Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Kickstarter körkép - 28. hét

Néha eljátszok a gondolattal, hogy a heti Kickstarter ajánló mellett kellene vezetni egy időszakos „underground” rovatot is. Itt azokról a projektekről írnánk, amik vagy bukásra vannak ítélve, vagy nem tudnak elég teret nyerni maguknak a fősodor mellett, mégis említésre méltóak. Ha komplett rovat nem is lesz belőle, néha azért majd szót ejtek itt pár érdekes próbálkozásról.

A vörös erőd

Ó, ha egy kicsivel előbb ismerem meg az Alhambrát, most valószínűleg az egyik kedvenc gateway játékom lenne. Sajnos, amikor elém került, már bőven túl voltam több nagyjátékon is, és megvoltak a magam bejáratott kedvencei. Így csak a szabályát futottam át, és elismertem, hogy milyen kellemes, ötletes kis darab, majd visszatettem a polcra. Azért a játékot nem kell félteni, nélkülem is kellően nagy rajongótábora van, és számos Kickstartert is megért már. Az alapjáték kapott nyolc kiegészítőt, készült belőle kártyás verzió, Designer’s Edition, és természetesen ebből is volt már nagydobozos változat.

Mi hiányzik a felsorolásból a legacyt leszámítva? Így van, a roll&write! Az Alhambra Roll & Write ismét a szerencsétlenül járt palota történetét dolgozza fel, de több épületet is felhúzhatunk benne. A szabályok roppant egyszerűek: dobálni kell a kockákkal és a kombinációknak megfelelő épületet le kell húzni a tábláról, a lehúzott épületek pedig pontot érnek. A mélységét (és az interakciót) az adja, hogy a fel nem használt kockák átvándorolnak az ellenfélhez, aki pénzt csiholhat, vagy új épületeket húzhat fel belőlük. Ez a verzió nem csak önmagában állja meg a helyét: kiegészítőként integrálható az alapjátékba, ahol a piacot váltja majd fel.

A vírus keresztbe tett a Queen Games terveinek, úgyhogy az egy dolláros pledge egyben webshopként is funkcionál majd a kiadó esseni újdonságaihoz.

Sajnos ez a kampány valamiért elkerülte a figyelmemet korábban, de mindenképpen szerettem volna róla írni. Ezért már csak kb. négy napod van támogatni, úgyhogy siess, ha érdekel.

Alhambra Roll & Write

Queen Games is raising funds for Alhambra Roll & Write on Kickstarter! Get to know the Alhambra Universe in all it's variety.

Gőzzeusz

Mindenki ismeri a görög mitológiának azt a részét, amikor az olümposzi istenek végeznek a főistennel, Kronosszal, és a sebeiből csorgó új energiaformát, az égiszt felhasználva neo-steampunk világgá alakítják a földet, majd háborúzni kezdenek egymással a főisten címéért.

Ebben a mitológiai szempontból abszolút helytálló környezetben játszódik a Hybris - Disordered Cosmos. Bár a felvezetésből egy egész jó wargame lehetne, de mivel azt már ellőtte a Lords of Hellas, a Hybris tervezői inkább a munkáslehelyezést választották. Minden forduló elején választani kell egy bónuszkártyát, melyek egyben a körsorrendet is meghatározzák. A munkásokat jelképező hősköket és prófétákat titokban oszthatjuk be halandó vagy túlvilági helyszínekre, ahol szokás szerint nyersanyagot termelhetünk, fejleszthetünk és építkezhetünk.

A véget nem érő fejlődésnek gátat szabhat, hogy két egymást követő fordulóban nem hajthatjuk végre ugyanazt az akciót, illetve, hogy néha felébredhet egy Kronoszhoz hasonló főisten (valójában titán...), nekiálljon tombolni a mi területünkön. Játszhatjuk a jóságos istent, aki a halandók óhajaival törődve győzelmi pontot termel, de lehetünk kemények is és kijárhatunk a Colosseumba (valaki küldjön már a tervezőknek egy történelemkönyvet, légyszi!) verekedni.

Az újrajátszhatóságról a többféle győzelmi lehetőség és a választható istenek egyedi képességei, valamint egyedi hősei gondoskodnak. Ha szereted a görög mitológiát és egyben el tudod fogadni, hogy ennek a játéknak az égvilágon semmi köze hozzá, érdemes vetni rá egy pillantást.

Hybris - Disordered Cosmos

Aurora Game Studio is raising funds for Hybris - Disordered Cosmos on Kickstarter! A worker placement game in a universe mixing Greek mythology and steampunk.

Tortúra

Amikor azt mondták, túlélőtúra, nem gondoltad, hogy szó szerint kell majd érteni. Ugyan ki hitte volna, hogy egy laza kirándulás az elátkozott erdőbe rosszul végződhet? Pedig a Backwoods túrázóival pont ez történt. Most egy csapatként kell megküzdeniük az éhséggel, a hideggel, a betegségekkel és a megmagyarázhatatlanul aggresszívan támadó vadállatokkal. De hogyan lehet szembeszállni a túlvilági erő hajtotta bestiákkal? Azt a játékosok döntik el.

Választhatják azt, hogy a hitükbe kapaszkodva az élelemgyűjtésre és barkácsolásra szánt idejük egy részét imádkozással töltik. Ezzel hit pontokat gyűjthetnek, melyekkel elűzhetik a szörnyeket, élelmet és vizet találhatnak maguknak, és akár a halott csapattársaikat is föltámaszthatják.

Vagy válaszhatják a gyakorlatiasabb hozzáállást és tölthetik a drága idejüket a túléléshez elengedhetetlen dolgokkal. Ekkor persze nem reménykedhetnek abban, hogy a szörnyek csak úgy továbbállnak és lőttek a csodás gyógyulásoknak is.

A Backwoods gyönyörű szép helyszínkártyákon játszódik majd, de sajnos ez a többi részéről nem mondható el. Az ikonográfián és a karkaterábrázoláson még lenne mit csiszolni. Talán ezért tart még csak félúton a projekt – de az egyedi tematika miatt megérdemelne egy esélyt a támogatóktól. Ha nem most, akkor egy következő próbálkozásnál.

Backwoods-a cooperative survival adventure.

Ryan Williams is raising funds for Backwoods-a cooperative survival adventure. on Kickstarter! You are a pioneer in a forest of choice and consequence. Achieve the expedition's goals and get to the fort, or die trying.

írta -- Ludens

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

10Aug

Kickstarter körkép - 33. hét

Megjelenés | 2020.08.10. 18:00:00

Érdekelnek a jövő év társasjátékai? Támogatnál valami feltörekvő projektet? Kövesd a heti rendszerességgel jelentkező Kickstarter ajánlónkat és ne maradj le semmi érdekesről!

03Aug

Kickstarter körkép - 32. hét

Megjelenés | 2020.08.03. 13:00:00

Érdekelnek a jövő év társasjátékai? Támogatnál valami feltörekvő projektet? Kövesd a heti rendszerességgel jelentkező Kickstarter ajánlónkat és ne maradj le semmi érdekesről!


Kommentek

  • kemonszt

    2020-08-06 23:47:40

    Szia!

    Egy kérdés/kéréssel kapcsolatban írom ezt a kommentet, remélve hogy tudsz segíteni esetleg, hogy egy ügyben előrébb haladjak, mint ahol jelenleg állok. :)

    Nagyon sokra értékelem a kickstarter játékokat, mert gyakran egy jó társasjáték kiadásához nincsen fedezete valakinek, viszont lehet, hogy jobban értékelné a piac, mint a játékok többségét. Így remek lehetőséget ad az emberek számára, hogy kamatoztassák tudásukat, terméküket, még akkor is, hogyha nem rendelkeznek nagy tőkével. Vagy ha rendelkeznek is, akkor is jó előre felmérni, hogy mekkora érdeklődés van a tervezett játék iránt, illetve mekkora büdzséből tudnak gazdálkodni a kiadók. Ilyen módon én is nagyon szívesen támogatnék olyan tehetséges kickstarter játékokat, amelyek igénylik azt. A robbanó cicák társasjátékról hallottam, amely a kickstarteren kezdte a pályafutását, viszont akkora sikert aratott, hogy normál forgalmazásba is kezdtek. Így kinőtték a kickstarteres kereteket és stratégiát váltottak. Viszont olyan példáról is hallottam, mint a 7th continent, amely egyáltalán nem forgalmaz a kickstarteren kívül játékot. Amennyire tudom nem is tervezett, hogy elhagynák a kickstarter kereteit, hanem csak ott elérhető a játék és ez így is marad (legjobb tudomásom szerint). Nem minden esetben jó ilyen módon stratégiát váltani természetesen, viszont akinek hozzá tudnék járulni ilyen módon a munkályához, annak szívesen segítenék. Azonban többszöri keresések és próbálkozások után is elveszettnek érzem magam a kickstarter oldalán.

    Tudnál segíteni, hogy te milyen szempont(vagy szempontok) alapján választasz ki játékokat a heti kickstarter körképekhez? Én is nagyon szívesen kutatnék a játékok között, azonban egyelőre egy kicsit tapasztalatlannak és ügyetlennek érzem magam ebben, úgyhogy ha esetleg tudnál segíteni hasznos tanácsokkal, akkor azt nagyon megköszönném. :)

  • armad0r

    2020-07-07 10:06:41

    A Hybris Disordered Cosmos munkások elhelyezéseinek, lehetőségeinek és fejlesztésének társasjátékja. 1-4 játékos számára, egy játékmenet kb. 120 perc.
    A főistenek elestek hatalmuktól. Gyerekeik elfogták és kínozták őket, a főistenek és csatlósaik már csak árnyékuk önmaguknak, és az ókori világ régi rendjében véget ér. Az Olümposzi korszak csak most kezdődik el. A harcok ideje után új rend jön létre. Zeusz és testvérei átvették az ég és a halandók világának uralmát. Most szervezkednek, hogy megosszák a fennmaradó birodalmat, és eldöntsék, ki lesz az új uralkodó.
    De az Olümposziak még nem valódi istenek, hatalmuk növelésének érdekében fejlődniük kell, el kell érniük azt a szintet, amely valódi istenné változtatja őket akkor is, ha már jelenlegi erejük is óriási. Ezenkívül definiálniuk kell uralkodásukat a halandó birodalomban, és ehhez apjuk szent ereklyéjét, az Aegis-t kell használniuk. Ez az energia közvetlenül az ősi isteni erőkből származik, akiket elfogtak és leláncoltak az alvilágban. Ezzel az energiával az Olümposzi emberek a legszebb és legígéretesebb technológiák alkalmazásával teljesíthetik az ókori Görögország legnagyobb városainak elvárásait.

Népszerű

Ludens Blog bejegyzései

  • Tényleg léteznek rasszista Magic lapok?

    2020.06.12. 00:50:50 / vélemény, játék, kártya, érdekesség, magic, társasjáték

    Gondolom, az amerikai eseményeket senkinek nem kell bemutatni, ahogy azt sem, hogy a kiváltó eset óta számtalan cég foglalt állást a rasszizmus ellen - rendszerint egy-egy...

  • Nem így írunk újságot! Nem ezekkel a játékokkal játszunk!

    2020.04.20. 12:41:28 / játék, panasz, társasjáték, fail, érdekess

    Pár napja posztolták a Társasjáték Facebook csoportba az NLCafé egyik "friss" cikkét, amiben társasjátékokat ajánlanak karantén idejére. Jól gondolod, a listán nem a Scythe és a...

  • A nagy Ticket to Ride utazás

    2020.04.15. 12:59:54 / ajánló, játék, vonat, érdekesség, társasjáték, ticket_to_ride

    Az előző évtized egyik legfontosabb játéka kétségtelenül a Ticket to Ride volt. Kevés az olyan társas, ami gatewayként is megállja a helyét, de elég változatos tud lenni ahhoz...

  • "Ha az eredeti verziót kisgyerekkel játszanád, sírás lenne a vége" - Interjú a Grund készítőivel

    2020.04.07. 20:46:38 / ajánló, játék, interjú, magyar, verseny, díj, társasjáték

    A tavalyi (és az ország első) Board Game 12 versenyének legnagyobb győztese a Grund volt. A legjobb tíz játékötlet mellett a sajtó különdíját is elnyerte, így nem volt kérdéses...

  • Hogyan társasozzunk a koronavírus idején?

    2020.03.24. 14:36:15 / ajánló, játék, vírus, online, digitális, társasjáték

    A járvány ideje alatt kiváló ötlet társasjátékokkal múlatni az időt. Arról, hogy melyik játékot ajánlom a karantén idejére, nem fogok külön posztot írni, mert a válasz rém...

Friss

Címkék