• Kedvcsináló
• 2018.07.04. 10:46:00

Hellapagos – Hajótöröttek szigete

Talán nem alaptalan azt állítani, hogy egy partijátékot vagy csak nagyon érintőlegesen tematizálnak, vagy sehogy. Nos, a Hellapagos – Hajótöröttek szigete más. És még egy fontos dolog: ez a játék kicsit morbid, szóval ha az ilyesmitől idegenkedsz, akkor ez a cikk nem neked szól.

Hajótörött, az első pillanattól

Kinyitom a dobozt. Egy lenvászon zsákot találok benne meg két faládát (a zsák az tényleg lenvászon, oké, a ládák papírból vannak, de azért na), a doboztetőn belülről egy törött faláda látszik, tengervíz habzik fel rajta meg egy tengeri csillag.

Még el sem kezdtem setupolni (vagyis előkészíteni a játékot, a gémer-szótárfüzetbe tessék ezt is felírni), de már körbevesz a téma: az asztal közepén tengerpart, mellette a törött hajó, amiből kilóg a rakomány (kártyák), lenvászon zsákban ízléses fagolyók, rájuk halak vannak festve.

Mi meg hajótöröttek vagyunk, van némi élelmünk, egy kevés ivóvizünk, és néhány tárgy mindenkinél (kártyák), amikről a többiek nem tudják, hogy micsoda.

Körről körre vizet, élelmet és fát gyűjtünk. Utóbbiból tutajt igyekszünk ácsolni, előbbivel meg megpróbáljuk kihúzni addig, amíg elkészül a tutaj. Meg persze lehet a hajónál guberálni, hátha találunk magunknak valami szépet, amivel csak az a baj, hogy az nem a közjót szolgálja, csak a magunk kis szükségletét, amire lehet, nem néznek olyan jó szemmel a többiek, ami pedig azért baj, mert…

Kiszavazó show SMS-ek nélkül (meg úgy általában modern technika nélkül – egy lakatlan szigeten vagyunk szakadt gatyában, kérem szépen!)

Miután mindenki igyekezett valami hasznossal eltölteni az adott körre szánt akcióját, fogyasztunk: egy élelem és egy egységnyi víz fogy fejenként. Ha valakinek nem jut… nos… azt hirtelen megmenti egy helikopterről köteleken alászálló felmentő sereg, ami pont az utolsó pillanatban… Nem. Az illető meghal. Éhen vagy szomjan.

Szóval, ha nincs annyi élelem és/vagy víz, hogy mindenkinek jusson, akkor a játékosok higgadtan megvitatják, ki az, aki nélkül ők még ellennének, míg megjön a hurrikán (ó, igen, közeleg egy hurrikán is, hogy ne legyen unalmas az élet). Miután a kezdőjátékos ráunt a vitára, elkezd számolni. Háromra mindenki rámutat valakire, aki majd nem kap enni (vagy inni). Ha az illető egy kártyáján még rejtegetett némi eledelt vagy ivadalt (ezt tényleg nem húzta ki a lektor?), akkor életben marad. Ha nem, akkor neki már nem kell fáradoznia többé a közös problémákon, és hát máson sem nagyon. Kalandja itt véget ért.

Visszatérve kicsit a hurrikánra, ha az megérkezik, akkor indulni kell (ezt a hurrikános időjáráskártya jelzi majd). A tutajra viszont nem feltétlenül fér fel mindenki. Ha nincs elég fa, nem lesz elég nagy a tutaj, és lehet ismét szavazgatni. Akit kiszavaznak, az a tutaj helyett maximum Káron ladikjára fér majd fel.

Természetesen bármelyik szavazás kimenetelét könnyedén befolyásolhatja az a játékos, akinél van egy pisztoly, és még töltényt is szerzett hozzá...

Jóindulat, becsület és bizalom

Oké, hal kell, víz meg fa. Trópusokon vagyunk: ott a tenger, eső esik, fák is vannak. Hol itt a probléma?

Nos, eső vagy esik, vagy nem. Egy adott fordulóban lehet, hogy egy csepp se, lehet, hogy nem sokkal több. A halászat kétesélyes (vagyis három – a játékos húz a zsákból, és egy, kettő vagy három halat fog). Ami pedig a fagyűjtést illeti. Ahhoz be kell menni az erdőbe. És ott bizony lehet egy-két nem hajótöröttpárti élőlény. Például a kígyók. Aki fáért indul, az összegyűjt egy hónaljra való rőzsét az erdő szélén gond nélkül, de ha többet akar, akkor bizony beljebb kell mennie. Ott megharaphatja egy kígyó, aminek következtében az erdő belsejében gyűjtött fát szakszerűen sikítva elhajítja, majd kirohan a partra vergődni, és másnapig nagyon lábra sem áll.

Ez szárazon, mechanikusan azt jelenti, hogy az illető ebben a körben nem szavazhat, illetve kártyát sem játszhat ki, a következő körben meg akciója nem lesz, vagyis a csapatnak nem hajt majd nagy hasznot. A többiek jóindulatára van bízva. Persze a játékosok jóindulatával Dunát lehet rekeszteni. Csakhogy a Duna itt van, ők meg valahol messze az óceánon…

A „De hát miért hagynám vízben szerencsétlent?” – kérdés ebben a játékban valahogy úgy hangzik: „Vagy ő, vagy én. Én biztos nem, úgyhogy...” Igazatok van: nincs is kérdés.

És azzal se áltassa senki magát, hogy ha sokat tesz a többiekért, azok majd gondolnak rá.

„A szupporter karikat* fel szoktuk koncolni” – hangzott például legutóbb az intelem. „Na igen, aztán megeszitek, feltámasztjátok, majd megint megölitek” – hangzott a kiegészítés attól a sorstárstól, akit megviselt, hogy legutóbb, miután lelőttük, kijátszottuk rá a kannibál BBQ-szettet, majd a vuduakármit (nahát, miket nem szállított ez a hajó!), végül pedig a partról nézte szomorúan a távolodó tutajt (és a közeledő hurrikánt). De tanult az esetből. Legutóbb a győztesek között volt.

Tőle hangzottak el többek között olyan segítőkész tippek, mint: „ha nem mész kajáért, akkor kiszavazunk. Persze azt csinálsz, amit akarsz…” illetve: „Szabad akaratodból most fát fogsz hozni!”

Összegzésül csak annyit:
A játékot az kezdi, a leginkább úgy néz ki, mint egy hajótörött, és az fejezi be (élve), aki elég ügyesen kavarja az iszapot...
*Támogató típusú szerep egyes játékokban – a szerk.