Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Alkudni kötelező? - Istanbul, Kávé és Baksis kiegészítő bemutató

Nagy a tülekedés Istanbul bazárnegyedében. Kereskedők és segédeik igyekeznek keresztül a szűk utcákon. Némelyikük a palotába siet, hogy áruit rubinokra cserélje, mások az üres talicskáikat töltik fel a raktáraknál friss gyümölcsökkel. Nagy a verseny, mert kalmárjaink jóhíre a tét.

Rüdiger Dorn 2014-ben megjelent nagysikerű játéka, már egy talicskányi díjat összeszedett, köztük az Év Komplexjátékát is. Az Istanbul nagyon szépen kidolgozott, jól összerakott kereskedő játék, melynek mechanikai alapját az ősi mankala ihlette, ami sokakat emlékeztethet a Five Tribes-ban alkalmazott „vető mozgásra” is.

Ezüst az asszonynak, szőlő a gyereknek

Istanbul bazári helyszínein árukat és pénzt gyűjtünk, amiket a legjobb árú rubinokba fektetünk. Az a kereskedő győz, aki hamarabb gyűjti össze a szükséges rubinokat.

Minden játékos 1 kereskedővel és 4 segéddel rendelkezik, melyeket korongok jelképeznek. Felülre helyezzük a kereskedőt alá a segédeket. A korongokat együtt mozgatjuk a kiindulási helyszíntől. A játékos a körében mozog a 16 helyszínlapkából felépített bazárban 1-2 távolságra vízszintes és/vagy függőleges irányban, majd végrehajtja az adott hely akcióját.

A következő lépésnél egy segédet hátrahagyva mozgunk tovább. Ha elfogytak a munkások, a kereskedő önmagában már nem képes akciót végrehajtani. Visszaléphetünk olyan helyre (1-2 távolságra) ahol előzőleg korongot hagytunk, ilyenkor újra végrehajthatjuk ezt az akciót, majd a korongot felvéve már vele együtt indulunk tovább. Előfordul, hogy nagy területen szórtuk szét az inasokat, és már nincs értelme visszamenni korábbi helyszínekre, akkor a Szökőkútra lépve az összes segéd a kereskedő alá gyűlik.

A forgatagban találkozhatsz a kormányzóval is, akitől bónuszkártyát kapsz, a csempésszel, akivel árut cserélhetsz, más kereskedőkkel, akiknek, fizetned kell, vagy ellenfelek hátra hagyott rokonaival.

Minden bazári helyszín más és más, mind egyedi szabályok szerint működik, de ezekre és a részletes szabályokra most nem térünk ki, ugyanis ezt már más megtette, előttünk amit itt elolvashatsz. 

Az izzó rubin színe, a nyaknak ékessége

Az Istanbul helyszínlapkái részletgazdagok, az alkatrészek strapabíróak.

Euró játékhoz képest nagyon jól tematizált, amit a helyszínek és a hozzá kapcsolódó akciók adnak vissza, ezt a mankala mechanizmus még autentikusabbá teszi. Habár a bazári forgatag hangulata játékosszámtól függ, minden esetben átjárja egy erős, nyüzsgő, versengő hangulat. Még két fővel is azt éreztük, hogy egymás nyakában loholunk, és csak hajszálokon múlik, melyikünk számolja ki jobban a lépéseit.

Ketten a játéktér mérete miatt ritkák a találkozások, de van lehetőségünk választani, hogy stratégiánkat az árura vagy pénzre alapozzuk. Ha gyakorlott játékossal ülünk le, komoly különbségek lehetnek, ketten már-már sakk érzetűvé válik. Négy-öt fővel tapasztalhatjuk meg az igazi bazári forgatagot, gyakoriak a találkozások, jól ki kell számolnunk, hogy ne kelljen fizetni a többieknek. A játékosszámmal együtt a játékidő is növekedni fog.

A helyszínek és a hozzájuk tartozó akciók zseniálisak, egymástól való távolságuk pedig jól ki van egyensúlyozva. Dicséretes, hogy egyből 3 féle táblamódot kínál a kezdőtől a haladó szintig és emellett még fel is ajánlja a saját elrendezés lehetőségét is. Egy táblamód könnyen kiismerhető, de úgy gondoljuk a 3 féle variáns és a saját elrendezésmód jelentősen megnöveli az újrajátszhatóságot.

A Teaházban pénzt, a Feketepiacon ezüstöt szerezhetünk, de hogy melyikből mennyit, azt bizony a kocka dönti majd el. Ettől függetlenül a szerencse szerepe egyáltalán nem meghatározó. Egyrészt a kocka értékének megváltoztatására rendelkezésre áll bónuszkártya, és fejlesztés lapka is. Ettől viszont fontosabb, hogy minden cél elérésére legalább két út vezet: az egyik a dobáson, a másik a tervezésen alapul és minden eseten a játékoson múlik, hogy melyik útra lép rá. És talán ez a játék legfőbb erénye is: a szabadság érzése. Ráadásul csak a megtett út hossza korlátozott, az hogy hova lépsz, csak a döntéseden múlik.

Az Istanbul nem büntet, de nem is szórja a bónuszokat, kifejezetten a jól felépített stratégiára alapoz, egyáltalán nem kezdő játék. Itt van lehetőség több lépéssel előre tervezni, és igazán nagy kombinációkat lehet véghez vinni.

Most nézzük meg miben módosítja az alapjátékot a kiegészítő.

Kávé és Baksis

A Kávé és Baksis újabb kihívások elé állítja a játékosokat, új helyszínekkel és új karakterrel bővül Istanbul vásári bazárja. A doboz tartalmaz 6 helyszínlapkát, a kávékereskedőt, akadályt és a hozzá tartozó lapkát, új bónuszkártyákat, 20 céhkártyát, 8 lapkát a Tavernához és egy új árutípust: a kávét.

A hat új helyszín közül kettőt: a Bognárt és a Karavánszerájt lecseréljük az alapjátékból, majd az új helyszínekkel – Kávépörkölő, Céhház, Taverna és Kávéház – kibővítjük a táblánkat egy 4x5 játéktérré. Ennek bejárására már kevés lesz a kereskedő 4 segédje. Szerencsére a Taverna vendégei egy kis baksisért segítenek céljaid elérésében és a céhházban szerezhető céhkártyák fejében értékes akciókra tehetsz szert.

A játékos köre 2 új lehetőséggel bővül:

  1. Lépés és helyszínakció helyett kijátszhat egy céhkártyát. A végrehajtása után a kártyát el kell dobni, ez csak egyszeri segítséget ad, más akcióra már nincs lehetőség.
  2. Egy új szereplővel bővül a találkozás akció a kávékereskedő személyében, akit a csempészhez hasonlóan kell kezelni. Egy kávét ad, ha fizetünk érte két lírát vagy egy tetszőleges árut.

Hosszú kávé két cukorral!

Az új helyszíneken a következő akciókat lehet végrehajtani:

Karavánszeráj: Az alapjátékban megismert akción felül kapsz még egy kávét. A kiegészítő új bónuszkártyái összefésülik az új helyszíneket és erőforrásokat.

Bognár felső sarkába került egy plusz helyszínjel, erre az új bónuszkártyák miatt van szükség.

A Céhházban juthattok hozzá a céhkártyákhoz és egy plusz kávéhoz. A kártyák kijátszása 1 akciónak számít, viszont bőséges jutalmat adnak.

Céhkártyák

Kávépörkölőnél három féle módon juthatsz kávéhoz. Két lírát, egy árut vagy egy kártyát két-két kávéra cserélhetsz. Akár mindhárom lehetőséggel is élhetsz, így összesen 6 kávét szerezhetsz egy körön belül.

A Tavernában a megszerzett kávéiddal fizethetsz értékes akciókért. Az alábbi három lehetőség közül egyet választhatsz:

  1. Fizetsz két kávét, hozzád kerül az akadálylapka, az akadályt pedig két általad választott lapka közé teszed, és végrehajthatod az egyik helyszín akcióját. Amíg az akadálylapka nálad van, te vagy az egyetlen, aki áthaladhat az akadályon.
  2. Vedd el a legfelső tavernalapkák valamelyikét. Az egyik pakliban mozgás- a másikban találkozáslapkák vannak. A mozgáslapkával egyenes vonalban bármennyit léphetsz, ez jelentősen megkönnyíti a mozgást a nagyobb táblán. A találkozáslapkával a kormányzótól, csempésztől és kávékereskedőtől szerezhető dolgokat ingyen megkapod.
  3. Harmadik lehetőség, hogy 4 kávéért és a baksislapkán szereplő árúkért elvehetsz egy rubint a Szultán palotájából, a Drágakő kereskedőtől vagy a Kávéházból.

Kávéház: a Drágakő-kereskedőhöz és Szultán palotájához hasonlóan vásárolhatsz rubint, de itt már kávéval kell fizetned. Ez egy teljesen új utat épít be a játékba, amitől sokkal több döntési lehetőség áll a játékosok rendelkezésére.

Kávéházi eszmecsere

Felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon a szerző már akkor megtervezte a kiegészítőt mikor az alapjátékot csak kivette belőle, vagy a népszerűség sarkallta a bővítés elkészítésére.

A Kávé és Baksis egy nagyszerűen integrált kiegészítő. Bár a játékosszámot nem növeli, a játékidőt, komplexitást magasabb szintre emeli. A játék új erőforrással, és karakterrel bővül ami gyönyörűen beleillik a témába, a játéktér lényegesen nagyobb, ami növeli a játékidőt. Az akadállyal nehezíthetjük az ellenfelek mozgást, de csak annyival, mintha egy kis borsot törnénk a kebabba. A több lehetőség az eddigi megszokott stratégiáinkat is feldobja: az újrajátszhatóságot az egekbe repíti. Aki egyébként is szereti az Istanbult, az nem fog csalódni.

Baksist mindenkinek!

Az Istanbult már önmagában is imádtuk. Szeretjük a kellemes feszültségét, a helyszíneket, a változatos utakat, de amióta kipróbáltuk a kiegészítőt, már nem igazán játszanánk nélküle. Viszont érdemes tudni, hogy egyik sem kezdőknek való, az ajánlott kor az alapjátéknál 10 a Baksissal együtt inkább 12 év.

Azok, akik szeretik a nyüzsgést, a sok interakciót és a jó hangulatot, azoknak bátran ajánljuk ezt az igazán remek játékot baklava és kávé mellé!

Távirat a karavánvezetőtől!

Kutakodásunk során találtunk rá a Karavánvezető mini kiegészítőre. Ez nem más, mint egy kis teve a Karavánszerájon. 
Amikor valaki ide lép, megkapja a tevét, így ő válik a karaván vezetőjévé. Ha karavánvezetőként visszatérsz a Karavánszerájra, húzhatsz 2 bónuszkártyát és mind a kettőt megtarthatod. Ha valaki hamarabb lép a Karavánszerájra, mielőtt te visszatérnél, elveszi tőled a tevét és így a bónusz lehetőségét is.

Mi a Five Tribes egyik tevéjét kölcsönöztük erre a célra, de igazából bármivel helyettesíthető. 

Próbáljátok ki!

És ha már a tevegelésbe és a kávékortyolgatásba is belejöttetek, létezik még egy Letters & Seals című kiegészítő is, ami bár még nem jelent meg magyarul, mindenképpen érdemes rá odafigyelni!

A(z) Istanbul társasjátékot a Piatnik biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!


BOLT FELKERESÉSE

A(z) Istanbul - Kávé és Baksis kiegészítés társasjátékot a Piatnik biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!


BOLT FELKERESÉSE
írta -- ARduel

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

01Ápr

Marvel United - Szuperhősök, munkára!

Ismertető | 2024.04.01. 14:00:00

Bújj kedvenc Marvel hőseid bőrébe, és állítsd meg a főgonoszt!

23Márc

Ti írtátok! - Tour Operator

Ismertető | 2024.03.23. 14:39:00

Velem együtt vélhetően sokan ábrándoztak arról, milyen lehet egy utazási irodát vezetni, vagy legalább dolgozni benne. Amikor a potenciális ügyfelek révén egy kicsit saját vágyainkat is megvalósítani kívánjuk, eljuttatva őket álmaik desztinációjába.


Kommentek

  • gyd

    2020-05-28 15:37:33

    Köszi a választ! :)

  • ARduel

    2020-05-28 15:25:39

    A kiegészítő a tapasztalatunk szerint nem növeli meg a holtidőket, de ez játékos függő is. Aki egyébként is AP érzékeny (ergo lassabban tervez) annak az alapjáték is okozhat fejtörést és a kieg is. Alapjában véve a tábla növekszik, de a lehetőségek száma is. Nagyobb a mozgástér tér, viszont ha valaki az akadályt használja befolyásolja mások mozgását, viszont van mozgást könnyítő akciók is. Összességében a játék mégtöbb utat nyújt a rubinok megszerzésére, és a "bőség zavara" okozhat fejtörést, hogy akkor most merre is induljon el az ember, de ha beletesz az ember 1-2 partit sokkal átláthatóbbá válik.

  • gyd

    2020-05-26 20:10:07

    Nagyon ötletes kiegészítőnek tűnik a Kávé és baksis, köszönjük a bemutatót!

    Már a neve is olyan egyszerű és nagyszerű, és hozza a játék erős tematikusságát, ahogy eddig levettem a bemutatókból. Bevallom, nekem utána kellett nézni, hogy mégis mi az a baksis, de így rá kellett jönnöm, hogy keletiesebb kifejezést erre talán nem is használhattak volna.

    Bár elvileg már az alapjáték is elég nagy újrajátszhatóságot biztosít, egy kiegészítő mindig jól jöhet, ami újabb csavarokat és elemeket hoz be a játékba, és az újdonság erejét hozza el az alapra építve. És ahogy látom, a Kávé és baksis is több elemmel és újdonsággal hoz be új lehetőségeket, és új utakat a győzelemhez.

    Érdekes egyébként, hogy úgy látom, a kávét elég szépen sikerült beépíteni a játékba, és nem tűnik egy mindentől teljesen elszeparált új elemnek a játékban.

    Több játékos esetén egyébként mennyire nagy a holtidő a várakozó játékosoknak? Mert ugyan elég gyorsnak tűnnek az akciók, ugyanis nem kell óriási dolgokat végigvinni a játékosnak a saját körében, de mégis egy erősen stratégikus, taktikázós játékról beszélünk az eddigiek alapján.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Istanbul
  • Istanbul - Kávé és Baksis kiegészítés