Ez a játék a Dixit kiegészítője.
A Dixit 5: Álmodozások egy nagyon könnyen tanulható kiegészítő a Dixit társasjátékhoz, 3 - 6 játékos részére, az átlagos játékidő rövid, csak 30 perc. Az alapjátékot az Év Játékának választották 2010-ben (Spiel des Jahres) és 2010-ben (Magyar Társasjátékdíj), illetve ebben az évben több, összesen 4 másik jelölést is kapott. A társast, a könnyebb...
A Dixit 5: Álmodozások egy nagyon könnyen tanulható kiegészítő a Dixit társasjátékhoz, 3 - 6 játékos részére, az átlagos játékidő rövid, csak 30 perc. Az alapjátékot az Év Játékának választották 2010-ben (Spiel des Jahres) és 2010-ben (Magyar Társasjátékdíj), illetve ebben az évben több, összesen 4 másik jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága miatt, akár már 8 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a szavazás, az egyidejű akciók és a történetmesélés mechanizmusokra.
A Dixitben minden körben egy játékos a Mesélő szerepét tölti be, aki kiválaszt egy kártyát a kezében lévők közül és elmond róla egy történetet, egy idézetet, vagy akár eldúdol egy dalt, ami hozzá kapcsolódik.
Ezt a kártyát lefordítva az asztalra teszi, majd a többi játékos is letesz egy kártyát, ami szerintük a legjobban kapcsolódik az elmondottakhoz.
Ha ezzel megvagyunk, összekeverjük a kártyákat, felfordítjuk őket, és mindenki szavaz, hogy szerinte melyik volt a Mesélő kártyája.
Ha eltaláljuk, értékes pontokhoz juthatunk.
Kategória:
Kártyajáték, Blöff, Partijáték, Kiegészítő, Humor
Mechanizmus:
Szavazás, Egyidejű akciók, Történetmesélés
A társasjátékhoz oktató és bemutató videók nyújtanak segítséget! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!
Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!
Ez a játék egy kiegészítő. Ez ilyen játékok az eredeti játékhoz, annak élményéhez, mechanizmusához, készletéhez, adnak plusz elemeket.
Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!
Engedd szabadjára a fantáziád! A Dixit az a társasjáték, melyben a legfontosabb erény a képzelőerő!
Köszi a segítséget! 😊
Válasz harnas1207 (2021. júl 11. 11:21) üzenetére
Szia!!
Akkor még csak az első négyet próbáluk.
Válasz clodo (2021. júl 10. 20:19) üzenetére
Szia! Melyik az az 5 kiegészítő, amik közül ezt találtad a legjobbnak? Sokat segítene a döntésben. Köszi előre is! 😊
Válasz harnas1207 (2020. máj 02. 20:44) üzenetére
Eddig az alapcsomag mellett 5 kiegészítőt próbáltam ki, ez tetszett a legjobban.
Csodaszép kártyák! Szerezzétek be az alapjátékhoz!
Gyönyörű 84 db kártya az alap játékhoz.
Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) Dixit 5: Álmodozások társasjátékhoz
fodihun1- 2023. júl 17. 19:59
- Válasz
- /
Van benne pár ismétlődő elem, de összességében egy jó kiegészítő csomag.
Szerkesztve: 2023. júl 17. 20:00