
- Ismertető
- 2023.12.13. 17:25:00
Kluster – Mágneses vonzerő
Nektek is volt már olyan, hogy egy parti közben úgy éreztétek, hogy a játék annyira organikus, annyira zsigeri, magától értetődő, hogy már régen léteznie kellene?
A Reflexshop kínálatában jelent meg a Kluster mágneses társasjáték, amely már 2018 óta hódít a piacon. Szabályai pofon egyszerűek, de annyira, hogy érthetetlen miért nincs már vagy 30 éve a boltok polcain.
A játék egy kártyákénál kicsit nagyobb dobozban érkezik, ami egy kis vászontáskát rejt. Ebben találod a 24 db mágneses kavicsot és a játékteret lehatároló madzagot, a dobozt akár el is dobhatod, a szütyőt zsebre vágva bárhova magaddal viheted.
Egyébként 2019-ben megjelent egy Kluster XL kiadás is, amiben már kártyák, jelölők és szögletes mágnesek is vannak, ráadásul nyolc fővel is játszható.
Játékmenet
Na de nézzük is ezt a "bonyolult" játékszabályt. A madzagot egy vízszintes felületre helyezzük, ez lesz a játéktér. A mágneseket egyenlően szét kell osztani a játékosok között, majd kezdődhet a móka. A játékosok egymás után elkezdik lepakolni a mágneseiket ügyelve arra, hogy egymástól kellő távolságra legyenek és a mágneses vonzás ne ragassza össze a többi mágnesessel. Amennyiben felüti a fejét ez a végzetes vonzerő és legalább két mágnes összekattan, az utoljára soron levő játékosnak fel kell venni az összes összetapadt kavicsokat és a saját készletébe kell helyeznie. A játék addig tart, amíg valaki meg nem szabadult az összes kis mágnesétől, ezzel kiérdemelve a Legvonzóbb címet.
Vélemény
A játék egyszerű, és nagyszerű. Nagy mélységet és óriási izgalmakat nem kell várni tőle, de nem is minden játék célja ezt betölteni. Praktikus kis zsákjában bárhova szállítható (mondjuk a telefonodtól és órától messzire helyezd), ha van egy szabad sík felület, máris elütheted vele az időt.
Kettőtől négy főig lehet Klusterezni, a különbség annyi, hogy kevesebb kő jut a játékosoknak.
Azt tapasztaltuk, hogy a játék nehézségi fokát befolyásolja maga a játéktér felülete. Egy üveg, vagy bútorlap asztalon sokkal könnyebben csúsznak össze a mágnesek, mint egy natúr fával, viaszos vászonnal, vagy terítővel borított felületen. Illetve sokat dob a „feszültségen” ha a köveket nem lapjára, hanem élére helyezitek le. Ilyenkor sokkal erősebb a mágneses tér, és az élére állított kövek mindig fordulnak az ember keze felé, ami jobban megizzasztja az embert.
Bár a szabály nem írja, de nyugodtan tegyétek fel a madzagot ellipszis, szívecske vagy nyolcas alakzatban, hogy kisebb területre kelljen letenni a kavicsokat. Sőt ha akarod kipróbálhatod egyedül is, egyszerűen rakd le az összes követ, úgy hogy minél kevesebbszer kattanjon össze.
Összegzés
Egy szó, mint száz egyszerű kis zsebben elférő ügyességi játék a Kluster, leginkább olyanoknak ajánljuk, akik szeretik a Crokinolhoz, vagy Asztali csúzlihoz hasonló játékokat. Mi leginkább három-négy fővel ajánljuk, egy jópofa megtekert pályán.
A(z) Kluster társasjátékot a Reflexshop biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!
BOLT FELKERESÉSE
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
Ismertető | 2026.01.30. 14:00:00Ebben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
Lumenara felfedezői - Infrastruktúra-tervezés galaktikus lényeknek
Ismertető | 2026.01.14. 14:00:00Bolygórendezés kívánságok, célok alapján: legyen sok lávató, gomba és épület, pontosan ebben a sorrendben. És jó lenne egy teleport kapu is, egy hosszú, "L" alakú út végére... Na meg Kámforka jusson el a fotóstúdióba. Oké??
Népszerű
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóThe Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!




Kommentek
pnehandi87
2023-12-14 09:58:30
Ez valóban egy nagyon egyszerű és szórakoztató játék. Aki nem kedveli a bonyolult szabályokkal rendelkező játékokat, annak ez a társasjáték ideális választás. Akár kis gyerekek, nagyszülők is szívesen leülnek vele játszani, minden korosztálynak ajánlott.
Egyszerű és nagyszerű!
Gyorsan népszerűvé vált. Aki eddig nem szerezte be a karácsonyfa alá, akkor sajnos lemaradt. Már el is fogytak a készletek, csak jövőre lesz újra elérhető! Bár néhány boltban hátha megbújt a polcon 1-2 példány.
zaron2001
2023-12-13 22:57:11
Egyszerű, de ötletes. Partyjátékként jó időtöltésnek gondolnám, vagy esetleg nagyszülőkkel játszani akik nem akarnak szabályokat tanulni, de szeretnének a családdal minőségi időt tölteni.