték, nyugodtan kipróbálhatod ezt is. Az új Csoda, a vezetők, a céhek… minden jól működik! A játék kiegyensúlyozott maradt, egy parti ideje sem lett sokkal hosszabb, valamint a pénz és a hadsereg is sokkal fontosabb lett.
Az újdonságok viszont új hibákat hozhatnak. Sajnos az első néhány játék alatt problémás lehet a vezetők ikonjainak értelmezése, így lehetséges, hogy eleinte fel kell majd lapoznotok a szabálykönyvet.
Te fel tudod építeni a Kolosszeumot Julius Caesar támogatásával?
Hivatalos honlap
Szabálykönyv
Kártyák száma: 41db
Kategória:
Kártyajáték, Civilizáció, Városépítő, Kiegészítő, Ősi
Mechanizmus:
Kollekció gyűjtés, Váltakozó képességek, Egyidejű akciók, Pakli tervezés, Draftolás
Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!
A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!
Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!
Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!
Antoine Bauza hét 5. cikke a 7 Csodát mutatja be.
Ma vettük meg a Vezetőket és az Armadát. Egyelőre csak a Vezetőket próbáltuk ki, de hihetetlen mennyire feldobja az alapjátékot. Bátran ki lehet jelenteni, hogy kötelező része a játéknak, mert egyáltalán nem bonyolítja meg a játékot viszont teljesen újraformálja a gondolkodásmódot és a taktikákat.
A 7 csoda: Vezetők szerintem minden 7 csoda rajongónak must-buy kategória, ráadásul szerintem egész jó áron hozzá lehet jutni.
Az ókori témában nagyon szépen belesimul, tovább építve ezt a világot. A Róma csodatábla eléggé lenyomja a többit, szeretek más erős táblákat összeválogatni hozzá, mert a több felhasználható vezető kártya, hihetetlen előnyhöz tudja juttatni az őt birtokló játékost.
Nem nyújtja meg jelentősen a játékidőt, szerintem kb. 10 perccel lett így hosszabb, de nagyon megéri. Mi a 7 csodát már csak akkor játszuk kiegészítők nélkül, amikor "újoncokat" avatunk be ebbe a társasba. Amíg az Armada nem jelent meg, ez volt a kedvenc kiegszítőm hozzá.
Továbbá nagyon szeretem, mikor egy játék lehetőséget ad arra, hogy a játékos is hozzáadjon az élményhez, azzal, hogy kapunk egy üres Szemiramisz kártyát, amiben a képesség helye üresen lett hagyva, azt írhatunk rá, amit csak szeretnénk.
Vegyétek, vigyétek és játsszatok vele sokat, mert ez egy igazi örökzöld lesz szerintem sok év múlva is :)
Szerintem kötelező a 7 wonders mellé, sokat hozzátesz a játékhoz !
Ezen kívül mi még a cities és az armada kiegészítőt használjuk - cities szintén fel tudja dobni rendesen a játékot, az armada már kevésbé hasznos, de mégiscsak hozzátesz kicsit...
Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) 7 Csoda: Vezetők társasjátékhoz
A klasszikus 7 csoda játék számomra legjobb kiegészítője, sőt megkockáztatom, hogy bőven adhatták volna modulként az alapdobozhoz.
Előnyei:
-Ami nagyszerű benne, hogy nagyon kevés komponens és szabály segítségével dobja meg az alapjátéktól kapott élményt. Hisz nem teszünk egyebet, mint eggyel többször draftolunk, valamint koronként van lehetőségünk +1 kártya kijátszására.
- A vezetők segítenek már a játék elején egy hosszútávú terv kialakításában.
- Még ilyen egyszerű képességekkel, amikkel a játék operál, sikerült (szerintem) a történelmi személyekhez megfelelő skilleket párosítani.
Hátrányai:
- Nem igazán tudok semmi negatívat mondani, talán csak annyit, hogy ha valaki egy vezetővel hamar elárulja, hogy ő milyen stratégia mentén szeretne lapokat szerezni, akkor a többiek ezt könnyen megakadályozhatják. De ez nem is igazán a játék hibája.
Összegezve: nem mondom, hogy kötelező kiegészítő, mert az alapjáték enélkül is szórakoztató, de talán ez áll a legközelebb hozzá, hogy annak mondható legyen.
Ha trükkösebb kártyákat szeretnél az egyes korokba: Cities (Városok)
Ha teljesen új élményt akarsz, ami már eléggé eltér a szokásos hét csoda partiktól: Armada
Sajnos a Bábelhez még nem volt szerencsém, így arról nem tudok itt személyes véleményt mondani.
BGG értékelés: 10/6 Pont, mint az alapjáték. Ha épp olyan kedvem van, szívesen játszok vele.