
- Ismertető
- 2023.02.07. 16:23:00
Azul: Csokoládéműhely – Hogyha hozzád is közelebb áll a csokoládé, mint a csempézés
Ki ne hallott volna Michael Kiesling 2018-ban Év játéka díjat nyert absztrakt családi játékáról, az Azulról?! A nagy sikernek hála, azóta megjelent a játéknak három önállóan játszható verziója - Sintra üvegcsodái, A királyi pavilon, majd A királyné kertje –, valamint újrajátszhatóságot növelő és csúszásmentes táblákat nyújtó kiegészítői - Kristálymozaik és Színpompás Pavilon. A téma maradt a palota csinosítgatása: palotát és nyári pavilont csempéztünk, ablakot és kertet építettünk. Majd tavaly megjelent limitált példányszámban a Csokoládéműhely, ahol végre témát váltunk, és az édesszájúak nagy örömére a legkülönlegesebb bonbonválogatás összeállításán dolgozunk.
Klasszikus Azul
A Csokoládéműhely doboz tartalma senkit sem fog meglepni: négy kétoldalas játékostábla, négy pontszámjelző, egy húzózsák, öt féle „csempe”, egy kezdőjátékos-jelző és kilenc manufaktúrakorong. Az új manufaktúrakorongok különlegessége, hogy két oldalasok. Az egységes, kék virágos oldalukat használva a játékmenet teljes egészében megegyezik a klasszikus Azuléval.
Különleges manufaktúrák
Viszont a manufaktúrakorongok arany oldalát használva egyedi hatások bolondítják meg az alapjátékot. Ezt a módot játszva minden forduló elején ki kell készíteni a játékosszámnak megfelelő számú korongot a kék oldalával felfelé, majd fel kell fordítani játékosszámmal megegyező számút a különleges oldalára.
A „+1”-es korongra eggyel több elem kerül az előkészületek során, így itt ötre nő a kínálata. Öt korong közepén egy-egy bonbonszimbólum van: hogyha az előkészületek során a szomszédos korongokra kerülne az adott típusú bonbonból, akkor azokból egyet-egyet át kell raknunk ide. Hogyha a „0”-s manufaktúráról veszünk el csokoládét, megkapjuk a korongot is, amely egy extra padlóvonalmezőnek számít – tehát egy bonbon leeshet pontlevonás nélkül. Hogyha a „<- ->”-as korongról veszünk el alkatrészt, akkor a maradék édesség nem középre, hanem a két szomszédos manufaktúrára kerül, hogyha pedig a „-> <-”-ról, akkor a maradék nem mozdul.
Ez az apró módosítás kicsit megfűszerezi a már megismert játékmenetet, és felkelti azoknak az Azul-rajongóknak is a figyelmét, akiknek egy egyszerű témaváltás és a limitált kiadás exkluzivitása nem volt elég.
Csempézés vagy csokizás?
Hogyha be szeretnél szerezni egy klasszikus Azult, és nem tudod eldönteni, hogy a csempézés vagy a bonbonrendezés szimpatikusabb téma, vagy melyik színvilága és grafikája áll közelebb hozzád, akkor az utóbbit ajánlom a kétféle játékmód miatt. Hogyha pedig már van Azulod (Kristálymozaik kiegészítő nélkül), de téged is jobban vonz a csokoládé, vagy felkeltették a kíváncsiságodat a különleges manufaktúrakorongok, ne habozz lecserélni a verziódat erre a limitált kiadású szépségre! A Kristálymozaik kiegészítő átlátszó, csúszásmentes tábalaborítója hibátlanul működik a Csokoládéműhellyel is, de a további négy kétoldalas játékostábla csak a hagyományos játékkal játszható, így a Kristálymozaik-tulajdonosoknak nem ajánlok váltást. (Bár megbeszélhető, hogy a kiegészítő tábláján melyik csempét melyik bonbonnak feleltessük meg, vagy apró, házilag rajzolt kartonlapokkal lefedhetőek a mezők az új ábrákkal, azért ez kicsit macerás és kényelmetlen.) A két verziót egymás mellett a polcon csak gyűjtőknél és hatalmas Azul-rajongóknál tudom elképzelni.
Azul- és édességrajongóként tudtam, hogy számomra kihagyhatatlan az Azul: Csokoládéműhely. Bár a játék absztrakt, ahol jó fogású alkatrészeket pakolgatunk, a bonbonok egyértelműen ínycsiklandozóak. Személyes kedvenceim a krémszínű és a világosbarna alkatrészek, ezeket kész kihívás nem megkóstolni. A bordó és a világoskék bonbonok a legkevésbé élethűek, de gyönyörűen színt visznek a játék barnás világába. A színvilág így sem a megszokott azulos harsány, vidám, de ezt egyikünk sem sérelmezte. Az asztalkép gyönyörű, a manufaktúrakorongok különleges hatásai izgalmasok, a doboz pedig a polcon is remekül mutat.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
Ismertető | 2026.01.12. 14:00:00Ha azt mondom Antonie Bauza, akkor mindenkinek egyből a 7 Csoda ugrik be. 2010-ben (jesszus, már 15 éve :) ) ezzel a játékkal írta be magát a társasjáték világ történelmébe, de vajon a 7 Csoda: Kockajáték megugorja-e a nagy előd szintjét?
Lumenara felfedezői - Infrastruktúra-tervezés galaktikus lényeknek
Ismertető | 2026.01.14. 14:00:00Bolygórendezés kívánságok, célok alapján: legyen sok lávató, gomba és épület, pontosan ebben a sorrendben. És jó lenne egy teleport kapu is, egy hosszú, "L" alakú út végére... Na meg Kámforka jusson el a fotóstúdióba. Oké??
Népszerű
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóThe Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!




Kommentek
peti1212
2023-02-09 10:10:15
Ismerős nekem is a Patchwork, ez is kifulladni látszik, de majd pár év pihentetés után előveszik, új design, téma és máris kész és újabb bőrt húzunk le a játékról.
Gawain
2023-02-09 10:08:07
Az egy dolog, hogy mi fogy jól, attól ez még gáz.
gevanda
2023-02-09 08:51:35
Úgy tűnik, a sok rókabőr bejött a Patchworknél😊Én ezt a csokis áttematizálást az Azulnál imádtam, szerintem szuper ötlet volt.
peti1212
2023-02-08 21:20:57
Nekem is megvan a Sintra üvegcsodái és a Királyi pavilon, nagy kedvencünk és szeretünk Azulozni a párommal, de úgy érzem , hogy lassan ebből a sorozatból már elég lesz, mert sok újat nem tud hozni, de a sok rókabőrt lehúzni a témáról meg nem szerencsés dolog.
pnehandi87
2023-02-08 19:49:29
Az Azul alapjàtékkal màr jàtszottam, nagyon tetszik a jàték felépítése, szép és esztétikus. Baràti társasággal szórakoztató időtöltés!
Az új kiadàs az Azul: Csokoládé műhely nagyon felkeltette az érdeklődésedemet! Ínycsiklandó a kivitelezés, szépen kidolgozott jàték, a bonbonok étvágygerjesztőek! Csokolàdéra kiéhezve azért veszélyes lehet, nem àrt a jàték mellé egy kis nassolni való! ;)