
- Vélemény
- 2021.04.20. 13:00:00
Kipróbáltuk: Kairo [ Jatekrahivlak.blog ]
A Kairo (a finn Kimmo Sorsamo munkája) az első játékaink között volt. Mondjuk a tizenötödik. Nagyjából. A megvásárlásakor is éreztük, hogy nem egy egész estés programot jelent majd, de a játékmenet izgalmasnak tűnt, és akkoriban minden annyira új volt, hogy csak ámultunk. A téma lehetett az egyik legvonzóbb ebben a játékban. Különösebben nem kedveltem utazásaim során az arab világot, de valahogy a bazárok romantikája mindig könnyen levett a lábamról.
"A Kairo központjában természetesen egy bazár és annak “benépesítése” áll."
Mindezt részben meglehetősen tematikusan, másrészt pedig teljesen absztrakt módon tárja elénk. A tábla egy falakkal zárt, parcellákra osztott kövezett udvart mutat, amelyre a játékosok különböző karakterű (színű) standokat állítanak, majd bővítik azokat további elemekkel, és igyekeznek minél több vevőt odacsábítani. Jellemző, hogy az egyik kioszk típus egy kávézó, amit kifejezetten csak a bazár kifőzdéknek fenntartott szekciójába lehet építeni, míg a pazar szőnyegeket, színes fűszereket, gyümölcsöket, réz- és porcelántárgyakat kínáló árudákat szinte bárhová a piac területén.
Kairo
A Kairo (a finn Kimmo Sorsamo munkája) az első játékaink között volt. Mondjuk a tizenötödik. Nagyjából. A megvásárlásakor is éreztük, hogy nem egy egész estés programot jelent majd, de a játékmenet izgalmasnak tűnt, és akkoriban minden annyira új volt, hogy csak ámultunk. A téma lehetett az egyik legvonzóbb ebben a játékban.
A cikkben megjelent társasjáték adatlapja
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Végre jó magyar társasokból is kedvünkre válogathatunk [telex.hu]
Kedvcsináló | 2024.04.28. 15:52:00Mi sem mutatja jobban, hogy micsoda virágkorát éli a társasjátékozás, mint hogy már a hazai tervezésű játékok közül is kedvére válogathat, aki összetettebb, modern társasjátékra vágyik...
A legjobb cicás társasjátékok, amiket nem csak a témájuk miatt lehet szeretni [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2024.04.15. 20:40:00Macskával ugye mindent el lehet adni, de a cuki dizájn önmagában nem elég. Ezeknél a társasoknál szerencsére élvezetes játékmenet is társul mellé.
Népszerű
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premierKluster – Mágneses vonzerő
2023.12.13. 17:25:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Tag Team - Pörgős harcjáték tíz percben
2026.02.05. 19:45:00 / Ismertető, BemutatóÁllítsd össze két fős csapatodat, irányítsd őket egyedi kártyáikon keresztül, és üsd ki ellenfeled!
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték



