Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Lángművesek - Így neveld a sárkányodat

A Lángművesek koncepciója, hogy egy tökéletes világban játszódik. Léteznek sárkányok, akik ahelyett, hogy szórakozásból égetnének fel falvakat és halmoznák fel a kincseket, inkább békében élnek az emberekkel. Sőt, a lángőrzők (az ösztönös sárkánynyelv-beszélők) munkájának köszönhetően tüzes nyelvű barátaink szakmát is tanulnak: a cukrászdában sárkánylánggal karamellizálják a créme brulée-t, a hentesek sárkányfüsttel hozzák elő a húsok igazi ízét, az ékszerészek pedig nagy hasznát veszik a mágikus hüllők széleskörű ásványtani ismereteit.

Smaug

A Lángművesek Kickstarterről származik, ahol a cuki szereplőivel gyorsan népszerű lett, és valamivel több, mint 2 millió dollár fölött zárt. A támogatók azóta tobzódhatnak az exkluzív festhető minik, fémpénzek, könyvjelzők és poháralátétek tengerében, a brutálisan aranyos plüss sárkányaikat szorongatva.

Szerencsére azoknak sincs okuk a panaszra, akiknek bolti példánnyal kell beérniük. A Lángművesek ugyanis gyönyörű lett. Az egész játék vibrál a színektől, Sandara Tang sárkányai pedig szinte leugranak a lapokról. Tábla helyett puha playmaten nyithatjuk meg az üzleteinket, és mászkálhatunk a sárkányfiguráinkkal. A lokalizációra sem lehet panasz – az első játék nagy része azzal telt el, hogy együtt nevettünk a bűbájok és üzletek szóviccein.

Bátran állíthatom, hogy a Lángművesek lett az utóbbi idők egyik legjobban sikerült magyar fordítása. Fel is kerestem hát a Gémklubtól Heim Hunort, hogy meséljen nekünk a játék születéséről és a magyarországi társasjáték fordításról. A vele készült interjúnkat itt olvashatod.

Arokh

A játékban lángőrzőket alakítunk, vagyis kivételes tehetségű embereket, akik megértik a sárkányok beszédét. A célunk, hogy a településen minél több hírnevet gyűjtsünk össze – ezek lesznek majd a szívecske formájában jelentkező győzelmi pontjaink.

A Lángművesek nagy előnye, hogy roppant egyszerű: kiválasztjuk, hogy melyik boltot akarjuk meglátogatni, majd eldöntjük, hogy az elérhető kettő akció közül melyiket akarjuk ott végrehajtani. Az üzletek közötti mászkálásnak egyedül a többi játékos szabhat gátat. Ha ugyanis olyan helyre akarunk menni, ahol már áll valaki, meg kell ajándékoznunk valamilyen árucikkel. Fizetni kötelező, helyben maradni pedig nem lehet. Ez úgy nagyjából a harmadik-negyedik körig okozhat nehézséget, utána mindenki dúskálni fog a javakban.

A település gazdasága nagyon szimpatikus: ha ellátogatunk egy boltba, nem kell fizetnünk semmit, rögtön vihetünk az ott kapható áruk közül egyet, ha a begyűjtés akciót választjuk. Ezután kijátszhatunk a kezünkből egy sárkánykártyát a boltba – feltéve, ha ott szükség van az adott típusra. Ha sikerült munkába állítanunk egy sárkányt, jutalmat kapunk érte. Ezek után „feltüzelhetünk” az ott dolgozók közül egyet (akár azt is, akit mi küldtünk oda), ami itt azt jelenti, hogy használhatjuk a képességét. A hat sárkánytípus öt különböző képességet jelent: árucikkeket gyűjthetünk be a boltban dolgozó sárkányoktól, megajándékozhatunk másokat győzelmi pontért, húzhatunk sárkányt, kijátszhatunk sárkányt, kicserélhetünk két sárkányt a boltok között és magunkhoz vehetünk több különböző árucikket. A mágikus hüllőket tehát kifejezetten érdemes munkába állítani – figyelni kell rá viszont, hogy ezzel nem csak a saját lehetőségeinket bővítjük, hanem az ellenfeleinkét is.

Ha a vásárlásból és a kis barátaink feltüzeléséből elég árucikket szereztünk, választhatjuk a második lehetőséget, ami a bolt elbájolása. Ez a kissé fura, de hangzatos név azt jelenti, hogy segítünk a bolt tulajdonosának valamilyen új árut készíteni: keverünk például egy THACO-salátát vagy összedobunk egy hidra-tálat. Az éppen elérhetó „bűbájokat” egy közös készletben találjuk. Ki kell fizetni az árukat, majd bezsebelhetjük az értük járó jutalmat. Ez egyrészt a kártyán szereplő győzelmi pont, másrészt az, hogy a boltban tanyázó összes sárkányt feltüzelhetjük, tetszőleges sorrendben. Ez a sorozatos feltüzelés a játék lelke, amivel igazán látványos eredményt érhetünk el. Egy ügyes mozdulattal visszakaphatjuk például a bűbájolásba fektetett árucikkeket, vagy rögtön felhúzhatunk és kijátszhatunk egy sárkányt még több jutalomért – esetleg elhappolhatunk valami jó helyet a többiek elől, ha a kiszúráshoz támad kedvünk egy ilyen békés játékban.

A gyűjtögetés-bűbájolás duó mellett pontjainkat a különleges sárkányok bevetésével tudjuk még növelni. Ezeket rendszerint a boltokban tudjuk megszerezni, és egyfajta küldetéskártyaként működnek: a játék végén, vagy akár közben is pontokkal jutalmaznak, ha sikerült teljesítenünk a hozzájuk tartozó feltételt. Például pontot érhet az, ha el tudjuk érni, hogy zöld sárkányból legyen az asztalon a legtöbb, vagy azért, ha minden árucikkből páros számú van nálunk, de olyan is van, ami a fel nem használt különleges sárkányokért ad extra pontokat.

A játék akkor ér véget, ha felfedtük az utolsó bűbájkártyát, vagy ha felhúztuk az utolsó sárkánylapot is. Ekkor mindenki lejátszik még egy teljes kört, majd jöhet a végelszámolás: pontra váltjuk az egyébként dzsókernek számító aranypénzeinket, és felfedjük a különleges sárkányainkat.

Virágeső

A Lángművesek lassan indul be. Az első pár forduló minden esetben csak tapogatózásból áll. Mászkálunk a boltok között, begyűjtünk egy-egy szelet húst vagy egy salátalevelet, esetleg elküldünk egy sárkányt dolgozni valamelyik boltba. Aztán ahogy telnek a körök, elkezdjük mások sárkányait használni (esetleg ők a mieinket), mozgatni kezdjük a lényeket, és megnyílik az első különleges bolt is. Innentől fogva viszont elkezdenek sűrűsödni az események! Átrepülhetünk a frissen megnyílt boltba, ahol a feltüzelhetünk egy frissen kijátszott sárkányt, amivel letehetünk egy újabbat egy másik helyre, ami ad nekünk egy különleges sárkányt, akivel azonnal tudunk egy bájolni a készletből, mely újabb különleges sárkányt ad, végül a bolt képességével visszavesszük az összes elköltött árucikket… Ehhez hasonló ügyes húzásokkal (ahol a „húzás” szó minden értelmében helyes) el tudjuk érni, hogy ugyanannyi lappal és áruval a kézben tudjunk készülni a következő körre, mégis 6-8 ponttal előrébb álljunk a hírnévsávon.

Kiszúrni a másikkal nem igazán lehet, legfeljebb néha el tudunk foglalni egy jó helyet a többiek elől. Paradox módon pont az ajándékozással (ami a zöld sárkányok különleges képessége) tudjuk a legtöbb bosszúságot okozni. Ha látjuk, hogy valaki arra játszik, hogy minél kevesebb árucikk legyen előtte, esetleg mindenből páros számú maradjon neki a játék végére (amiért szintén pontok járhatnak a megfelelő sárkányoktól), egy-egy jókor odadobott gyémánt bizony nem fog hálás pillantásokat eredményezni.

Nem kell azért megijedni a fenti példáktól. A Lángművesek kifejezetten békés, és könnyen érthető játék. Az alapakcióink egyszerűek, az új boltokkal (és sárkányokkal) érkező lehetőségek pedig fokozatosan nyílnak meg előttünk. Ez tempótól függően nagyjából minden második körben történik meg, úgyhogy sosem kell egyszerre sok újdonságot fejben tartani. A nehézséget tovább csökkenthetjük azzal, ha a bűbájok közül a lila hátú „kezdőcsomagot” használjuk. Ha viszont komplexebb élményre vágyunk, bővíthetjük a játékot a segítő lapokkal. Ezeken szintén sárkányok szerepelnek, akiket a játék tervezőiről mintáztak, és mindenki számára egyedi, egyszer használható képességeket biztosítanak.

Niv-Mizzet

A cuki sárkányok ellenére a Lángművesek közel sem gyerekjáték. Abszolút családi kategória, ami képes megmozgatni a gamer közeget is, főleg akkor, ha a kellően kocka múlt miatt tudjuk értékelni az amúgy fergeteges poénokat. Könnyen tanulható, gyorsan lepörög egy parti, és még gyönyörű is. Teljes mértékben faalávaló.

Nálam ott lesz. Több helyen is.

A(z) Lángművesek társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!


MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- Ludens

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

09Dec

Oltréé - Képes krónikák

Ismertető | 2022.12.09. 17:00:00

Csatlakozzatok az őrszemek rendjéhez, és építsétek újra az egykor virágzó Birodalmat ebben a mesésen egyszerű és magával ragadó kooperatív játékban!

02Feb

Kulcskérdés - Az meg ki?

Ismertető | 2023.02.02. 15:12:00

Gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet egyszerre profi nyomozónak és leleményes nyomravezetőnek lenni? Még én sem, de hadd adjak egy kis kontextust ennek a fura kérdésnek, hátha utána fontolóra veszed a lehetőséget.


Kommentek

  • kok_o

    2023-01-05 15:17:49

    Érdekes, szerintem pont az adja a játék sava-borsát, hogy mindig újra kell tervezni, figyelni kell mit csinál a másik, mi legjobb lépés. Különösen jók (egyes) segítők, azokból lehetne több. Az újrajátszhatóságot kimondottan segíti, hogy több különeges bolt van, így mindig változik mik jönnek fel. Ami minket egy kicsit zavart, hogy elég viszonylag nehéz különleges sárkányokhoz jutni, valamint, hogy túl hamar elfogynak a kézműves sárkányok, miközben a bűbájokból ahhoz képest sokkal kevesebb fogy.

  • matzi1

    2023-01-05 13:50:32

    Habár abszolút alkalmas családi játéknak, számomra sajnos pár menet után ellaposodott. Voltaképpen minden játékban ugyanazokat a dolgokat csináljuk és nagyon előre tervezni nem lehet.

Népszerű

Ludens Blog bejegyzései

  • Etherfields, a sötét mestermű

    2021.02.09. 19:56:21 / vélemény, játék, horror, figura, társasjáték, kickstarter

    Bontottál már ki úgy társast, hogy már az első pillanatban, egyetlen másodperc játék nélkül tudtad, hogy most aztán igazán jól döntöttél? Én pontosan így éreztem, amikor a...

  • Így ábrándultam ki a világ legjobb játékából

    2021.01.26. 16:24:39 / játék, fantasy, figura, szerepjáték, társasjáték, fail

    Sosem rejtettem véka alá, hogy engem bármilyen társasjáték meg tud venni kilóra, ha van benne legalább egy az alábbiak közül: Fantasy | Minik | Látvány Nem csoda hát, hogy úgy...

  • Age of Mythology - Matuzsálem a múltból

    2020.11.22. 18:54:53 / teszt, ajánló, játék, stratégia, ókor, videójáték, társasjáték

    A nullás évek eleje elég jó volt a videójáték felhozatalt tekintve, nem? Javában tombolt a Diablo láz, mindenki ezerrel nyomta a Warcraft 3-at, 2002 vége felé pedig megjelent egy...

  • Ez lenne a kiállítások jövője?

    2020.11.05. 17:31:38 / vélemény, játék, rendezvény, digitális, társasjáték, essen

    A koronavírus betett a társasjátékos közösségnek is. A fertőzésveszély miatt az összes rendezvényt le kellett mondani, köztük az Essen Spielt is. A szervezők és a kiadók ezt úgy...

  • Mit lépsz most, Kickstarter?

    2020.10.07. 08:35:25 / vélemény, játék, hír, társasjáték, kickstarter

    Az elmúlt években a közösségi finanszírozás-alapú társasjáték kiadás annyira összeforrt a Kickstraterrel, hogy az oldal mellett már magát a kampányokat és a jelenséget is...

Friss

  • Kulcskérdés - Az meg ki?

    2023.02.02. 15:12:00 / Ismertető, Bemutató

    Gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet egyszerre profi nyomozónak és leleményes nyomravezetőnek lenni? Még én sem, de hadd adjak egy kis kontextust ennek a fura kérdésnek, hátha utána fontolóra veszed a lehetőséget.

  • Puzzle box - Ördögi lakatok

    2023.02.02. 09:00:00 / Kedvcsináló, Bemutató

    Sárkányok aranya, bankrablás, egyiptomi kincsvadászat – mindez elfér a tenyeredben! Tornáztasd az agyadat az Esc Welt teljes egészében fából készült logikai dobozaival!

  • Sabika [diceanddecks.hu]

    2023.02.01. 15:00:00 / Kedvcsináló, 2023

    A granadai Al-Sabika hegyén a Nasrid-dinasztia létrehozta a történelem egyik leglenyűgözőbb építményét, a Vörös Erőd néven is ismert Alhambrát.

  • Sweet & Spicy - Egy vödör cukisággal leöntött blöffölés

    2023.01.31. 15:29:00 / Ismertető, Bemutató

    Szereted a csípőst, és elolvadsz, ha cuki cicákat látsz? Főleg akkor, ha citromevés közben vicces fejeket vágnak? Netán egy kis blöfföléstől sem riadsz vissza? Akkor nagyon jó helyen jársz, hiszen a Sweet & Spicy-nak ezek közül mindhez van köze.

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Lángművesek