
- Kedvcsináló
- 2024.01.26. 19:27:00
A Frostpunk a szó minden értelmében nagy falat, de megéri rászánni az időt [telex.hu]
Seymour Papert, az MIT Media Lab egyik alapítója és a klasszikus iskola kérlelhetetlen kritikusa mondta, hogy „minden játéktervező érti azt, amit a tantervek készítői közül egy sem: soha egy játékot sem hirdettek azzal, hogy könnyű”. A lengyel 11 Bit Studios biztosan megfelel ennek, hiszen a videójátékaik egyik közös tulajdonsága, hogy kifejezetten nehezek. A másik, hogy a megszokott játékmechanikákat erős történetekkel és ezekhez kapcsolódó morális dilemmákkal párosítják. Jellemző mindez a Frostpunkra is, aminek megjelent a társasjáték-változata is – mi most ezt próbáltuk ki.
Jégkorszakbeli városépítés morális dilemmákkal
A 11 Bit Studios első nagy dobása a This War of Mine volt, amiben egy ostromlott városban rekedt civilként kellett túlélni. A háború ebből az alulnézetből sokkal mocskosabb és rettenetesebb, mint a Call of Dutyban vagy a Counterstrike-ban, a romok között kell kutakodni élelem, tüzelő és gyógyszer után, és persze nem lehet megbízni senkiben. A játék tavaly bekerült a lengyel tantervbe is mint oktatási segédanyag.
A csapat második játéka a Frostpunk, ami a városépítős műfajt fűszerezi a komoly morális döntésekkel. A játék története szerint a 19. század közepén, amikor a gőzgépekre épített technika már hihetetlenül fejlett volt, főként Ada Byron gőzszámítógépének köszönhetően, hirtelen klimatikus katasztrófa következett be, egyik napról a másikra jött egy új jégkorszak. A Brit Birodalom az utolsó pillanatban megpróbált felkészülni az eseményre, és hatalmas, toronyszerű generátorokat helyezett el, amik körül lehetséges még az élet. A terv nem sikerült tökéletesen, nem minden generátor készült el, és nem is sikerült a teljes népességet időben eljuttatni ezekhez.
A játékosok egy szerencsés csapatot irányítanak, akik elértek egy ilyen gépezethez, és annak a tövében megpróbálnak túlélni. Természetesen gazdálkodni kell az erőforrásokkal (fa az egyszerű dolgok építéséhez, acél a bonyolultabbakhoz és szén a generátor fűtéséhez), amik hamar kifogynak a közelből, sátrakat és később házakat kell építeni, élelemről gondoskodni, de ez még csak a felszín. Ugyanúgy törődnünk kell az újonnan kialakuló társadalom szerkezetével is, és különféle dilemmákban kell döntést hozni, például abban, hogy engedélyezzük-e a gyermekmunkát vagy sem.
A játék sorra nyerte a díjakat, különféle kiegészítők jöttek hozzá, és még most, öt évvel a megjelenése után is sokan játszanak vele. Jövőre érkezik a Frostpunk 2, és tavaly elkészült a társasjáték-változata is, ami nemrég a Delta Vision gondozásában magyarul is megjelent.
A Frostpunk a szó minden értelmében nagy falat, de megéri rászánni az időt
Csak legyen hozzá elég helyünk is! A népszerű videójáték társasjátékos változata olyan, mint egy Wagner-opera: megdolgoztat, de cserébe egészen kivételes élményt nyújt, és kitolja a társasjátékozás határait.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
A játék, ami egyszerre idéz fel két gyerekkori élményt [telex.hu]
Kedvcsináló | 2025.08.23. 20:31:00Gyerekkorom két fontos élménye volt a merdzsózás és a karácsonyi püffentős. A merdzsózás az a tevékenység, amikor az ember a Matchbox autóit brümmögő hangok kíséretében görgeti a padlón...
A tudósok élete nem csak játék és mese, kivéve, amikor mégis [telex.hu]
Kedvcsináló | 2025.08.15. 14:00:00A társasjátékok világában is jönnek-mennek a divatok. Tíz éve minden második játékban vikingek szerepeltek, aztán a Fesztáv sikere után hirtelen tömegével kezdtek érkezni az olyan játékok, amikben állatokat, növényeket tehettünk-vehettünk...
Népszerű
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésZsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóDabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóGwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
2026.02.07. 10:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóA Bombairtók egy japán tervezésű kooperatív játék, amiben főleg a dedukció és a logika vezeti a drótokat elvágó kezeket.
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésAz erdő: Dartmoor világa Anglia vadregényes, lápos területére repít minket, ahol a tájjal együtt egy gazdag állatvilág is jelen van. Ezt a tájat barangoljuk be a játék során.
Dabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóMumbaiban minden reggel több mint ötezer futár indul útnak, hogy 200 000 „dabbát”, vagyis fém ételhordót szállítson ki az indiai metropolisz irodáiba. Ők a „dabba wallák”, akik már 1890 óta ikonikus „kiegészítői” a városképnek. Most eljött az idő, ho



