Szellemek szigete

A Szellemek szigete egy összetett társasjáték, 1 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő hosszabb, akár 1.5 - 2 óra is lehet. A játékot az Év Játékának jelölték 2017-ben (BGG), illetve ebben az évben több, összesen 6 másik jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 13 éves kortól ajánljuk kipróbálni. Kooperatív jellegű, a játékmenet erősen épít a kollekció gyűjtés, a moduláris tábla, a váltakozó képességek, az egyidejű akciók és a pakli tervezés mechanizmusokra.

A Gémklub leírása:

Egy igazi Paradicsom volt, ahol ti, a természet szellemei háborítatlanul élhettetek már az idők kezdete óta, de ennek már vége... Idegen földek agresszív hódítói törtek be a szigetre, hogy képükre formálják, és megtörjék évezredes békéjét. Rengessétek meg hát a földet, küldjétek harcba a dzsungel állatait, növényeit, szítsátok fel a tűzhányók lángját vagy az óceán hullámait, mert ez most a végső csata... Meg kell mentenetek a világotokat! Meg kell mentenetek a szellemek szigetét!

Szellemek szigete társasjáték bemutató – Hódítóknak kívül tágasabb

A paradicsom meghódítása dicsőséges korszak volt. Hírnév, rabszolgák, föld és minden, amit az adhat – vagy amit el lehet venni tőle. Na, igen, ez egy perspektíva. De vajon a meghódított paradicsom is így élte ezt meg?

Mit tennétek, ha egy efféle paradicsom-sziget őrző-védő szellemei lennétek, természetfeletti hatalommal és a felelősséggel, hogy mind az őslakosokat, mind a sziget teljes élővilágát meg kell védenetek?

Azé a sziget, aki ezt műveli?

A Szellemek szigete egy kooperatív társasjáték (mint a Pandemic, játékosok együtt, a játék ellen), amelyben ti, a játékosok egy-egy ősi természeti erő szelleme lesztek egy olyan egzotikus szigeten, amit egyre több és több telepes lep el, nem éppen a jószándékú fajtából: jönnek, mételyezik a földet, pusztítják az őslakos népet, a dahant és a romokra a saját településeiket építsék fel.

Mindezek ellen ti villámokkal sújtó viharral, cunamikkal, a vadon fenevadjaival, földindulásokkal és más hasonló apokaliptikus apróságokkal védekezhettek. De ne higgyétek, hogy olyan egyszerű lesz! Menet közben kell felnőnötök a feladathoz. Mondjuk, hogy a sziget szellemei sem töltenek minden hétvégét invazív tömegek kipaterolásával, így a veszély, ami vizeken túlról érkezik, kissé váratlanul éri őket.

Aggódni azért nem kell: ha eleinte csak egy-egy kis falut tudtok is megvédeni, vagy alig egy várost árvízzel elsöpörni, szép fokozatosan erősödtök majd, emellett egyre mélyebbre plántáljátok a félelmet a telepesek szívébe, akik ha eleget láttak, bizony elkotródnak maguktól is.

Ez mind szép és jó, de mi történik a játékban?

Pont az, amit fentebb leírtam. Ez már csak ilyen történet-/hangulatközpontú társasjáték, a készítők igyekeztek nem csak bevezető- és színesítőszövegre korlátozni a játék történetét, hanem átitatni vele minden elemét.

Minden fordulóban először növekedtek, vagyis főleg energiát gyűjtötök, illetve újabb és újabb területeken lesz jelenlétetek, meg szent helyeitek. Logikus, nem? Jönnek a sápadt arcúak villámló botokkal, hirtelen mindenkinek fontos lesz, hogy imádkozzon.

Ezután használjátok is az erőiteket, már a gyorsabbját, ugyanis némely hatalmatokban álló apróságot egész gyorsan véghez lehet vinni – még az előtt, hogy a telepesek észbe kapnának. Egy nagy szellemek által vezérelt váratlan rajtaütés vagy egy hirtelen áradás egyik pillanatról a másikra megtörténik. Ezzel szemben a folyó áldása, ami jó terméssel látja el az őslakosokat, hogy erősödhessenek, már jóval lassabb folyamat.

Na jó, ha profánul akarok fogalmazni, akkor eddig az történt, hogy választott mindenki egy növekedés akciót, és kártyákat meg energiajelzőket szedett össze, illetve jelenlétjelzőket rakott le a sziget térképére, aztán kijátszott pár kártyát, és a madaras ikonos hatásokat végrehajtotta (madár a gyors, teknős a lassú – és tényleg).

De ha valaki egy pillantást vet erre a társasjátékra, rögtön megérti, hogy egyszerűen nem lehet róla így beszélni, mert tényleg mindent áthat a témája. Ott van a kártyák nevezékeiben, az apró település és városmodellekben a gombafej-viskókban amikben a védelmezett őslakos nép éldegél, az illusztráción minden kártyán, a szellemtáblákon, és főleg abban a tényben, hogy nincs két egyforma szellem, aki egyformán működne, vagy ugyanazokat a kártyákat és képességeket használná.

Na de vissza a történésekhez, mert most jönnek a telepesek. Némely csapataik először pusztítanak, aztán mások építenek, végül pedig újabb területeket fedeznek fel, amire rátehetik a kezüket. Erről szerencsére azért lesz információnk. Mindig egy teljes fordulóra előre látjuk, mely területeken fognak pusztítani illetve építkezni, csak azt nem, hol bukkannak majd fel a felfedezőik, mert aztán ott is építenek és irtanak majd.

De ezután megint mi következünk, hogy elfonnyasszuk az általuk felügyelt termést, sötét rémálmokkal izzasszuk őket, vagy lassú vízzel elmossuk a partokat a településeik alól. Igen, ők a teknősös erők.

Miközben átrendezgetjük az apró figurákat a szigeten a szemünk előtt zajlik le a szigetért folyó harc. A telepesek hol ellepik a szigetet, hol – ha kicsit ügyesebbek vagyunk – visszaszorulnak számban. Közben a dahan kunyhók lassan egyre másra tünedeznek el, és a sziget bekebelezése szép lassan rémképből valósággá válik. Persze közben azért mi sem csak ültünk a leveleken. Emlékeztek még a lassú vízre meg a rémálmokra?

Jobb félni, de legjobb, ha minket félnek

Szóval a védekezésnek nem az az egyetlen módja, hogy minden házat az utolsó tégláig és minden telepest a bocskoruk sarkáig visszasepergetünk a tengerbe. Ugyanis A földindulások, nagy viharok, vad támadások, az új települések pusztulása nem fű alatt történik, ó, a legkevésbé sem. Előbb utóbb híre megy, hogy ez a sziget alighanem átkozott, és a telepesek szívében kicsírázik valami, ami szép lassan maga alá gyűri majd őket, fényes páncélok és villámló botok ide vagy oda, ez pedig nem más, mint a félelem.

Minden egyes településsel, amit elfújunk, mint a port, minden várossal, amit lángokba borítunk, a félelem nőttön-nő – a játék győzelmi feltételei pedig válton-változnak. Bizony, a játék elején még minden telepesfigurát le kell takarítani a győzelemhez, ami nagyjából lehetetlen, de aztán ahogy haladunk előre, és egyre több félelmet generálunk, emelkedik az úgynevezett rettegésszint. Kettes szinten elég már csak az épületekkel törődni, hármas szinten már csak a nagyvárosokra kell, hogy gondunk legyen, és ha még ennél is tovább megyünk, elérhetjük azt a szintet is, amikor a telepesek maguktól rájönnek, hogy jobb nekik a partok onnansó felén.

Ezen kívül a növekvő félelem további extrákkal kecsegtet: félelem kártyákhoz juthatunk, amelyekkel ugyancsak oda lehet vágni a hódítóknak. Ráadásul nem csak pusztítással érhetjük ezt el, hanem szellemek erejével is. Van például olyan szellem, aki kifejezetten a félelemre specializálódott. És itt érkezünk el egy nagyon fontos pontjához a játéknak: a szellemek kiválasztása az elején nem csak esztétikai/hangulati/tematikus döntés, hanem stratégiai is!

A sziget szellemei

Minden szellem kicsit másként működik, másként erősödik, vagyis más akciók közül választhat növekedéskor, más ütemben gyarapodnak a kártyái, vagy szerez több energiát körről körre, vagyis más a dinamikája. Mások az egyedi erő kártyái és az ősi erői, ennek megfelelően másban erős. Van, amelyik támadásban, van amelyik védekezésben, félelem generálásban, irányításban – vagyis a dahanok és telepesek területeken való rendezgetésében –, és persze van amelyik valami más ravaszságban.

Vannak komplex és kevésbé komplex szellemek, így azok, akik számára még új a játék, nem lesznek egyből a mélyvízbe dobva, akik viszont ismerik, azoknak az egyébként is zavarba ejtő változatosságon túl a játék nehézségi skálázhatóságot is kínál. Meg aztán ott vannak a játékváltozatok, ellenségek, küldetések, no meg az a gyönyörű tematikus térkép – de ezekbe most nem mennék bele, mert mindaz, amit idáig olvastatok, csak nagyon zanzásított változat volt. Különben is, dolog van:

Meg kell védeni a szigetet!