- Kedvcsináló
- 2024.08.26. 14:00:00
Ez eddig az év legötletesebb kártyajátéka, amire gyorsan rá fogsz kapni [gsplus.hu]
Teljes joggal jelölték Spiel des Jahres-díjra az idén magyar szabállyal is megjelent Scoutot.
Nem mondanám, hogy az ütésvivős kártyajátékok műfaja a kedvencem, még úgy sem, hogy A bűvös rengeteg játékokkal és a The Crew-val is nagyon jól tudok szórakozni. Alapvetően a Scout is ebbe a kategóriába tartozik, de érdekes módon ez sokáig eszembe sem jutott, annyira friss a mechanikája.
Kei Kajino játéka 2022-ben a Spiel des Jahres egyik jelöltje volt (a Cascadia vadvilágától kapott ki, és a Top 10 volt még versenyben velük), és ugyan viszonylag sokat kellett várni arra, hogy hozzánk is megérkezzen, most a Gémklub fogalmazásában magyar szabállyal is elérhető. Kipróbáltuk, hogy megtudjuk, indokolt volt-e a korábbi hype.
Az apró doboz 45 kártya mellett egy rakás előre kinyomkodott karton komponenst is tartalmaz, amik elsősorban a pontozásban segítenek. 2-5 fő játszhatja, és a kétfős játék szabályai kissé eltérnek, de ezzel csak gördülékenyebbé tették a párbajozást, nincs semmiféle extra adminisztráció vagy fiktív harmadik játékos.
A pakliban olyan lapok találhatók, melyek mindegyikén két szám szerepel. Miután egyenlően szétosztottuk a paklit a játékosok között (játékosszámtól függően kimaradhatnak lapok), mindenki megnézi, mi jutott neki, de nagyon fontos, hogy a kártyák sorrendjén az egész játék során nem szabad változtatni. Ekkor, a kör legelején mindenki eldöntheti, megfordítja-e a paklit, hogy a kártyák másik számát használhassa, vagy marad az eredeti állapotnál.
Az első játékos ezután lerak vagy egy kártyát, vagy egy szettet a kezéből. Szett kétféle lehet: állhat egymást követő számokból (csökkenő vagy növekvő sorrendben), vagy egyformákból. A kártyák színe más ütésvivős játékokkal ellentétben itt egyáltalán nem számít, csak segít követni, milyen számok vannak a kezünkben.
A következő játékos három dolgot tehet: vagy kijátszik egy erősebb szettet (produkció), vagy felveszi a lent lévő szett egyik kártyáját, és ad egy pontjelölőt a szettet kijátszó játékosnak (toborzás), vagy - fordulónként egyszer - egymás után rögtön végrehajtja ezt a két akciót (toborzás és produkció).
Erősebb szettnek az számít, ami:
- több lapból áll, mint az aktív szett;
- ugyanannyi lapból áll, de ezek egyforma számértékűek, míg az aktív szettben különböző számértékű lapok vannak (például három 2-essel lehet ütni egy 7,8,9 sorozatot is);
- ugyanannyi lapból áll, de a legkisebb számértékű lap nagyobb, mint az aktív szett legkisebb számértékű lapja (tehát ha 3,4,5 van lent, arra egy 4,5,6-ot rá lehet tenni, vagy 2,2,2-re 3,3,3-at).
Ez eddig az év legötletesebb kártyajátéka, amire gyorsan rá fogsz kapni
Teljes joggal jelölték Spiel des Jahres-díjra az idén magyar szabállyal is megjelent Scoutot.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Ezt a társast már attól megszereted, hogy ránézel – akár egy festményt [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2024.09.27. 15:00:00A Műgyűjtők társasága külseje is figyelemfelkeltő, és játékmenete is nagyon izgalmas.
Teljes káosz lesz abból, ha pingvinek próbálnak repülőt vezetni [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2024.10.04. 14:00:00A Pingvin légitársaság egy párban is játszható partijáték, aminek alapeleme a feszültség, de azért így is nagyon szórakoztató.
Népszerű
Farkaskoma és az elveszett melódia - Rókanyomon felturbózva
2024.10.02. 17:51:00 / Ismertető, BemutatóKluster Duo - Mágneses pörgettyűk
2024.10.11. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉrdekes játék születik abból, ha a Tetrisezést az újságszerkesztéssel keverik [gsplus.hu]
2024.10.09. 18:51:00 / Kedvcsináló, 2024Ez lett abból, hogy az utóbbi évek egyik legjobb logikai játékát a Cluedóval keverték [gsplus.hu]
2024.09.25. 15:00:00 / Kedvcsináló, 2024Nekojima - Denchuuépítés a macskák szigetén
2024.10.06. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Kluster Duo - Mágneses pörgettyűk
2024.10.11. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóHa szereted az ügyességi játékokat, és odavagy egy kis kiszámíthatatlanságért, akkor olvass tovább. Ez a játék a fizikusok rémálma (vagy felfogástól függően álma).
Érdekes játék születik abból, ha a Tetrisezést az újságszerkesztéssel keverik [gsplus.hu]
2024.10.09. 18:51:00 / Kedvcsináló, 2024A Lapzárta Bogáncsváros különféle lapjainak szerkesztőit ereszti össze, akik cikkeket, fotókat és hirdetéseket válogatva igyekeznek gyorsan jó újságokat összeállítani.
Nekojima - Denchuuépítés a macskák szigetén
2024.10.06. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóTi inkább együtt próbálnátok az összes villanypóznát lerakni a macskák szigetre, vagy azért szorítanál, hogy ellenfeled döntsön össze mindent?
Teljes káosz lesz abból, ha pingvinek próbálnak repülőt vezetni [gsplus.hu]
2024.10.04. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2024A Pingvin légitársaság egy párban is játszható partijáték, aminek alapeleme a feszültség, de azért így is nagyon szórakoztató.
Kommentek
imre123456.ing5
2024-09-01 16:31:13
Utánanézek! Köszönöm!
laptopzsol
2024-09-01 16:28:45
Az elpakolás kis tervezést igényel, de simán meg oldható. Amúgy már kapható hozzá Pet inzert, az segít.
imre123456.ing5
2024-09-01 14:00:39
Belenéztem a szabályokba! Eleinte nehéznek tünt nekem, de utána már rájöttem, hogy annyira még sem az!
Nagyon szép a doboza, a kártyák és a szimbólumok is, vagyis en bloc a grafika!
Az mondjuk továbbra is rejtély, hogyan fér el egy ilyen pici dobozba ennyi minden...
A közel jövőben biztosan beszerzem!